23.RÉSZ

. Robsten II.

After Twilight Saga

23. Rész

Az ajtón kilépve egyből letámadtak minket. Ash és Dan futottak felénk egy jó adag reggelivel a kezükben és már messziről kiabálták, hogy ma az erdőbe fogunk menni és túrázni fogunk. Hurrá… Nem értettem, hogy lehet ennek annyira örülni. Szeretem az erdőket és sétálni is, de erdőbe általában jószántamból megyek és autóval, hogy aztán kiszállva gyönyörködhessek a tájban. Sétálni meg egyedül szeretek amolyan magányos farkasként é közben zenét hallgatva. Ash azonban annyira pörgött, hogy mint kiderült egy egész piknik kosarat cipeltet Dannal, aki ezt mily meglepő, egyáltalán nem is bánta.

Rob kérdőn rám nézett aztán amikor megnyugtattam, hogy én nem szeretnék vele hurcoltatni semmit megkönnyebbülten felsóhajtott, mire mind a ketten elnevettük magunkat.

Lassan elindultunk, szerencsére Elena annyira felvolt dobodva ma reggel, hogy azt hiszem el is felejtett minket leszúrni a megbeszélés kihagyása miatt.

Úgy döntöttem nem öltözöm át, szerintem a nyári felső, rövidnadrág és converse tökéletesen megfelel még az erdőbe is. Rob még visszalépett, hogy elrakjon pár üveg sört, aminek külön megörültem. Feltettük a Ray Ban szemcsit és mehettünk is.

Nem igazán tudtam, hogy tekintsek rá ezek után… Szerelmes pár nem vagyunk… rendben.

Akkor most barátok, akik néha lefekszenek egymással, vagy egy pár, akiknek még sok bepótolni valójuk van. Tényleg nem tudtam, hogy tekintsek magunkra, azt meg pláne rejtély volt számomra, hogy ő hogy vélekedik minderről.

Az első fák között elhaladva az erdőt szinte régi ismerősként üdvözöltem. Eszembe jutott, mennyire mérges voltam magamra amiatt, hogy a múltkor eltévedtem.

Ash haladt mellettem, míg a fiúk hátrébb lemaradva éppen a sört próbálták belezsúfolni a Dan által hozott és Ash által telepakolt kosárkába. Elég viccesen mutatott az a nagyra nőtt, csupa izom, gyerek arcú fiú egy fonott női kosárkáva a kezében.

Ash mellettem épp a tegnap estét ecsetelte, s közben próbált kifaggatni engem is.

Ez önmagában nem volt gázos, mert sok más nő társunkhoz hasonlóan köztünk sem voltak cikis témák, mindig mindent elmondhattunk egymásnak, de most valahogy nem nagyon volt kedvem erről beszélni. Rob titka annyira bizalmas volt, nem szívesen mondtam volna el senkinek. Ez az ő titka, az ő bizalma, az ő dolga.

Próbáltam a szót elterelni valami más felé, és kapásból az erdős eltévedésem jutott eszembe.

Na igen… tématerelős pillanatokban az ember hajlamos a saját hülyeségét benyögni, aztán utána ne csodálkozzunk ha ég a fejünk, ha a másik torkaszakadtából nevetni kezd.

Ashnél már akkor elszakadt a cérna, mikor megemlítettem, hogy a kutyus beszaladt az erdőbe. A végén amikor csodás megmenekülésemről áradoztam ő is találgatásokba bocsátkozott.

Talán szentjánosbogarak… Vagy csak képzelődtél… Vagy egy Isteni sugallat, mint az égő csipkebokor…

- Vagy esetleg egy közeli ismerősöd, akit én mellesleg láttam is éjszaka elemlámpával kiszaladni az erdőből- nevetett Dan és rám kacsintott.

Észre sem vettem, amikor a fiúk mellénk értek, de Dan szavai hallatán, nem is ez volt a egy nagyobb meglepetés.

