31.RÉSZ

. Robsten II.

After Twilight Saga

31. Rész

Nem. Azt hiszem rosszul hallottam valamit… Mennyasszonyt mondott? nem az nem lehet.

Sajnos elég volt Rob bűnbánatos arcára néznem, hogy tudjam füleim nem csalnak.

- Rob ugye most csak viccelsz! Ez is csak egy undok ugratás ugye? Vagy itt van Ashton és a hülye kandikamerája?

- Kristen… Nem tudom, hogy magyarázzam el…

Nem ez nem lehet. Szóval minden igaz. De hogyan? Mikor és miért…

- Szóval csak játszottál velem igaz? Játék volt minden csókod minden szavad és tetted!

Tudod mit?! Sajnállak! Szánalmas vagy!

Azzal felálltam. Nem tudtam tovább egy légtérben tartózkodni vele. Siettemben majdnem fellöktem a pincért aki az ételeinket hozta. Láttam, hogy Rob szája még szólásra nyílik, de nem voltam kíváncsi a mondandójára.

Kifelé menet azonnal taxit hívtam, mivel Rob autójával jöttünk.

A kocsi hamarosan megérkezett, s úgy vágtam be magam a sofőr mellé, mint egy dúvad.

Bediktáltam a hotel címét és közöltem vele, hogy taposson bele. Minden holmim a közös szobánkban volt, és nem akartam Robbal összefutni pakolás közben.

A szomorúság még nem vett erőt rajtam csak a harag és a düh.

„ Tudod, hogy szeretlek és biztos vagyok benne, hogy együtt megtudunk oldani mindent. Kérlek bízz bennem, és mond el…”

Mekkora egy hülye liba vagyok! Naná, persze együtt mindent megtudunk oldani… Majd szépen megszervezem az esküvődet sőt még az öltönyödet is kiválasztom! Ekkora egy barmot, mint én.

A taxi leparkolt a hotel előtt. Akkora hévvel ugrottam ki belőle, hogy a sofőr utánam kiabált, hogy fizetni ki fog? Vörös fejjel, kullogtam vissza, hogy közben idegesen babrálva táskám zipzárját előhalásszak némi papírpénzt.

Hallottam az elégedett füttyentést, ezek szerint jó sok borravalót sikerült ajándékoznom a pasasnak…

Felfutottam a lépcsősoron, majd a recepciós kezéből kiszabtam a kulcsot. Nem érdekelt, hogy a csaj mit morog magában gyorsan magam után hagytam.

A lift csigalassúsággal döcögött felfelé, idegességemben toporzékolni kezdtem.

A szobaajtót felszabva egyből a szekrényhez rohantam és kivéve az összes cuccomat belegyömöszöltem az utazómba. A fürdőszobában is eljátszottam ezt a műveletet.

Éppen azon gondolkodtam, hogy felhívom Ashleet, hogy nem aludhatnék-e nála ma éjszaka, amikor eszembe jutott, hogy hivatalosan két szobát kapunk a hotelben és csak annyit kéne tennem, hogy elkérem a saját kulcsomat.

Sokkal egyszerűbb lenne, mert így Ash-t sem zavarnám és ami igaz az igaz, nem szeretnék egész este füldugóval aludni.

Gyorsan visszarobogtam a földszintre, közben vonszolva magam után a táskámat.

A lány még mindig morcosan nézett rám, a pár perccel ezelőtti attrakcióm miatt, de azért ideadta a kulcsot. Nem mintha lett volna más választása.

A szobám, mint kiderült, pont Rob szobája alatt van egy emelettel. Remek…

Még mindig félő volt, hogy összefutok vele, ezért ismét liftbe szálltam, és nagyot fújtam amikor végre benyitottam az üres szobába.

Kipakoltam. Az eddigi idegesség és kapkodás megszűnése rosszabb volt, mint vártam. Lassan úgy éreztem rám ereszkedik a fájdalom, a csalódottság, és az önsajnálat.

Nagyon haragudtam rá, de még mindig szerettem. Mindennél jobban.

