ÚJ DOLOG

Rendben... Próbálom összeszedni magam és ha sikerült, lehet, hogy elkezdek nektek egy rendes történetet, amely nem lesz fanfiction, és remélhetőleg igényes lesz,mert Ti megérdemlitek.

HAPPY BIRTHDAY LADYM!!!!!!!!!!!!! (L)

TUDOM, HOGY MA NEM LESZEL BB, DE BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!!!

Lányaim!

Segítségeteket kérem... Ihlet hiány van, pedig írni van kedvem!

Szeretném, ha címekkel bombáznátok! /pár oldalas írásokhoz/

Nem ígérek semmit, de talán így több friss lehetne, mert rá lennék kényszerítve az írásra.

Ha vannak ötleteitek akkor ide vele. :)

Egyszarvú- akkor lássuk mit szóltok hozzám. :)

Egyszarvú

Sosem tudtam normális vagy éppen normálisan abnormális dolgokról álmodni, mint más emberek. Talán nem kellett volna fagyit majszolnom az ágyban hajnali kettőkor…

Nem emlékszem, hogy kerültem arra az ismeretlen vidékre, a helyre, mely tele volt zölddel és fénnyel, de egy dologban biztos voltam, ilyen pompás színekről még sosem álmodtam. Olyan volt, mintha valóság lenne, s mégis éreztem, hogy ez egy fordított világ, ahol az oázis közepén sivatagot találunk, ahol a délibáb megszólal és kezet fog veled.

A csodás lény a semmiből bukkant elő, nesztelen suhant felém, s közben megigézett tekintetével. Hozzám beszélt, holott száját nem láttam mozogni. Talán ez egy olyan hely, ahol némán is lehet beszélni? Nem akartam hagyni, hogy emberi realitásom győzzön kíváncsiságommal szemben, ki akartam élvezni eme hely varázsát.

- Hallasz engem?- tettem fel kérdésem gondolatban, s közben egy percre sem szakítottam meg a szemkontaktust ezzel a különleges teremtménnyel, bár azt hiszem, ha akartam volna sem lettem volna rá képes.

- Hallak ­­- felelte úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Berlo és Maletzke biztosan nem jártak még ezen a helyen, mert akkor tudhatnák, hogy a kommunikációs modelljük itt mit sem ér.

Ahogy megállt előttem olyan méltóságteljes, káprázatos és misztikus volt, hogy kezemet önkéntelenül is felemeltem.

-         Szabad? - gondoltam magamban, s közben áhítattal figyeltem, ahogy fejét lejjebb engedi, hogy remegő ujjaimmal végigszánthassak az ezüstszálakon.

-         Félsz tőlem?

Nem értettem miért kérdezi, hiszen olyan melegséget és nyugalmat sugárzott minden porcikája, hogyha ő lenne a legvisszataszítóbb lény, azt sem bánnám.

-         Nem, csak még sosem találkoztam hozzád hasonlóval, de azt hiszem, tudom, mi vagy. Olvastam már rólad, de mindig azt hittem, hogy te csak a mesevilág szülötte vagy.

Barátságosan nézett rám, mintha nem épp most kérdőjeleztem volna meg létezését, mintha nem most rangsoroltam volna mesefigurává.

-         Mitől változott meg a véleményed?

Meghökkenve néztem rá.

-         De hát… Itt állsz előttem, érzem az izmot húsod alatt, hallom a hangod, és ha a szemedbe nézek, önmagamat látom.

-         Te csak abban hiszel, amit látsz, hallasz és tapintasz? Boldogtalan ember lehetsz- mondta tűnődve, mégis olyan bizonyossággal, hogy egy cseppet sem kételkedtem szavainak igazságában.

Nem válaszoltam. Nem tudtam, mit feleljek, és az ostoba emberi fecsegés nagyon távol állt ettől a helytől.

Sörénye kellemesen hűvös volt, holott a nap jócskán az eget szántotta és ezer sugarával ölelt körbe bennünket. 

-         Nem baj, hogy itt vagyok? - Kezdtem magam kívülállónak, fakónak és egyszerűnek érezni. Én vagyok itt az egyetlen tökéletlen.

-         Sosem küldtem még el egyetlen embert sem.

-         Oh. Jártak már itt mások is rajtam kívül? - felesleges kérdés volt, hisz a választ már tudtam, mégis valahogy csalódottságot éreztem. Szerettem volna azt hinni, hogy ez a csoda csak és kizárólag velem történhetett meg, hogy végre egyedi és különleges lehetek, ha csak egy kis időre is.

-         Elszomorodtál. - Ez inkább kijelentésnek hangzott, s szemébe nézve láttam elkámpicsorodott arcom.

-         Egyszarvú – ha szólíthatlak így - ,a véred életet adó? - fejemben kusza gondolatok keringtek mendemondákról, melyeket ezekről a titokzatos lényekről hallottam és hirtelen elkapott a vágy, hogy kihasználjam az alkalmat kíváncsiságom csillapítására.

-         Miért, a te véred nem az?

Véradás, sérült emberek, vérátömlesztések… Ó.

-         És a belőled áramló ezüstös derengés?

-         Láttál már naplementében megcsillanó kék óceánt, vagy izzadságtól csillogó arab telivért?

-         Halhatatlan vagy?

-         Csak azt tudom, hogy még sosem haltam meg. - Szinte mosolygott a hangja, mintha mulattatnák kérdéseim.

-         És a szarvad, mely minden történetben varázserővel rendelkezik? - izgatottságom már nem tudtam tovább titkolni, kezem óhatatlanul is a csavaros szarura csusszant.

-         Ha jól tudom, a magyarokat szarvas vezette útjuk során hazájuk felé, talán a szarvasagancs is varázserővel rendelkezik?

Teljesen értetlenül álltam, mintha minden összeomlott volna, bár ezt meglepő módon nem éreztem rossznak. Sosem láttam még ennyire tisztán. Még mindig különlegesnek láttam őt, de már nem hazug emberi szememmel, hanem szívemmel és lelkemmel.

-         Tudod, te nagyon különleges vagy… Bárcsak én is ilyen lehetnék.

Most nem válaszolt egyből. Arcom vizslatta, s talán azon tűnődött, mit válaszolhatna eme kijelentésemre.

Amikor megszólalt, hangja valahogy máshogy csengett, mint eddig.

-         Könnyű úgy különlegesnek lenni, hogy én vagyok fajom egyetlen példánya.

