Nem indítom újra a blogot, csak újra bemásoltam az első sztrorikat, hogy a kezdet legyen a végén, tehát ami miatt megszerettétek a blogot és ne a rengeteg RS hír :D

Ezt az oldalt sem folytatom már : http://robstenficforever.blogspot.hu
1-2 befejezett történetet találtaláltok rajta, olvassátok szeretettel. ( Ja és igen lehullt a lepel a naagy találgatások után: Igen az is az enyém volt, csak másik néven, hogy aki ott olvas ne azért tegye, mert itt is olvasott. Bár elég sokan felismertétek a stílusom, aminek nagyon örülök, mert ezek szerint volt :D) Majd a jövőben egyszer valahol valamikor talán újra... :)

80. Rész

Amikor magunkhoz tértünk a kábulatból, Rob ezer csókkal halmozott el köszönésképp és már futott is a fürdőbe, hogy lezuhanyozzon és elinduljon munkába. Ekkor jutott eszembe, hogy még nem is szóltam neki, hogy ma nem megyek be, ráadásul szegény még reggelizni sem tudott, így gyorsan leszaladtam a konyhába megnézni hagytak-e még valami ehetőt.

- Kris siess indulnunk kell!- kiabált Madie az ajtóból, Shane pedig épp Tomtól búcsúzott.

- Csajok én ma lógok, hogy itthon tanulhassak, délután pedig dolgozom, de estére kitalálhatnánk valamit- tettem hozzá gyorsan mentés képpen, mert már jöttek a csalódott tekintetek, amiért nem együtt csinálunk valamit. Igazuk volt, akkor is itthon maradtunk Robbal, amikor megérkeztünk LA-ből és azóta sem voltunk sehol.

- Oké, de este nincs semmi külön romantika jöttök és kész. Különben kénytelenek leszünk mi társulni hozzátok a hálószobában. – mondta Shane tettetett nehezteléssel.

- Bizony ez így van Kris, nekünk elég egy fotel meg egy tál popcorn!- nevetett Madie.

Elképzeltem ahogy Madie és Shane tényleg bent ülnek a szobában míg mi közben Robbal szeretkezünk, és kirázott a hideg.

- Oké oké ígérem!

Az ajtó becsukódott, de még láttam ahogy Shane mutatóujját a szeméhez emeli majd rám. Ez amolyan „figyellek, rajtad tartom a szemem jelzés volt köztünk”.

- Sam ugye hagytatok még valamit Robnak is?- siettem gyorsan az asztal felé.

- miért az nem volt elég amit az előbb kapott?-kérdezte Sam és elfordult, hogy ne lássam az arcát.

- Mire gondolsz? Néztem rá döbbenten…

- Kris, Kris, Kris… tudod, hogy az én szobám is arra van- fordult felém most már nevetve.

- Fejezd be! Miért kell mindig engem égetni- mondtam félig mérgesen félig pedig nevetve, leplezve zavarom.

- Ne aggódj, Rob ennél sokkal többet szokott kapni- mondta miközben a kezembe nyoma a reggeli maradékát egy tálcán ízlésesen tálalva. Na ezért nem lehet rá tartósan haragudni…

- Kösz… -morogtam. Kíváncsi leszek mikor fordul a helyzet, hozz csak ide csajt, és ígérem odaköltözök az ajtód elé! –mondtam és gúnyosan néztem rá, hátha megtudom ijeszteni egy kicsit.

- Oké, de akár be is jöhetsz,  izgat ha néznek.- nevetett Sam ismét, én pedig azon nyomban felspuriztam a lépcsőn, hogy ne hallhassa kitörni készülő kacajom.

Rob éppen akkor jött ki a fürdőből, amikor becsuktam magam mögött az ajtót. Végignéztem rajta és legszívesebben lekötöztem volna, hogy egész nap az enyém legyen. Bőre még félig vizes volt, illata tiszta és férfias egyszerűen nem bírtam vele betelni.

- Kris ne nézz így rám… -mondta miközben nagyot nyelt.

- Ö.. hogy? Ocsúdtam fel hirtelen.

- Éhesen…- mosolygott Rob. Az alsó ajkad pedig folyton harapdálod ilyenkor, pont úgy, mint amikor erősen elgondolkozol valamin… Tudod menyire őrjítő és szexi vagy ilyenkor? Legszívesebben…- de nem fejezte be a mondatot, inkább öltözni kezdett ami azzal járt, hogy ledobta magáról a törölközőt a tálca pedig megremegett a kezemben.

Jajj tényleg a reggeli. Gyorsan leraktam az ágyra és a ledobott törölközőt felkapva, Rob mögé léptem és törölgetni kezdtem a hátát. Szerencsémre a boxer már rajta volt így egy fokkal könnyebb volt türtőztetni magam.

-Hoztam neked reggelit! A többiek már mind befalták a többi, de Sam megmentett neked valamennyit belőle. Ja és megígértem Shane-nek és Maddie-nek, hogy este bulizunk egyet…

- Oké nem gond, a fiúk is cseszegettek tegnap, de akkor túl idegbeteg voltam az ilyen témához.

Lehajtottam a fejem , amikor leesett miről beszél.

- Ma nem megyek suliba-mondtam gyorsan, hogy ebből ne legyen balhé.

- Miért nem?- húzta fel Rob a szemöldökét, de közben igyekezett a reggeliére koncentrálni.

- Mert sok a tanulnivalóm és be kéne hoznom a lemaradás. Addig úgysem értek semmit, és van valaki aki majd átküldi nekem a mai anyagot.

- Rendben.

- Rob?

- Nem tudok mást mondani kicsim, ha te így érzed jónak… Megtetted amit kértem, szóltál róla.

- Oké csak olyan fura lettél.

- Mert sajnálom, hogy lemaradsz az óráimról... Ennyi az egész. Meg késésben vagyok.  Megyek is.- mondta és felugrott, hogy gyors csókkal elbúcsúzzon.

Csókjától még égett a szám, amikor becsukódott mögötte az ajtó…

Azonnal nekiálltam teendőimnek, valahogy nem volt étvágyam, csak Rob maradékából csipegettem egy kicsit. A ház teljesen üres volt.

A tanulás most megnyugtatóan jól esett és a lelkiismeret furdalásom a kimaradt hetek miatt kezdett enyhülni.  Délben szünetet tartottam és megebédeltem.

Hihetetlen, de Rob máris hiányzott. Gondoltam írok neki egy sms-t, azzal biztos nem zavarom meg, majd elolvassa ha ideje lesz rá.

„Szia, már most hiányzol… hánykor érsz haza? Szeretlek: K”

Doboltam a lábammal annyira vártam, hogy válaszoljon, de még vagy negyed órán keresztül nem érkezett válasz.

Már visszaültem görnyedni a könyveim fölé, amikor végre megszólalt a telefonom jelezve, hogy sms-em érkezett.

