KEDVES OLVASÓK... MOSTANTÓL MIN 30 KOMMENTTŐL KERÜL FEL ÚJ RÉSZ! /EZ A VÉGSŐ FELJEBB NEM MEGYEK!/ TEHÁT ELŐRE MEGÍROM NEKTEK A RÉSZEKET ÉS MIN 30 KOMMENTTŐL FELKERÜL AZ ÚJ RÉSZ. /AZ ÉN VÁLASZAIM A KOMMENTJEITEKRE NEM SZÁMÍTANAK/ ELŐRE IS BOCSÁNAT MINDENKITŐL ÉS ÚJRA KÖSZÖNÖK MINDENT ÉS SOK PUSZI!
Stewson
19. Rész
Belemélyesztettem a kés elejét húsomba. Megjelent az első apró vércsepp.
A seb csuklómon még éppen csak egy milliméternyi volt.
A fájdalom nem kínzott, inkább vonzott.
Büntetni akartam magam a gyors, de fájdalmas halállal.
A penge éppen mélyebbre akart fúródni, mikor szörnyű dolgok sorozata rángatott vissza a valóságba.
Egy rémült kiáltás, Rob hangja.
Megfordultam, s ez a pillanatnyi tétovázás elég időt adott neki arra, hogy mellettem teremjen, s a kést kezemből kicsavarva a konyha túlsó részébe röpítse.
Ezután megragadta csuklómat, de olyan erővel, hogy azt hittem helyben kettétöri.
Pár vércseppen és egy apró vágott ponton semmit sem láthatott rajta mégis arca annyira eltorzult, hogy én magam is odanéztem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tényleg csak ennyit láthat.
Haragudtam rá, amiért megakadályozta, amiért visszarángatott ebbe a szörnyű életbe.
Vádló tekintettel néztem rá, de az ő haragja most az enyémnél is hatalmasabbnak bizonyult.
Olyat tett, amit sohasem feltételeztem volna róla.
Fogta magát és pofon vágott.
Mondhatni gyengéd volt ez az ütés, de elég volt ahhoz, hogy félig észhez térítsen.
Amint ezt megtette, egyből magához húzott és szorosan átölelt.
Most kezdtem felfogni, mit is akartam tenni és főleg, hogy mit akartam tenni vele.
Magára hagytam volna, elmenekültem volna a kínból magára hagyva őt egy még nagyobban.
Eltolt magától, ha azt hittem, hogy a pofonnal megúsztam hát nagyon tévedtem.
Most jött csak az igazi sokk.
Mint egy hangos robaj, úgy törtek ki belőle a szavak.
Mintha szíve eddig lakat alatt lett volna amelyről most végre lehulltak a láncok és a rengeteg eddig visszafojtott érzés most egyszerre tört volna ki menedékéből.
- Kristen te felfogod mit akartál tenni? Tudatában vagy annak, hogy majdnem megölted magad! Nem gondoltál rám, vagy legalább a családodra?
- A szenvedésre amikor megtalálták volna az egy szem lányukat vérben fagyva!
Ha rám nem is, legalább ezt szem előtt tarthattad volna!
Azt hiszed én nem voltam rád mérges amikor megtudtam, hogy eltitkoltál előlem minden és le akartál lépni a gyerekünkkel?
Mi a francot gondoltál mond! Hogy szépen itt hagysz én meg élem tovább boldogan a kis szánalmas életemet nélküled?
Nem, nem a baba miatt voltam rád dühös, hanem azért, hogy képes lettél volna elhagyni.
Ez az egy dolog, amiért téged hibáztattalak! A többiért én vagyok a hibás.
Nem tudtam neked még elmondani, de azóta én is nagyon sokat gondolkodtam és gyötrődtem ezen.
Hogy mi lett volna ha megtartjuk, ha inkább megoldásokat keresünk, minthogy a legszörnyűbbet fogadjuk el az egyszerűség kedvéért.
