KEDVES OLVASÓK... MOSTANTÓL MIN 30 KOMMENTTŐL KERÜL FEL ÚJ RÉSZ! /EZ A VÉGSŐ FELJEBB NEM MEGYEK!/ TEHÁT ELŐRE MEGÍROM NEKTEK A RÉSZEKET ÉS MIN 30 KOMMENTTŐL FELKERÜL AZ ÚJ RÉSZ. /AZ ÉN VÁLASZAIM A KOMMENTJEITEKRE NEM SZÁMÍTANAK/ ELŐRE IS BOCSÁNAT MINDENKITŐL ÉS ÚJRA KÖSZÖNÖK MINDENT ÉS SOK PUSZI!

Stewson

20. Rész

Már egy hét telt újjászületésem óta…

Robbal fogalmazhatunk úgy, hogy kölcsönösen ápoltuk egymás lelkét.

Az első napokban nem igazán voltam hajlandó ételt magamhoz venni, de kedves RPattzem egy sajátos módszer segítségével mindig rám erőltette a kaját.

A taktikája az volt, hogy egy adag leves egy adag csók.

Amikor megkérdeztem, hogy mi történik ha nem levest eszem, hanem valami táplálóbbat egyből nevetni kezdett.

Igen. Azt hiszem először hallottam azóta az éjszaka óta nevetését.

Ami engem illet kezdtem visszatérni régi pompámba és tündöklésembe, ami abból állt, hogy

újra úgy káromkodtam, mint egy benzinkutas és visszaszoktam a cigire.

Hiányzott ez a régi megszokott rituálé.

Vidáman üdvözöltem régi önmagam, hiányzott a felelőtlenség és a fiatalság.

A forgatás újabb egy hetet csúszott miattam, bár senki sem haragudott rám emiatt.

Természetesen senki sem tudta a valóságot, még anyám sem.

Rob valami nagyon pitiáner hazugságot tálalt nekik arról, hogy a kocsiban valami megvágta a hasam és blablabla. Ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogy havi bajom volt.

A rémálmaim még maradtak egy ideig, de azt a szörnyűséget azóta nem álmodtam újra.

Az első forgatási napom nagyon jó volt, végre újra hozhattam a régi színvonalat és úgy estem keltem ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Újra viccelődtem és beszólogattam.

Az elmúlt egy hétben szinte minden napot együtt töltöttünk Robbal ami nagyon jól esett, de már egy kicsit flusztráló volt mindig a szoba négy falát bámulni.

Amikor ezt megemlítettem neki egyből felcsillant a szeme.

Szerinte már olyanok voltunk, mint a nyolcvan éves házasok, akik mindig csak keseregni tudnak és a hintaszékben kötögetnek.

Na ezen én nevettem el magam.

Megérdemeljük a szórakozást és bulizást.

Gyorsan körbetelefonáltuk az ismerősöket és persze mindenki vevő volt az efféle mulatságra.

Rob hazaugrott az anyjához, mert miattam kicsit elhanyagolta… Szégyelltem is magam ahogy kell.

Megbeszéltük, hogy majd ott találkozunk.

Kedvet kaptam újra nőnek lenni. Már nagyon régóta leszartam, hogy- hogy nézek ki.

Most nem kellett sem fodrász sem sminkes sem manikűrös.

Úgy döntöttem képes vagyok a rám váró feladatra elvégre eleget tanulhattam már kedves barát- és kolléganőimtől Nikkitől és Ashtől valamint a rengeteg fotózáson szerzett tapasztalatból.

Hullámos tincseimet szabadon hagytam, de a tarkómnál csináltam egy-egy hajfonatot és ezeket hátulra illesztettem, majd jó alaposan lefújtam hajlakkal.

Kicsit amolyan régimódi Júliás frizurám lett, így ehhez illő ruhát próbáltam keresni.

Találtam egy fehér klasszikus szabásút ami nagyjából a fenekem alatt végződött és a kicsi melleimet próbálta hangsúlyozni egészen nagy sikerrel.

Amolyan Krisztes kiegészítőket használtam. Semmi csilli-villi cukimuki inkább az antik elegancia.

A megfelelő magas sarkút kiválasztva vetettem egy vágyakozó pillantást kedvenc, lapos és kényelmes Conversemre, majd kénytelen- kelletlen belegyömöszöltem lábam a bokatörő lábfájdító topánkába.

Hát nem csodálom, hogy Hamupipőke elhagyta a cipőjét… Nem azért maradt az az üvegcipellő a bálon, mert leesett a lábáról, hanem lerúgta magáról, mert már nem bírta a szenvedést.

Nah teljes királynői pompában vonultam ki konyhába, hogy igyak egy pohár vizet és kibe futottam? Anyámba.

Végignézett rajtam, majd könnyes szemekkel azt mondta: „Hát mindig tudtam, hogy egy lányt neveltem pedig jól titkoltad”!

Kösz anya… Kíváncsi lennék ha a fiadat látnád ilyen ruhában akkor mit szólnál- nevettem magamban, mivel még mélyen élt bennem a kép, ahogy kisebb korában elkaptam Camet és ráadtam anyám magas sarkúját, ő meg két méter után elesett és könyörgött, hogy szabadítsam meg tőle.

A kocsiba ülve, gyorsan felhívtam Robot, hogy merre tart, azt mondta még vagy egy fél óra míg megérkezik.

Remek. Nem sok kedvem volt nélküle bemenni, de az sem tűnt jó ötletnek, hogy a kocsiban dekkoljak.

A hely elé érve, már láttam a vörös szőnyeget.

Nah ezeknek meg ki szólt? Vagy magukkal hurcolják a rohad szőnyegüket mindenhová?

Mindegy. Két legyet egy csapásra, Chris úgyis azt mondta, hogy hiányom kezdett feltűnni a piócáknak is.

Kiszálltam és kedvesen mosolyogtam és integettem. Még pár pózt is bevágtam a kedvükért.

Ahogy beértem egyből Nikki sietett elém és egy pohár pezsgőt nyomott a kezembe.

Na igen, ilyen egy legjobb barátnő, de azért jobban is ismerhetne… Pezsgő? Ennyi erővel limonádét is hozhatott volna.

El sem tudtam hinni, mennyire hiányzott ez az egész. Végre nem volt bűntudatom, nem kellett titkolózni és felszabadultan nevethettem.

Igazam volt a pici emléke és a fájdalom örök emlék marad, de úgy döntöttem tovább kell lépni és igazat adtam Robnak abban, hogy még bármennyi gyerekünk lehet, de ezeket a pillanatokat ki kell élvezni, egymással.

Kintről nagy hangzavar szűrődött be ebből tudhattuk, hogy hamarosan belép valaki közülünk az ajtón.

Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy ki lép be, bár azt hiszem egyértelmű, hogy kiben reménykedtem.

A Mr. hamarosan meg is jelent, végignézett rajtam ,majd se szó se beszéd felém rohant és egyből magával húzott az erkélyre.

Mi a franc?