„Két lányt korrepetálok tesiből, nem tőletek. Fél négy körül érek haza! Te is nagyon hiányzol! Remélem haladsz a tanulással. Csók:R”

- Igen apu-kuncogtam magamban.  Próbáltam kiszámolni, hogy vajon mikortól lehet az a korrepetálás… Talán meglephetném… Olyan izgatott lettem ettől az ötlettől, hogy szinte nem is bírtam rendesen koncentrálni a tanulásra. Egy órát bírtam és végem volt.

- Shane! Ezazz!!!!!! –ugrottam barátnőm nyakába amikor megláttam gynútlanul belépni az ajtón.

- Vigyél engem a suliba érlek!!

- Jézusom…. Mi a ….

- Rob.-vágtam rá egyszerűen, mert olyan voltam, mint egy lelkes kisgyerek aki megkapta egy órára a csokigyár kulcsát és most rohan, hogy minél előbb odaérjen.

- Egy fokkal nyugodtabb lettem amikor már a kocsiban ültünk. Most a dübörgő zene sem tudott zavarni, egyszerűen csak ott akartam lenni minél előbb vele. Fogalmam sem volt, hogy tudom majd elcsípni, de számításaim szerint az első és második lány között kell lennie egy kis szünetnek, mert csak úgy jön ki az idő, normál diákszámítással.

Ahogy a lábam újra talajt ért már futottam is a tornaterem felé, hogy bekukucskáljak. Teljesen üres volt. Megnéztem a kiírást, hogy lássam végre nem számítottam-e el magam. Az első lány negyed óra múlva jön…. Remélem Rob előbb. próbáltam kinyitni az ajtót, és meglepődtem amikor valóban ki is nyílt. Ezeket zárni szokták, legalábbis úgy gondoltam. Talán a szertárral is ekkora szerencsém lesz… Gyorsan becsuktam az ajtót magam után és a szertárhoz siettem. Az is nyitva hát ez hihetetlen…

Bementek és leültem az egyik zsámolyra. Remélem Rob hamarosan jön, és jó meglepetés lesz.

Negyed óra múlva hangot hallottam. Valaki kinyitotta a terem ajtaját és hallottam közeledő lépteit. Gyorsan a szekrény mögé húzódtam, hogy ha mégsem Rob az akkor ne vegyen észre, ha pedig ő akkor hátulról támadhassak.

A szívem úgy dobogott izgatottságomban, hogy azt hittem bármelyik pillanatban kikukucskál a pólóm alól.

Az ajtó résnyire nyílt, majd becsukódott. Kattanást hallottam. Óvatosan kinéztem rejtekhelyemről, de a szertárban rajtam kívül nem volt senki…

Az ajtóhoz mennem, hogy a terembe is kilessek, de megdöbbenésemre az ajtó nem nyílt. Bezártak. Azonnal a telefonomhoz kaptam, és Rob számát hívtam. Hamarosan azonban szétkapcsolt a vonal. Térerő egy pöcök… Remek! Nem esek kétségbe, nem esek kétségbe, nem esek kétségbe….

Francba!!!!!!

81. Rész

/Robert szemszöge/

Az éjszaka és Kristen nyoma egész nap a bőröm égette. Úgy vártam az énekórát, mintha akkor találkozhatnánk, de  persze tudtam, hogy ez ma nem lehetséges. Megértettem okai és nem is haragudhattam rá emiatt, ugyanakkor kezdtem beleőrülni a szerelembe. Megszoktam, hogy csak a húgomért kell aggódnom, de őt már régóta ismertem, sőt én neveltem fel, tudtam, hogy mire képes. Viszont Kristen annyira törékeny… A vak is látja, hogy sebezhető és könnyű célpont. Persze csak a teste, mert az esze nagyon is a helyén van, ahogy az érzései is. Kölcsönösen elszúrunk dolgokat, de ez nem csoda hiszen mindkettőnknek ez az első és remélhetőleg örökké tartó nagy szerelme és szerelmes kapcsolata. Mégis azt kívánom bárcsak ne ilyen hirtelen történt volna. Ha legalább ismertük volna egymást pár éve és ez a szerelem egy baráti kapcsolatból alakult volna ki, amikor az egyik fél nyolcvan százalékra tudja, hogy mit várhat a másiktól. A mi esetünkben ez jó indulattal is csak ötven-ötven volt, azért jóindulattal, mert a döntések sok irányba futnak. Nem létezik egyszerűen igen és nem, vagy fekete és fehér, hanem rengeteg helyen hibázhat az ember. Ettől félek a legjobban, hogy elszúrom valamivel és egyik percről a másikra keze kicsusszan az enyéim közül.

Próbáltam kizárni minden butaságot a fejemből és csak a tanításra koncentrálni. Ami a munkám problémát jelent a párkapcsolatomban azóta, valahogy a tanítást sem tudom élvezni és ez rossz azért, mert ezt a hivatást választottam, semmi máshoz nem értek… Legalábbis nem tudok róla. Talán ha sikeresebbek lennénk a bandával… Régen mindenképpen művész szerettem volna, el sem tudtam képzelni magamnak semmilyen földhözragadt, reális dolgot, aztán…. Hát igen, a szükség nagy úr… Beszélnem kell erről a srácokkal, amint lesz egy kis időm jobban átgondolni.

Szinte alig vettem észre, hogy kicsengettek, azonnal a tanári felé indultam, hogy lecseréljek pár nálam levő dolgot és igyak egy kávét. Csak páran lézengtek a helységben és a gép is szabad volt. Amint a gőzölgő fekete a kezemben volt, már indultam is a folyosó túloldalára ami a tanári dohányzó volt. Kinyitottam az ablakot és a párkányra telepedtem. Itt sem fogadott zsúfoltság, csak a pszichológia tanár pipázott a túlsó ablaknál. Róla is Kristen jutott eszembe, hiszen, ez a pasas az egyik tanára.

Szinte zavarba ejtően méregetett… Ahogy ránéztem egyből megbántam, mert így megragadta a pillanatot és olyat mondott, hogy majdnem kiestem a nyitott ablakon.

- Megmondaná Stewartnak, hogy a csütörtöki dolgozat rövid összefoglalója már fent van a neten?

- Hogy… kinek?- kérdeztem és próbáltam úgy tenni, mint, aki nem kapaszkodik annyira az ablakkeretbe, hogy az mindjárt kettéhasad.

- Stewart… Most lesz vele énekórája nem?

- Ó, nem uram, már megvolt. Most jöttem ki a teremből. És Miss Stewart mára beteget jelentett ha jól értesültem, ugyanis nem találkoztam vele.

-Értem.

- Viszont holnap lesz vele órám és ha gondolja szívesen átadom az üzenetét.

- Remek. Reméljük holnapra Miss Stewart már makk egészséges lesz. Eszes lány, kár lenne ha romlana az átlaga…

- És még szépen is énekel.- tettem hozzá, de próbálta, tárgyilagos lenni, minden érzelemtől mentes.

- Csak nehogy a szép hangja a tanulás rovására menjen… - ezt az egyet kérem tőle, mondta a professzor majd eloltotta a pipáját és egy fejbiccentéssel kisétált a dohányzóból.

