43.RÉSZ

Robsten II.

After Twilight Saga

43. Rész

Már ébredésem első pillanatában tisztában voltam vele, hogy egyedül vagyok. Fejem ugyan mg mindig azon a ponton volt, ahová nyugovóra hajtottam, de egy puha párnába süppedt és nem pedig a várt mellkas keménységének magasságába.

Egy pillanatra csalódott voltam, de aztán kezdtem úgy érezni, hogy talán jobb is így, mintha meg sem történt volna. Csodálkoztam, hogy Rob is erre a döntésre jutott, de nem számított.

Nem akartam ezt a reggelt elrontani az önsanyargatással. Annyira kipihentnek és nyugodtnak éreztem magam, mintha egy egész hetet átaludtam volna A tegnapi fáradtságnak nyoma sem volt. Nem akartam a jövőn gondolkozni, csak a jelenben akartam élni, és boldog lenni, amíg még tehetem. Nagyot nyújtóztam és az ágyból kikászálódva egyből az erkélyre vettem az irányt. A nap melegen cirógatta bőröm, s annyira kellemes volt az idő, hogy kedvem támadt leautózni a partra. Vagy két órányi út, de nem számít. Ez a nap csak az enyém, és ma önfeledten boldog akarok lenni. Visszasiettem a napszemüvegemért, mert így korán reggel pláne nem volt túl kifizetődő az erős fény, majd Ash számát tárcsáztam.

Nem veszi fel… Hangposta, remek…

Nem baj, akkor megyek egyedül, majd feltankolok zenével, könyvekkel és pihenek egyet.

Kíváncsian felnéztem Rob erkélyére, de nem láttam semmi arra utaló nyomot, hogy kint lenne. Ekkor esett le… Szerintem Rob tegnap megláthatott az erkélyen és amikor telefonált meghallotta a csengőhangom… Ó de ravasz vagy Patts.- nevettem fel hangosan.

- Nekem szóltál?- jött a hang a hátam mögül.

- Te mit keresel itt?- pördültem egyet tengelyem mentén, és nem hiányzott sok, hogy a cigi is kiessen a kezemből.

- Hát…. Tudod tegnap este valahogy nem volt kedved ezt kérdezni- nevetett reakciómon, mire újra mosolyogni kezdtem.

- Azt hittem, hogy leléptél, de hol bujkáltál tulajdonképpen?- kérdeztem kíváncsian, mert őszintén meglepett hirtelen felbukkanása.

- Hát nem kereshettél valami bőszen, ugyanis a konyhában kávét főztem és reggelit készítettem…- mondta kicsit sértődötten, előbbi feltételezésemre reagálva.

- Ne haragudj, de nem sértődtem volna meg akkor sem. Olyan gyönyörű ez a nap!- nyújtóztam újra.

- Igen, tényleg az. –mosolygott. Hamarosan azonban el kell mennem találkozni… valakivel.

- Kedves tőled, hogy nem mondod ki a nevét. de menj csak, ma semmi sem zavar. Úgyis nagy terveim vannak erre a gyönyörű napra.

- Miért mit tervezel?- olyan aranyosan kérdezte, hogy kedvem lett volna közelebb araszolni hozzá, hogy újból magamhoz öleljem. Csibész mosolya mindig elvarázsolt és megmosolyogtatott még akkor is ha tettettem, hogy haragszom rá valamiért.

- Nem árulom el, te úgysem érsz rá, akkor meg semmi értelme- és rávillantottam az én úgyis jobban tudom vigyorom.

Ilyen lenne hát a barátság? Nem. De mára szeretném azt hinni, hogy ez így tényleg működhet.

- Kristen gyere, mert kihűl a reggelid.

- Miért mit készítettél?

- Rántottát…

- Fúj…

- De hát múltkor is azt csináltam neked és semmi kifogásod nem volt ellene.

- Igen, de akkor még egy pár voltunk és nem akartalak megbántani.

Láthatóan elszomorodott erre a válaszomra az „egy pár voltunk” rész miatt, ezek szerint neki azért nem megy olyan könnyen ez a reggel, mint nekem.

- Csak vicceltem Rob, tudod, hogy imádom a rántottád, de ha még kávét is kapok akkor egyenesen imádni foglak ma reggel- nevettem és már kaptam is a gőzölgő fekete csodát.

- Kristen Stewart…..te….te…

- Jó étvágyat mondtam és elé toltam tányérját, melyet már jó előre kikészített.

- Kösz.

Olyan gyorsan belapátoltam az ételt, hogy szinte észre sem vettem. Tényleg nagyon finom volt. A kávéval viszont megvártam Robot, mert nem akartam bunkó lenni, hiszen mindig együtt kávéztunk. Türelmetlenül toporzékoltam, mint egy kisgyerek, mire rám szólt, hogy mehetek, ha akarok, mert ő nyugodtan kívánja megenni a kajáját és azzal, hogy sürgetem egyértelműen csak idegesítem.

Felálltam az asztaltól, de a poharam ott hagytam, mert eltökéltem, hogy ígyis- úgyis megvárom, viszont mialatt ő csigalassúsággal eszik addig én összepakolok az útra.

Előkapartam két nagy strandtáskát és az egyike könyveket pakoltam meg cd-ket a kocsiba, valamint fürdőruhát, törölközőt és plédet.

Rájöttem, hogy valójában ez az egy táska is elég, inkább a hűtőtáskát pakolom még meg, de azt majd csak akkor, ha Rob elment.

Csörömpölés hallatszott a konyhából, ezek szerint végre befejezte a reggeli étkezést és jöhet a kávé meg a cigi. Kisiettem a poharamért és pillanatok múlva már az erkélyen álltunk.

Annyira elgondolkodó volt, hogy rossz volt ránézni. Azt hiszem ő most is a veszteségen rágódik, de nekem ezután az éjszaka után nincs kedvem ezzel törődni. Majd holnaptól.

- Mi az Rob olyan fájdalmas képet vágsz! Csak nem beletört a fogad a rántottába?-kuncogtam utalva ezzel a sajtó hülyeségeire.

- Nagyon vicces vagy! – de azért már ő is mosolygott. – De mire fel van ez a nagy jókedved?

- Hát nem tudom, hogy neked, hogy telt az éjszakád, de az enyém fantasztikus volt.

Nem válaszolt, csak mosolygott s olyan szemmel nézett végig rajtam, hogy kedvem lett volna ott folytatni, ahol éjjel abbahagytuk.

Gyorsan kivertem a minden erre irányuló gondolatot fejemből, mert megbeszéltük, hogy úgy viselkedünk egymással, mintha csak barátok lennék, s mondjuk úgy az esti kis kalandunk, csak egy kivételes alkalom volt.

- Nem kell még menned?

- Ennyire kiakarsz dobni? Hova készülsz?- gyanúsan méregetni kezdett, de hagytam, had gyötörje a kíváncsiság.

- Mondtam már, hogy lényegtelen. Na de engedelmeddel én most távoznék. Ha még maradni szeretnél…

- Nem, nem nekem is indulnom kell, de köszi, hogy ennyire siettetsz ma reggel!-azzal felvette a holmiját és kilépett az ajtón.

Én meg gyorsan elpakoltam a reggeli maradványait, majd bepakoltam a hűtőtáskába pár sört meg üdítőt, gondoltam a többit majd útközben, ha szükség lenne még valamire.

Mindennel elkészültem, így felpakoltam és lesiettem a kocsihoz, majd elhajtottam.

A városból kiérve lelassítottam, majd félreálltam, hogy kiválasszak egyet a Cd-k közül.

Így már tökéletes! Azonnal beletapostam a gázba…