Ismét elgondolkodtatott bölcsessége.

-         Magányos lehetsz. - Kezem lassan visszavándorolt sörényére.

-         Ha alaposan körültekintesz, mindig megtalálhatod a megfelelő társaságot. Legyen az egy ember, egy természeti jelenség, vagy akár egy érzés.

-         Szeretnék olyan különleges lenni, mint Te – bukott ki belőlem, nem tudtam tovább titkolni vágyam.

-         Miért kívánsz olyat, amid már megvan?

Értetlenül néztem rá, s arra vártam, hogy bármelyik pillanatban az arcomba nevet. Nem tette. Olyan őszinte és átható tekintettel tanulmányozott, hogy úgy éreztem jobban ismer, mint én saját magamat.

-         Minden lény különleges a maga módján. Kár, hogy nem olyannak látod magad, mint amilyennek én látlak téged vagy amilyennek te látsz engem. Nem lehetnék különleges számodra, ha ideérkezésedkor nem ruháztál volna fel természetfeletti képességekkel.

Még mindig nem tudtam elhinni, amit mond, pedig éreztem, sosem hazudna.

-         Téged számomra már az különlegessé és egyedivé tett, hogy idejöttél. Egyből megérezted, hogy nem kell félned tőlem, és azt is tudtad, hogy miként szólíts meg.

Végső tiszteletem azzal vívtad ki, hogy még azután is csodálatosnak tartottál, miután felfedtem előtted lényem egyszerűségét.

Tátott szájjal ittam szavait, soha senki nem beszélt még ilyen szépen hóbortos és sokszor felelőtlen viselkedésemről. Elmosolyodtam.

Láttam, ahogy a táj képe fokozatosan összemosódik egyetlen színkavalkáddá, s éreztem, ahogy az ezüst sörény kicsúszik ujjaim közül.

-Köszönöm- suttogtam a levegőbe és tudtam, hogy kirándulásom ezennel véget ért.

VAMPIRE SUCKS

NÉZZÉTEK MEG NAGYON ÁLLAT LETT! /LENYÚLTÁK A FÉL TW PARÓDIÁMAT XD/
MAGYAR FELIRATTAL LETÖLTHETŐ INNEN: :D
http://robpattz.gportal.hu/

Kompromisszum

Az üzeneteteket olvasva úgy éreztem, hogy sokkal többet adtatok, mint sejtettem volna. Sokan azt írtátok, mindegy mit írok, ti olvasnátok, mert "az írás-olvasás által összekapcsolódott az életünk". Ezt én is így gondolom.
Mi lenne ha úgy vennénk, hogy  a "mindegy mit írok" rész meg volt. Mostantól próbálok igényeset adni nektek, amit talán megkedveltek majd annyira, mint a Robstent.
Már túl sok embert hagytam el az évek folyamán, titeket még nagyon nem szeretnélek. Most már elárulom, hogy azért kezdtem írni, hogy adhassak... Ezzel minden bizonnyal nem vagyok egyedül. Viszont pont ez az ami az elmúlt időben háttérbe szorult. Ha velem tartotok talán kölcsönösen segíthetünk egymásnak :) Viszont ha ezt szeretnétek akkor keménynek kell lennetek. Semmi finomkodás, meg kell mondanotok, ha valami nem jó.
A chat még mindig vár mindenkit, mert az elmúlt hetekben beindult az élet a kis dobozban is :)
Szóval senki se sírjon meg ne érezze úgy, hogy valamit elveszített, mert itt vagyok rendben? Csak megpróbálom nektek megmutatni és ezáltal magamnak is, hogy mit kellett volna és hogy kellett volna. Segítsetek fejlődni és megvalósítani az álmomat. (L)

The end

Lányok ne utáljatok ezért. A blognak nincs vége, csak nem írok több fanfictiont.
Szeretem ezt a blogot, és mindenkit aki itt volt velem, így eszembe sem jutna eltüntetni.
Nincs semmi baj ne értsétek félre, sőt. Most döbbentem rá dolgokra ami jó :)
Azt az egyet sajnálom, hogy pont egy történet közepénél, de ha lehet ne haragudjatok túl sokáig.
/ Igen Rob volt az/  Írni fogok továbbra is, csak nem fanfictiont, így erre a blogra nem fognak felkerülni ezért vettem le a szavazást is. Mindent fent hagyok, szeretem ezt a helyet. És titeket is. Puszi!

ui: Mindenkinek válaszolni fogok az előző bejegyzéshez.

Tisztelt olvasók, írók, idelátogatók:

Hogy mi a fenét akarok mondani nektek? Jó kérdés...
Nem akarok senkit a múltammal untatni, de valamit szeretnék nektek elmesélni...
Ezelőtt 4-5 évvel láttam valamit a Tv-ben, ami megváltoztatott. Akkor döntöttem el, hogy küzdeni fogok az álmaimért és író leszek. Tapasztalatom egyenlő volt a nullával hozzáteszem most se sokkal több, de ezért csak magamat okolhatom. Azért szerettem volna író lenni, hogy adhassak másoknak... És persze élveztem, ahogy a gondolatokból szavakon és mondatokon keresztül formálódni kezdett egy történet... Fantáziám szüleménye.
Úgy érzem amikor több év kihagyás után újra írni kezdtem, itt veletek akkor újra átéltem ezt az élményt és igazán boldog voltam.
A mai nap újra megnéztem hosszú idő után először azt a bizonyos műsort, és rájöttem valami elromlott.
Van, hogy úgy érzitek, már nem is szeretitek azt amit csináltok, mert közben eldobod az elveidet elveszíted önmagad. Én is így jártam. Írtam, de nem azért mert kedvem volt hozzá, hanem azért mert biztosítani akartam nektek a rendszeres friss adagot, mert nem akartam olvasót veszíteni, mert kommenteket szerettem volna, mert nem akartam, hogy itt hagyjatok.
Rengeteg az új Robsten blog... Tudom, hogy nem áll jogomban ilyet mondani, de kicsit jobban oda kellene figyelnetek. Régebben is volt egy időszak amikor újabb és újabb Rs blogok létesültek, melyekben megtalálható volt az összes sablon amit már egyszer valaki kitalált.
Most azt hiszem sokan töprengenek vajon róluk beszélek-e, én sem tudnám megmondani, mert őszintén szólva már csak nagyon kevés történetet olvasok, időhiány miatt. Itt vannak a legújabb blogok is, ahol viszont azt vettem észre, hogy a történet nagyon egyedi, és megérné a részletes, alapos kidolgozást.
Hogy mi van a saját történetemmel? Ezt is megmondom nektek őszintén:
Sablonokat nem írok, ezzel senki sem vádolhat, de:
A helyesírásom és a figyelmem pocsék. Isten áldja a word-öt, de látszik a sok elütésből, hogy miután megírtam nem olvastam át, csak egyből feltettem nektek.
Az első történet elmegy... Ott rázódtam bele újra az írásba. A második történet nekem személy szerint tetszik, bár ahogy egyszer egyik barátnőm megfogalmazta érdekesre sikeredett, mivel végig nagyon realista aztán a végén a csavar meg olyan meseszerűre sikeredett, hogy hajjaj.
A harmadik történet... Ezt akartátok, ezért a történet tartalmán nem vitatkozom, még bármi lehet belőle, de maga a kidolgozás pocsék... Szabadságra ment az írói vénám vagy itt csapódott le az amit az elején mondtam nem tudom, de katasztrófa.
A lényege ennek az egésznek az, hogy szeretném, ha mindenki a saját álmát követné, nem félne megvalósítani, és közben próbáljátok meg végig a célt szemelőt tartani, és ne hagyjátok, hogy bármi más elterelje a figyelmeteket. Az út során ne veszítsétek el önmagatokat.