Hamarosan kezdődik a következő ének egy másik csoportnak… Előkaptam a telefonom, hogy megnézzem az időt, ekkor láttam, hogy nem fogadott üzenetem van Kristentől. Már a nevére is megdobbant a szívem. Az üzenet kedves volt, de cseppet sem könnyítette meg a dolgom. Gyorsan visszaírtam, majd cigim elnyomva előkaptam a szájvizet és tanárhoz egyáltalán nem méltó módra, beleittam, kicsit körbevezettem a számban, majd meggyőződve arról, hogy senki sem lát, kiköptem az ablakon. Nem szerettem volna, dohányszagot árasztva beszélni a diákjaimnak.

Az óráimnak már vége volt, de két lányt be kellett hívnom tesiből korrepetálásra, mert szörnyű időt futottak a múltkor. Nem is értem, hogy a sok választató sport közül miért pont a felmérésekre esett a választásuk. Persze elképzelhető, hogy későn kaptak észbe és már csak ez az egy hely volt üres… Az idő szép volt és a terem nem volt elég hatalmas ahhoz, hogy kényelmesen kanyarok nélkül lehessen futni, így kimentünk a külső pályára. Eredeti tervemmel ellentétben egy időpontra hívtam őket, hogy minél előbb letudhassuk az egészet és mehessek haza Kristenhez.

/Kristen szemszöge/

Folyamatosan a telefonommal bajlódtam, és már nem egyszer álltam fel, hogy neki vágom a falnak a kis készülék, de aztán minden egyes alkalommal be kellett látnom, hogy ez a haszontalan készülék az egyetlen reményem. Folyamatosan Robot próbáltam hívni, de nem volt vonal. Átkozott térerő!

Újabb egy óra telt el azzal, hogy próbáltam a felső ablakot elérni, hogy azt kinyitva talán kikiabálhatnék valakinek, vagy végre megmozdulna a kis pöcök a masinán…

Minden tudásomat latba vetve próbáltam zsámolyokat szőnyeget és egyéb berendezési eszközöket egymásra pakolva olyan magas és lehetőleg biztonságos kupacot alkotni amin felmászhatnék, de a sikerhez még így is hiányzott vagy egy méter.

Fogalmam sem volt hová nyílik ez az ablak…

Délután fél öt… Remek. Ezt nem hiszem el. Lassan az épületeket is bezárják! Jó azért ez nem igaz, mert van akinek délután is vannak órái…

Rob már vagy két órája otthon lehet… Vagy másfél… Biztos próbált már hívni. Francba!!!

Na jó, most már tényleg elegem van! Találtam egy vasrudat már vagy másfél órával ezelőtt, és úgy gondoltam, hogy végső megoldásnak ez is jó lesz. Megfogtam a csövet, ami mondjuk úgy nem volt épp könnyű, hiszen ha jól saccoltam tömör vasból készült és a hossza is túlnyúlt rajtam. Nem voltam benne biztos, hogy menni fog, de pár próbát megér- gondoltam.

A kupac tetején kicsit megszédültem, mert nem volt elég megküzdenem a gravitácóval, most már a vas is húzott volna lefelé, de annyira mérges voltam és kétségbeesett, hogy ez megnövelte átlagerőmet.  Először csak próbáltam felnyújtani amennyire csak tudtam, de így nem volt erőm másra, csak kocogtatni az ablaküveget, ráadásul az egyik ilyen ütésnél túlságosan hátradőltem, és nehezen sikerült csak visszanyernem egyensúlyom annyira, hogy le ne essek. Stratégiát váltottam. Próbáltam egy hallgató eszével gondolkodni és nem egy hülye libáéval aki bent rekedt a szertárban miközben várta, hogy eltölthessen egy lopott pásztorórát a tanárával.

Szóval ha nekem nincs elég erőm, akkor nem segíthet más csak… A lendület! Ez az! Minél nagyobb ívben tudom meglódítani a vasat annál nagyobb lesz a gyorsulási sebessége és megnő az ellenállásra kifejtett ereje! Bingó!

Hátat fordítottam az ablaknak és mindkét kezem a vasrúd aljára kulcsoltam és hagytam, hogy lógjon. Hátrafordultam, hogy belőjem a célt, majd vissza. Minden maradék erőm összegyűjtöttem és Robra koncentráltam, arra, hogy miharabb vele lehessek. Vettem egy nagy levegőt, majd hátam előbb előre majd hátrahajolt miközben kezem s a rúd szinte hátravágódott. Hatalmas csörömpölést halottam és éreztem a mögém hulló üvegszilánkokat. Szerencsére egy sem talál el.  Végre! De ez még csak fél siker. A mobilomra néztem, de a pöcök még mindig nem mozdult, sejtettem. Időközben találtam egy rossz partfis nyelet, melynek törött nyelét bele tudtam illeszteni a vascsőbe. Ez volt tervem második fele.  Gyorsan lemásztam a vascsőért mely a padlón végezte és egybeillesztettem a két darabot, majd újra vissza. Elővettem a telefonom és benyomtam Rob számát valamint a mikrofont és kihangosítást. Na most kellene gyorsnak lennem bénázás nélkül. A telefont a partfis szőrére helyeztem amilyen biztonságosan csak tudtam, majd megnyomtam a hívásgombot és igyekeztem minél előbb feljuttatni a vascsövest partfisostul és telefonostul az  ablak elé. Sikerült. Füleltem… Ez az valami hangot hallok, talán most tárcsázza. Jajj kérlek ne hagyj cserben! Csend… Majd egy újabb hang! Ez az! Kiabálni kezdtem!

- Rob itt vagyok a szertárban! Bezártak a szertárba!A suliban vagyok a szertárban! A tornateremben! Hozz kulcsot!

Fogalmam sem volt róla, hogy hallotta-e kiabálásom vagy hogy egyáltalán felvette-e a telefont, de minden reményem ebben volt. Leszálltam, és leültem. Fentről áramlott befelé a friss levegő ami azért segített egy kicsit lenyugodni.  A következő húsz percben hol a telefonom néztem, hol az ajtót figyeltem. Öt óra…

Felpattantam! Valaki bejött a terembe, hallottam ahogy az ajtó kinyílt, majd léptek zaja visszahangzott és kulcs csörgése. Ez az!!!

Már az sem érdekelt ki az csak kijuthassak innen!

Kattant a zár! És én egy másodpercet sem várva tovább szabtam fel az ajtót.

Még fel sem fogtam, hogy végre kint vagyok, máris kezek fonódtak körém és tudtam, hogy megérkeztem. Rob!

Ölelt és csókol és én ugyanezt tettem. Majd amikor ez kicsit lenyugodtunk eltolt magától.

- Kristen hogy lehetsz ilyen felelőtlen? Mégis csináltál te itt és hogy ragadtál bent?

Kikelt magából… Most nem szeppentem meg, csak én is ideges lettem. Én voltam bezárva és oldottam meg McGyver ügyességével az egészet erre még ő is leszúr!

