Robsten III.
In the enchantment of the desire
In the enchantment of the desire
A vágy bűvöletében
Nem mozdult felém, én meg csak álltam és néztem szemeit, mintha beférkőzhetnék a gondolataiba. Óvatosan közelebb léptem míg végül csak pár centi választott el minket egymástól. Továbbra sem mozdult. Úgy döntöttem megpróbálom megcsókolni. Ne csak azért, mert kihívást jelentett, mivel múltkor nem engedte, hanem azért is mert semmi másra nem vágytam ennél jobban. Beszívtam ismerős illatát és szám az övéhez érintettem. Nem csókoltam, csak lágyan hozzáértem. Nem taszított el, de továbbra sem volt hajlandó közbeavatkozni pozitív irányban sem. Ismét úgy éreztem magam int a múlt este amikor egy idő után feladta, hogy hülyeségeimet megakarja érteni és hagyta, hogy kibontakoztassam tervem.
Bőre kissé borostás volt, de arcszeszének illata tisztán érződött. Mélyen magamba szívtam minden illatot amely hozzá tartozott. Lassan testem is felé csúsztattam, kezeim pedig mellkasára helyezve élveztem, ahogy teste helyenként hol megemelkedik, hol alásüllyed.
Apró csókot leheltem ajkára és innentől kezdve úgy éreztem mintha ha egy régen nehezen letett dologra szoknék vissza. Szemeim végig nyitva voltak, végig a szemét néztem, s ő is ugyanezt tette. /Na nem a saját szemét nézte, mert az emberi képtelenség XD/.
Talán kissé nyugodni látszott, de nem lehettem biztos benne, ahogy mostanában semmiben ami vele kapcsolatos. Kicsit elhúzódta, de csak annyira, hogy egész arca szeme elé tárulhasson és a egyik kezem feljebb emelve végigsimította arca vonalán. Mintha még sosem láttam volna azelőtt. Tökéletes volt. Most már megértettem Bella mit láthatott akkor amikor vámpírélete első perceiben új szemeivel csodálhatta Edward arcát.
Engedte. Mindent engedett, s mindeközben szemeit egy pillanatra sem vette el arcomról.
Újra elvesztem tekintetében és megcsókoltam. Kicsit erőszakosabban, mint pár perce, de azért elég gyengéden ahhoz, hogy romantikus legyen és ne vadállati.
Karommal átkaroltam a nyakát, majd csókomat ismét megszakítva lehajtottam fejem és őszintén, minden hátsó szándék vagy gondolat nélkül azt leheltem valahova álla alá:
- Csókolj meg… Kérlek.
Mérhetetlenül féltem a visszautasítástól, így csak késve mertem újra felnézni rá.
Lágyan csókoltam meg tartva a visszautasítástól, de kellemesen csalódtam.
Elmondhatatlanul boldog voltam amikor éreztem ahogy ajkai megmozdulnak, és csókom viszonzásra talál. Olyan szorosan öleltem , mintha magamba akarnám olvasztani.
Kitapogattam karját és a derekamra helyeztem, majd másik kezét pedig arcomhoz emeltem, és elhúzódva végigsimítottam vele bőröm, majd tenyerem a tenyerébe helyezve /ajánlottam neki egy körömkefétXD/ eltűnődtem rajta, hogy még mindig milyen tökéletesen passzolunk egymáshoz. Fehér a fehéren.
Kihasználva engedékenységét, és elfojtva egy percre a szája irányába érzet vágyódásom, lassan elkezdtem kigombolni ingét. Minden egyes kigombolt résznél egyre nagyobbakat nyeltem, majd teljesen levéve felsőjét újra átöleltem.
Minden egyes régi emlék bevillant, minden átbeszélgetett vagy éppen átszerelmeskedett éjszaka és minden egyes szerelmes szó amely elhagyta a száját.
Angel..:DDD
VálaszTörlésEz is marhára tetszett.:DD
És most behalok ha megint az enyém az első komi! XD
És nagyon bírom ezeket a saját beleírásaidat: Ajánlottam neki egy körömkefét XD
Te ilyenkor nagyon elvagy,úgy látom..:DDDDDD
Várom a kövit! XD
pusz
Dorszíí
Angyalka!!!
VálaszTörlésEz annyira jó lett!
Imádtam!
Juj na most vajon mi lesz? :D
Ezen a részen meg, hogy: /ajánlottam neki egy körömkefétXD/ akkorát röhögtem. :D
Szuper lett!
Várom a következőt!
Puszi: Crystal
juuuj *.*
VálaszTörlésez, ez nagyon jóó volt :)
egy kis lájtos rész így estére
megyek is aludni XD
Angyalom ♥
Baszd meg! XDDD
VálaszTörlésÁhh megérte várni!!!
Most egy rövöd komi lesz! :(
De nem baj mindent sorjában XD
KÖRÖMKEFE!XDDDDDDDDD Ez haláli, jajj te olyat szakadtam B+ XDD
De mos kajak milyen kis romantic lenne, egymás szemébe néznek és kinyögi Kris: körömkefe XDD
Nagyon kész vagyok XD Kinyírtál XD
Most viccen kívűl: Nah a jégszobor (XD) kezd felengedni, helyes! Csak hová vezet majd ez az egész!? Tuti a sok emlék mellett megint bekattanak majd a rossz dolgok is :/
És még Kris ment utána az oké, elvileg az ő lábai voltak rakoncátlanok (XD)
A becserkészés érdekes volt! (nem röhögXD)
Csak egy kérdés: Ez a rész lesz Rob szemszögben? Kíváncsi vagyok hogy az Ő kobakjában mi zajlott le!