Remélem tudjátok, hogy nem akartam senkit sem megbántani, és szeretlek titeket.
Ahogy már mondtam, nélkületek itt semmi sem működött volna.

KRISTEN VS EMMA

NEKEM SEMMI BAJOM EMMA WATSONNAL / A HP-T IS BÍROM/ DE EZEKET A KÉPEKET ELNÉZVE NAGYON MEGLEPŐDTEM. NA NEM MÁSÉRT, CSAK NEKEM ÚGY TŰNIK, PEDIG IGAZÁN MÉGCSAK ELFOGULT SEM VAGYOK, DE KRISTEN ANNYIRA TERMÉSZETESEN PIPÁLJA LE WATSONT HOGY AZ TELJES KO. MÍG EMMA 5 KILÓ SMINKEL IS CSAK EGY SZÉP KISLÁNYNAK TŰNIK ADDIG KRISTEN SOKKAL NŐIESEBB ÉS ERŐSEBB KISUGÁRZÁSÚ MÉG EGY SIMA FARMER-PÓLÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSBAN IS.

15.RÉSZ

RÖVID, DE EDDIG JUTOTTAM A MEGBESZÉLT IDŐPONTIG NA :D

Robsten III.


In the enchantment of the desire

A vágy bűvöletében

Nem mozdult felém, én meg csak álltam és néztem szemeit, mintha beférkőzhetnék a gondolataiba. Óvatosan közelebb léptem míg végül csak pár centi választott el minket egymástól. Továbbra sem mozdult. Úgy döntöttem megpróbálom megcsókolni. Ne csak azért, mert kihívást jelentett, mivel múltkor nem engedte, hanem azért is mert semmi másra nem vágytam ennél jobban. Beszívtam ismerős illatát és szám az övéhez érintettem. Nem csókoltam, csak lágyan hozzáértem. Nem taszított el, de továbbra sem volt hajlandó közbeavatkozni pozitív irányban sem. Ismét úgy éreztem magam int a múlt este amikor egy idő után feladta, hogy hülyeségeimet megakarja érteni és hagyta, hogy kibontakoztassam tervem.

Bőre kissé borostás volt, de arcszeszének illata tisztán érződött. Mélyen magamba szívtam minden illatot amely hozzá tartozott. Lassan testem is felé csúsztattam, kezeim pedig mellkasára helyezve élveztem, ahogy teste helyenként hol megemelkedik, hol alásüllyed.

Apró csókot leheltem ajkára és innentől kezdve úgy éreztem mintha ha egy régen nehezen letett dologra szoknék vissza. Szemeim végig nyitva voltak, végig a szemét néztem, s ő is ugyanezt tette. /Na nem a saját szemét nézte, mert az emberi képtelenség XD/.

Talán kissé nyugodni látszott, de nem lehettem biztos benne, ahogy mostanában semmiben ami vele kapcsolatos. Kicsit elhúzódta, de csak annyira, hogy egész arca szeme elé tárulhasson és a egyik kezem feljebb emelve végigsimította arca vonalán. Mintha még sosem láttam volna azelőtt. Tökéletes volt. Most már megértettem Bella mit láthatott akkor amikor vámpírélete első perceiben új szemeivel csodálhatta Edward arcát.

Engedte. Mindent engedett, s mindeközben szemeit egy pillanatra sem vette el arcomról.

Újra elvesztem tekintetében és megcsókoltam. Kicsit erőszakosabban, mint pár perce, de azért elég gyengéden ahhoz, hogy romantikus legyen és ne vadállati.

Karommal átkaroltam a nyakát, majd csókomat ismét megszakítva lehajtottam fejem és őszintén, minden hátsó szándék vagy gondolat nélkül azt leheltem valahova álla alá:

-         Csókolj meg… Kérlek.

Mérhetetlenül féltem a visszautasítástól, így csak késve mertem újra felnézni rá.

Lágyan csókoltam meg tartva a visszautasítástól, de kellemesen csalódtam.

Elmondhatatlanul boldog voltam amikor éreztem ahogy ajkai megmozdulnak, és csókom viszonzásra talál. Olyan szorosan öleltem , mintha magamba akarnám olvasztani.

Kitapogattam karját és a derekamra helyeztem, majd másik kezét pedig arcomhoz emeltem, és elhúzódva végigsimítottam vele bőröm, majd tenyerem a tenyerébe helyezve /ajánlottam neki egy körömkefétXD/ eltűnődtem rajta, hogy még mindig milyen tökéletesen passzolunk egymáshoz. Fehér a fehéren.

Kihasználva engedékenységét, és elfojtva egy percre a szája irányába érzet vágyódásom, lassan elkezdtem kigombolni ingét. Minden egyes kigombolt résznél egyre nagyobbakat nyeltem, majd teljesen levéve felsőjét újra átöleltem.

Minden egyes régi emlék bevillant, minden átbeszélgetett vagy éppen átszerelmeskedett éjszaka és minden egyes szerelmes szó amely elhagyta a száját.

