OMG!

. Robsten II.

After Twilight Saga

11. Rész

Nem tudtam merre induljak, megtettem pár bizonytalan lépést előre, de aztán megálltam.

Legszívesebben üvölteni tudtam volna amiért ennyire szerencsétlen vagyok, hogy egy ilyen holdsütötte éjszakán is eltévedek.

A kiskutyát úgy szorítottam, mintha valami védőpajzs lenne kezemben.

Valami furcsa a látóképembe került. Csak egy villanás volt, most mégis arra az egy pontra fókuszáltam. Újra láttam. Elindultam a fény irányába, mely csak egy világító pont volt, mégis úgy kezeltem, mint egy isteni jelet.

A fény az én gyorsaságommal együtt mozgott, mint egy délibáb, amely felé hiába rohansz, de sosem érheted utol.

Nem tudom mennyi idő telhetett el amióta bejöttem az erdőbe. én óráknak éreztem, de valószínűleg csak fél óra lehetett. A kiskutya édesen szuszogott karjaimban, biztosan elfáradt. Nem tudtam rá haragudni, inkább a saját ostobaságomon rágódtam.

Hamarosan a fény eltűnt. Nem mozgott többé, s nem is világított.

Haladtam tovább abba az irányba ahol utoljára láttam. Egyszer csak izgalom fogott el. A fák egyre ritkábban helyezkedtek el és mintha a távolban megpillantottam volna a tó csillogását.

Boldog voltam, tudtam, hogy kijutottam.

A tisztás csendes volt és barátságos. Még egy napja sem tartózkodtam itt mégis úgy éreztem hazaértem.

Nincs nagyobb hontalanság annál, mint amikor az ember céltalanul kóborol ismeretlen tájakon.

A kutyust visszahelyeztem a kenel menedékébe és egy utolsó simogatással elköszöntem tőle.

A kettes faház ablakából még áradt a fényt, ezek szerint Rob még ébren van. A tó széléhez indultam, mert emlékeztem rá, hogy a nagy sietségben ott felejtettem a cigimet, ami most remélte nyugtatóan hat az idegeimre.

Rágyújtottam és próbáltam átgondolni a mai napot. Annyi minden történt. Végre összebarátkoztam pár emberrel, és az erdőből is sikerült kijutnom valami csoda folytán…

A Robos pillanatokra nem akartam most gondolni, mert tudtam, hogy csak újból felizgatnám magam a rengeteg kérdéssel és érzéssel és én most semmi másra nem vágytam annyira, mint egy kiadós alvásra.

Erről most azonnal le is mondhattam, ugyanis az órám hajnali 3-at mutatott, reggel nyolckor meg kelni kell… Remek.

Elindultam, hogy lefeküdjek.

Rob az ágyon olvasott, és cseppet sem tűnt barátságosnak még csak rám sem nézett.

Én azonban óhatatlanul rápillantottam és rajta is felejtettem a tekintetem pár pillanatra.

Csak egy boxer alsó és ujjatlan póló volt rajta, mely alig fedte testét.

Ha jól emlékszem még sohasem láttam ennyire alulöltözöttnek. Hozzáteszem sosem aludtunk egy szobában ezelőtt.

Az erdei séta után újra piszkosak éreztem magam ezért lezuhanyoztam.

Alig vártam, hogy lefeküdhessek végre.

Reggel madárcsicsergésre ébredtem. Fogalmam sem volt mennyi idő, de a telefonom ébresztőjét még nem hallottam szólni.

Kitapogattam a kis készüléket: fél 8. Remek. Még teljesen időben vagyok… És kómás.

Rob felé fordultam, ő még aludt. Nem akartam felébreszteni. Oldalasan aludt, így pont szemből láttam az arcát. Most annyira békésnek tűnt, mint a régi Rob. Semmi vadság nem sugárzott személyéből és arca kisimult volt.

Nem tehettem róla, egyszerűen vonzotta a tekintetem, mert férfias vonásai és a békés nyugalom melengették szívemet.

Szinte már mosolyogtam ahogy a fény játszadozott ajka szegletén, körberajzolva férfias álkapcsát.

Hirtelen kinyitotta szemét, és egyenesen szemembe nézett. Tekintete nem volt olyan szelíd, mint az előbbi vonásai.

Nagyon zavarba jöttem, mint egy kisgyermek akit lopáson kaptak. Elfordítottam fejem és kinyögtem valami jó reggelt félét.