- Miért miért  miért? Mert veled akartam lenni tudod, azért! Tudtam, hogy lesz egy kis időd a két lány között és gondoltam megleplek! És képzeld nem én akartam itt ragadni te… te…

- Egyszerűen nem találtam szavakat, mert mindezek ellenére nem tudtam rá mondani semmi rosszat és ahogy rám nézett… Először meghökkent visszavágásom nyomán, majd arca újra indulatos lett… Nem is indulatos inkább vad.. nem hagyta hogy jelzővel illessem, magához húzott és vadul csókolni kezdett. Olyan szinten felizgatott, mint a legelső csókunkkor kint a padon. Bevallom hogy egy percig sem tiltakoztam, tőlem így is megbeszélhetjük a dolgokat, de ha már belémfojtja a vitát, akkor ne maradjak adósa. Olyan vadul csókoltam vissza, mintha csókcsatában akarnánk eldönteni melyikünknek van igaza. Pillanatokon belül újra a szertárban találtam magam csukott ajtó mögött, viszont a kulcs már nálam volt és még valami más is…

Férfiassága nekem feszülve lüktetett, miközben hámozta le rólam a ruhákat. Azt hiszem én elszabtam a pólóját, de nem volt időm kideríteni, mivel a következő pillanatban már lábaim dereka körül kulcsolódtak a levegőben, hátam pedig a falnak feszült és a tempó melyet diktált nem hagyott lehetőséget további értelmes gondolatokra. Vállába haraptam, mire ő nyakamon kezdett karistolni fogaival. Lábaim olyan szorosan fonódtak össze csípőjén miközben teljes erőmmel magamban tartottam, mint kezei derekam körül, melyek nem engedték, hogy lecsússzak történjen bármilyen vad dolog is. Ő most előbb érte el célját, de megkönyörülve rajtam, nem hagyta abba hevességét és pár perc múlva feltörő sikolyom az egész szertárba forróságot lehelt. Kezei még mindig tartottak amikor lecsúsztam a padlóra, hogy összeszedjem magam. Fejem hátravetettem mellkasára és pihegve néztem fel rá.

- Akkor ezt megbeszéltük- mondta mosolyogva, de egy kis játszott éllel hangjában.

- Meg- mondtam pihegve miközben megcsókoltam.

- Csak még egy kérdés…- mondta.

- Értetlenül néztem fel rá.

- Mi történt az ablakkal?- kérdezte szája sarkában bujkáló mosollyal.

- Nem bírtam válaszolni, csak elnevettem magam, mire őrjítő csók lett a jutalmam.

82. Rész

Ahogy beléptünk a ház ajtaján, hangos tapsvihar fülsértő zaja keveredett barátaim „na Kristen nem is te lettél volna” nevetésével. Őszintén szólva nem bírtam védekezni, vagy megsértődni, egyszerűen csak velük nevettem saját butaságomon. Azt azért már nem kötöttem az orrukra, hogy tervem végül csak-csak véghezvittem, ha pár óra szenvedés is volt az ára.

- Gyertek hagytunk nektek vacsit, de aztán nyomás készülődni! Rob fellépésünk is lesz ma, hozd a gitárod, a többit már bepakoltuk a kocsiba. –mondta Sam izgatottan, mintha nem ez lenne a kétszázadik fellépésük. Robbal úgy ettünk, mint akik ezer éve koplaltatva voltak elzárva a külvilágtól.

- Kris… - suttogta Rob.

- Hm?- nyögtem teli szájjal.

- Beszélned kéne Maddie-vel.

- Oké, de miért?- kérdeztem gyanakodva.

- Nem tudom, csak agyon sutyorogtak Shane-nel és nem egyszer hallottam a nevünket…

- Úgy érted kibeszéltek minket?- kérdeztem, de gyorsan próbáltam elhessegetni minden negatív gondolatot.

- Nem hiszem, úgy tűnt mintha vitáznának, de nem egymással lenne bajuk, csak… Nézd tényleg csak ennyit hallottam. És bekavarni sem szeretnék a barátságotokba, pont ezért mondom, hogy beszélned kéne velük.

- Oké… Mondtam egy kicsit lefagyva, mert ez az egész most hidegzuhanyként ért.

Őszintén szólva elment az étvágyam, a rossz érzéstől és aggodalomtól teljesen összeszűkült a gyomrom.

Felálltam az asztaltól, majd egyenesen Madiék szobája felé indultam.

A lányok lázas készülődésben voltak. Shane a zuhany alatt állt, mint az jó kivehető volt a víz csobogásából, Madie pedig már a sminkelésnél tartott. Láttam ahogy átfut arcán valami furcsa dac, amikor beléptem az ajtón. Újabb baljós jel ami Rob igazát mutatta.

- Szia- mondtam mosolyogva, bár könnyen megkérdőjelezhető volt mosolyom őszintesége.

- Szia. -mondta ő is, de ő már a mosollyal sem bajlódott.

-Leültem az ágyra és vártam hátha magától elkezdi, de látszólag őt jobban érdekelte az, hogy egy árnyalattal feljavítsa az arcára kent pirosítót.

- Öhm… Madie….  Nem kéne valamiről beszélnünk?-kérdeztem és próbáltam visszafogni hangom élét.

- De igen.- mondta határozottam, hanga mégis félelmet tükrözött. Kezem a térdemen összekulcsoltam és enyhe ujjtördeléssel vártam, hogy belekezdjen.

- Garrett is jön ma a buliba. –a tükrön keresztül a szemembe nézett, majd rúzsozni kezdte ajkát.

- Hogy tehetted?- ennyit bírtam csak kinyögni. Ez a feszültség már napok óta gyülemlett, de nem gondoltam, hogy ilyen váratlanul kész tények elé leszek állítva minden együttérzés, kérdezés vagy megbeszélés nélkül.

- Mit hogy tehettem?- csattant fel hirtelen. – Szerinted engedélyt kell kérnem ahhoz, hogy a pasimat bemutassam a barátimnak és együtt bulizhassunk.

- Persze neked nem kell engedély semmihez! Csak menj a fejed után és tegyél rá, hogy esetleg a barátnőd issza meg a levét ennek a hirtelen ötletnek!

- Hirtelen ötlet? Kristen te azt gondolod, csak te és Rob lehettek szerelmesek és a házban senki másnak nem jár ez a kiváltság?

- Sosem gondoltam ilyet, de nagyon jól esik, hogy ilyeneket feltételezel rólam, mintha nem is ismernél!

- Persze Kris, te egy Szent vagy, és most én vagyok itt a rossz, amiért nem bujkálok a saját barátommal, csak azért, hogy te is bujkálhass a tiéddel!

- Na jó most már elég legyen ebből! – ordított túl minket Shane mikor kilépett a fürdőből.- Barátnők vagyunk nem? Legjobbak! Mások azért kapnak hajba, mert lefekszenek egymás pasijával, ti meg azon, hogy ki hol lehet és kivel!