Láttam rajtad, hogy mennyire megviselt ez az egész! Azt hittem már nem szeretsz és ezért viselkedsz furcsán. Úgy gondoltam talán a terhességgel kapcsolatban rájöttél, hogy nem én vagyok az az ember akitől majd később esetleg mégis gyereket szeretnél.
Amikor az orvos elmondta, hogy mi történt azt hittem ott helyben kettészakad a szívem, te tudod mit Kristen! én Rád gondoltam, és próbáltam átgondolni mindent. A te szempontjaidat és érzéseidet! Amikor hazahoztalak, és órákon át csak néztelek, rájöttem, hogy milyen szörnyű ember is vagyok valójában.
Szeretlek, és ezt nem is titkolom, de amint jött egy kis bonyodalom annyira kétségbeestem, hogy nem mérlegeltem a dolgokat helyesen.
Többször megkérdezhettem volna, hogy biztosan ezt akarod-e ahelyett, hogy rögtön rád hagyom az első halk igent.
El sem tudod képzelni mennyire fájt minden ami ma történt, de a legszörnyűbb az volt, amikor felébredtem és nem voltál mellettem.
Annyira rossz érzés kerített hatalmába, hogy egyből keresni kezdtelek.
Aztán amikor ideértem és láttam, hogy éppen… hogy éppen…
Nem tudta folytatni. Nem engedtem, hogy folytassa.
Annyira szomorú és fájdalmas volt az ő verziója, mint a sajátom.
Végre megértettem, hogy amíg én annyit szenvedtem addig ő is csak ő az én hiányomtól, én az övétől.
Végre újra tisztán láttam. Azt hiszem valóban az őrület határán voltam, de Rob és a végtelen szerelme, na meg a pofonja azt hiszem észhez térítettek.
Most én öleltem át amilyen szorosan csak tudtam.
Szemeim ismét könnyesek lettek a rám törő hála és szerelem jegyében.
- Bocsáss meg kérlek! Soha többet nem teszek ilyet, nagyon szeretlek!- zokogtam valahova a nyakába.
- Kristen… Te is bocsáss meg nekem. Többet nem hagyom, hogy a saját érdekeim a szerelmem fölé kerekedjenek.
Hidd el, lehet még sok közös babánk, de ahhoz mindkettőnkre szükség lesz.
Nem bírtam tovább, a szívből jövő szavai, a végtelen szerelme és az, hogy újra érezhetem őt erősebbé tettek, nem voltam többé reményvesztett.
Ajkam az övéhez simult és rájöttem megtaláltam az én „mennyemet és poklomat” a helyet ahol minden szenvedés tovaszáll.
jajj annyira jó lett:)
VálaszTörlésa pofonnál kicsit meg íjedtem de legalább észhez térítette Krist és a vége annyira jó lett szomorú de mégis nagyon boldog.)
IMÁDTAM
puszi: Katta
Nagyon de nagyon klassz lett. És az a pofon. Hát erre nem számítottam. Már nagyon várom a folytatást.
VálaszTörlésDrágaságom! Ez megint tökéletes lett! De meglepődtem, hogy pofonvágta. Tudtam, hogy egyszer ezt fogja, de azt hittem nem itt. Nem hiszem, hogy ezek után tudnék valami normálisat is mondani.
VálaszTörlésNem hogy hosszút.
Csak annyi, hogy és keveseltem. :( És 30? minden alkalommal? Te szadista! :D
AMúgy meg úgyis meg lesz :P
Annyira sajnáltam Robot. Olyan kis ennivalóan gondoskodó és szerelmes.
Nagyon de nagyon tetszett.
De akarok még! Függőd vagyok! Nem teheted ezt velem.