Ő is feltápászkodott, majd elfoglalta a fürdőszobát. Kutatni kezdtem a táskámban egy csomag 3 az egyben kávét keresve, majd előbányásztam az 50 db-os kiszerelést.

Két bögrét is találtam, majd bekiabáltam a fürdőbe, hogy megkérjem Robot engedjen bele vizet.

Nem válaszolt csak résnyire nyitotta az ajtót és kivette a kezemből a két kerámiát, aztán fél perc múlva vissza is adta félig töltve meleg vízzel.

Legalább ennyi… Haladunk… morogtam magamban.

Úgy döntöttem megpróbálok kedves lenni és neki is készítek kávét, régen mindig együtt kávéztunk.

Amikor kijött és meglóbáltam az arca előtt a kávét, úgy tűnt kicsit meglepődik, de aztán morgott egy köszönöm félét és az egyik bögrét kivette a kezemből.

Kivonultunk a mólóra, vagyis inkább ő vonult, én meg követtem.

Nem szólt semmit, így úgy gondoltam talán nem zavarok. Leültünk és rágyújtottunk. m is

Nem tudtam, hogy most némasági fogadalmat tett, vagy még mindig haragszik rám a tegnapi miatt vagy egyszerűen csak hozzám nem akar szólni.

Megpróbáltam beszélgetést kezdeményezni…

- Mit gondolsz a rendezőről?

- Érdekes.

- Igen szerintem, is bár elég rendesnek tűnik.

Nem szólt semmit, csak maga elé nézett.

- És a forgatókönyvről mi a véleményed?

- Még lehet belőle valami.

Hát eddig nem jártam sok sikerrel.

- Mit csináltál az elmúlt 3 évben?

- Mi ez kihallgatás? Kristen te nem bírsz engem, undorodsz tőlem, utálsz, akkor meg mi a fenének fárasztasz engem az ostoba kérdéseiddel? Ez a kávé meg pocsék!

Azzal a tóba öntötte a kávét, majd felállt és visszament a házba.

Úgy ültem ott, mint akit leforráztak. Ismét olyan volt mint egy jégcsap minden szava kemény volt és szúrt.

Kezdtem feladni a reményt és azt hiszem ismét sikerült elérnie, hogy utálatot érezzek eziránt a jégtömb iránt.

Visszamentem, lefürödtem és elindultam a megbeszélésre.

Pár ember kivételével mindenki ott ült kómás fejjel és másnaposan.

Én is álmosnak éreztem magam, de ahhoz képest, hogy milyen keveset aludtam ez egyáltalán nem volt vészes.

Elena is hamarosan megérkezett, beterelve a maradék stábot.

érkezett vele egy idősebb kecskeszakállas úr is, aki mint később kiderült stábpszichológus volt. nem is tudtam, hogy ilyen létezik egyáltalán.

Hamarosan rendező asszonyunk belekezdet mondanivalójába…

- Kedves mindenki! Valószínűleg nem kicsi közutálatnak fogok örvendeni miután kihirdetem a következő feladatot, melyet a pszichológus úr javasolt.

Mivel a filmben rengeteg az erotikus tartalmú vagy erotikát sugalló jelenet, úgy gondoltuk, nagyon fontos, hogy a színészpárosok tökéletesen egymásra legyenek hangolódva. Na nem érzelmileg, hanem tudnotok kell együtt mozogni, megismerni a másik szokásait. Ez nagyon fontos a tökéletes jelenetek érdekben.

Éppen ezért gyakorlatilag összekötünk benneteket.

Felmutatott egy mérőszalag vastagságú, két méter hosszú valamit, majd közölte hogy ez az izé ettől a perctől kezdve, minimum két napig rajtunk lesz és csak a gyakorlások illetve a mosdóba menés alkalmával vehetjük le. Hogy ne tudjunk csalni, digitális számlálót helyeztek el a szalagon amely a kinyitások számát méri.

Azt hittem felrobbanok. Robra néztem, aki a sarokban állt és tekintete kifürkészhetetlen volt.

Amikor összekapcsoltak vele, legszívesebben elbőgtem volna magam.

Kétségbeesett néztem Elenára, aki kiszűrt egy „szükséges”-t a fogai között.

Ahogy kimondták a mehetünk szót, Rob húzni kezdett.

- Hé hová megyünk?

Nem válaszolt, de aztán kiérve rágyújtott.

Én is megtettem ezt, de már most felfogtam, hogy ennek így nem lesz jó vége, ha egyfolytában azt kell csinálnom amit ő akar…