Robsten III.
In the enchantment of the desire
A vágy bűvöletében
Kerettörténet:
Robert és Kristen egyszer már kipróbálták az együttélést, de annyit veszekedtek, hogy kölcsönösen úgy döntöttek, szünetet tartanak. Majd egy egymás nélkül átbulizott éjszakán nem bírtak magukkal és vágyaikkal, mindketten kihasználva a csöppnyi szabadságot lefeküdtek valaki mással.
Ezután nem mertek egymás szeme elé kerülni, de elmondták a gondjukat külön-külön egy közös barátnak, aki hogy csökkentse szenvedésüket továbbadta a másik titkát mindkettőnek.
Így hát már jobban haragudtak egymásra, mint magukra, és mélységesen csalódva a másikban hagytak egymásnak egy rövidke üzenetet, melyben kifejtették hogy mennyire gyűlölik egymást és olyan szavak is leíródtak, mint” ribanc” vagy éppen a „de te persze, nem bírtál a farkaddal” .
Ezután eltelt fél év és párocskánk azóta sem került egymás színe elé, míg egy esős délutáni vörös szőnyeges premieren újra találkoztak.
ok nekem jöhet. kíváncsi vagyok hogy ebből mit fogsz összehozni. bár ahogy ismerlek az eddigi írásaid alapján, azt hiszem bátran kijelenthetem hogy szuper lesz ez is. én várom és természetesen ha hozod a fejezeteket, olvasni is fogom.
VálaszTörléspuszi
Dytta
yooooooooo ;) ♥
VálaszTörlésAKKOR BABÁK MEGY NEKTEK AZ ELSŐ RÉSZ XD DE ELŐRE SZÓLOK, MÁS STÍLUSÚ MINT AZ EDDIGIEK XD
VálaszTörlés(L)
ÉN IS KÉREM ANGYALKA!! :D NEKEM KELL :D Antid :D Remélem még tudod ki vagyok :D XDD :D De majd visszatérek RPD-re :D XD
VálaszTörlésAntiSz babám!!! (L) HányzoL!!!(L)
VálaszTörlés