- Tudtam, hogy meggondolod magad és nekem adsz igazat! – mondta Madie egyből és büszkén kihúzta magát.

-Egy frászt! –vágta rá Shane és egyből folytatta.

-Mind a ketten önzők voltatok bizonyos szempontból. Madie te viszont ma kész tényeket hoztál hiába kértelek nem egyszer, hogy előbb beszélj vele!- Hát most megehetitek, amit főztetek! Madie, Kris most neked hála kénytelen eljátszani velünk együtt a tanár barátja szerepet, Kris Madie barátja pedig ma nem ismerhet meg téged rendesen, mert tudom, ha elszáll az agyad akkor nem fogsz egész este jó pofizni, pláne a színjáték mellett.

- Hát az biztos- morogtam egyből, mert nem ismertem Garrettet, de ezek után már nem is éreztem túl nagy késztetést rá, hogy spanoljak vele.

- Egyébként meg kapjátok be!- az én hangulatom is elintéztétek ezzel az egésszel. Jelen pillanatban egyikötökre sem vagyok kíváncsi csak Tomra meg egy üveg rövidre.

Azzal fogta a ruháját és a sminkcuccát, majd átsétált Vick szobájába, hogy ránk se kelljen néznie.  Madie-vel egy pillanatra összenéztünk, de a harag sokkal nagyobb volt bármi másnál így elfordultunk és én amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a szobát.

Amikor Robnak elmeséltem a történteket láttam rajta, hogy próbál higgadtnak tűnni és elrendezni arcizmait, de azért így sem tudta teljesen elrejteni érzéseit. „Utolsó” csókja még akkor is égette szám, amikor egy órával később kiszálltunk a kocsiból Twilight parkolójában.

Shane most sem hazudott, tényleg távolságot tartott tőlünk, ahogy mi is egymástól, sőt… ahogy én is Robtól. Legszívesebben már most hazafordultam volna, de a fiúk fellépését egyszerűen nem bírtam volna kihagyni. Ahogy mindannyian leültünk a szokásos helyünkre, megjelent Garrett…. A csávó igazi szépfiú és úgy vigyorog mintha muszáj lenne… Vagy csak túlfényesítette a fogsorát és nem bírja becsukni a száját.

- Szia, te biztos Kristen vagy!- lépett hozzám, hogy kezet fogjon két puszi kíséretében.

- Aha. – te meg biztos az a srác, akit most legszívesebben tökön rúgnék- gondoltam, miközben szívélyesen rámosolyogtam. Aztán amikor rájöttem, hogy ez így eléggé álszent dolog, inkább visszavettem a mosolyból.

- Tanárúr- vigyorgott Garr amikor kezet fogott Robbal, Samék persze nem bírták ki ezt a jelenetet vihogás nélkül.

- Rob- helyesbített az említett, majd lopva rám sandított.

- Madie már elmesélte, hogy alakult  ki ez az érdekes helyzet, de meg ígértem neki, hogy én nem szólok senkinek, hiszen ti is fiatalok vagytok mint mi. –mondta Garrett és egy fokkal szimpatikusabbá vált, bár tudtam, hogy nem rám és Robra gondol helyzet alatt, hanem az együtt lakásra.

- Megyünk táncolni?- kérdezte Garrett főleg Madie-től, de mindenkin végigfuttatva szemeit.

-Persze menjünk. Egyeztek bele Samék.

-Jaj nem, mégsem… Mi jövünk fiúk!-mondta Marcus kezében a beosztással. Majd utána!

- Hű ti zenéltek is? – kérdezte az „új tag”.

- Hát mi annak hívjuk, de majd eldöntöd magad öcsi!- nevetett Sam.

Végigénekeltem az összes számot, annyira magával ragadott a hangulat. Rob olyan szexistené vált a színpadon…. Egyszerre volt dögös gitáros,  érzékeny művész, mély átérző és a hangja… A kinézete… Ha nem tudtam volna, hogy az enyém egyszerűen megvesztem volna minden pillanatáért, és olyan lettem volna, mint azok a sikítozó őrül rajongók.

- Szia neharagudj!- mondta egy váratlan hang. Odafordultam.

- Tessék? –kérdeztem meglepődve az idegen lányra nézve.

- Van egy bandám és már csak egy énekes hiányzik. Az előbb lefüleltem, hogy gyönyörű hangod van, esetleg nem csatlakoznál hozzánk?

- Hogy én? Biztos nem  valaki más hangját hallottad csak rossz emberre saccoltál? Elég sokan vagyunk itt.- mondtam és szinte kerestem a kész átverés kameráját.

- Dehogy! Itt álltam melletted. Légyszi! Nagy szükségünk lenne rád! Legalább csak gondold meg itt leszek még egy darabig!

- Öhm…

- Ezt igennek veszem és várok! A pult környékén megtalálsz ha döntöttél. Csajszi én bízom benned!- mondta és vállon veregetett majd ott hagyott.

Ez a nap…

Robék már lejöttek a színpadról, de még beszélgettek valakivel. Kimentem a mosdóba, hogy egy kicsit felfrissítsem magam, szörnyen melegem volt.

- Na hogy bírod?- kérdezte pár perccel később Shane aki végül csatlakozott hozzám.

- Melegem van…- mondtam.

- Nem erre gondoltam.

-Jó tudom, ne haragudj. Mérges vagyok. Kicsit úgy érzem, hogy át lettem verve, vagy inkább semmibe lettem nézve.

- Azt mondtam nem folyok bele, és nem is fogok, de ezt el kell rendeznetek mielőbb, mert minden ilyen a barátság rovására mehet.

- Persze.. Majd ha lehiggadtunk. –mondtam és komolyan is gondoltam.

- Nah visszamegyek Tomhoz.- mondta barátnőm majd az ajtó felé indult.

- Hé, Shane!-kiáltottam utána.

- Hm?-fordult vissza.

- Kösz!- mondtam hálásan.

- Ugyan már!- mondta és becsukta maga mögött az ajtót.

Pár perc múlva én is visszaindultam, és egyből a pulthoz mentem, hogy kérjek valami hideget.

Ahogy leadtam a rendelést szemem egyből Robot kezdte pásztázni. Előbb az asztalt néztem, de ott nem volt. A táncolók között kiszúrtam Madiék párosát amint épp egy szexisen táncoló párost próbálnak legyőzni hasonló mutatványokkal.

Épp elidőztem az ellenfél formás hátsóján amikor tarkón vágott a felismerés. Az ott Rob?

Hát ezt nem hiszem el! Rob Garettel nevetgélt miközben egy szőke ott illegette magát előtte. És Rob még a derekát is átkarolta…

- Elnézést! –szóltam a csaposnak.

- Igen?

- Meg gondoltam magam. Inkább valami erőset kérnék!

Tíz perc alatt lehúztam az elém tett italt szinte az ízét sem éreztem. A hatását viszont szinte azonnal. Néha a parkett felé pillantottam, de szinte egyből el is kaptam a tekintetem. Nem attól féltem, hogy megcsal, bár… Inkább úgy mondanám, hogy próbáltam bízni benne… Az esett rosszul, hogy neki ilyen könnyen megy ez az egész és hogy nekem még egy ilyen „terelős” helyzetben sem jutna eszembe idegen férfival táncolni ráadásul ilyen merészen.