Ugye nem akarod, hogy szenvedjek? :)
Na elég belőlem :D
Baszott jó volt :D
Szeretlek <3
u.i: LUSTA BAGÁZS MEG EMELJÉTEK MEG A PICI KACSÓTOKAT ÉS PÖTYÖGJETEK SZÉPEN, MERTHA NEM VELEM GYŰLIK MEG A BAJOTOK :D xD
Szia ANgyalka!
VálaszTörlésAzta k***a ez a fejezet ott volt!!!! Imádtam!
A pofonnál kicsit megijedtem, de mint kiderült egy kijózanító pofon volt. Nagyon megható volt és át tudtam érezni azt a tehetetlenül nagy fájdalmat amit éreztek ott ők akkor.
Grat naon hozzá!!
És igen pötyögjön mindenki egy kis komit h mielőbb meglegyen a kövi feji!!!
Köszönöm Katta!!! Nem tudtam, hogy belemerjem-e írni, de hát valahogy muszáj volt :) Köszönöm szépen!!!! (L)
VálaszTörlésSweet köszi drága!! Látod minden mindenhol jóra fordul! .) Sok-sok puszi és köszönöm, hogy ide is írtál!
VálaszTörlésKösZi baba! Itt röhögök az utóiratodod :D
VálaszTörlésEgyébként nem hiszem hogy meglesz de azért reménykedni lehet :)
A 30-as szám az Ladytől jött :)
Igen én sem erre a pofonra gondoltam amikor veled beszélgettem, de lehet az a másik is benne lesz még nem tudom.... de most kicsit nyugisabb részeket kellene írnom...
Nagyon szeretlek drága egyetlen baba csibém vagy ahogy te mondanád baba csibám :D
(L)(L)És köszönöm szépen!!!
Köszönöm Vivi :) Nagyon örülök, hogy tetszett és igen a pofon az valahogy kellett... :)
VálaszTörlésLátod Kris sem tépte ki érte tőből Robunk kezét :D
Köszönöm szépen!!! (L)
Szia!
VálaszTörlésFantasztikus lett,de remélem ezután már jobban fognak alakulni a dolgok, de minden jó ha a vége jó.
A szülők meg fogják tudni hogy mit akart tenni Kristen?
na mindegy nem olyan fontos
csak így tovább, nagyon jó a törid.
kommenteljen mindenki, könyörgöm:D
Kedves névtelen :) Igen, ígérem jobban fognak alakulni egy ideig... persze ilyen szörnyű már nem lesz.
VálaszTörlésNem a többiek azt sem tudják, hogy Kris terhes volt, MamaStew meg nem fog megtudni semmit, ő abban a hitben marad, hogy Kris elvetette a gyereket a gyógyszerekkel.
Köszönöm, hogy írtál!!
CSODÁLATOS!!!!!TÖKÉLETES!!!Nem találok rá más szót...imádom!!!:)(L)
VálaszTörlésÉn meg téged! Köszönöm Ajna!!(L)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésNagyon-nagyon jó lett!
Imádom Robot és az a pofon tényleg ráfért Kristenre:D
Mindenki kommenteljen,legyen meg gyorsan az a 30!:D
Nagyon jó volt!Hú Rob pofán vágta Krist nagyon kemény volt, de legalább észhez térítette Kristen!:):D
VálaszTörlésDe remélem ezek után már csak jó jön,nem ilyen szomorú,ahogy te mondod depis!:)
Köszönöm szépen névtelen! Igen rá:D
VálaszTörlés(L)
Köszi Gini!! Igen, most jó jön, aztán persze nem végig, de ennyire rossz nem lesz :D (L)
VálaszTörlésNAGYON JÓ LETT ,és Kris is életben van. De picit rövid lett. Mi az ,hogy 30 ,jajj Istenem "_"? Lady :S xD GYERÜNK KOMMENTELNI !!!!