Pár másodperc kellett, hogy szavai értelmet nyerjenek aztán, hirtelen Robra esett a tekintetem.

Ő nem nézett rám, csak bámult az ellenkező irányba, mintha valami nagyon érdekeset látott volna. Eléggé feltűnő volt, mit ne mondjak…

-Te!- suttogtam, s olyan csodálkozva néztem rá, hogy emlékeztetnem kellet magam arra, hogy legalább a szám csukjam be közben.

- Én mi?- kérdezte értetlenséget színlelve.

- Te voltál az, aki segített kikeveredni az erdőből! Te világítottál, utat mutatva.

- Igen és?- olyan nyugodtan és természetesen kérdezte, mintha ez eddig is nyilvánvaló lett volna.

Hirtelen nem tudtam hogyan reagáljak. Agyam kattogott az újonnan jött felfedezés eredményeként, de kinyögni csak ennyit tudtam:

- Köszönöm.

- Igazán nincs mit. – mondta és rám mosolygott.

Ez hihetetlen. Mr Vadságból, Mr Nyugalom.

Ash és Dan kézen fogva haladtak előttünk, engem is elöntött a vágy, hogy egy kicsit hozzáérhessek és ha csak kicsit is de magaménak tudhassam.

Nem mertem megtenni. nem akartam semmit sem ráerőltetni, főleg nem magamat.

Tovább kellet látnom saját önzőségemnél, hiszen ő most egy nagyon sebezhető ember, még ha erősnek is mutatja magát. Mégis annyira nehéz volt.

Olyan érzés mintha évekig sóvárogsz valami után, amit a világon mindenné jobban szeretnél, aztán amikor már véglegesen lemondasz róla, akkor megkapod.

Annyira boldog vagy, emiatt, hogy szeretnéd kikiabálni a világban, aztán rájössz, hogy nem teheted, mert még nem is vagy benne biztos, hogy ez a valóság.

Mi van ha ez is csak egy múló álom. Mit éreznél ha tudnád, hogy az a valami amire vágytál közelebb lenne hozzád, mint valaha mégis megszeretnéd érinteni, hogy teljesen a magadénak tudhasd, nem lennél rá képes, mert egy láthatatlan kalitkába lenne kulcsra zárva, s magát a kulcsot sehol sem találnád.

Már vagy egy órája gyalogoltunk s közben rá kellett jönnöm, hogy a tájból nem sokat láttam, mert szinte egész végig Robot figyeltem. Nem csoda hát, hogy úton útfélen botladoztam, s ha Robnak nem olyan jók a reflexei nemegyszer hasra is estem volna. Beszélgettünk is közben, de az út nagy részében inkább Ashéket hallgattuk, akik még mindig felvoltak pörögve.

Nem sokkal később az egész csapat megállt, mert különös hangot hallottunk. Olyan volt, mint a vízzuhogás.

Izgatott lettem, mert szégyen ide vagy oda még soha letemben nem láttam vízesést, de mindig is vágytam rá. A képeken amelyeket láttam , olyan gyönyörű volt.

Tovább indultunk, mindenkit izgalommal töltött el az új felfedezés, és olyan gyorsan halast a csapat, hogy hamarosan ki is értünk a fák közül egy gyönyörű tisztásra.

Izgatottan fordítottam fejem a hang irányába. Nem kellett csalódnom. A látvány önmagáért beszélt. Gyönyörű volt, ahogy a víz felülről alábukott egy hatalmas kőtömbnek, s színes sziklákat simogatva zúdult lefelé, hogy aztán egy tág mederben landoljon, s folyamát csillapítva szelje tovább útját patakként keringőzve fák gyökerének szövedékén.

Nem gondolkodtam egyből szaladni kezdtem felé, megakartam érinteni, fel akartam rá mászni, bármit, csak részese lehessek e csodának.

A rét is igazi kis mesebeli rét volt, pont olyan, minta Twilightban Bella és Edward rétje, de itt valódi virágok volta, valódi fű, és megannyi száz édes virágillat keveredett a tiszta víz frissítő aromájával.

