1. RÉSZ Figyelem a történetben szereplő karakterek stílusa adott, így a káromkodások is azért kerültek bele.

Stewson

/Kristen szemszögéből/

Itt állok délelőtt 10 órakor a fürdőszobámban a tükör előtt kócos hajjal és karikás szemekkel.

Nekem ez inkább tűnik hajnali 10-nek.

- Gratulálok Kristen szokás szerint remekül festesz morogtam magamban.

Vége a New Moon forgatásának, de egy hónap és kezdjük az Eclipset.

Miért kellett nekem Robbal álmodnom? Elképesztő, hogy mik lappanganak a fejemben ha ilyen merész gondolataim vannak ha egy cseppet öntudatlan állapotban vagyok.

Rob és én mindig egy furcsa kapcsolatban voltunk több volt, mint haverság és munkakapcsolat amolyan barátság féle. Sok mindent tudok róla, mégis úgy érzem, hogy sosem eleget. Ez a srác a huszonéves kora ellenére annyira érett gondolkodású sok mindenben néha azonban annyira gyerekesen tud viselkedni. Van, hogy egyszerű vacsorára a kollégákkal barátokkal órákat készülődik, hogy jól nézzen ki, de egy nagyobb kaliberű rendezvényre képes magára kapni néhány kezébe kerülő ruhadarabot majd beletúrni a hajába és közölni, hogy mehetünk. Hozzáteszem így is, úgy is jól mutat sőt mindenki odáig lenne érte akkor is ha egy mackóalsóban jelenne meg egy ezeréves elnyűtt pulcsi kíséretében.

Sokszor látom elgondolkodni, magába fordulni, mint egy remete aki teljesen figyelmen kívül hagyja a külvilágot, de ugyanakkor ott van az a Rob aki miatt egész nap mindenkinek jó a kedve mert megszakadunk a röhögéstől olyan beszólásai vannak. Ilyenkor igazi társasági lény, aki szeret a figyelem középpontjában lenni. Nem lehet kiismerni, ennyi ellentét egyetlen emberben és akkor még csak a feltűnőbb dolgokat soroltam fel. Robert Pattinson, az örök rejtély. Megőrjít ez a pasi. Azt sem tudom hányadán állok vele. Amikor először találkoztunk csak névből ismertem, egyikünk sem volt túlságosan felkapott színész de hát a mellékszerepektől nem is várhattunk túl sokat. Valahol el kell kezdeni, anyám mindig ezt mondta. Aztán jött a Twilight és Rob. Ahogy ránéztem a meghallgatáson nem volt nehéz az értetlen és zavarodott lányt játszani akit már az első pillanattól különös vonzalom húz a szinte félisten Cullenhez.

Azóta Rob mindenhol azt nyilatkozza, hogy az én játékom tudta őt is belehúzni szerepébe és, hogy hálás ezért. Én meg ráhagytam, nem kötöm az orrára, a történet valódiságát. Had fényezze kicsit az egómat.

Na erre a gondolatra még el is nevettem magam és ördögszarvakat éreztem megjelenni a fejem két oldalán. :D

Most már így a tükörben látva ördögi vigyorom és szemem pokoli fényben való villanását kezdem megérteni, hogy a rajongóim miért állítják néha, hogy kissé félnek tőlem.

Na ezen megint nevetnem kell. :D

Félni tőlem? Lehet, hogy szeretek trágár szavakat használni és általában minden gond nélkül elküldök valakit a pokolba aki idegesít ha jobban belegondolok pont olyan lány vagyok, mint bármelyik másik 19 éves. Nem tehetek arról, hogy Rob mindig édes mosolya inkább csábító, mint az én fáradt vicsorom amikor már az ágyban aludnék ahelyett hogy századszorra válaszoljak ugyanazokra az unalmas kérdésekre,amiket az elmúlt egy évben lépten-nyomon feltettek.

És megint témánál vagyunk: Rob.

Miért kell nekem rajta rágódnom ő is csak egy srác egy színész, mint a többi. Talán pont ez a megfoghatatlansága vonz, ez a benne lappangó titok amit meg akarok fejteni. Kicsit fordított helyzetben érzem magam, mintha a Twilightbeli szerepeink megcserélődtek volna és én kapok idegbajt, hogy nem hallom az ő gondolatait.

Nem tudom mi ez az egész, de próbálok nem foglalkozni vele, mert amennyire jól ismer egyből kiszúrja, hogy valami nem stimmel és amilyen kíváncsi tudni karja majd. Én meg hogy magyaráznék meg neki egy olyan dolgot amit magam sem értek ráadásul kapja be, amíg meg nem tudom őt fejteni addig ő se fejtegessen engem csak úgy!

Basszus készülnöm kellene meg pszichológushoz mennem, mert itt veszekszem egy tükörrel.

Telefon, ne már! Miért nem bírnak békén hagyni!

Oh… Az emlegetett szamár… fasza.