VálaszTörlésMég jóó hogy észre vettem hogy van új rész :) Nem is tudtam hogy raktál fel,igen megörültem mikor megláttam :)
VálaszTörlésAngyalkám..hát ez megint valami eszméletlen lett :) És szerencsére Rob közbe avatkozott,mint ahogy reméltem :) Jajj...és az a kis szónoklat vagy minek is nevezzem...hát azt hittem itt helyben felfalom a képernyőn keresztül...olyan édes volt :) Nah és a pofon...hát nem hittem hogy valamikor is pofon fogja vágni Krist,de ez most nagyon is hatásos volt..meg is érdemelte. így cserben hagyni szegény Robot...:)
És már remélem tényleg valami nyugisabb fejezeteket fogsz írni...mert ebben a párban elég kevésszer volt nyugii,de igy is csak imádtam :)
Nah és a 30kommi? az nem sok? Nah de remélem azért meglesz...persze hogy meg lesz...majd mindenkinek megmondjuk hogy irjanak...és már másnap fel kell raknod olyan hamar meglesz :) És ha kell én írok akár többször is ahogy írtam Ladynek is....csak meg legyen :)
És a hosszú kommikra tessék 2 számítani...úgy hamarabb meglesz :)
Imádtam...:)
Várom a folytatást...SZÓVAL TESSÉK KOMMENTELNI NAGYON SOKAT :)
Puszi (L)
jajj ez a Rob, hogy szereti a mi Kristenünket. nekem tetszett a pofonos rész, gondoltam h egy lebaszás nem lesz elég... :D remélem hamar túllesznek ezeken a kritikus napokon. viszont én attól ijedtem meg h 30 kommentnek össze KELL gyülnie különben nem lesz új friss... :((
VálaszTörlésugyh. tényleg rekordgyorsasággal pötyögjön mindeki. tök mind1 ha 1 mondat 1 mondat de íííírjatok!! puszi kisangyal :)
Szia Angyalka!
VálaszTörlésIsmét egy nagyszerű fejezet, de ez nem meglepő!! Hála Istennek hogy Rob megállította Kristent, mondjuk megtudom érteni Kristen is, nem lehet könnyű feldolgozni hogy elvesztette a kisbabáját!!
Nagyon várom a kövi részt, úgyhogy mindenki komizzon!!!
Puszi
Köszi Camy!!! Igen, ez Ladytől jött ez a 30 :D
VálaszTörlésNem bízom benne, hogy meglesz dehát kitudja.
Köszönöm drága!Sok puszi!!
:D :D ORSI! Te is csatlakoztál a hosszú komikat írók táborához! Imádtam amit írtál :D
VálaszTörlésNyugi lesz most ígérem, de csak egy kicsit! :D
Azt hiszem ezt Kris is érezte, hogy Rob csak észheztéríteni akarta a pofonnal, különben Rob már nem élne :D
Muszáj volt leírnom Rob érzéseit, mert itt fent már mindenki őt fikázta, hoyg mekkora egy köcsög pedig nem is :)
Köszi drága!!! (L)
Szia Angyalka!:)
VálaszTörlésVégre kicsit jobb hangulatú...örülök neki, nagyon jó lett!Imádom!!!! Az a pofon is kellett...bár kicsit megijedtem.
Legyen meg a 30 komi *.* kell új rész, függő vagyoook!!!:D
puszi
Köszi Lilla! Annyira kedves vagy! :)
VálaszTörlésAzért nem kell annyira megijedni a 30 komitól... mondom én, pedig itt rágom a körmeim :D / Na jó nem vagyok egy körömrágós, de azért nyugtalan vagyok/ Sok puszi!!! (L)
Köszönöm Lilluci!!! Nah igen, szerintem mindketten érthetőek. Igen Kris mindig erős lány volt egy ilyet nem lehet tartással viselni... szerintem. :(
VálaszTörlésMostantól már ennél minden csak jobb lesz... (L)
úristen.. ez nagyon jó. *.*
VálaszTörlésViki! Nagyon szépen köszönöm!!!! Bocs a sok depi miatt :)(L)
VálaszTörlésKöszönöm szépen Brigi!!! (L)
VálaszTörlésszijja!
