8.RÉSZ

Robsten III.


In the enchantment of the desire

A vágy bűvöletében

Visszasétáltam az asztalhoz és Robot figyelmen kívül hagyva lehúztam a tequilám. Éreztem, hogy néz, de nem bírtam a szemébe nézni, mintha attól féltem, hogy olyat látok, amit nem szeretnék. Helyet foglaltam a mellett lévő fotelben, mert úgy döntöttem, ha ő már nem rabja a régi szokásoknak, attól én még betarthatom őket.

Éreztem, hogy leemeli rólam szemét, tekintete  a bárpultot súrolta.

-         Úgy tűnik a szöszit elszalasztottam miattad…

Követtem pillantását, és valóban… A cicamicának hűlt helye sem volt. Néma kárörömmel és nem kevés duzzogással hangomban azt feleltem:

-         Igen. tényleg nagy kár. Ezek szerint még egyáltalán nem volt neked elég mára… Én minden bizonnyal csak az előétel voltam ugye?

Újra rám nézett, de most nem fordítottam el fejem, mert látni akartam, hogy reagál gúnyos szavaimra. Látszott, hogy gondolkodik, majd a cigis doboza felé nyúlt, s közben azt sziszegte fogai közül:

-         Te olyan vagy, mint a vámpíroknak a vegakaja, jó erőben tart, de a szomjat sosem csillapítja igazán.

Hápogni kezdtem… Erre nem számítottam, most ezt, hogy a francba értette?

Annyira kevés lennék neki, hogy még csak „előétel számba se vesz”?  Ezt nem hiszem el! Mi a franc romlott el ennyire, ezt nem bírom ép ésszel feldolgozni! Kedvem támadt, minden csábító fortélyom és női praktikám bevetni, hogy megmutassam neki, még mindig érek annyit, mint hónapokkal ezelőtt.

Néhány néma perc töprengés után úgy éreztem, hogy az alkohol fölém kerekedik, és a szám önkéntelenül is szólásra nyílott.

-         Miért gyűlölsz ennyire?

Rob előbb rám nézett, majd halkan heherészni kezdett.

-         Kristen megcsaltál, azután meg nem ment más csak az anyázás nem értem min csodálkozol. Eddig nem úgy tűnt, mintha különösebben zaklatnának az érzéseim, vagy ha te bárhogy máshogy éreznél. Egyébként meg ki beszélt itt gyűlöletről, ez elég erős szó lenne arra az érzésre amit érzek. Sokkal inkább nevezném, közömbösségnek. Egy olyan ember vagy számomra akit egyszer nagyon szerettem, de aztán szépen lassan minden érzést kiölt belőlem a folytonos háborúzás.

Most rajtam volt a sor, hogy gondolkozzam, bár ez most nagyon nehezemre esett, Mi a fenének nyitottam ki a szám egyáltalán.

-         Igazad van én is pont így érzek…

Meggyújtotta a cigit, melyet már vagy tíz perce szorongatott, és a füstöt a plafon felé fújta, olyan hévvel, mintha egyenesen lyukat akarna ütni a falba.

Ismét nem bírtam tovább a hallgatást, pedig az elmúlt hónapokban elég sok tapasztalatot s gyakorlatot szerezhettem belőle.

-         De hát te is megcsaltál… Vajon ha nem tartunk szünetet akkor egyikünk sem követi el ezt a hibát?

-         Nocsak… Fél év kellett hozzá, hogy civilizáltan tudjunk beszélni viselt dolgainkról az előzményekről és a következményekről?

-         Úgy tűnik… - Meg nem kevés alkohol-tettem hozzá gondolatban.

-         A szünetet ha jól emlékszem te kérted és az okát őszintén szólva még a mai napig sem tudom. Emlékszem, hogy sokat veszekedtünk a vége felém, de az is tisztán rémlik, hogy ezeket az alkalmakat mindig te kerested és bolhából csináltál elefántot. Amikor szünetet kértél teljesen biztos voltam abban, hogy te ezt a kapcsolatot már nem akarod, csupán azért nem akartál egyből szakítani, hogy ne bánts meg.

Én is rágyújtottam. Sosem gondoltam, hogy ilyen tisztán látja a dolgainkat, pláne, hogy sosem beszéltem neki az aggályaimról vele kapcsolatban.

-         Azt hiszem ez így is volt. Nem tévedtél. De ezek szerint te nem akartál véget vetni semminek… Mégis olyan könnyen lefeküdtél azzal a másik nővel…

Kezét olyan erősen szorította ökölbe mielőtt válaszolt volna, hogy bütykei szinte kifehéredtek

-         Ahogy te is nagyon könnyen odaadtad magad annak a pasasnak. Ha jól emlékszem nincs, olyan törvény amely kimondaná, hogy ha kiszeretsz valakiből, és szakítani akarsz de látszólag csak szünetet kérsz akkor egyből le kell feküdnöd valakivel.

Ebben is igaza volt. Nehéz volt itt ülni vele és ezekről a kényes témákról csevegni, miközben az összes eddigi veszekedésem melyeknél egyértelműen azt hittem nekem van igazam, megdőlni látszanak. Mintha most jönnék rá, hogy mekkorát tévedtem, amikor már láthatólag annyira késő, mint Húsvétkor Karácsonyi ajándékot venni.

-         Miért feküdtél le velem az előbb?

Halkan kacarászott, de nem szívből jövő nevetés volt. Ebben a pillanatban olyannak láttam, mint egy sokat megélt bölcs s elfáradt embert, akinek válaszolnia kell a fiatal diák kérdéseire, holott a válaszok teljesen egyértelműek.

Ha azok is voltak, és semmi logikát nem találtam bennük, melynek alapján elindulhattam volna, így maradtak az ostobának tűnő kérdések.

-         Elégtétel. – mondta nemes egyszerűséggel.

Bután néztem rá, így kis idő után folytatta.

-         Elszalaszthatatlan alkalom. Elégtétel a múlt miatt és bizonyság a jövőre. Leakartam tesztelni az érzéseim, mind a lelki mind a testi vágyak iránt.

A szívem érthetetlen módon heves dobolásba kezdett az érzések szónál, ereimben a vér, pedig forrni amikor Rob ajkai a vágyat formálták.

Mielőtt folytatta volna újabb két cent folyt végig torkán, miközben kibámult az ablakon a hajnali fényeket figyelve.

- Semmit. Pontosan az történt, amire számítottam. Minden lángolás megszűnt, ami régen volt. Csak szex volt és ennyi.

Hirtelen nem kaptam levegőt, s szemem értehetetlen módon kiszáradt.

Kinéztem egy képet a szemközt lévő falon, és olyan erősen koncentráltam rá, míg végül, pulzusom kezdett visszatérni a normálisba, s a hangom is visszanyertem kissé.

- Igen. Nekem is. Csupán érzelemmentes szex…