FRISS

NA JÓ MIVEL GYILKOSSÁGGAL VÁDOLTOK, ÍROK MA MÉG!

11 UTÁN FELTESZEM BÁRMENNYI LESZ IS! 

NEM LESZ SOK, DE A LÉNYEG IGEN XD

ADDIG A LÁNYOK VÁRNAK MINDEN UNATKOZÓT A CHATBEN :D

BLOGOS LÁNYOK!

EVERYBODY! LÉGYSZI MINDENKI NÉZZE MEG A BLOGJÁT AKIKNÉL KINT VAGYOK, HOGY BIZTOSAN KINT VAGYTOK-E NÁLAM IS, MERT HA NEM AKKOR SZÓLJATOK! /LEGYEN AZ BÁRMILYEN TÉMÁJÚ BLOG/

-EZ MOST ITT A REKLÁM HELYE XD-

14. RÉSZ

Robsten III.


In the enchantment of the desire

A vágy bűvöletében

Annyira oldott volt a hangulat és ő annyira emberinek tűnt ebben a pillanatban, hogy mindent elfelejtettem az elmúlt hónapok kínszenvedését okozta. Valójában tudta, hogy én voltam a hibás és azt is tudtam, hogy miért viselkedtem úgy. Rob minden haragja teljességgel jogos volt az egyetlen valós és mély sérelmem a megcsalás. Tudom, hogy én magam is megtettem, de arra volt valamiféle magyarázat... Na nem olyan jó, hogy azt Robnak is elmondjam, mert az ő részéről nem volt mentség vétségemre. Csak a maga lelkén tudtam könnyíteni, már amennyire az őszinte bűntudatban szenvedők lelke könnyűnek bizonyulhat.

Lábam a végső akadálynak ütközve félénken meghátrált, majd amikor látta, hogy az ütközés nem váltott ki nagyobb figyelmet a /zoknitlan/ láb gazdájából újra megkíséreltem a műveletet. Lábam először csak félénken tapadt az övéhez, majd egyre merészebben haladt felfelé végigsimítva lábszárán.

Rob, aki éppen Kellan viccén nevetett, hirtelen zavartan lenézett és összeráncolta a homlokát. Körbesandított a társaságon – nem értette miért, szerintem teljesen egyértelmű volt, hogy én vagyok a zavaró tényező. Nem hiszem, hogy Kellan vagy Peter folyamodtak volna efféle módszerhez. Nem tudom milyen fejet vághattam, ahogy félig vágyódóan félig kérdő tekintettel néztem rá, miközben érzéseim is megváltoztak irányába.

Az asztal alá nyúlt, én pedig lélegzet visszafojtva vártam, hogy mit fog csinálni. Megéreztem lábamon kutató kezeit, majd felemelte és lassan leengedte magáról egyre feljebb settenkedő lábam. Hát ez nem túl jó kezdetnek, de ne bírtam feladni, valahogy nem éreztem rajta akkora ellenállást, mint máskor. Érintse finom volt, semmi durvaság. Nem taszított, csak eltolt. Láttam, hogy próbál újra Kellanra összpontosítani… A lábam ismét útnak indult. Elértem a lábfejét, majd ezt a pontot kihagyva egyből arra a pontra helyeztem lábam ahonnan az imént elemelte.  Nem vártam engedélyre, egyből tovább haladtam. Combjánál jártam amikor nem bírta tovább játszani a közömböst és ismét rám kapta tekintetét. Volt abban minden… Válogathatta volna a kellemes és többnyire cseppet sem kellemes gondolatok közül. Felemelte a telefonját és pötyögni kezdett rajta.

Kit hív a rendőrséget? Talán felakar jelenteni szexuális zaklatásért- kuncogtam magamban.

Gyorsan ittam egyet s miközben lábammal simogattam combját próbáltam úgy tenni, minta én is Kellanra figyelnék mint mindenki más, kivéve persze Robot aki jelen pillanatban a telefonjával volt elfoglalva. Lehúztam egy italt és rágyújtottam. Olyan jó ez az este, hogy szinte be sem tudok telni vele. Régen ez csak egy átlag estének számított, de most már hosszú ideje nem volt részem ilyen jó társaságban és pláne egy emberében nem.

A táskám rezegni kezdett, így gyorsan felkaptam a földről, majd turkálni kezdtem. A rezgés gyorsan abba maradt így egyértelmű volt, hogy vagy valaki csörgetett vagy sms-t kaptam. Uhh… De vajon melyik telefont kell néznem? Óhatatlanul is az újért nyúltam s felnyitottam, majd nyugodtan fújtam ki a levegőt, mivel azon semmi változást sem láttam.

A mobilom azonban egy üzenetet jelzett. Éreztem ahogy Rob lába meglódul alatta, de ez nem volt elég ahhoz, hogy lerázzon magáról. Enyhe mosollyal néztem rá, majd vissza a telefonra. New messages: Rob. Oké, hát erre igazán számíthattam volna, visszagondolva az előző percekre. Megnyitottam és csupán ennyi állt benne: -  Mi a fenét csinálsz?

Hát nyújtóztatom a lábam, Milyen kérdés ez? Jó igazából tudtam, hogy érti ahogy azt is, hogy nem vagyok normális. Nem is tudtam mit írjak neki vissza, Rob annyira megváltozott, annyira kiszámíthatatlan. Mintha lenne egy ember akit nagyon ismertél tudtad mikor mérges, mikor vidám, egyszerűen hogy mikor mit érez, nyitott könyv volt előtted. De most itt ez a Rob aki csupa rejtély. Egyrészről megakartam fejteni ezt a rejtélyt, azt akartam, hogy újra az enyém legyen! Másrészről, tudtam, hogy nem érdemlek semmit, mert elárultam őt és emiatt változott meg.

-         Szerinted?- ennyi volt az összes válaszom.

Elküldtem, majd a telefont az asztalra helyeztem felkészülve az újabb üzenetekre.

Láttam ahogy felveszi sajátját és megnézi amit írtam, majd szem forgatva visszafordult Nikkihez aki időközben átvette a beszélgetés fonalát.

Ez most mit jelent? Tegyek amit csak akarok? Semmi hagyd abba, vagy húzz innen?

