34.RÉSZ

Robsten II.

After Twilight Saga

34. Rész

Nem tudtam hirtelen, hogy mit mondjak vagy mit gondoljak. Egyrészről megkönnyebbültem, hogy nem csalt meg és velem szeretne lenni, de a tudat, hogy nálunk sokkal nagyobb erők akarnak minket elválasztani egyáltalán nem volt megnyugtató. Rob láthatólag komolyan veszi ígéretét, és inkább hajlandó feleségül venni valakit, akihez egyáltalán nem vonzódik és szenvedésben élni, minthogy elmeneküljön velem ebből a helyzetből. Nem tehettem neki szemrehányást, mert ez mind-mind túlnőtt rajtam. Nem tudtam megszólalni. Továbbra is görcsösen kapaszkodtam belé, de sírni még mindig nem tudtam.

Lassan elengedett és kérdőn nézett rám. Nemet intettem fejemmel jelezve, hogy még nem tudok erre mondani semmit.

- Visszamenjünk?- kérdezte és felém nyújtotta kezét.

Gondolkodás nélkül tenyerem az övébe helyeztem amin nagyon meglepődött.

Láthatólag nem számított támogatásomra. Visszasétáltunk a boxhoz.

Ash és Dan nagyon csodálkozva néztek ránk, de némán nem nemet intve fejemmel jeleztem, hogy ne faggatózzanak, mert nem vagyok beszédes kedvemben.

Rob leült és mellételepedtem. Még mindig a kezét szorítottam, ő pedig védelmezőn átkarolt és a hátam simogatta nyugtatóan.

Nem tudtam megnyugodni. Az üvegek még félig voltak itallal, amint ezt észrevettem egy percet sem késlekedtem. Töltöttem magamnak és neki. Úgy tűnt már ő is erre vágyott, csak nem akart elereszteni.

Ivás közben egymás szemébe néztünk. Az ő szemei fájdalmat, de egy csepp megnyugvást tükröztek. Abban pedig biztos voltam, hogy az enyémek csak hideget és érzelemmentességet.

Ashék hamarosan indulni akartak elvégre már lassan hajnali 5 volt. Megértettem, hogy elfáradtak, valószínűleg normális esetben én is így éreztem volna magam.

Az ital egy kicsit segített, de alapból semmivel sem lett jobb. Annyi mindent kellett volna átrágnom, de egyszerűen nem bírtam gondolkodni. Mi tévő lehetnék. Alapból azt kell eldöntenem, hogy már most feladom a Robért való küzdelmet és behúzott fülekkel elkullogok, vagy az utolsó lehetséges percig kitartok mellette. Harcolni nem lett volna értelme elvégre nem elszeretni akarták tőlem, és Rob sem akarta, hogy ezt megtegyem.

Rob feláll, hogy kiengedjen. Szinte egymáshoz sem szóltunk azóta, hogy a parkolóban felfedte a valóságot. újra rám nézett ahogy elhaladtam mellette, látszólag nehezére esett a búcsúzás.

Ashék már az ajtóban álltak, hát én is elindultam feléjük. Váltottam velük két szót, aztán újra hátrafordultam.

Rob visszaült a boxba háttal nekünk, bizonyára azt hitte mindezek után köszönés nélkül fogok Távozni. lehajtott fejjel gyújtott rá egy újabb szál cigire.

Ahogy barátaim elmentek egyből felé vettem az irányt.

Nem tudom mi vezetett, de még nem voltam rá képes, hogy csak így elhagyjam, főleg, hogy tudom ő sem ezt szeretné.

A háta mögé álltam és a vállára tettem a kezem, majd meg sem várva reakcióját megkérdeztem: - Megyünk?

Már érintésemre felkapta fejét, de kérdésem hallatára hálásan elmosolyodott.

Tudtam, hogy ezért a mosolyért képes lennék bármire.

Felállt, majd megfogta a kezem és kivezetett a kocsihoz. Nem tartott sokáig az út mégis szerettem volna ha hirtelen minden létező idő megnyúlik és végtelenné válik.

Mielőtt beértünk volna az előcsarnokba eszembe jutott, hogy Rob még mindig nem tudja, hogy valójában egy helyen lakunk, de ezt az egy titkomat szerettem volna még sokáig megőrizni. nem láttam értelmét, hogy eláruljam magam.

Szerencsre a recepciós csaj sem akadékoskodott, valószínű már megszokta, hogy kiszámíthatatlan vagyok.

Rob elkérte a kulcsot, és liftbe szálltunk. Régi ismerősként köszöntöttem a lakosztályt, pedig alig fél napja hagytam el.

Az ajtóban megálltam és tanácstalanul néztem magam elé. Tudtam, hogy még midig várja a reakciómat, de egyszerűen nem akadt mondanivalóm.

Egyszerűen csak őt akartam, őt szerettem, és egy kis enyhe drámai túlzással, de érte éltem.

Ezt azonban neki is tudnia kellett elvégre most sem lettem volna itt.

Elmentem, hogy lezuhanyozzak, majd egy törölközőt magamra csavarva kiléptem, és kértem tőle egy inget. Készségesen kiszolgált, majd ő maga s lezuhanyozott.

A konyhába mentem, hogy harapjak valamit, majd az erkélyre egy cigivel.

Olyan nyugodt volt így hajnalban a város. Testileg egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak, pedig elég hosszúra nyúlt ez a nap, de lelkileg mélységes fáradalmakat éltem át a nap folyamán.

Miután Rob még mindig a fürdőben volt úgy gondoltam ledőlök az ágyra, mást úgysem tehetek.

Holnap, vagyis ma már szombat van, így két forgatásmentes nap következett.

Kicsit nyugodtabb lettem ahogy megéreztem a körém csavarodó takarón Rob illatát, a párnán arcszeszének jellegzetes aromáját.

Olyan jó lett volna ha ez örökre így marad.

Rob kijött a fürdőből és leült mellém. felnéztem rá, s közben arra gondoltam, hogy egy nappal ezelőtt mg mennyire természetes lett volna ez a helyzet, de most minden annyira zavaros volt.

Az, hogy most mindezek ellenére magam mellett töltött el végtelen boldogsággal és mérhetetlen szomorúsággal.

Öröm forrása maga a pillanat volt, szenvedésemé az elkövetkezendő nélküle eltöltött silány életem.

Végigsimított a hajamon, majd az arcom vonalán. éreztem ahogy a könnyek mardossák torkom érintés nyomán, de nem akartam kimutatni kétségbeesésem.

Lefeküdt mellém és csak nézett tovább, mint aki el sem hiszi, hogy nem mérföldekkel arrébb létezem.

Azt hiszem mindkettőnkben hasonló folyamatok zajlódtak le annyi különbséggel, hogy az ő szenvedése fokozatosan nőtt, régi időbe nyúlva, én pedig vele ellentétben egy hatalmas dózisban kaptam mindezt egy pillanat alatt.

Felemeltem a kezem, hogy érezzem bőrét, és a könnyek torkomban csak egyre gyűlnek.

Lassan lejjebb hajolt, hogy megcsókoljon. Annyira vágytam már erre a csókra, hogy még ajkaim is megremegtek.

A legrosszabbkor rohantak meg gondolataim… Menyasszony… Kristen, mennyasszony…

Önkéntelenül cselekedtem… Elhúzódtam tőle, mielőtt megízlelhettem volna ajkait, s éreztem, hogy ez az ágyban lét más forgatókönyv szerint zajlik majd mint az eddigiek.