46.RÉSZ

Robsten II.

After Twilight Saga

46. Rész

-         Halló!

-         Kristen Stewart?

-         Igen.

-         Szia… Johana Morris vagyok.

Ó hát ez remek, ez meg mi a francot akar? Az egész napom róla szól, ez az a csaj akinek legszívesebben ahhh.

- Mit akarsz?

- Beszélnünk kellene. Találkozhatnánk valahol?

Nem! Cseszd meg, semmi közünk egymáshoz! édes kis cuki hangú állítólag ronda most mégis mérhetetlenül kedvesen beszélő… Miért beszél ez ilyen normálisan, nem álnok kígyóhoz illő hangon?

-Rendben.

- Akkor ma esetleg?

Hű de sürgős neki, ennyit arról, hogy milyen ki félénk.

-         Ma nem jó.

Úgy a fejéhez vágtam volna, hogy ma nem jó, mert éppen a barátaimmal találkozom és főleg Robbal!

-         Holnap?

-         Hánykor?

-         A délután öt esetleg megfelel?

Nah addig talán kijózanodok…

-         Rendben.

-         Eljönnél hozzánk?

Na persze egyből az oroszlán barlangjába…

-         Nem. Jobb lenne egy semleges helyen.

-         Persze megértelek. Akkor a 11. utca és a 12. sarkánál a kávézó megfelel?

-         Ott leszek.

-         Köszönöm. Szia.

Azzal leraktam mit érdekel engem ilyen szituációban az udvariaskodás!?

Szinte alig kaptam levegőt, sokkolt ez a hívás. Mégis minek, miért kellett felhívnia? És mégis mi a fenéről kellene nekünk beszélnünk? Arról, hogy ilyen lesz a menyasszonyi ruhája, meg az esküvő, talán megkér, hogy menjek el vele egy szépségszalonba, de még az is lehet, hogy felszeretne kérni koszorúslánynak!  Vagy részletesen ecseteli majd, hogy mihez fog kezdeni Robbal a nászéjszakán! Hihetetlen! Dühösebbnek éreztem magam, mint délelőtt a meghívó és a tv után.

Le kell valahogy higgadnom, ez elszúrhatja az egész estét, pedig már olyan régen vártam ezt a „családi” találkozót.

A legrosszabb a egészben az volt, hogy az a lány annyira szimpatikus volt a telefonban, még a hangnememtől sem riadt vissza. Kikészít, hogy annyira feldühített mégis szinte bűnösnek érzem magam amiért ennyi rosszat feltételezek róla.

De akkor is mi a francnak kellett telefonálnia, sokkal könnyebb lenne gyűlölni őt, ha nem lenne egymáshoz közünk. Mi van akkor ha valójában gyönyörű és Rob csak azért mondta, hogy csúnya, hogy ne érezzem magam még rosszabbul.

Jézusom mennyi kérdés és felvetés, úgy tűnik már az egész életem ebből fog állni: A találgatásokból és félelemből meg a visszafojtott dühből és fájdalomból?

Koncentrálj Kristen! Barátok… Régóta nem láttad őket…… Imádod őket.

És Rob… Annyira mérges vagyok rá, miért kell ilyenek töketlennek lenni. Vagy éppen túl tökösnek… Ahogy vesszük.

-Héjj szia hugica!- valaki a vállamba boxolt, nem kicsit ugrottam ültő helyemben, annyira meglepődtem. Észre sem vettem, hogy mennyi az idő. Öt perc múlva öt óra.

- Szia Kellan! –tértem észhez, majd gyorsan felálltam, hogy megöleljem.

Annyira hevesen viszonozta baráti gesztusomat, hogy a lábam majdnem felemelkedett a földről, ráadásul hallottam ahogy két érzékenyebb csontom is megroppan.

-         Hé nagyfiú azért ne törj össze!- mosolyogtam rá barátian.

-         Jajj Kris felszedhetnél már pár kilót mennyi is vagy 40 kg? Robbal együtt! Hehe.

-         Nagyon vicces egókirály! De tudod, hogy ezt még úgyis visszakapod! – nevettem szinte teljesen őszintén.

-         Remélem is hugi! Jól esne már egy igazi Kristen féle leosztás!

-         Amúgy miújság, rég találkoztunk, bár legalább nem annyira régen, mint a többiekkel.

-         Jah hiányoztam mi? Mesélek én mindent, csak megvárom a kis bagázs többi tagját, mert tuti, hogy ez lesz a mai est legfőbb körkérdése és nincs kedven húszszor elmondani mindent, hát mi vagyok én papagáj?

-         Rendben akkor mit szólnál hozzá ha addig innánk valamit?

-         Nah végre! Ez az én „Bellám”. Nah megyek hozok valami ütőset, de addig nehogy felrobbanj itt nekem, vörös a füled és ez mindig elárulja ha ideges vagy.

-         Jól van jól van viccelődj csak! – ahogy kacarászva a pulthoz sétált azonnal a fülemhez kaptam, ezt még sosem mondta senki és én sem vettem észre. Ezek a srácok tényleg jobban ismernek, mit én saját magam.

Ismét megszólalt a telefonom. Már kezdek paranoiás lenni, mert félve néztem a kijelzőre.

Ashlee volt az. Mázli. Egyből megkönnyebbültem, azt hiszem még sóhajtottam is egyet a helyzethez nem illően elég hangosan.

-         Igen?

-         Szia Kris csak azért hívlak, mert késünk egy kicsit, de sietünk csak Jackson gépe késett egy kicsit.

-         Oké semmi gond, majd megmondom a többieknek, még csak Kellan van itt.

-         Jó köszi! Amúgy milyen ruha van rajtatok, mert remélem nem öltöztem túl az eseményt.

-         Tuti, hogy túlöltözted! Bár Nikkyt ismerve tuti, hogy lesz még egy ember aki partner lesz melletted a csillogásban – ugrattam.

-         Nagyon vicces Kristen- közben hallottam egy pezsgős üveg pukkanását a háttérben.

-         Jól van azért hallom nem kell titeket félteni! Nehogy berúgjatok a nagy sietségben!

-         Nem fogunk! Hiszen ismersz-mondta majd nevetve letette a telefont.

Naná ez azt jelenti, hogy Ash Green fél óra múlva beesik az ajtón nagyon mosolyogva, majd a pulthoz megy és folytatja a „nem berúgást” valami ütősebbel.

Kellan is visszatért egy tálca röviddel.- döbbenten néztem rá.

-Nyugi ez csak az első kör! Amúgy meg csukd be a szád, mert belerepül egy Pattinson!

Meghökkenve, értetlenül, duzzogva és egy gyengére sikerült félmosollyal néztem rá a frappáns beszólás miatt.

Kacsintott, arra invitálva hogy kövessem pillantását egészen az ajtó irányába.

 Így már megértettem, hogy miről beszél, az ajtó kinyílt, majd becsukódott, s egy alak pár másodperc múlva megölelte Kellant, aki ezt hozzám hasonlóan csontropogtató öleléssel viszonozta.

- Héj Rob ezer éve nem láttalak!