44. RÉSZ

Robsten II.

After Twilight Saga

44. Rész

Az idő fantasztikus volt, és úgy tűnt a mai jókedvem nem ismer határokat. A Runaway Cd-je forgott éppen, minden számot végigénekeltem. Pont így éreztem most magam én is. Szabadon, kiszabadula a sok stressz és bánat fogságából, legalább erre az egy napra.

Nagyjából egy óra után lassítani kezdtem, mert rájöttem, hogy meg kell állnom egy benzinkútnál, lévén eléggé fogytán van az üzemanyag. Olyan gyorsan ment, mint a karikacsapás, pedig még rá is gyújtottam egy félreeső helyen.

Útközben a visszapillantóm, néha visszaver valami ezüstös csillogást, kezdetben nem annyira foglalkoztam vele, de a benzinkút után kissé gyanús lett a dolog. Lehetséges, hogy követnek?

De ki követne és miért? Kíváncsi voltam, bár attól tartottam ez inkább csak valami újkeltű paranoia. Az első alkalmasnak tartott pihenőnél félreálltam és vártam, hogy mi következik.

Az ezüstös fényű kocsi szintén lelassított, majd beállt mögém. Nem kellett sokáig arra várnom, hogy megtudja ki ül benne.

A sofőr kivágta a kocsiajtót és egy ugrással előttem termett.

- Kristen mégis hová mész? Ugye nem akarsz mindent itt hagyni?

Tátott szájjal meredtem az előttem álló férfira akink szeméből és hangjából sütött a félelem és a csalódottság.

- Rob te mi a fenét keresel itt? És mégis honnan a francból vetted, hogy végleg elmegyek?

- A tegnap esti engedékenységed, nem is tiltakoztál, a mai megjátszott jókedved, és a sietség amellyel kidobtál a lakásból…

Egyszerűen nem bírtam tovább… Kacagni kezdtem, de annyira, hogy lábaim majdnem összecsuklottak.

Rob értetlenül nézett rám, sőt szerintem azt gondolta, hogy megőrültem.

Beletelt egy kis időbe, mire csillapodtak érzéseim annyira, hogy szavakba tudtam foglalni megrökönyödésem.

- Rob… Szerinted tegnap nem ugyanerre vágytam én is? Szerinted én annyira érzéketlen vagyok, hogy mindent kibírok és elviselek, amiben te nem vagy benne? A ma reggel vidámságom pedig cseppet se volt színészkedés, ma tényleg boldog vagyok! És ha nem tudnád ez neked köszönhető! Továbbá: Reggel azt mondtad, hogy nem érsz rá, mert találkozód van én meg már eldöntöttem addigra a mai programot, de ha már egyszer nem jöhettél, szerettem volna időben elindulni, hogy kiélvezzem ezt a csodálatos napot! És mégis hogy a fenébe képzelted, hogy csak így elhagynálak? te nem vagy tisztában azzal, hogy mit érzek irántad? Nem azért próbálok megbarátkozni a ténnyel, hogy nem lehetünk többek, csak barátok, hogy aztán egyszer csak fogjam magam és egyetlen szó nélkül elhagyjalak!

Úgy látom szavaim hatására kezdett megnyugodni, sőt azt hittem bármelyik percben belőle is kitör a megkönnyebbült nevetés. Ehelyett azonban közelebb lépett és szorosan magához ölelt.

Egy pillanatra önfeledtem adtam át magam ennek az érzésnek, de aztán nem akartam újabb ostobaságot elkövetni, és finoman kibontakoztam karjai közül.

- Egy valamit nem értek, miért követtél?

- Nem követtelek! Csak utol akartalak érni, Kristen tudod te milyen őrülten száguldozol?

- De akkor a benzinkútnál miért álltál meg? Egyébként nem én száguldozom, hanem te vezetsz úgy, mint egy nyugdíjas!

- Azért, mert csak későn kapcsoltam és egy mellékúton kellett visszakanyarodnom, de így legalább nem vesztettelek szem elől.

Ismét nevetni kezdtem, de most már ő is velem nevetett.

- Akkor most mi lesz?- kérdeztem.

- Nem tudom hová mész, de én is megyek! Kizárt, hogy ma még többször szem elől veszítselek!

- Nah ennyit a magányos csaj buliról meg a sexy vízi mentőkről!- viccelődtem.

Szemeit az ég felé fordította tudatva, hogy ő ezt nem találta viccesnek.

- Még valami! Ha velem akarsz jönni, tartanod kell a tempót!- mondtam azzal bepattantam a kocsiba, és egy gyors indítás után a gázra léptem.

Nem telt bele kis időbe és ismét a nyomomban volt. El sem tudnám mondani mennyire szeretem… Sosem tudnék csak barátként tekinteni rá, de ha valamennyire mellette szeretnék maradni akkor nem lesz más választásom… Szerencsére mg idejében kapcsoltam, és próbáltam kiverni a fejemből, minden negatív gondolatot. Ez a nap most a boldogság napja, nem kéne hagyni, hogy kárba menjen.

Több, mint két óra múlva leértünk a partra, bár nem egyszer lassítottam drága követőm miatt.

Jó érzés volt kiszállni a kocsiból, már kicsit elzsibbadt a fenekem a sok üléstől, és a szellő is jobban járt idekinn. Rob és leparkolt mellém és kinyújtóztatta elgémberedett tagjait.

Segített kivenni a táskákat, mint kiderült nála semmi sem volt, de szerencsémre, én túlpörögve a dolgokat amúgy is mindenből többet pakoltam, mint amennyire szükségem volt. Lesétáltunk a homokba, szerencsére egyáltalán nem volt zsúfolt ez a strandrész így nem jelentett gondot, hogy magunk lehessünk minden féle rajongó tábor kísérete nélkül.

A homok forró volt, szinte perzselte lábfejem, s közben lábujjam között cikázott, míg a megfelelő helyet keresgéltük.

A plédet leterítve azonnal vetkőzni kezdünk, ezt az eszeveszett hőséget nem lehetett máshogy kibírni. Rob egy szál boxerben sütette magát és pedig fürdőruhában feküdtem.

Bekentük egymást napolajjal, s közben próbáltuk a legkevésbé sem érzékien végrehajtani ezt a műveletet.

A baseball sapka jótékonyan elzárta fejünkről a nap sugarait, így nem volt félő, hogy esetleg napszúrást kapnánk.

Egy cigi után összenéztünk, majd mindketten egyszerre kezdtünk el rohanni a víz felé.

Olyan kellemesen hűvös volt, hogy kívánni sem tudtunk volna tökéletesebbet.

Rob hirtelen eltűnt, de aztán váratlanul újra felbukkant és az ölébe kapott.

- Szóval úgy teszünk mintha barátok lennénk?-kérdezte incselkedve.

- Pontosan. –mosolyogtam.

- Rendben van barátom, akkor ezt biztosan nem bánod!

Mielőtt kettőt nyikkanhattam volna fogott és beledobott a vízbe. Hihetetlen ez az egész nap! Bárcsak mindig ilyen lenne… De a sötét felhők már gyülekeznek a fejünk felett…