Stewson

16. Rész

Már lassan három hete titkolózom. Nagyon nehéz és egyre jobban lelki beteggé válok tőle.

Szinte nem is merek Rob szemébe nézni. Sokszor megkérdezi, hogy mi a baj, mert ő is látja, hogy valami nagyon nincs rendben.

Vannak eszközeim amikkel megtudom nyugtatni abban a tévhitében, hogy esetleg már nem szeretem, mert ez a legnagyobb félelme, hogy egyszer csak mindennek vége szakad.

Mennyire jók a megérzései… Vagy csak túlságosan jól ismer.

A cigi hiánya az első két hétben elviselhetetlen volt. Folyamatosan rágnom kellett valamit vagy egy rágót, vagy egy szívószálat vagy egy fogpiszkálót.

Mindenkivel sokkal ingerültebb voltam, de így legalább nem kellett tettetnem a dohányzást egyszerűen közöltem, hogy leszokó félben vagyok.

Ezen persze mindenki meglepődött és nem értették ezt a hirtelen elhatározást.

Én meg előálltam egy amolyan Kristenes válasszal, hogy újévi fogadalom… Na persze, mint ha bármikor megfogadtam volna bármit is újévkor. Ráadásul mindenki idiótának nézett mivel az új év kezdete nagyjából fél évvel ezelőtt volt.

Mennyivel kevésbé néztek volna furcsán ha azt mondom, hogy már másfél hónapos terhes vagyok csak éppen annyira jól titkolom, hogy még az apa sem tud róla.

Szerencsre még semmi sem látszott… A hasamon legalábbis egy nagyon apró feleslegen kívül semmi sem látszott.

Annyit kajáltam mostanában, hogy ez igazán nem lehetett meglepő senkinek, bár szinte észre sem vették.

Az alkohol egyáltalán nem hiányzott és ez meglepő volt. Ha nem ártottam volna vele a picinek akkor sem valószínű, hogy szívesen rúgtam volna be, annál sokkal jobban féltettem ezt a „pici” titkomat, hogy részegen kifecsegjem bárkinek.

Álmaim nagyon intenzívek voltak, egyszer a boldogságban úszva ébredtem fel, máskor verejtékező arccal és a rémülettől majdnem felsikítva.

Robert ilyenkor aggódó tekintettel nyugtatgatott, ami valóba sokat segített.

Neki a forgatásokon kívül is rengeteg teendője volt oda vissza ingázott a két kontinens között.

Amikor távol volt iszonyatosan hiányzott de egy kicsit betudtam zárkózni magányomba, hogy átgondolhassam a jövőt és az előttem sorra felbukkanó akadályokat.

A pénz miatt szerencsére nem kellett aggódnom.

A színészi karrieremet sem féltettem már annyira elvégre tizenkilenc évesen az ember elég fiatal ahhoz, hogy pár év múlva visszatérhessen a szakmába.

Persze fennáll a veszélye annak a lehetőségnek is, hogy ha valaki évekre leradírozza magát a térképről, akkor annyira elfelejtik, hogy később a mellékszerepekért is pitiznie kell majd.

Nem. Ezek a dolgok csak felszínes problémák ami engem valójában aggasztott annyira, hogy néha rémálmok gyötörtek, az a Robbal való kapcsolatom, és az anyaság gondolatai voltak.

Nem akartam bele gondolni abba, milyen nehéz lesz nélküle élni. Mintha lelkem egyik felét kegyetlenül kiszakítanák mellkasomból.

És mi van ha rossza anya leszek? Azt sem tudom mit kell csinálni egy csecsemővel.

Szabadidőmben elmentem egy könyvesboltba és egy videotékába.

Próbáltam a legeldugottabb környéket keresni, semmi szüksége nem volt a másnapi újságokban egy olyan képre, hogy Kristen Stewart éppen terhességről szóló könyveket búj.

Megvettem pár könyvet amelyekben részletesen leírtak mindent amire most szükségem volt.

A videókon nagyrészt a szülés szerepelt. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi módon lehet megszülni egy babát.

Otthon , közkórházban vagy magánklinikán. Van olyan hely is direkt hírességeknek ahol egy egész emeletet kibérelhetsz saját ápolónőkkel.

Hát nekem ilyen nem kell az tuti. Kerülnöm kell mindenfajta nyilvánosságot.

Lehet természetes módon szülni, császármetszéssel, vízben…

Hát azt hiszem fő a természetesség, bár az a videó elég szörnyű volt. Szegény nő úgy ordított, mintha húsz ember kínozná egyszerre.