Na jó azért ennyire nem lehettem magabiztos…Mindenesetre nem hagytam fel tevékenységemmel. Nem akartam tovább húzni a dolgokat és egyből a lényegre tértem…

Éreztem ahogy kicsit megugrik, de az arca még mindig Nikki felé nézett. Folytattam a mit elkezdtem, egyre szorosabban dörzsöltem érzékeny pontját és éreztem ahogy vágyai mutatkozni látszanak. Ráemeltem tekintetem és láttam ahogy ő is engem néz, olyan arccal, mintha legszívesebben megölne azért, hogy még mindig képes izgalomba hozni.

Homlokát ráncolta, majd megköszörülte torkát, és a többiektől elnézést kérve feláll az asztaltól és elindult a mosdó felé.

Nem késlekedtem erre a pillanatra vártam. Gyorsan visszabújtam cipőmbe, majd én is felállta, hogy utána induljak, Mindenki értetlenül sőt szinte gyanakvón nézett rám, de én ártatlan képpel csak annyit mondtam: Mosdó.

Kellan beleprüszkölt a poharába, de tekintetemmel valahogy sikerült némaságra bírnom.

Elindultam a mosdók irányába, majd a két ajtó előtt megálltam, és eltöprengtem kicsit, aztán benyitottam a férfi mosdóba.

Egész tágas helység volt, igényesnek látszott.

- Rob?-  kérdeztem, majd elindultam a belső ajtók felé. Az említett személy, ott állt velem szemben, hanyagul a csempének támasztva hátát és engem nézett haragos tekintettel. Nadrágjára nézve egyből szemet szúrt a tény miszerint még nem tette túl magát az asztalnál folytatott akciómon. Arcát elnézve kicsit visszavettem a lendületből és bátortalanul léptem felé párat. Amikor már csak úgy fél méter választott el minket egymástól, megálltam és próbáltam kifürkészni pillantását, miközben kérdőn néztem rá.

Boldog szülinapot Suzy!!! (L)

ANCSÁM HAPPY BIRTHDAY!!!!!!!!!!!!!!!!! (L)

VALAKI MEGSÚGTA NEKEM, HOGY SZÜLINAPOD VAN, UTÓLAG IS KÖSZI NEKI!
TÉGED MEG NAGYON IMÁDLAK LAKÓTÁRSAM!!! :D MOSTANÁBAN ELKERÜLTÜK UGYAN EGYMÁST, DE EZ SEMMIN SEM VÁLTOZTAT!!! (L)LOVE!!

13. RÉSZ

Zs-nek pontban 4-kor :)


Robsten III.


In the enchantment of the desire

A vágy bűvöletében

Hazaérve azonnal lezuhanyoztam majd kiülte az erkélyre cigizni. Semmi nem utalt arra, hogy valami világrengető katasztrófa közeledne én mégis úgy érezte, mintha belecsöppentem volna valamibe, ami túl megy minden józan határon.

Ráadásul mintha saját választási lehetőségemtől is megfosztottak volna, holott valójában pontosan most adták meg…

A srác hihetetlen. Az apró kis telefont szorongattam, és általános műszaki tudásommal próbáltam megfejteni a benne rejlő varázslatot, de valójában semmi szokatlant vagy eltérőt nem találtam, ami azt mutatná, hogy ez az apró szerkezet többet tudna bármely boltban választható mobilnál.

Ezek szerint csak saját elmém ruházza fel ennyi természetfeletti kisugárzással. Mint egy titkos barát… vagy egy titkos társaság, melynek tagja lettem, holott sosem tudtam róla, hogy létezet egyáltalán ilyesmi.

Mivel az idő vészesen fogyott én meg még mindig fürdőköpenyben parádéztam, gyorsan átmentem a hálóba, hogy kiválasszak valamit a mai alkalomra.

Most valami nőies, de azért Kristenesen laza cucchoz olt kedvem, így a kisebbik kupacban turkáltam.

Enyhe smink és kész is. Az órámra pillantottam, majd gyorsan összedobáltam a táskámba a szokásos kellékeket. Pontosabban csak majdnem a szokásosakat, ugyanis a második telefont beletéve úgy éreztem, mintha valósággal izzana a kezemben, s attól féltem a végén még lyukat süt a táskám oldalzsebébe.

Nem volt kedvem liftezni inkább a lépcső választottam, ami mondanom sem kell a ritka alkalmak egyikének bizonyult.

-         Ó basszus, tudtam, hogy valamit elfelejtettem… Taxit hívni.

Megpróbálkoztam hát a szokásos Amerikai leintéssel, bár ezen a környéken célszerűbb volt telefonon elintézni ezt a manővert, mivel általában itt már foglalt taxit futkoztak.

Most mégis szerencsém volt, ugyanis a harmadik próbálkozásra meg is állt a fuvarom.

Beültem a sofőr mellé és ledaráltam a címet. Útközben óhatatlanul is összehasonlítottam ezt a taxist az enyémmel, na nem mintha különösebben reális módon tudtam volna ezt a műveletet végrehajtani, mivel „támadó”külsejével sem voltam tisztában.

Ahogy megálltunk fizettem és kiugrottam a kocsiból. Hova a francba sietek ennyire egyáltalán?

A megbeszélt helyen még csak Kellan és Robert üldögéltek egy-egy Heinekken társaságában.

- Hy guys! Kellan mellé ültem, mert a ciki pillanatokból már elegem volt, vagyis inkább a megaláztatásból és ugyebár Rob a múltkor elég nyilvánvalóan kifejtette, hogy már nem fontos neki, hogy mellette tanyázzak.

- Mi a helyzet kislány rég hallottam felőled- nevetett Kell, majd a vállamba boxolt.

- Most éppen szabin vagyok, ha egyáltalán mondhatjuk így – mosolyogtam rá.

- Nah nincsenek felkérések vagy mi baj?- kicsit komolyabb lett az arca.

Úgy láttam, mintha Rob visszafojtott volna egy gúnyos mosolyt.

-         De igen, szerencsére elég sok van- mondtam inkább Robnak, mint Kellannak-csak még nem döntöttem. Most valami újat szeretnék, ami kihívást jelent.

A két válasz egyszerre érkezett:

- Akkor ne pornózni menj- mondta Rob gúnyosan.

- Játssz egy üresfejű cicababát, az tuti nem Kristenes lenne- mondta Kell prüszkölve a nevetéstől.

Rob mélységes parasztságát próbáltam figyelmen kívül hagyni, és inkább Kellan poénján nevettem.

Hamarosan csatlakozott hozzánk Nikki és Peter is, mint kiderült ők egy hotelben szálltak meg és sofőr hozta őket.