 - Na mi a helyzet eldöntötted?- kérdezte a lány aki egy órája jött oda hozzám.

- Mi… hogy az… rendben. -mondtam, mert agyam már olyan tompa volt, hogy szinte fel sem fogtam szavaim jelentőségét.

- Komolyan? Vááá! – sikított a fülembe és egyből kért pár újabb kört. Nekem ennyi most bőven elég volt ahhoz, hogy jó fejnek tűnjön.

83.Rész

-      

  Ismered a Crimson and Clover című számot?- kérdezte Mira, miután bemutatkozott.

-         Ö… Igen persze, pár éve az egyik kedvencem volt!- mondtam elgondolkozva és fülemben máris felcsengett a jól ismert dallam.

-         Remek, akkor itt az ideje, hogy zenéljünk egy jót!- kiáltotta majd lehúzott a bárszékről.

-         Nem én nem!!!- mondtam egyből ahogy észhez tértem egy kicsit.

-         Dehogynem csajszi mire várnánk? Általában itt játszunk és hamarosan egy verseny is lesz amire most, hogy van énekesünk simán benevezhetünk. A fődíjra nagy szükség van.

-         De te ezt nem érted! Csak azért mondtam igent, mert a pasim épp ott táncol egy másik csajjal érted!

-         Akkor meg minek ácsorogsz még itt?

-         Mert ez bonyolult. Van velünk egy tag aki nem tudhatja meg hogy járunk.

-         Na jó, akkor én nem is akarok tudni semmiről, mert ha ez ekkora titok tuti nem mondanád el, ha nem lenne benned némi igazságszérum. Viszont ha ekkora feszkó van benned akár a színpadon is levezethetnéd! Azt hiszem a lazító fél óra már megvolt!-lökött az előttem sorakozó üres poharak felé.

-         De még sosem énekeltem közönség előtt, pláne nem zenekarral meg minden.

-         Csajszi mindent el kell kezdeni és nem az MTV-be tuszkoltunk be, ez csak egy szűk közönség akik hozzá vannak szokva az amatőr előadókhoz. Figyelj mi már csináljuk ezt pár éve, szóval ha mi nem parázunk a hangod miatt akkor te se tedd. Az a pasi is néz majd egyet és egyből otthagyja azt a szöszit.

-         Csináljuk!- mondtam azonnal mielőtt meggondolhattam volna magam.

Nem tudom mi ütött belém, de vágytam erre! Úgy éreztem ki kell törnöm valahogy különben megbolondulok. Nem akartam Robot hibáztatni, vagy mérgesnek lenni rá, de mégis az voltam, és ha valaki ezt érzi akkor ezt érzi attól függetlenül, hogy jogosan vagy jogtalanul.

-Ez a beszéd csajszi! Gyere bemutatlak a zenekar többi tagjának.

Kézen fogott és egy, a miénkhez egészen közeli asztalhoz vezetett. Bemutatott három lánynak, a nevükre nem emlékszem. Mira volt az egyik gitáros, rajta kívül volt még egy lány, aki szintén gitározott, valamint egy dobos és egy akusztikus hegedűn játszó csaj, aki miatt a szokásos, általam elképzelt tipikus együttes felállás megbomlott.

Mindenkivel kezet fogtam és a szemük csak úgy csillogott, amikor megtudták, hogy nem kell tovább keresgélniük. Biztos voltam benne, hogy pár perc múlva ezt máshogy fogják gondolni. Viszont a banda egysége nagyon szimpatikus volt, Mira azt mondta nekik, hogy jó leszek és ők egyáltalán nem kérdőjelezték meg választását.

-         A lányokkal együtt a színpadra vonultunk, ahogy felléptem remegni kezdett a lábam. Láttam, ahogy szépen sorban ránk szegeződnek a tekintetek és a Dj lenyomta a zenét. Rob és a szöszi abbahagyták a táncolást, és a szőke valamerre el, míg Rob az asztalunkhoz ült. Végig őt néztem és amikor rám pillantott, a remegés abbamaradt. Szemei előbb meglepettséget, majd kíváncsiságot tükröztek, olyan volt, mint aki egyik ámulatból a másikba esik. Most már minden barátunk engem figyelt és éreztem ahogy arcom lángolni kezd. Mira elém állította a mikrofont, ezek szerint hamarosan kezdünk. Próbáltam a szövegre koncentrálni, de Rob pillantása égette bőröm és óhatatlanul is folyton rápillantottam. Megszólalt a gitár… Szinte megugrottam a váratlanul erős hangon. Gyerünk Kris koncentrálj, éld bele magad a zenébe!

Én következtem. Próbáltam magabiztosan énekelni minden eges hangot hajszálpontosra belőni, nem engedhetem egy cseppnyi remegést sem. Ezek a lányok számítanak rám. És ott van Rob… Tudom, hogy mit érzek minden egye alkalommal amikor a színpadon látom, azt akarom, hogy ő is ugyanígy érezzen, hogy büszke legyen rám! Pár sor után végre sikerült, teljesen a zene uralta testem és átadtam magam az önfeledt pillanatnak. Most már nem csak cövekként álltam, hanem táncoltam… Mikrofonnal a kezemben. Éreztem ahogy folyamatosan áramlik ki belőlem minden negatív és nem számít más csak, hogy jól érzem magam és azt akarom hogy aki engem hall az is így érezzen.

A csoda amilyen hirtelen kezdődött olyan gyorsan is ért véget és én álltam, miközben az emberek tapsoltak, Sam fütyült Rob pedig állt és csak nézett, mint aki még mindig nem tért magához. Fogalmam sincs mikor állt fel, de hihetetlen érzés volt ez az egész. A lányok mind mellém álltak és miközben meghajoltunk, annyi bókkal árasztottak el, hogy szinte újra elpirultam.

A következő negyed órában megbeszéltük a részleteket miszerint nincsenek kötött próbák, mivel mindenki elfoglalt, nekem csak elküldik a dalt és a szöveget, minden fellépés előtt tartunk egy próbát és ennyi. Viszont bármikor hívhatom őket, barátjuknak fogadtak. Ez nagyon jól esett és annak kifejezetten örültem, hogy ennyire lazára veszik a programot. A barátkozás sem volt utolsó, de tudtam, hogy először Madie-vel kell rendbe tennem a kapcsolatunkat hiszen a legjobb barátnő mégis csak legjobb barátnő és én azok kevesek közé tartoztam akinek ebből kettő is megadatott.

Mint elköszöntem az asztalunkhoz mentem és fogadtam a gratulációkat.

-         Kristen milyen kis áruló vagy! Ha tudtam volna hogy ilyen jó hangod van én magam „szerződtetlek” hozzánk! – mondta Sam nevetve.