VálaszTörlésNAgyon állat lett:)
A pofom meg..hhuuu!
Rem most már minden jobb lesz:)
Nagyon várom a folytit!
Puszi
Niki
Köszi Niki! Most már minden jobb lesz!!
VálaszTörlésSok puszi!! (L)
Szio!
VálaszTörlésÉn még nem írtam neked komit de már az első rész óta olvaslak asszem:)
Nagyon jó lett.Nagyon "drámaian" írsz de valósághűen(nagyjából)
Örültem Rob kirohanásának így legalább észhez térítette egy kicsit Kristent.
Várom a kövit.
Millió Puszi
nagyon szuper lett várom a kövit:D
VálaszTörlésKöszönöm kedves Névtelen! Azt is, hogy most írtál és azt is hogy most olvasol!
VálaszTörlésKicsit összezavartál ezzel a kommentel, mert úgy vettem észre, hogy ez egy dícséret, de "szidás" is egyben. Ez egyáltalán nem baj,sőt örülök neki, ha valaki mond olyat ami nem tetszik neki, mert magamat visszaolvasva nekem is sok minden nem tetszik :D De kérlek fejtsd ki bővebben, ha valóban jül vettem ki, mert nagyon érdekelne a véleményed! (L) Puszi!
Köszönöm szépen Ancsi!! :D(L)
VálaszTörlésSzia! Nagyon tetszik amit írsz! Eddig is olvastam, de nem szóltam hozzá.
VálaszTörlésMost már mindig írni is fogok:)
Beus
Hát igyekeztem sokat írni...most volt is kedvem hozzá...Krishez is elég sokat írtam :)
VálaszTörlésÖrülök hogy tetszett :)
Én már azzal a kicsivel is megelégszem :)
Hát sztem is érezte..és tuti hogy nem élne :)
Ez így volt tökéletes hogy leirtad Rob érzéseit is...igy megtudtuk hogyan is érez valójába...:)
És nem kell FIKÁZNI Robot :) Hát bizony nem is az...:)
Reméljük már meg lesz a 30 kommi a tieid nélkül is :D Ha akk majd irok még ma is egyett meg holnap is :)
Pedig már örültem hogy 34-nél vagyunk...erre kiderül hogy a fele a tied :) Ech... :)
De majd én teszek ennek az érdekében :)
Puszii (L)
TESSSÉK ÍRNI....NAGYON,DE NAGYON SOKAT...MER ORSI OLVASNI AKAR EGY JÓÓ ÚJ FEJEZETET! :)
Szia Beus! De kedves vagy!!!(L)
VálaszTörlésKöszönöm, hogy olvasol és, hogy írtál!!(L)
Orsi imádlak, mondtam már?? :D De ne csaljunk... Nagyon jól esik egyébként, hogy megint írtál így ezt is beleszámolom :D
VálaszTörlésJAJ te! I love you my honey!!! (L)
szia:D
VálaszTörlésnagyon tetszett
és várom nagyon nagyon a kövit :D
puccy
Szia!
VálaszTörlésHát bővebben kifejteni?
A történet jó csak néha nem is tudom mintha elkalandoznál...vagy nem tom.Nincs vele gond mert lehet hogy így még jobb mint ha nem így írtad volna eggyes részeket:)(így biztosan tudom hogy szívből írod mintha veled történne néha)
A drámait arra értettem hogy valamikor pupozod.pupozod és pupozod az érzelmeket és néha nem is tudom.....talán talán már sok(bár ezért ne kövezzetek meg)lehetnek ilyen részek csak sztem ne ilyen gyakran bár ez betudhatő egy amolyan résznek a részek között(ha érted mire gondolok.
Remélem segítettem és nem romboltam az önbizalmadból.