-         Nah mondjátok gyorsan ki mit kér, mert ami engem illet már nagyon- nagyon szomjas vagyok!

Megkaptuk a végszót, mindenki egyszerre kezdett hadarni, Peter meg csak nevetett a telhetetlen bagázson.

-         Vodkanarancs- mondta Nikki.

-         Valami erőset csak tequilát ne, mondtuk Robbal egyszerre s már majdnem elnevettük magunkat ami azért szintén nem törtét meg mostanában.

-         Hát én viszont, pont, hogy tequilát drága apuci- nevetett Kellan!

-         Ki is tagadnálak titeket ha valaki ásványvizet kért volna- kuncogott Peter majd elindult a pult felé.

Nem kellett sok idő, ahogy máskor sem, hogy a hangulat a tetőfokára hágjon és a jelen helyett a múltba révedjünk.

Kell és Nikki megállás nélkül sorolták a vicces jeleneteket amik többnyire Robhoz és hozzám voltak köthetők.

Robbal egyre többször néztünk nyíltan egymásra, s bár tekintete még mindig kifürkészhetetlen volt ez minden bizonnyal haladásnak számított.

Kibújtam a cipőmből, mert fájni kezdett a lában, de ez senkit sem zavart, hamarosan Nikk is csatlakozott hozzám. Persze ebből is poén lett, mivel a fiúk egyszerre kapták el a lábainkat, hogy megcsikizzék. Hogy ezek mennyire gyerekesek… Szörnyű.

Rob kimaradt a buliból, de azért ő is jól szórakozott. Nem tudom miért, de vágyódni kezdtem… Olyan volt, mint egy idegenbe beleesni. Nem tudod ki ő mégis vonz…

Nem nem az ismeretlen pasasról beszélek, hanem Robról. Annyira megváltozott, olyan titokzatos, mintha nem is ugyanaz a pasas lenne, mint aki volt.

Lábam lassan megindult előre, utat töve magának a lábak között

BOCSBOCSBOCSBOCSBOCS

ELNÉZÉST KÉREK A TEGNAP ESTE MIATT, CSAK AZ EGÉSZ UPC ELSZÁLLT, DE MA REGGELRE MEGCSINÁLTÁK.

CSÖRGETÉSES LÁNYOK :)

NE HARAGUDJATOK, DE MA NEM CSÖRGETLEK MEG TITEKET, MERT KÉSŐ VAN, ÉS NEM AKAROK SENKIT SEM FELÉBRESZTENI.

12.RÉSZ

Robsten III.


In the enchantment of the desire

A vágy bűvöletében

/Kristen szemszöge/

Szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy ez a pasas, hajszálpontosan megegyezik az előzővel. Nem tudtam, hogy most ennek örülnöm kell-e vagy még jobban beparázni…

Mi van akkor, ha most azért jött vissza, mert rájött, hogy múltkor ekkora barom volt amiért életben hagyott. Vagy csak egyszerűen nem fejezte be amit elkezdett…

Lehet, hogy kínozni akar, mert múltkor elcseszte a kis mulatságát azzal, hogy élvezi kezdtem a dolgot… Ő meg csak a reszkető, könyörgő és fájdalomtól sikoltozó nőket hívja fel…

Talán úgy kéne tennem, mintha megint élvezném... Akkor megint eltűnne.

Úgy tűnt nem csak én hezitálok magamban. Azóta, hogy visszarángatott a kocsiba és éreztem magamon kezeit, nem mozdult. Úgy tűnt megint készült nekem egy kis diktafonos csevejjel. Nem értem minek az eltorzított hang, bár ez egy kicsit megnyugtatott, mert ha megakarna ölni ,akkor teljesen mindegy lenne neki, hogy a későbbiekben egy esetleges rendőrségi ügy folyamán felismerném-e a hangját.

-         Remélem élvezted a múltkori kis együttlétünket- recsegte a műhang.

-         Persze nagyon. Imádom amikor letámadnak belém fecskendeznek valamit, aztán otthagynak. – válaszoltam kissé kétértelműen. Azt akartam maga döntse el, hogy ez most a félelemre vagy a vágyakozásra értettem.

Mondatomra persze ne várhatta választ, mivel az övéi előre felvettek voltak és nem tudhatta előre, hogy mit fogok válaszolni.

Közelebb rántott magához, majd nyelvével végig nyalta nyakam, szegycsontomtól egészen állam aljáig.  Ideges lettem… Az ülést egy mozdulattal hátradöntötte, amibe belenyögtem, mert olyan váratlanul ért, hogy nyakam szinte megbicsaklott, hátam pedig kemény felületre puffant. Alám nyúlt és félig ülő helyzetbe húzott magához, miközben ujjai masszírozva futottak végig gerincem vonalán.

Érintésétől bizseregni kezdtem, de szerettem volna azt gondolni, hogy csak azért mert érintése csökkenti az előző fájdalmat. Valójában már ne is fájt.

Újra észhez tértem és próbáltam beszéddel lefoglalni.

-         Mi az most nincs semmilyen afrodiziákum vagy valami ínycsiklandozó cucc amit belém nyomhatnál? Úgy gondolod most anélkül is férfi tudsz lenni?

Na jó, talán ezt már nem kellett volna… Néha megtarthatnám magamnak amit gondolod, mert egyszer még tényleg elvágja valaki a torkomat.

Meglepődtem, éreztem ahogy a pasas próbálja visszatartani a nevetését , de közben rázkódik és megszakít minden tevékenységet, hogy jól kiröhöghesse magát.

-         Mi az, mi olyan vicces?- kérdeztem szinte őszintén erre a nem várt reakcióra.

Hallotta, hogy benyom egy gombot, meg is lepődtem, hogy erre a kérdésre van előre felvett válasza.

- A múltkor valójában sima víz volt a fecskendőben…

Hogy mi? Na ne… Ezek szerint ez a szemét hazudott és én végig azt hittem az a lötty hozott akkora izgalomba, hogy még Robot is képes voltam felhívni csak, hogy megszűntesse az őrült vágyódást.

-         Ezt nem hiszem el… - mondtam ki hangosan elképedve, és inkább hangzott kérdésként, mint valódi kijelentésként.

Éreztem, hogy ismét megrázkódik, szóval jól mulat rajtam. Így már értem előző reakcióját, pont, hogy ő izgatott fel és nem az a szer.

