CSAJOK ÍGÉREM EZ A MÉLYPONT...

Stewson

18. Rész

/Kristen szemszöge/

Nem tudtam mit mondjak neki. Ezzel azt hiszem ő is így volt. A néma gyász mellett döntöttünk. Visszakísért a szobába, majd lefektetett az ágyra.

Már nem könnyeztünk, de ettől még semmi sem lett könnyebb.

Nem értettem miért ilyen megértő. Hogy lehet ennyire kedves, még én támadtam rá, holott ezt mind én érdemeltem volna,

Nem számít. Azt hiszem ezen a helyzeten már semmi sem tudott rontani,

Kész lettem volna mindent feladni ezért a kis parányi lényért.

A sok hazugság, titkolózás és fájdalom mind hiábavaló volt.

Nem voltam elég erős ahhoz, hogy megtartsam Az egész az én hibám.

Rob pedig itt szenved mellettem, holott semmiről sem tehet. Képes lettem volna lemondani róla, én ezt sosem bocsátanám meg magamnak ellenkező esetben.

Miért ilyen nemes s nagylelkű. Mi minden apróságon órákig tudtunk veszekedni és akkor most csendben gyászol velem.

Szerettem volna tudni, hogy mit gondol, de valahogy nem tudtam kinyitni a szám, hogy megkérdezzem.

Sosem fogom elfelejteni ezt. Ez egy olyan veszteség ami az embert végigkíséri élete során.

Ha lesz egyszer kisbabám, mindig tudni fogom, hogy ő nem a legelső.

Hogy magyarázom majd meg neki, hogy lehetett volna egy testvére csak én… Én…

Nem bírtam tovább folytatni gondolatom, ismét eleredtek könnyeim.

Rob az arcomhoz ért, összerezzentem.

Nem szerettem volna ha hozzámér. Ha vígasztal.

Magamban akartam lenni, de nem akartam megbántani.

Minden egyes érintésével egy újabb kő nehezedett a lelkemre és egyre nagyobb bűntudat kerített hatalmába.

Elfordultam, majd elhúzódtam tőle, engedte.

Lekapcsolta a lámpát, mellkasát a hátamon éreztem, de nem karolt át.

Egyedül éreztem magam, pedig éreztem meleg leheletét tarkómon és hallottam egyenletes levegővételét.

Viszonylag hamar elaludtam.

Álmomban egy légüres térben forogtam, majd megjelent egy fénysáv, amely egyre fényesebb lett.

Lassan már ebben a csodás világosban mozogtam, csodálatos érzés volt.

A fény lassan visszahúzódott és egy hatalmas szobában találtam magam.

A helység tele volt pici rózsaszín és kék ágyakkal.

Minden falat a Robról és rólam készült fényképek díszítették.

Gyermekkacagást hallottam.

Megfordultam és elállt a szavam.

Édes gyermekek sorakoztak mögöttem. Csillogó szemű, gyönyörű babák. A bőrük rózsaszín és fehér keveréke puha bársony teremtmények.

Vörös sáv izzott fel, mely megrémített.

Nem tetszett ez a szín. Szinte valósággal hívogatott.

Felé léptem és egyszerűen elnyelt.

Ugyanabban a szobában találtam magam, mint az előbb.

A kis ágyacskák is előttem sorakoztak, de valami nagyon zavaró volt bennük.

Megfordultam, hogy újra láthassam az égi tüneményeket.

A pokolba csöppentem. Mindenhol halott gyermekek és vér.

Sikítani akartam, de hangom elnyelte a tér.

Kezem görcsbe rándult és ekkor valami keményet és szilárdat éreztem benne,

Lenéztem és abban a pillanatban szétnyílt a kezem s kiesett belőle valami ami szintén hangtalanul ért földet.

Egy véres kés volt.

Egy kés, tele áldozataim vérével.

A kicsik üveges szemekkel és fájdalomtól eltorzul arccal meredtek a semmibe.

Nem bírtam tovább. Futni kezdtem, futni ebből a rettenetből.

Felébredtem.

Rob még mindig mellettem feküdt, halkan szuszogott.

Elmém zavart volt.

Néztem őt, ahogy itt fekszik, lélegzik és annyira ártatlannak tűnt.

Hozzáakartam érni, végigsimítani testén, érezni őt újra, csókot lehelni ajkára.

Szeretkezni vele még egyet… Utoljára.

Felkeltem, majd elindultam ki az ajtón, lefelé a lépcsőn.

minden egyes lépésem határozott volt, és végzetes.

Egyensúlyérzékem sosem volt tökéletes de mostanra teljesen kikapcsolt.

Szinte kóvályogtam.

A korlát aljához érve véletlenül levertem egy vázát, de nem volt jelentősége. Hangos puffanással tört össze az utolsó lépcsőfokon.

Pontosan tudtam hová megyek és itt fogok tenni.

A konyhába érve egyenesen a pulthoz mentem.

Kivettem a legelső kést amely kezem ügyébe került, ahogy kezemben megforgattam, láttam saját arcképem megvillanni pengéjén.

Arcom elszántságot és határozottságot tükrözött.

Egy valami lebegett csak szemem előtt, hamarosan vége.

Vége minden szenvedésnek. Nem árthatok többé senkinek és én sem érzek majd több fájdalmat.

Lassan csuklómhoz emeltem a pengét, éreztem a hideg élt. ..