Legszívesebben rengeteg kérdést zúdítottam volna rá, most azonnal, de féltem a válaszoktól.

Ismét nem maradt nekem más, csak az átkozott kérdések, melynek szinte minden pontja miérttel kezdődött volna.

A fürdőbe indultam, hogy hidegzuhanyt vegyek. Próbáltam úgy tenni, mintha az egész csak semmiség lenne. „Ezt is túléled Kristen… Volt már ennél rosszabb is… Nem most veszíted el először… - áltattam magam.

Valójában azonban kutyául éreztem magam.

A hideg víz sem segített semmin, de még mindig könnyebb volt az önáltatás, mint az igazság.

Nem voltam erre felkészülve. Az éjszaka minden emléke végigsöpört rajtam, mintha szemléltetni akarná mit is vesztettem.

A zuhanyból kilépve törölközőbe csavartam magam és visszamentem a szobába.

A telefonomért kotorásztam a táskámban, hogy felhívjam Ash-t, hogy segítsen a felejtésben.

Hét nem fogadott hívás… mindegyik Robtól.

Azt hiszem a pár évvel ezelőtti énem pontosan ebben a pillanatban hajította volna ki a telefont az erkélyen, de most ravaszabbnak hittem magam. Vártam. Nem telt három percbe, mire újra megjelent a pici kijelzőn: RPatts… Remek.

- Igen?- szóltam bele a telefonba nyugodtságot erőltetve hangomra.

- Kristen már úgy aggódtam! Hol vagy?

Ezek szerint visszaért és meglátta, hogy eljöttem. Ha tudná, hogy egy emelettel lejjebb vagyok… De szerencsére fogalma sincs róla.

- Ne aggódj, nem leszek öngyilkos miattad. Valójában éppen Ash-t akartam felhívni, hogy nem akar-e bulizni ma este.

Csend…

- Kristen… Tudom, hogy nagyon megbántottalak, de hidd el nem akartam. Fontos vagy nekem.

Naná… Fontos… Persze tudom, tegnap éjjel is fontos voltam. Nem, nem hagyom, hogy megtudja, hogy összetört. Színész vagyok csak menni fog…

- Jaj Rob ugyan már barátok vagyunk nem? Szórakoztunk egy kicsit, de most már vége értem én. Nincs itt semmi baj. Ne is beszéljünk erről többet.

- Kristen…

-Nem szeretnél te is velünk jönni? Még nem tudom hová megyünk, de majd dobok egy sms-t.

Csend…

- Rendben. Persze, hogy megyek. Köszönöm…

Azzal letettem. Hihetetlen, hogy ezt megtudtam tenni. Azért imádkoztam, hogy bárcsak ez az egész valósággá válna, és tényleg ennyire jól tudnám kezelni a dolgokat és a barát szó tényleg csak barátot jelentene.

Alig, hogy ezt végiggondoltam, rájöttem, hogy ez a legkevésbé sem lehetséges… Nem akartam, hogy a valóság előbb döntsön le a lábamról kelleténél, ezért gyorsan felhívtam Ash.

Vázoltam neki a helyzetet, de megkértem, hogy ne kérdezzen, s ne akarjon vigasztalni… még ne, mert akkor tutira végem van. Titokban azt terveztem, hogy megmutatom drága exemnek, hogy mit veszített, ezért olyan ruhába bújtam, ami nem hagyatkozott a puszta képzeletre, mindent a szemre bízott. A tükörbe nézve inkább hasonlítottam, egy luxusribancra, mint saját magamra, de ez most egy cseppet sem zavart. Erre Ash azt mondta volna, hogy nagyon nőies… Csak az én szememnek minden ilyen ruha kurvás.

Megírtam Robnak , hogy hova kell jönnie, aztán lassan hívtam egy kocsit is.

Direkt az utolsó percben szóltam neki, mert még véletlenül sem akartam vele összefutni sem a liftben de a recepciónál.

Elindultam, hogy legnehezebb karakterem alakítsam… Egy olyan lányt aki élvezi az életet és csábosan kelleti magát, elrejtve ezzel egy olyan lányt, akinek a mellkasában óriási lyuk tátong…