-         Mondjuk úgy, hogy én vagyok a testet öltött vágyad… Ne akarlak bántani, csak azt akarom, hogy élvezz ki minden percet, szavak nélkül. Nem fontos, hogy- hogy nézek ki, nem fontos, hogy ki vagyok, hogy milyen hangom, vagy hogy hány éves vagyok. Tudom, hogy nincs senkid, így nem lényeg, hogy mit teszek veled, vagy akár te velem…

Nem akar bántani… Csak élvezetet okozni… Mi van? Ki ez a pasas, és miért pont engem tüntet ki ilyen módon figyelmével?

Talán egy őrült rajongó, vagy egy perverz? Nem számít hogy néz ki vagy hány éves? Fújj.

Mi van ha valami vén disznó?

De nem az nem lehet, a kezét érzem a bőre sima… Nem ráncos.

Most mit kellene tennem, ha nem akarom akkor is folytatja.

-         El akarok menni!- mondtam nyugodtabban és próbáltam magamról lefeszíteni, már amennyire a bilincstől mozdulni tudtam, hogy kiszállhassak a kocsiból.

Pont ahogy a múltkor… Most sem engedte meg ezt a lehetőséget. Visszatolt és ott folytatta, ahol kis monológja előtt folytatta.

Megakart csókolni, de szám ellenállt. Olyan erősen szorítottam össze ajkam amennyire csak lehetett.

Nem adta fel, feje hirtelen eltűnt arcom közeléből majd hirtelen csípőmnél éreztem újra forró leheletét. Fogai ruhámon keresztül szeméremdombomba haraptak finoman és érzékien. Még a farmeron keresztül is annyira izgató volt, hogy csípőm önkéntelenül is feljebb emelkedett. Úgy tűnt ezen felbátorodva már semmi sem szabhatott neki határt.

Pólóm, mely szokás szerint oldalt fel volt kötve egyetlen érintésére kioldódott és megéreztem ruhám alá bekúszó ajkait, melyek végigszántották hasam egészen a mellemig, Ahogy célját elérte, nem finomkodott tovább.

Egyszerre kényeztetett fogaival és nyelvével majd kezeit is bevetve folytatta a tökéletes manővert. Tényleg tökéletes volt… Ajkaim szétnyíltak s szinte zsibbadva jelezték, hogy milyen erősen és sokáig szorítottam őket.

Bilincsben lévő kezem derekára simítottam és önkéntelenül is feljebb húztam felsőjét.

Háta puha volt és sima, meleg… szinte sütött belőle a forróság.

Lassan kicsúszott a pólóm alól és feljebb kúszott a fejem irányába. Lepattintotta a bilincset.

Te jó ég, szabad vagyok… Elmehetek!

De nem akarok… Ezt nem hiszem el, ez a pasas kikészít!

Tudtam, hogy várja a válaszom kimondatlan kérdésére és a meglepő, hogy egyáltalán nem is késlekedtem. Lábam csípője köré fontam és közelebb rántottam magamhoz. A kocsiban dübörögni kezdett a rock, amit fogalmam sincs hogyan csinált hiszen egy percre sem húzódott el tőlem.

Kezei csípőm alá nyúltak, és olyan erősen szorított, hogy úgy éreztem egészen csontomig hatol kezeivel. Mintha belém olvadt volna. Testünk mágnesként vonzotta egymást. Megcsókolt és én egyáltalán nem tiltakoztam sőt még hevesebben viszonoztam csókját, mint ahogy ő a kezdő ritmust megadta.

Fulladva húzódtunk el egymástól és én egyre többet és többet akartam.

-         Ha folytatást szeretnél, itt egy telefon amivel csak nekem tudsz írni. A számot ne keresd, én is külön mobilt fogok használni erre a célra. Azt akarom, hogy te magad hívj ha készen állsz a gyönyörre.  Egyet kérek. A kilétem sose bolygasd, ne rontsd el a játékot, mert akkor örökre eltűnök!

-         De… Én most is készen állok!- lihegtem még mindig az előző csók hatásától.

Elment, de előtte még éreztem ahogy a kezembe csúszik valami pici hűvösebb műanyag.

Egy ideig még némán feküdtem mire össze tudtam magam szedni annyira, hogy felüljek és levegyem  a fejemről a kendőt.

Nem tudtam, hogy valaha is írni fogok-e neki, de nem akartam, hogy eltűnjön.

Megint itt hagyott, kétségek közt, feltüzelve.

Egy óra múlva meg találkozó van a többiekkel és még haza se jutottam.

Oh… És most foghatok még egy taxit…. Remek!

FRISS

11 KÖRÜL!!! 

BOCS, HOGY MEGINT KÉSŐN, CSAK KIGYULLADOK XD

HÁT EZ A JUSTKTEWS VIDEÓ IMÁDOM!!!

http://justkstew.blogspot.com/2010/06/robsten-video-sweet-disposotion.html

EZT A VIDEÓT SUZY CSINÁLTA A FELÜL JELZETT EGYIK BEST KRISTENES OLDALAMON TALÁLTAM SZERKIJE:ANNIE :D NÉZZÉTEK MEG, ÉN IMÁDOM!! (L)

FRISS HOLNAP!!

BOCSI CSAK ANYUNAK SEGÍTETTEM. MOST MEG HAJRÁÁ SPANYOLOK!!!!!!! :P :P :P

11.RÉSZ

 Ezt a rész Lillucim miatt teszem fel, mert pár napra itthagy minket (L)

Robsten III.


In the enchantment of the desire

A vágy bűvöletében

/Kristen szemszöge/

Rob távozása után pár perccel én is haza indultam.  Kocsival mentem, mert a sok ital és a sok óra éjszakázás ellenére teljesen jól éreztem magam. Annyira hihetetlen volt ez az egész nap, hogy nem voltam benne, hogy ennyi mindent feltudok dolgozni.

Először is újra találkoztunk Robbal, aztán kitört a háború. Később meg az ismeretlen pasas aki elintézte az estém hátralevő részét. Még most is beleborzongtam a tudatba, hogy majdnem megerőszakoltak. Ma úgy tűnik elég későn esnek le a dolgok… Utána  szörnyű vagy aztán Rob.

Úgy érzem magam, mint aki hosszú ideje egy időkapszulába zárva élt, s most úgy tekintene körül a világban, mint még soha azelőtt. Mint egy kisgyerek, akinek minden új, mindenre rácsodálkozik és mindent megkérdez, mert egyre többet és többet szeretne tudni.

