25.RÉSZ

. Robsten II.

After Twilight Saga

25. Rész

Nem mertem elmozdulni mellőle, most nem engedhettem meg semmiféle távolságtartást kettőnk között. Attól féltem, hogy még most azonnal meggondolja magát és még azt a kis csepp esélyt is elveszítem, melyet győzelmem pillanata éreztetett velem.

tovább öleltem, s a hátát simogattam gyengéden, lassan már azt sem tudtam, hogy melyikünk vigasztalja a másikat.

Kopogtak az ajtón, szerencsére a takaró minden kényes pontunkat takarta, mert a kopogtató nem várta meg, hogy beinvitáljuk.

Megfeledkeztem arról, hogy Danéket a bizonytalanságban hagytam ezért most Ashsel beállítottak, hogy megnézzék előkerült-e már Rob.

Kértünk tőlük két percet, hogy felöltözhessünk, majd megbeszéltük, hogy odakint találkozunk. Mindenkire ráfért pár szál cigi. Ahogy az ajtó becsukódott, Rob egyből talpra szökkent és ölözni kezdett. Könnyes szemmel néztem rá, nem tudtam, hogy most mi fog következni.

Rám nézett és láttam, ahogy tekintete ismét elhomályosul.

Felém nyújtva kezét kisegített az ágyból, majd öltöztetni kezdett. Észre sem vettem, hogy mennyire legyengültem. Csak álltam ott egyhelyben és még mindig őt néztem, miközben sorra adta rám a szekrényből előkapott ruhákat. Olyan volt, mintha sokkot kaptam volna.

Aggódó tekintete még mindig enyémbe fúródott. Szerettem volna úgy viselkedni, mint minden más normális ember, de nem ment. A végtagjaim nem mozdultak, úgy éreztem soha többet nem bírok kilépni ebből a furcsa bűvkörből.

- Kristen…

Érzékeltem, hogy megszólal, közben ajkait néztem ahogy nevemet formálják. Reagálni mégsem volt erőm.

Végzett az öltöztetéssel és ott állt közvetlenül előttem.

Éreztem az illatát, és hallottam lélegzetvételét, arcom égett tekintete nyomán, szemem kiszáradt és égni kezdett a rengeteg sírástól. Szerettem volna ideg vízzel arcot mosni, de még mindig képtelen voltam mozdulni.

Láttam rajta a döbbenet és szívesen mondtam volna neki hogy csak egy percet kérek, hogy összeszedjem magam, de még erre sem voltam képes.

Egyik kezem felemelte, hogy derekára illessze és ezáltal közel férkőzzön hozzám annyira, hogy áttudjon ölelni.

Csak egy pillanatig éreztem tenyerem alatt bőre puhaságát, mert kezem cserben hagyott, s bénán zuhant lefelé, hogy aztán megállapodjon valahol a combja közepénél.

Szerettem volna visszaölelni, s újra magamhoz szorítani, de nem ment. Éreztem teste jótékony melegét, hallottam gyorsuló szívverését s lélegzetvételének szaporaságát.

Újra elhúzódott tőlem, de csak annyira, hogy fejünk egy magasságban legyen.

- Sajnálom Kristen. Hidd el nem akarlak bántani. Téged nem!

Éreztem ahogy szívverésem felgyorsul, s csuklóm pulzusa is egyre jobban pumpál. Legalább a szívem nem bénult meg. A hangja a szavai… Mindent hallottam és értettem sőt szívem ritmusa azt bizonyította, hogy fel is fogtam, mégis az egész olyan volt, mintha dobozba lennék zárva… A hangja messziről hallatszott és sokkal tompábban, mint általában. Mintha csak a szél suttogná szavait.

Láttam, hogy szenved tehetetlenségemtől, és mindent akartam csak ezt nem.

Arcomhoz hajolt, éreztem forró leheletét. Még mindig szaporán kapkodta a levegőt, de amikor ajkai megértintettek, valami megváltozott.

Olyan volt, mint egy forró pont, mely számtól indul, s lassan terjed átfedve egész testem, minden porcikáját.

Érintése annyira gyengéd volt, s csókja édes, mint a méz, a szoba levegője tüdőmben keveredett Rob férfias illatával.

Nem emlékszem rá mikor akartam valamit annyira, mint ebben a pillanatban viszonozni a szeretett férfi csókját. Éreztem nyelve cirógatását, mely magányos játékkal próbálta igazi énem előcsalogatni testem börtönéből.

És ekkor a bizsergés, mint forró láva elhatalmasodott, túlnőtt rajtam, s amikor már kezdett volna elviselhetetlenné válni, hirtelen megszűnt létezni.

Olyan volt, mintha több tonnás súlytól szabadultam volna meg és akkor végre megtörtént.

Nyelvem finoman övéhez simult, olyan lágyan, hogy szinte leheletfinoman érintettük egymást. Éreztem ahogy Rob megremeg kissé, talán így jött ki rajta az idegesség, s még szorosabban fonja körül karjait. Most már nem késlekedtem, visszacsúsztattam derekára kezem, a másikkal pedig lágyan végigsimítottam arcán.

Hosszú percek teltek el, de csókunkat lassan én szakítottam meg, de elengedni még nem tudtam. Arcom vállába fúrtam, s közben éreztem ahogy pár könnycsepp újra távozik szememből.

Ő szorosan tartott, egyik kezével a hátam simogatta, másik kezét a tarkómnál hajamon nyugtatta. Megremegett amikor nyakába csókoltam, de mindketten tudtuk, hogy ez a csók, most nem egy előjáték része, pusztán egy győztes csata végső kimenetele.

Ash és Dan hangja egészen közelről hallatszott, így úgy döntöttünk ideje kimenni.

A múltkorihoz hasonlóan ismét a kis stéghez húzott a szívünk így megint ott gyülekeztünk.

Elhatároztam, hogy mégis csak elmondom Ashle-nek, hogy mi történt, mert félő, hogy lassan beleőrülök ebbe az egészbe.

Rob a második szál cigi után felállt, és a kunyhó felé indult. A szívem kihagyott egy ütemet, és félve néztem utána.

Mintha megérezte volna tekintetem, mert nem sokkal később hátrafordult, s bátorítóan rám mosolygott. Kicsit megnyugodtam.

Amikor láttam újra felbukkanni az ajtóban, kezében 2 üveg tequilával nem bírtam ki és elnevettem magam.

Az idegrendszerem a mai napon úgy tűnik aljas tréfát űz velem, de nem bánom addig amíg csak félni kell és nem megijedni.

Rob ötletét, miszerint „igyuk le magunkat a sárga földig” mindenki díjazta.

Jelen pillanatban én magam sem találhattam volna ki tökéletesebb párosítás a történtek után ma estére, mint Rob és mérhetetlen ital, hogy a végén még a kedvem is jó legyen.

Azt hiszem kedves „barátom” fejében is hasonló gondolatok által pattant ki a szikra.

Hamarosan a túrázók is megérkeztek és mint kiderült, hasonló gondolatoktól vezérelve újabb tábortüzes estét szerveztek zenével és tánccal.

Most valamiért mind a négyen nagyon örültünk ennek, mert Ashék bulizni akartak, míg mi Robbak felejteni …

Minden bizonnyal érdekes estének nézünk elébe…