-         Én tudtam milyen jó hangja van és már nem egyszer megfordult ez az ötlet a fejemben… Akár együtt is énekelhettünk volna, csak mivel az énekórán is napokba telt, hogy kicsikarjam belőle ezt a csodát úgy gondoltam, hogy tárgytalan a dolog.

Most Rob volt az aki sorra itta az italokat, de legalább a szőkét kihagyta a buliból.

-         Tudod nem terveztem ezt előre!-mondtam és ismét ideges lettem.

-         Senki sem állította hogy igen. - mondta kissé ridegen.

-         Úgy gondoltam észre sem veszed, annyira elvoltál foglalva a szöszivel.- vágtam vissza, mert már nem bírtam tovább.

Rob erre felkapta a fejét és szeme villámokat szórt, de nem volt ideje válaszolni, mert megjelent az asztalnál Madie és Garrett.

-          Na mi a helyzet srácok, jól szórakoztatok?- kérdezte Marcus, hogy elterelje rólunk a figyelmet.

-          Naná, Kristen nem is tudtam, hogy ilyen jó hangod van!- áradozott Garrett és még Madie is rám mosolygott.

Kezdtem azt hinni, hogy innentől szent a béke, de a következő pillanatban elborul az agyam.

-          Sam ugye nem baj, ha Garrett ma velem alszik? Megbeszéltem Shane-nel aki … Tomnál alszik így elfogunk férni.

-          Persze mintha nem lenne elég hely!-mondta Sam és ezzel egyben engedélyt is adott, miközben bocsánatkérően nézett Robra.

-          Na jó én megyek. -mondtam végül, mielőtt még olyat teszek amit megbánok.

Láttam, hogy Rob is mozdul, de Bobby visszatolta Garrettre nézve.

Őszintén szólva ezt most nem is bántam, mert egyedül akartam lenni. Taxival mentem haza, gyorsan letusoltam, majd leülve a közös ágyunkra úgy éreztem, hogy nem szeretnék most itt lenni. Túl mérges voltam ahhoz, hogy lefeküdjek és várjam Robot aki valószínűleg szintén idegbeteg. Menekülőre fogtam a dolgot. Hagytam egy kis cetlit az ágyon, miszerint ne aggódjon és, hogy holnap jövök, csak egyedül akarok lenni, majd újabb taxit hívtam és összepakoltam pár holmit. Könyvet ruhát és tisztálkodó szert egy kis hátizsákba. Az íróasztal fiókjában addig kutattam míg végre megtaláltam amit kerestem. Tudtam, hogy nem szép dolog amit teszek, de most ez érdekelt a legkevésbé.

Taxit hívtam, és ahogy elhajtottunk újra fellélegeztem egy kicsit.

Fél órával később elérve célom nagyot szippantottam a friss levegőbe és a sötétben matatva elővettem a kulcsot. A zár kattant és én beléptem a faházba.

84. Rész

/Robert szemszöge/

Nem bírtam felfogni… Kristen, a színpad , a fények… először olyan volt, mint egy ijedt őzgida, de még így annyira gyönyörű, hogy szinte megbabonázott. Az elmúlt fél órát egy olyan lánnyal kellett töltenem, akinek semmi más célja nem volt, minthogy a fenekét a farkamnak dörgölje, mintha bárki más feltudna izgatni annyira, mint Ő. Neki nem volt szüksége ilyen praktikákra, már a puszta látványa is izgatóbb volt, mint bármi más. Az egészbe csak azért mentem bele, mert Garrett egyfolytában azt hangoztatta, hogy ha nincs barátnőm akkor miért nem flörtölgetek ha meg van akkor miért nincs itt, szóval nem volt kedvem egy kitalált barátnőről áradozni akit majd rövid időn belül be kellett volna mutatnom.

Kristen hangja még százszor jobb volt, mint amire emlékeztem. Elképedve hallgattam miközben a zene átjárta testem és olyan érzésem volt, mintha egy különleges lény lenne, egy szirén, akit arra teremtettek, hogy az ujjai köré csavarjon minden egyes mozdulatával.  Amikor táncolni kezdett, szinte lángra lobbant a színpad. Csípője a zene ütemére mozgott és megbabonázott. Láttam, ahogy a körülöttem lévő férfiak csorgatják a nyáluk és nem egy illetlen mondatot is elkaptam. Mire észbe kaptam már ökölbe szorult kézzel álltam pár centire előző helyemtől. Haja olyan lágyan omlott hátára, minden mozdulat megrezegtette, szinte hullámzott az ütemre.

A szám végénél kicsit fellélegeztem. Még hosszú időnek tűnő percekig nem jött oda az asztalunkhoz és e röpke idő elég volt ahhoz, hogy megmérgezze a lelkem. Csalódott voltam amiért kihagyott ebből, olyan jó lett volna vele énekelni, ha velünk a barátaival teszi mindezt, és főleg velem…

Nem bírtam visszafogni magam és utolsó mondata amit a szőke lányról mondott, teljesen kicsapta nálam a biztosítékot. Legszívesebben egyből utánamentem volna, hogy észhez térítsem, ugyanakkor Garrettnek is behúztam volna egyet amiért ezt nem tehettem. Fél órával később értem haza és egyből a szobámban mentem. A kis papír olyan feltűnő volt az ágyon, mintha világított volna.

Düh, csalódottság, méreg és szerelem egyszerre keveredtek össze és hatalmas lavina készülődött elindulni.

/Kristen szemszöge/

A kis ház eléggé hűvös volt, de ez most nyugtatóan hatott rám, ahogy a három szál cigi is amit az ajtó előtt elszívtam. Alapjáraton nagyon féltem volna itt az erdő mellett, egyedül a sötétben, de most ez annyira lényegtelennek tűnt. Kezdtem azt gondolni, hogy a félelem valójában csak az unalom elűzése balga módon.

A benti kandalló szinte csalogatott, de még sosem csináltam ilyet… A filmekből vettem minden tudásom, és amikor megláttam a ház mellett szépen sorba rakott tűzifát úgy gondoltam nincs veszteni valóm. Bevittem pár hasábot és szépen egymásra helyeztem őket. Találtam pár 1998-as újságot, és azt hiszem joggal feltételeztem, hogy már senkinek sem kellenek. Gyorsan begyűrtem a fa alá, majd az öngyújtómmal annyi helyen kattintottam ahány helyen csak tudtam. Az elején nehezen indult el a lángocska, és nagyobb füstfelhőt küldött felém, biztos nyirkos volt a fa, de aztán még több újság segítségével végül sikerült meleget csalnom a kis házba. A kandallóban vidáman ropogott a tűz, hangulatom pedig mérgesből kezdett átmenni romantikusba. Annyira furcsa volt Rob magán helyére menekülni Rob és a saját haragom elől. A párnát és paplant is a kandalló elé terítettem, hogy minden szépen átmelegedjen.  Kezdtem elálmosodni. Elővettem a telefonom, hogy beállítsam az ébresztőt, mire találtam öt nem fogadott hívást Robtól. Nem tudtam mire véljem… Pontosabban nem tudtam, hogy reagáljak-e rá. Végül úgy döntöttem, egy sms-be nem fér bele semmi telefonon keresztül meg butaság veszekedni. Nem mentem el szó nélkül, ezt igazán nem róhatja fel nekem. Átöltöztem, majd lefeküdtem a finom meleg ágyba. A tűzzel nem kellett foglalkoznom, úgy gondoltam a fa kitart még egy darabig és annyira azért nincs hideg, hogy túlságosan kihűljön a ház reggelig.

