KEDVES OLVASÓK... MOSTANTÓL MIN 30 KOMMENTTŐL KERÜL FEL ÚJ RÉSZ! /EZ A VÉGSŐ FELJEBB NEM MEGYEK!/ TEHÁT ELŐRE MEGÍROM NEKTEK A RÉSZEKET ÉS MIN 30 KOMMENTTŐL FELKERÜL AZ ÚJ RÉSZ. /AZ ÉN VÁLASZAIM A KOMMENTJEITEKRE NEM SZÁMÍTANAK/ ELŐRE IS BOCSÁNAT MINDENKITŐL ÉS ÚJRA KÖSZÖNÖK MINDENT ÉS SOK PUSZI!

Stewson

19. Rész

Belemélyesztettem a kés elejét húsomba. Megjelent az első apró vércsepp.

A seb csuklómon még éppen csak egy milliméternyi volt.

A fájdalom nem kínzott, inkább vonzott.

Büntetni akartam magam a gyors, de fájdalmas halállal.

A penge éppen mélyebbre akart fúródni, mikor szörnyű dolgok sorozata rángatott vissza a valóságba.

Egy rémült kiáltás, Rob hangja.

Megfordultam, s ez a pillanatnyi tétovázás elég időt adott neki arra, hogy mellettem teremjen, s a kést kezemből kicsavarva a konyha túlsó részébe röpítse.

Ezután megragadta csuklómat, de olyan erővel, hogy azt hittem helyben kettétöri.

Pár vércseppen és egy apró vágott ponton semmit sem láthatott rajta mégis arca annyira eltorzult, hogy én magam is odanéztem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tényleg csak ennyit láthat.

Haragudtam rá, amiért megakadályozta, amiért visszarángatott ebbe a szörnyű életbe.

Vádló tekintettel néztem rá, de az ő haragja most az enyémnél is hatalmasabbnak bizonyult.

Olyat tett, amit sohasem feltételeztem volna róla.

Fogta magát és pofon vágott.

Mondhatni gyengéd volt ez az ütés, de elég volt ahhoz, hogy félig észhez térítsen.

Amint ezt megtette, egyből magához húzott és szorosan átölelt.

Most kezdtem felfogni, mit is akartam tenni és főleg, hogy mit akartam tenni vele.

Magára hagytam volna, elmenekültem volna a kínból magára hagyva őt egy még nagyobban.

Eltolt magától, ha azt hittem, hogy a pofonnal megúsztam hát nagyon tévedtem.

Most jött csak az igazi sokk.

Mint egy hangos robaj, úgy törtek ki belőle a szavak.

Mintha szíve eddig lakat alatt lett volna amelyről most végre lehulltak a láncok és a rengeteg eddig visszafojtott érzés most egyszerre tört volna ki menedékéből.

- Kristen te felfogod mit akartál tenni? Tudatában vagy annak, hogy majdnem megölted magad! Nem gondoltál rám, vagy legalább a családodra?

- A szenvedésre amikor megtalálták volna az egy szem lányukat vérben fagyva!

Ha rám nem is, legalább ezt szem előtt tarthattad volna!

Azt hiszed én nem voltam rád mérges amikor megtudtam, hogy eltitkoltál előlem minden és le akartál lépni a gyerekünkkel?

Mi a francot gondoltál mond! Hogy szépen itt hagysz én meg élem tovább boldogan a kis szánalmas életemet nélküled?

Nem, nem a baba miatt voltam rád dühös, hanem azért, hogy képes lettél volna elhagyni.

Ez az egy dolog, amiért téged hibáztattalak! A többiért én vagyok a hibás.

Nem tudtam neked még elmondani, de azóta én is nagyon sokat gondolkodtam és gyötrődtem ezen.

Hogy mi lett volna ha megtartjuk, ha inkább megoldásokat keresünk, minthogy a legszörnyűbbet fogadjuk el az egyszerűség kedvéért.

Láttam rajtad, hogy mennyire megviselt ez az egész! Azt hittem már nem szeretsz és ezért viselkedsz furcsán. Úgy gondoltam talán a terhességgel kapcsolatban rájöttél, hogy nem én vagyok az az ember akitől majd később esetleg mégis gyereket szeretnél.

Amikor az orvos elmondta, hogy mi történt azt hittem ott helyben kettészakad a szívem, te tudod mit Kristen! én Rád gondoltam, és próbáltam átgondolni mindent. A te szempontjaidat és érzéseidet! Amikor hazahoztalak, és órákon át csak néztelek, rájöttem, hogy milyen szörnyű ember is vagyok valójában.

Szeretlek, és ezt nem is titkolom, de amint jött egy kis bonyodalom annyira kétségbeestem, hogy nem mérlegeltem a dolgokat helyesen.

Többször megkérdezhettem volna, hogy biztosan ezt akarod-e ahelyett, hogy rögtön rád hagyom az első halk igent.

El sem tudod képzelni mennyire fájt minden ami ma történt, de a legszörnyűbb az volt, amikor felébredtem és nem voltál mellettem.

Annyira rossz érzés kerített hatalmába, hogy egyből keresni kezdtelek.

Aztán amikor ideértem és láttam, hogy éppen… hogy éppen…

Nem tudta folytatni. Nem engedtem, hogy folytassa.

Annyira szomorú és fájdalmas volt az ő verziója, mint a sajátom.

Végre megértettem, hogy amíg én annyit szenvedtem addig ő is csak ő az én hiányomtól, én az övétől.

Végre újra tisztán láttam. Azt hiszem valóban az őrület határán voltam, de Rob és a végtelen szerelme, na meg a pofonja azt hiszem észhez térítettek.

Most én öleltem át amilyen szorosan csak tudtam.

Szemeim ismét könnyesek lettek a rám törő hála és szerelem jegyében.

- Bocsáss meg kérlek! Soha többet nem teszek ilyet, nagyon szeretlek!- zokogtam valahova a nyakába.

- Kristen… Te is bocsáss meg nekem. Többet nem hagyom, hogy a saját érdekeim a szerelmem fölé kerekedjenek.

Hidd el, lehet még sok közös babánk, de ahhoz mindkettőnkre szükség lesz.

Nem bírtam tovább, a szívből jövő szavai, a végtelen szerelme és az, hogy újra érezhetem őt erősebbé tettek, nem voltam többé reményvesztett.

Ajkam az övéhez simult és rájöttem megtaláltam az én „mennyemet és poklomat” a helyet ahol minden szenvedés tovaszáll.