MILLIÓ PUSZI
u.i.én voltam az a névtelen bár sztem rájöttél komibólXD
Szia nagyon jó lett és már alig várom az új fejezetet csak így tovább nagyon ügyesen írsz :D
VálaszTörlésKöszönöm szépen Zsuzsi!!!(L)
VálaszTörlésSzia
VálaszTörlésHát ez nagyon jó lett.Nekem nagyon tetszet, hogy végre Rob is elmondta, hogy mit érzet át ez idő alatt.Nekem testszet benne az is, hogy nem hibázatata teljes mértékben magát, de amiért hibázatata Krist az végülis jogos volt.
NAGYON JJJJJJJJÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ lett ez a rész mint mindig
anett
Ó Skyn Girl köszönöm, hogy válaszoltál!!
VálaszTörlésMinden bizonnyal igazad van és őszintén örülök hogy kifejtetted!
Talán azért van, mert néha úgy érzem, hogy ha nem írok le mindent ennyire akkor olyan... személytelen lesz vagy nem is tudom, hogy mondjam pontosan. Pl: A múltkori rész után szinte mindenki szegény Robot hibáztatta pedig csak az én hibám volt, mivel Kristen szemszögéből nem tudtam rendesen leírni Rob érzéseit és ezért úgy éreztem nem sikerült átadnom Rob néma szenvedését... Nah szóval ilyenek... De ezzel nem magyarázom ám ki magam, mert tényleg igazat adok neked. :)
Huhh... Remélem még írsz nekem na nem a komi mennyiségek miatt, hanem mert tényleg örülök, hogy valaki negatív kritikát is mond, mert úgymond "fejlődő" félben vagyok :D
Önbizalmam is csak kb annyi van, hogy felmerem tenni a részeket.
Tényleg nagyon szépen köszönöm, és sok-sok puszi!!! (L)
Köszönöm szépen Névtelen!! (L)
VálaszTörlésnagyon nagyon es meg sok nagyon jo lett csak igy tovabb!!!puszi Gigi
VálaszTörlésNeked is köszönöm szépen Anett!!! Örülök, hogy tetszett és, hogy végre szegény Robot is sikerült érthetővé tennem :D
VálaszTörlésSok puszi!!!(L)
Köszönöm szépen Gigi!!! (L)
VálaszTörlésdejóóódejóóódejóóó(L)(:
VálaszTörlésjajj és amit Rob mondott..:(
remélem hamar jön a kövi;P
puszi
Jaj szívem, még hogy 30....:D Nincs elég önbizamad :P
VálaszTörlésÖrülk hogy végre jól fognak alakulni a dolgok (mert így lesz, igaz?) már nem bírtam nagyon ezt a feszültséget, úgy értem nem bírtm idegileg, a történet természetesen tetszett [: Istenem, de rövid....de legalább gyakran frissítesz [:
Na most vége kiderül hogy Rob mit érzett, hát én teljesen megértem őt, meg el tudom képzelni mit érezhetett aikor meglátta úgy Kristent....szegény :( kellett ez a nagy titkolzs, el lehetett volna kerülni ezt a hatalmas feszültséget. És rob, persze, szokásához híven, (részben) magát hibáztatja...azt az önostorozó mindenit :D Erről szerencsétlen abszolút nem tehete, na de most már mindegy, változtatni nem tudnak a múlton...ha az utolsó modatból jól következtetek, akkor a következő részben egy felszabadító vekéjsön lesz, jó is lenne, végre túl tudnának lépni ezen a tragédián, én nekem sem lenne szar hangulatom tőle. Ezt most félre ne értsd, sőt, vedd bóknak, mert csak a tehetséges emberek tudnak az olvasók érzelmeire ennyire hatni [: Szóval, ha szar dologról írsz, nekem is szar kedvem lesz tőle, úgyhgy mostmár tessék vidámkodni végre, már olyan sok fejezeten át szenvedtek szegények....
