36.RÉSZ

Robsten II.

After Twilight Saga

36. Rész

/Robert/

Pontosan ettől féltem. Gyűlöltem magam amiért ezt teszem Kristennel, de egyszerűen annyira szükségem volt rá, mint a vízre vagy a levegőre.

Már a régen, a forgatások alatt is tudtam, hogy cseppet sem közömbös számomra. Vonzott a szépsége, az őszintesége, a különcsége. Valójában ő egy átlagos szókimondó lány, de manapság annyira kevés az ilyen, hogy már különlegesnek számít. Mindenki csak majmolja a plázacicákat és megjátssza magát, hogy bevágódjon a fejeseknél, erre jön egy ilyen lány, aki azt mondja, tessék ez vagyok én, ennyit tudok, ilyen a stílusom és ha elfogadsz ilyennek akkor jó, ha nem úgy is jó.

Egyszerűen elbűvölt. Persze, hogy elfogadtam. Gondolkodás nélkül. Akkor még Mike-kal járt, nem is gondoltam rá, hogy bepróbálkozzak nála, inkább csak a közelében akartam lenni, megismerni és barátjává válni. Rengeteget viccelődtünk és olyan dolgokat mondtam el neki, amit mg senki másnak. Csak remélni tudtam, hogy én is hasonló képen élvezem bizalmát és kitűntetett figyelmét. Persze mi is sokat vitatkoztunk, de hát melyik barát nem tesz ilyet.

Sokszor vitattuk meg nézeteinket könyvekről, filmekről, a világ nagy filozófiájáról és eközben természetes, hogy nem voltunk mindig egy véleményen, de az is várható, hogy ha két hasonlóan makacs ember találkozik aki meg akarja a saját igazáró győzni a másikat akkor a viták és kisebb veszekedések is elmaradhatatlanok.

Szerintem mi direkt élveztük is ezeket. Voltak persze, úgymond intimebb pillanataink is. Minden gond nélkül ölelgettük egymást, vagy éppen haraptuk… ahogy éppen jött.

Még a pasija előtt sem zavartattuk magunkat, bár azt hiszem ezt róla már nem mondhatom el, szerintem szívesen beverte volna a képem párszor.

Amikor Kristen szakított vele, egyből azt vágta a fejéhez, hogy biztos miattam, pedig Kris nekem már korábban is mondta, hogy szakítani fog Mike-kal mivel már egyáltalán nem szerelmes belé,m inkább csak megszokásból van vele, és ez már kezd számára nyűg lenni.

Mindegy ezek régi dolgok. Hiányzott. Mint mindenki akivel szinte együtt éltem a négy éve alatt amíg a Twiligt sikere futott, s a forgatások sorra követték egymást.

Persze, hogy jó lett volna velük találkozni, így utólag azt hiszem még ez a döntésemet is megbántam. Talán velük sokkal könnyebb lett volna mindezt átvészelni, és bármennyire is pokoli érzés ez tőlem, de talán akkor Brian-t meg sem ismertem volna.

Amikor gyógyultságom teljes tudatában meghallottam, hogy van egy film, melyben újra együtt játszhatnék Kristennel, olyan hatalmas vágy fogott el, mintha ezzel az ismerős helyzettel és szeretett baráttal visszaforgathatnám az idő kerekét és minden rosszat elfelejthetnék, hogy csak a jelennek éljek.

Sajnos annyira elvakult voltam, hogy csak a saját érzéseimmel foglalkoztam és el sem tudtam képzelni, hogy mekkora fájdalmat okoztam neki azzal, hogy cserben hagytam őt, holott neki is ígéretet tettem. Ha a neki tett baráti ígéretemet megszegtem, ezt a mostanit, melyet vadidegeneknek tettem miért ne szeghetném?

A lelkemben élő szörny mordulása sajnos újra bebizonyította, hogy miért nem…

Nincs választásom. Csak a csodában reménykedhetek, hogy valaki feloldoz ígéretem alól, de azt hiszem nem létezik ilyen ember. Az egyik aki megtehetné legszívesebben bilinccsel láncolna a húgához, a másik annyira félti a lányát, hogy természetes, hogy a saját vére boldogsága előbbre valóbb neki, mint az enyém, egy vadidegené, a fia gyilkosáé. A családfő pedig, csak névben a család feje a valóságban azonban mélyen aláásták már tekintélyét és akaratát. A lány pedig… A lány… Valójában fogalmam sincs, hogy mit gondol erről az egészről, mivel a hangját sem hallottam még soha. ottlétemnél végig lesütötte szemét, ami lehetett a szégyenlősség, de a megalázottság jele is.

S végül a leginkább jogos személy… Brian. Aki, mint tudjuk örökre távozott az élők sorából

Semmi esélyem…

Kristent azonban nagyon sajnálom, egyszerűen nem hiszi el, hogy az egészben az ő szenvedése fája a legjobban. Nem tudok nélküle létezni, de az agyam hiába keresgél mindenki számára tisztességes lehetőségek után folyton zsákutcába ütközöm.

Már a szó is megrémiszt, s halálra gyötör: Nélküle.

/Kristen/

A földön feküdtem félájultan. Tudtam mennyire szánalmas vagyok ebben a percben, de nem érdekelt.

Végre átadhattam magam a szenvedésnek. Titkon abban bíztam, hogy azzal, hogy elodáztam ezt a percet kicsit könnyebb lesz majd, de ez még akkor volt amikor sima megcsalásra gyanakodtam. De most…

Még a tegnapi dolgokat sem tudtam megemészteni, nem hogy a maiakat.

Jelen pillanatban azonban nem érdekelt semmi és senki, csak az, hogy most nincs itt.

Még lehetett volna egy aprócska időnk egymással, de én ezt is elrontottam.

általában gondolkodom amikor megszólalok, de most legrosszabbkor cselekedtem meggondolatlanul.

Megkívántam egy cigit, de nem volt erőm felállni.

Könnyeimet már semmi sem gátolta, mégsem törtek fel egyből. Folyamatosan, de némán szántották át arcomat, s kézfejemen végigcsorogva gyűltek össze a parketta repedéseiben.

Mintha saját testem is gyászolná lelkem, s meggátolna minden féle hangos megnyilvánulást.

Izmaim remegni kezdtek, mintha önfeledten nevetnék valamin, pedig cseppet sem találtam mulatságosnak a helyzetet, s szám sem húzódott mosolyra.

Üveges tekintettel néztem magam elé és a fejem teljesen kiürült.

/Robert/

Csak pár percig voltam távol, de mégis nyugtalanságot éreztem. Hozzáteszem, ezt a jelenlegi helyzetben cseppet sem volt tőlem idegen, de ez most mégis más volt.

olyan, mint amikor érzed a saját szenvedésed, de ugyanakkor hirtelen beléd hasít valaki másé is, ami teljesen elkülönül sajátodtól, s összetéveszthetetlenül kavarog benned, míg meg nem találod a fájdalom forrását.

Az ajtón belépve olyan látvány fogadott melynek hatására az vér meghűlt ereimben.

Az a Kristen akit az ágyban hagytam, most itt feküdt előttem, magatehetetlenül, könnyezve és egész teste olyan görcsbe feszült, hogy azt hittem izmai menten szétpattannak.

Nem nézett rám, azt sem érzékelte, hogy az ajtó kinyílt, majd becsukódott.

Szinte lefagytam, és legszívesebben belehaltam volna ebbe a látványba. Nem veszíthetem el. Őt nem! Most és így nem! Letérdeltem mellét, és kétségbeesetten megráztam, de nem mozdult.

Kristen!.... Kristen!