Az álom nagyon gyorsan elnyomott.

Hűvös szellőt éreztem és álmomban is feljebb húztam a takarót testemen. Ajtó nyikorgás és egy különös érzés. Vajon még álmodom? Kinyitottam szemem, pontosan tudtam, hogy hol vagyok, de mégis úgy éreztem valami nem stimmel. Egy kicsit feljebb húztam magam az ágyon, és körülnéztem. Az álmosságtól összeragadt szemekkel először csupán annyit érzékeltem, hogy a tűz helyén már csak apró lángocskák vannak, de még mindig kellemesen meleg volt. Valami váratlanul megmozdult és én annyira megijedtem, hogy majdnem felsikoltottam.

-         - Rob?

-          -Én.

Az ijedtség hatására minden álom kiszaladt a szememből.

-          Tudod, hogy megijesztettél?! –keltem ki magamból, de az ágyból azért nem, mert kellemes meleg volt, és amúgy is biztonságosabb volt innen veszekedni.

-          Szóval én ijesztettelek meg? Akkor ez itt mi?- mutatta fel a remegő kezében tartott papírt. Egyből felismertem. Az én kézírásom volt rajta.

-          Írtam, hogy ne aggódj!- csattantam fel újból. – és egyébként is honnan tudtad, hogy itt vagyok?

-          Hát nem tőled az biztos. Nagyjából azután , hogy egy órán keresztül hívogattalak-tekintete a mellettem heverő mobilra siklott- amit biztosan észleltél észrevettem, hogy az asztal fiókjából félig kilóg egy papír. Akkor még nem állt össze a kép, de felhívtam a taxi társaságot és megkérdeztem, hogy aki erről a számról kért fuvart merre ment? Akkor minden világossá vált.

Hát ez szép volt… -gondoltam magamban, de csodálatom eszem ágában sem volt kimutatni.

-          És akkor most mi lesz? Reggelig veszekedni fogunk, mert ami azt illeti nem véletlenül szerettem volna egyedül lenni.- mondtam és láttam, hogy érzékeny pontot érintek.

-          Legyen ahogy akarod, de ha már idáig eljöttem, maradok.

-          A te házad. –mondtam újra mire tekintete szinte felnyársalt.

-          Jó éjt!- ennyit bírt csak kiszűrni fogai közt, majd a másik, jóval kisebb ágy felé indult.

-          Neked is.- azzal befordultam, hogy újra elaludjak, de lehetetlen volt. Még mérges voltam ugyan, de tudtam, hogy előző szavaim sokkal bántóbbak voltak, minden eddiginél. Tőle sosem kaptam ilyen durva, direktben bántó mondatokat, holott ő is ugyanolyan mérges volt, mint én.

Már egy fél órája szenvedtem magamban, amikor úgy döntöttem nem bírom tovább. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy én leszek az, aki végül feladja. Felálltam és közelebb araszoltam hozzá.

Szemeivel a tetőt kémlelte, ezek szerint túl mérges az alváshoz. Lopva rám pillantott, de aztán elemelte rólam tekintetét.

-          Rob? Nem jönnél át hozzám a másik ágyba? Az sokkal melegebb…- próbálkoztam, de bocsánatkérésre nem voltam hajlandó. Nem csak az én hibám volt a mai.

-          Minek Kristen?  Az előbb még egyedül akartál lenni. -mondta keményen.

-          Mindenki meggondolhatja magát…- próbálkoztam tovább, de amikor erre sem reagált fogtam magam és az ölébe ültem, ha akarta ha nem.

-          Most mit csinálsz?- kérdezte, miközben csípője enyhén megmozdult.

-          Majd meglátod!- mondtam és csupasz mellkasára hajolva csókolni kezdtem bőrét.

-          Hagyd abba!- próbált eltaszítani magától, de gyengének bizonyult mérge vágyával szemben. Így hát folytattam.

-          Kristen komolyan mondtam! Nem vagyok épp a leggyengédebb hangulatomban és nem akarlak „bántani”.

-          Ideje lenne, hogy ne aggódj folyton értem!- közben levettem felsőm.

Rob meztelenül feküdt le, ezt még a sötétben is láttam, így csak magamat kellett megszabadítani a ruháktól.

-          Nem mondom el még egyszer, ha tovább folytatod nem vállalom a következményeket!

-          Lehúztam nadrágom és egyúttal a takarót is mely elválasztott kettőnket.

Rob nem figyelmeztetett tovább, csak feljebb ült és magára húzva egyből belém hatolt. Felszisszentem, még nem voltam elégé felizgulva ahhoz, hogy ne fájjon. Égő érzés mardosott, de ő nem bírta fékezni magát. Arcom láttán egy kicsit lassított, és száját mellemre helyezve izgatni kezdett egészen addig míg újra éreztem a vágyat testemben. Még mindig fájtak mozdulatai de nem elviselhetetlenül.

Úgy tűnt szerelme felülkerekedik haragján.

-          Fáj? – kérdezte miközben a mozgást nem bírta abbahagyni.

-          Nem.- hazudtam, összeszorított fogakkal, de nem tudtam becsapni. Ahogy átlátott rajtam, erőt véve magán , kicsúszott belőlem, majd hátamra fordítva felém kerekedett és fejével lábam között kényeztetni kezdett.

Pár perc múlva már nyögdécselve adtam tudtára, hogy a vágyam most már nem hogy nem ellenzi, de kívánja azt, ami az előbb még fájdalmas szenvedésbe torkollott.

Nem hitt nekem, és egészen addig nem hagyta abba, míg fel nem ugrottam és ismét ölébe helyezkedve mozogni nem kezdtem. Nyakába haraptam miközben ő egyre sebesebbre véve az ütemet vad szerelemmel szeretett és én teljesen átadva magam a  ritmusnak öleltem egyre szorosabban mígnem ajkaim megtalálták övéit. Számat harapta csók közben és amikor nyelvemmel gyengéden körbekaristoltam ajkának vonalát fenekembe markolt és még szorosabban tartva igyekezett eljuttatni a csúcsra. Az élvezet erőteljesebb volt mint eddig bármikor és nem csúszott ki belőlem akkor sem amikor pár perccel később pihegve, a vállára hajtottam fejem. Nem szóltunk egymáshoz, arra még nem álltunk készen. De további pár perc elteltével valami másra igen… Csípőm újra megmozdult, miközben Rob kezei hajamba fúródtak…


HA MINDEN IGAZ ITT TARTOTTUNK A TÖRTÉNETBEN :)