A könyveket és a videót nagy gonddal elrejtettem az íróasztalom legalsó fiókjába ami még szorult is ráadásul így Rob és én oda soha nem tettünk semmit.

Egy kicsit nyugodtabb voltam a második pont miatt, de az első… Robert egyre jobban kínzott.

Gondoltam arra is, hogy úgy teszek, mintha szépen lassan elhidegülnék tőle, mert talán sokkal jobban szenvedne akkor, ha egyik pillanatban még minden tökéletes a következőben meg már sehol sem vagyok.

Nem voltam rá képes. Egyszerűen nem voltam képes arra, hogy máshogy viselkedjek vele, hogy mondvacsinált veszekedéseket kezdeményezzek vagy ne bújjak szorosan hozzá éjszakánként.

Valahol titkon azt reméltem sosem következik be, hogy történik majd valami varázslat aminek hatására minden megoldódik és mindkét szeretett lényt megtarthatom.

Ma újra forgatási nap van. Még minimum 10 hónap mire befejezzük a forgatást és akkor még mennyi munka vár a vágókra és a számítógépesekre.

Csúszni foguk a premierrel az tuti. Premier… Hol leszek én már akkor.

Már majdnem elbőgtem magam mikor Rob bejött az erkélyről és kicsit hűvös testével szorosan hátulról átölelt.

Én megfordultam majd rámosolyogtam.

Csak öleltem és öleltem. Éreztem rajta a cigi szagot, de nem zavart. Szerettem amikor ilyen volt az „illata”. Hozzá tartozott. Ahogy régen hozzám is.

Megcsókoltam, közben keze észrevétlenül pólóm alá csúszott és lágyan simogatta hátamat.

Örökre így tudtam volna maradni, ha jól éreztem ő is.

Csókunk befejeztével sokáig álltunk még így édes kettesben, egymást ölelve.

Sajnos minden jónak vége szakad egyszer lassan indulnunk kellett.

A kocsiban egy enyhe idegesség jött rám, de nem akartam vele foglalkozni, elvégre ez nálam mostanában mindennapos.

A helyszínre érve egyből kezelésbe vettek. Bella ruhája, Bella haja, Bella gyűrűje és végül Bella szemei.

Már a kontaktlencse berakás is annyira természetesen és gyorsan ment, hogy szinte észre sem vettem.

Jártam úgy néha, hogy bele kellett néznem a tükörbe, hogy megbizonyosodjak arról, hogy már korábban betettem, nehogy a végén még újabbat és újabbat gyömöszöljek be.

Minden készen volt. Most azt a jelenetet forgattuk amikor Bella Jacobhoz „szökik”, hogy meglátogassa.

A kocsi és a vezetés mind, min valóságosak voltak, az út és a táj nem, azt majd a zsenik megszerkesztik.

A feladatom egyszerű volt, beülni a kocsiba és egyenesen elindulni, majd folyamatosan gyorsítani a tempót úgy hetvenre alvégre a Chavi nem bír többet.

Mellettem egy kamerás ült aki a benti jelenetet rögzítette a kocsi körül, pedig további három mozgó kamera.

Elfordítottam a kulcsot közben eljátszottam, hogy kapkodok és ideges vagyok.

Elindultam. A 70-es tempó is eléggé cammogósnak tűnt.

Ekkor történt valami amire egyáltalán nem számítottam. Egy focilabdát láttam átszáguldani előttem nagyjából negyven méterre. Már ekkor megijedtem, de a valódi rettegés csak akkor fogott el amikor az egyik operatőr 6 éves kisfia futott a labda után, egyenesen a kocsim elé.

Rekord sebességgel tapostam a fékre és a kormányt az ellenkező irányba tekertem.

A kocsi nagyon ingatag volt, de szerencsére nem borult fel egyhelyben megálltunk.

A kisfiú sértetlen maradt. Mindenki tapsolt és éljenzett csak Rob állt még mindig fehér arccal.

Megnyugtatóan rámosolyogtam, majd hirtelen lefagyott arcomról a mosoly.

Kezem a hasamra szorítottam éles fájdalmat éreztem és lejjebb valami nedveset.

A fájdalom kicsit enyhült, majd letekintve jött az újabb sokk. A farmerem csupa vér volt.

Láttam Robot felém közeledni, de ez most nem segített. Nem tudtam tovább kontrolálni magam a felismerés félelem és fájdalom egyveleges kegyetlenül sújtottak le rám. Nem láttam már semmit, csak a végtelen sötétséget.