Reggel van… Hihetetlen milyen gyorsan elrepült ez a kis idő amit együtt töltöttünk, pedig a hangulat cseppet sem olt oldott és vidám.

Lefeküdtem vele… Mégsem érzek semmit, csak olyan....hihetetlen. Nem akarok rá gondolni, de amióta újra láttam folyamatosan csak ő jár az eszemben.

Nem is éreztem mennyire fáradt és álmos vagyok, egészen addig amíg meg nem láttam a frissen vetett ágyamat. Azonnal lefeküdtem és csak remélni tudtam, hogy a bennem rejtőző tetemes alkohol mennyiség kiüt annyira, hogy ne álmodjak össze mindenféle hülyeséget.

Délután kettőkor csengetésre ébredtem. Kivételesen nem voltam mérges, mert valahogy kipihentnek éreztem magam, és ha többet alszom a végén még megfájdul a fejem.

-         Oh szia Peter- nyitottam ajtót kedvesen, mert örültem ritkán látott barátomnak.

-         Kristen, öltözz mennünk kell.

-         Hogy mi? Hova? . kérdeztem meglepetten.

-         A kórházba. -mondta sürgetve és arcára aggódás ült ki.

Azonnal öltözni kezdtem.

-         Mi történt?- szemeim előtt rémképek sorakoztak barátaim sebzett képeivel.

-         Nikkinek balesete volt. Egy vadnyugati filmet forgattak a külvárosi stúdióban és leesett a lóról. Többet én sem tudok. Egyik barátom a filmbéli partnere ő hívott fel, miközben a mentőt várták.

-         Úristen….- többet nem bírtam kinyögni, csak megperdültem tengelyem körül, hogy magamra kapjak mindent, ami csak a kezem ügyébe került.

Alig öt perccel később már a hotel aljánál álltunk és bevágódtunk egy taxiba. Peter bemondta  a kórház nevét és a sofőrt némi pénzzel sikerül meggyőznie arról, hogy ne a legnagyobb dugóba akarjon odajutni.

Az épület mely elé húsz perc múlva leparkoltunk hatalmas volt, mint egy óriási kőtömb, persze minden luxuskellékkel megáldva. Kettesével szeltük a lépcsőket egészen a hatalmas előtérig ahol egy hatalmas nővérpultot találtunk. Ha nem lett volna ennyire kétségbeejtő a helyzet valószínűleg leálltam volna egy pillanatra, hogy rácsodálkozzak erre a monstrumra.

Peter megfogta a kezem és a pult felé húzott, majd azonnal leszólította a nővért.

-         Jó napot! Nikki Readet keressük, ha jól tudjuk nemrég hozták be és lovasbalesete volt.

A nő kételkedve végigmért minket majd megkérdezte:

- A sajtótól vannak?

- Dehogy barátok és kollégák!- mondta Peter és látszott rajta, hogy a szokásos udvariasság egyre jobban nehezére esik.

- Csak a családtagoknak szolgáltathatok ki információt. Sajnálom.

Kész. Magunkból kikelve hadarni kezdtünk mindketten. Nálam becsúszott pár káromkodás is, de most egyáltalán nem éreztem magam illetlennek emiatt.

-         Héjj nyugalom!

Mindketten a hang irányába fordultunk és reméltük, hogy megoldódik a probléma. A gyomrom bukfencet vetett, de próbáltam nem foglalkozni ezzel az érzéssel.

-         Rob! Végre, mi a fene folyik itt! Mi van Nikkivel?- Peter azonnal felé sietett és atyailag átölelte.

Én megkövülten álltam, majd hirtelen visszatér belé az élet és odasiettem hozzájuk, hogy megtudjam mi történt, majd meglepődtem amikor Rob szinte nevetve mesélt valamit Peternek.

-         Mi… Mi történt?

Rob nem válaszolt, de Peter immár mosolygós arca csak úgy sugárzott a megkönnyebbüléstől.

-         Semmi súlyos Kris! – mondta és megölelt, de látva értetlenkedő tekintetem elengedett és gyorsan tovább folytatta.

-         Nikkinek semmi baja, azon kívül, hogy eltört a kisujja. Az ijedtségtől ájult el és azért ijedt meg mindenki, mert azt gondolták, hogy beütötte a fejét.

Megkönnyebbülten sóhajtottam.

-         Ohh… - fújtam egyet, s én magam is nevetni kezdtem és újra megöleltem Petert.

Vártunk pár percet mire Nikkit kiengedték.

Nagyon meghatódott ahogy meglátott minket, és bocsánatot kért amiért ennyire megijesztett bennünket.

Mindennek ellenére sajnáltam, mert arca kissé elkínzott volt. Elmesélte, hogy nagyon csúnyán tört el az ujja és ezért először helyre kellett rántani a csontot.

Letörölte az izzadtságot homlokáról, majd mosolygósan felénk fordult.

- Azt hiszem megérdemlitek, hogy kárpótoljalak titeket ezért az ijedelemért, úgyhogy mit szólnátok hozzá, ha beülnénk valahova?- kérdezte mosolyogva.

- Ez nagyon jó ötlet! – de először hazaviszünk, hogy átöltözhess és lefürödhess, majd utána inkább én hívlak meg titeket srácok jó? Úgyis nagyon hiányoztatok!

Megbeszéltük, hogy mindannyian hazamegyünk, hogy felfrissíthessük magunkat aztán két óra múlva találkozunk az étteremben.

A taxi viszonylag gyorsan megállt és azonnal beültem, mert már nagyon hiányzott egy kiadós fürdő. Bemondtam a címet majd elindultunk.

Sokáig kanyarogtunk a külvárosban, olyan volt, mintha csak körbe- körbe keringenénk.

Ideges lettem, és a megkértem a sofőrt, aki látszólag még csak azt sem tudta, hogy melyik városban vagyunk, nem hogy azt merre kell menni, hogy tegyen ki és inkább hívok egy másik taxit.

Elindultam egy forgalmasabb út felé, amikor megismétlődött a tegnapi manőver. A sofőr hátulról lefogott, bilincs fel, szemkendő fel és visszacipelt a taxiba.

Most már nem bírtam megőrizni a hidegvérem, utáltam ezt a pasast! Kiabálni és rugdosni kezdtem, haragom soha nem látott formát öltött…