Láv
Fanni [:
Ááá de jó lett! Én azt hittem hogy megteszi Rob rátalál csupa véresen és majd csak utána békülnek ki!!!Így azért sokkal jobb!:D
VálaszTörlésJajj remélem holnap összejön a 30 komment!!mert én tudok sokáig várni!
De amúgy hogy hogy most bevezetted ezt a szabályt??Bár engem nem zavar mert olyan zseniális a történet hogy sok kommnent fog érkezni!:D
Hali!
VálaszTörléstök szupcsi a törid.ÉS ez a rész is baró lett.
Jó ircsizést:D
Pusszancs
Köszönöm Neccike!!!! (L)
VálaszTörlésFannim imádlak!! :D Igen, főleg emiatt írtam le Rob érzéseit, mert már lassan Lincseljük meg Robot hangulat volt :D Túllépnek már most ígérem!!!Vidám leszel perverz csibém, nagyon vidám!!! :D
VálaszTörlésNagyon-nagyon szeretlek!! Sok puszi!!!És nagyon szépen köszönöm!!!(L)
Zsófi köszönöm!!! És nem tudom, hogy ez jött igazából... Lehet, hoyg láttam valahol máshol... Passz. De az hogy ne 20 legyen hanem 30 az Ladytől, mert ő is az én mintámra kitette ezt a feltételt csak ő megemelte 30-ra :D Köszi Zsófi!!! Sok puszi!!!(L)
VálaszTörlésKöszönöm kedves névtelen!!! (L)
VálaszTörlésLizi írta:
VálaszTörléshello! nagyon jóóó lett ez a történet is, persze mint mindig!!! Már én is rendszeres olvasod vagyok!! Csak így tovább!! Puszii:)
nagyon jó lett:P
VálaszTörléstetszik az egész történet:)
és örülök hogy kilábaltak a mélypontból:)
Köszönöm szépen Lizi nagyon örülök neked! :)
VálaszTörlés(L)
Köszönöm szépen kedves Névtelen! Igen most egy kicsit jobb hangulatú részek lesznek :) Puszi! (L)
VálaszTörlésjaj de birka vagyok Angyalkám!! ezt már rég olvastam d enem írtam komit!!!
VálaszTörlésszipszip..annyira jó lett =(... olyan jó!... tényleg kicsavarta a kezéből a kést! szerencsére!!.. és a pofon! azt nem gondoltam volna, de nagyon bejött ahogy leírtad, Rob monólogja odatett. Egyszerűen a képernyőre tapadtam, nem bírtam elszakadni és cska faltam a szavait. Annyira jó hogy végre elmondta az ő szemszögét is. És a végén. megint olyan szép kifejezéseket írtál..ááh én miért nem tudok ilyeneket? Ilyen gyönyörűt írni min te?...csodás volt. imádtam..nagyon!!
"ajkam az övére simult,és rájöttem megtaláltam az én mennyemet és poklomat, a helyet ahol minden szevbedés tovaszáll."
BRIIIII!!!!! NA EZ NEM A KOMINAK SZÓLT, HANEM NEKED!! (L)(L)
VálaszTörlésBRIIIII!!!!! NAH EZ A KOMINAK SZÓLT :D
HIÁNYOZTÁL BASZKI NEM KICSIT, NAGYON!!! (L)
ÖRÜLÖK, HOGY TETSZETT, BÁR NE KÉRDEZD FOGALMAM SINCS, HOGY HOGY TUDOK ILYEN CSÖPÖGŐS SZÖVEGEKET ÖSSZEHOZNI... ŐSZINTÉN SZÓLVA KB KÉT NAP MÚLVA MÁR AZT SEM TUDOM MIT ÍRTAM :D
DE JÓÓÓ, HOGY ITT VAGY!!! DE TÖBBET NE TŰNJ EL!! :D