A tóhoz érve egyből vetkőzni kezdtem. s nem voltam egyedül Ash is mellettem termett, a szemébe nézve láttam, hogy őt is teljesen megbabonázta a látvány.

Fürdőruháinkban gázoltunk a hűvös vízben, mely elég mély volt, de minket most semmi sem érdekelt. Beúsztunk a vízeséshez, és felkapaszkodtunk az alsóbb sziklákra.

Kezemet a zuhogó víz alá tettem, hatalmas erejét így is érezni lehetett.

A tenyerembe összegyűjtött vizet számhoz emeltem, és megkóstoltam.

Édes volt, és kristály tiszta.

Lenéztem a lent maradtakra és úgy látta mindenki jól szórakozik rajtunk, s sokan kacérkodnak a fürdőzés ötletével.

A fiúkat azonban sehol sem láttam. Próbáltam rájuk fókuszálni, de nem voltam képes a tömegből kivenni őket, így újra a vizet csodáltam.

A lábamon hirtelen egy rántást éreztem, s Ashel ugyanabban a pillanatban sikítottunk fel, majd zuhantunk a vízbe.

Kiderült, hogy ez a két alávaló hím, kihasználva figyelmetlenségünket szinte azonnal utánunk lopakodtak, és a sziklánk alatt állva csak arra vártak, hogy mikor ijeszthetnek meg minket.

Ahogy csapzott fejjel, rémült arccal és levegő után kapkodva kiemelkedtem a vízből és Rob nevető fejével találtam szembe magam egyből elkapott a méreg, és kihasználva figyelmetlenségét ráugrottam és ezzel őt is sikerült a víz alá taszítanom.

Mindig ágaskodó haja, most tincsekben hullt homlokára így rajtam volt a sor, hogy nevessek.

Hirtelen újra a víz alá merült és egyszer csak ijedten hőköltem hátra mikor megéreztem fejét lábaim között, de már késő volt.

Alám beférkőzve már könnyű dolga volt, lábaim vállára csúsztatta, majd olyan hirtelen emelkedett ki a vízből az ég felé taszítva engem is, hogy a fejébe kapaszkodtam nehogy leessek nyakából.

Mind a ketten nevettünk és amikor közölte, hogy azért még nem kellene, hogy megfojtsam kegyesen engedtem a szorításon.

Dannak sem kellet sok, összekacsintottak Robbal, majd fél perc múlva szegény Ashlee is sikítva emelkedett a levegőbe.

A fiúk csatát kiáltottak, mi meg belementünk a játékba.

olyanok voltunk, mint az éretlen tinik, ha most látnának minket a paparazzik azt hiszem szép kis szalagcímek gyártódnának .

A fiúk közelebb mentek egymáshoz, és Ashel megkezdődött a nagy harc. Nem bírtunk egymással és közben annyira nevettünk, hogy egyszer majdnem saját magunkat taszítottuk a vízbe.

Rob és Dan megelégelve a döntetlen küzdelmet összefogva új csapatot alkottak és ők maguk pottyantottak bele minket a vízbe. Már meg sem ijedtem így kihasználva láthatatlanságom, Rob közelébe úsztam és derekába csimpaszkodva emelkedtem ki a vízből.

Úgy tűnt, hogy egyáltalán nem bánja, mert fenekem alá nyúlva feljebb emelt és megcsókolt.

Még ez a rövid csók is elég volt ahhoz, hogy újra kiváltsa belőlem, a már jól ismert bizsergést, melyet egyedül ő volt képes előhozni belőlem.

Nem akartam rossz kislány lenni, de egy csókot még engedélyeztem magamnak.

Hallottuk ahogy a partról többen is füttyentenek, így megszakítva a csókot elnevettük magunkat.

Láttam, ahogy nevetése alábbhagy, vonásai megkeményednek, s az erdőt fürkészi szüntelen. Arca gondterhelt volt és meglepett. Értetlenül néztem rá…