Grat csajszim!! :)
(L)(L)(L)
Waka XD
A befejezéssel most is problémák lesznek én úgy érzem... De már ez is több volt, mint amire számtottam mára. Imádtam! Köszi a részt és várom a folytatást!
VálaszTörlésCsöre
Jaaaj xDDDD Ez állati rész lett :D Én már a felét sírva röhögve olvastam :D :))) Azok a cseles zárójelféleséekben amiket írtál XD Szakadok :D :))))))) Imádtam :D Holnap várom a frisst :D puszi, Antibabád :P :D
VálaszTörlésén teljesen kilettem elégülve.köszi:D
VálaszTörlésNa nem a saját szemét nézte, mert az emberi képtelenség XD/.
Igen,ez nagyon nagy volt.
És az egész feji az volt.
Na de ugye most kéne vmi:P:P
nah komiírásban nem én vagyok a császárnő.
puszi:Ada
Jólesett ezt olvasni így éjjel fél 1kor! :D
VálaszTörlésKösziiii (L)
Imádtam! Ezzel a résszel indítottam a melóhelyen, úgyhogy ma már jól kezdődik a napom! :) Szupi vagy! Remélem ma is lesz majd friss! Puszi
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésNagyon jó lett!
Rob végre enged neki vagy mi?
Am az a szemes dolog elég értelmetlen volt de asszem tudom mire gondoltál!
Várom a folytatást!
Puszi
jajj nagyon tetszett ez a rész is
VálaszTörlés:)
wááááá O.o
VálaszTörlésMég lesz ugye? :D
Nagyon jóó!!
Szia Angyalka. :) Már régóta olvasgatom a történeteidet és mind nagyon király!
VálaszTörlésMost nekem is ez a kedvencem, tök jó Rob efféle karaktere. Az előző feji asztal alatt tapizós része nagyon bejött! :P És kíváncsi vagyok, hogy ki az a titkos sofőrbácsi..;D
Én most kezdtem el írni egy történetet és örülnék ha mondanál róla véleményt, igaz nem Kris a csajszereplő, de egyébként Robstenes vagyok ;) Köszi, ha benézel!
És nagyon várom már a frisst! Puszi, Cassie
Na akkor most mi van? Rob akarja vagy nem? Jajjjjj kövit légyszi!!!! Nagyon tetszett!:D:D puszi Gabica
VálaszTörlésÉn csak annyit mondok h imádom:)
VálaszTörlésNagyon jó lett és én még csak most pótoltam be lemaradásomat szóval bocsánat h egy csomó fejezethez nem írtam de attól függetlenül imádom ezt a történetedet:) most már egyre jobban mert szerintem nagyon izgalmas:)
puszi:
Katta
wáá...ez nagyon tetszett...:)*.*
VálaszTörléskíváncsi vagyok mi lesz a folytatásban..:P
a körömkefésen nagyot nevettem..:D
nagyon várom a folytatást
puszii(L)
jajj de jó lett
VálaszTörléseddig ez lett a legjobb fejezet :)
kirázott a hideg :P
várom nagyon a kövit
hááát nagyon remélem nem kell csalódnom :P
(L)
VálaszTörlésIMÁDOM (L)
Puszi♥
Orsi
áááá ez nagyon jó lett!!!:D
VálaszTörlésNem bírok betelni azzal amit írsz, egyszerűen nagyszerű!:DxD Függő lettem, az nem kifejezés!:D
Jujj, siess pls a kövivel mert már nem bírom idegekkel!xD
puszi
Nonii
Én még új vagyok itt de nagyon IMÁDOM, a történeteidet!Mindet olvastam!ODAVAGYOK ÉRTÜK!Kérlek Frisset!!!!XD
VálaszTörlésKÖSZÖNÖM SZÉPEN LÁNYOK!! AZ ÚJAKAT IS KÖSZÖNTÖM, ÉS KÖSZÖNÖM, HOGY OLVASTOK! A KOMIKAT IS NAGYON! (L)
VálaszTörlésszia!
VálaszTörlés:D na, végre Rob is feloldódni látszik:D:D:D ez az!!! hajrá!!!!! :D
várom a kövit:D
Rob még ne oldódjon légyszi! A titokzatos idegent szeretném /kérlek!/, Rob csak szenvedjen még, ha ilyen durci!XD
VálaszTörlésVárom a kövit!!!!
Puszi!
Irma
Ja,az előző volt életem 1. komija, már ha annak számított.XD
VálaszTörlésAz előbb lehet, hogy kifelejtettem, de várom a kövit!!!!
Még egy puszi!
Irma
Angel mondd meg őszintén miért csinálod velem?? Miért kell itt hagynod engem teljesen kétségek között úgy, hogy fogalmam sincs, hogy mikor lesz friss és amúgy is, most is csoda, hogy fel tudtam jönni, hétfő reggelig...kikészítesz!!! és tudni akarom, hogy mit gondol Rob..mondhatna végre valamit, már nem azért :D
VálaszTörlésimádtam, mint mindig :))
visszacsókolt, jaaaaj, de szeresssük ezt az embert :D
jaj, hülye vagyok :D
pussssszi neked drágám :) ♥♥♥