14. RÉSZ

Robsten III.


In the enchantment of the desire

A vágy bűvöletében

Annyira oldott volt a hangulat és ő annyira emberinek tűnt ebben a pillanatban, hogy mindent elfelejtettem az elmúlt hónapok kínszenvedését okozta. Valójában tudta, hogy én voltam a hibás és azt is tudtam, hogy miért viselkedtem úgy. Rob minden haragja teljességgel jogos volt az egyetlen valós és mély sérelmem a megcsalás. Tudom, hogy én magam is megtettem, de arra volt valamiféle magyarázat... Na nem olyan jó, hogy azt Robnak is elmondjam, mert az ő részéről nem volt mentség vétségemre. Csak a maga lelkén tudtam könnyíteni, már amennyire az őszinte bűntudatban szenvedők lelke könnyűnek bizonyulhat.

Lábam a végső akadálynak ütközve félénken meghátrált, majd amikor látta, hogy az ütközés nem váltott ki nagyobb figyelmet a /zoknitlan/ láb gazdájából újra megkíséreltem a műveletet. Lábam először csak félénken tapadt az övéhez, majd egyre merészebben haladt felfelé végigsimítva lábszárán.

Rob, aki éppen Kellan viccén nevetett, hirtelen zavartan lenézett és összeráncolta a homlokát. Körbesandított a társaságon – nem értette miért, szerintem teljesen egyértelmű volt, hogy én vagyok a zavaró tényező. Nem hiszem, hogy Kellan vagy Peter folyamodtak volna efféle módszerhez. Nem tudom milyen fejet vághattam, ahogy félig vágyódóan félig kérdő tekintettel néztem rá, miközben érzéseim is megváltoztak irányába.

Az asztal alá nyúlt, én pedig lélegzet visszafojtva vártam, hogy mit fog csinálni. Megéreztem lábamon kutató kezeit, majd felemelte és lassan leengedte magáról egyre feljebb settenkedő lábam. Hát ez nem túl jó kezdetnek, de ne bírtam feladni, valahogy nem éreztem rajta akkora ellenállást, mint máskor. Érintse finom volt, semmi durvaság. Nem taszított, csak eltolt. Láttam, hogy próbál újra Kellanra összpontosítani… A lábam ismét útnak indult. Elértem a lábfejét, majd ezt a pontot kihagyva egyből arra a pontra helyeztem lábam ahonnan az imént elemelte.  Nem vártam engedélyre, egyből tovább haladtam. Combjánál jártam amikor nem bírta tovább játszani a közömböst és ismét rám kapta tekintetét. Volt abban minden… Válogathatta volna a kellemes és többnyire cseppet sem kellemes gondolatok közül. Felemelte a telefonját és pötyögni kezdett rajta.

Kit hív a rendőrséget? Talán felakar jelenteni szexuális zaklatásért- kuncogtam magamban.

Gyorsan ittam egyet s miközben lábammal simogattam combját próbáltam úgy tenni, minta én is Kellanra figyelnék mint mindenki más, kivéve persze Robot aki jelen pillanatban a telefonjával volt elfoglalva. Lehúztam egy italt és rágyújtottam. Olyan jó ez az este, hogy szinte be sem tudok telni vele. Régen ez csak egy átlag estének számított, de most már hosszú ideje nem volt részem ilyen jó társaságban és pláne egy emberében nem.

A táskám rezegni kezdett, így gyorsan felkaptam a földről, majd turkálni kezdtem. A rezgés gyorsan abba maradt így egyértelmű volt, hogy vagy valaki csörgetett vagy sms-t kaptam. Uhh… De vajon melyik telefont kell néznem? Óhatatlanul is az újért nyúltam s felnyitottam, majd nyugodtan fújtam ki a levegőt, mivel azon semmi változást sem láttam.

A mobilom azonban egy üzenetet jelzett. Éreztem ahogy Rob lába meglódul alatta, de ez nem volt elég ahhoz, hogy lerázzon magáról. Enyhe mosollyal néztem rá, majd vissza a telefonra. New messages: Rob. Oké, hát erre igazán számíthattam volna, visszagondolva az előző percekre. Megnyitottam és csupán ennyi állt benne: -  Mi a fenét csinálsz?

Hát nyújtóztatom a lábam, Milyen kérdés ez? Jó igazából tudtam, hogy érti ahogy azt is, hogy nem vagyok normális. Nem is tudtam mit írjak neki vissza, Rob annyira megváltozott, annyira kiszámíthatatlan. Mintha lenne egy ember akit nagyon ismertél tudtad mikor mérges, mikor vidám, egyszerűen hogy mikor mit érez, nyitott könyv volt előtted. De most itt ez a Rob aki csupa rejtély. Egyrészről megakartam fejteni ezt a rejtélyt, azt akartam, hogy újra az enyém legyen! Másrészről, tudtam, hogy nem érdemlek semmit, mert elárultam őt és emiatt változott meg.

-         Szerinted?- ennyi volt az összes válaszom.

Elküldtem, majd a telefont az asztalra helyeztem felkészülve az újabb üzenetekre.

Láttam ahogy felveszi sajátját és megnézi amit írtam, majd szem forgatva visszafordult Nikkihez aki időközben átvette a beszélgetés fonalát.

Ez most mit jelent? Tegyek amit csak akarok? Semmi hagyd abba, vagy húzz innen?

Na jó azért ennyire nem lehettem magabiztos…Mindenesetre nem hagytam fel tevékenységemmel. Nem akartam tovább húzni a dolgokat és egyből a lényegre tértem…

Éreztem ahogy kicsit megugrik, de az arca még mindig Nikki felé nézett. Folytattam a mit elkezdtem, egyre szorosabban dörzsöltem érzékeny pontját és éreztem ahogy vágyai mutatkozni látszanak. Ráemeltem tekintetem és láttam ahogy ő is engem néz, olyan arccal, mintha legszívesebben megölne azért, hogy még mindig képes izgalomba hozni.

Homlokát ráncolta, majd megköszörülte torkát, és a többiektől elnézést kérve feláll az asztaltól és elindult a mosdó felé.

Nem késlekedtem erre a pillanatra vártam. Gyorsan visszabújtam cipőmbe, majd én is felállta, hogy utána induljak, Mindenki értetlenül sőt szinte gyanakvón nézett rám, de én ártatlan képpel csak annyit mondtam: Mosdó.

Kellan beleprüszkölt a poharába, de tekintetemmel valahogy sikerült némaságra bírnom.

Elindultam a mosdók irányába, majd a két ajtó előtt megálltam, és eltöprengtem kicsit, aztán benyitottam a férfi mosdóba.

Egész tágas helység volt, igényesnek látszott.

- Rob?-  kérdeztem, majd elindultam a belső ajtók felé. Az említett személy, ott állt velem szemben, hanyagul a csempének támasztva hátát és engem nézett haragos tekintettel. Nadrágjára nézve egyből szemet szúrt a tény miszerint még nem tette túl magát az asztalnál folytatott akciómon. Arcát elnézve kicsit visszavettem a lendületből és bátortalanul léptem felé párat. Amikor már csak úgy fél méter választott el minket egymástól, megálltam és próbáltam kifürkészni pillantását, miközben kérdőn néztem rá.