11. Rész

-          Nézd Kristen… Ha jól emlékszem így hívnak. Ha elakarsz jönni Tommal tőlem rendben. csak annyit kérek, hogy te és a barátnőid ne nagyon hangoztassátok ezt a dolgot, mert nem szeretnék pletykákat. Tudod, mi olyan helyre járunk, amit a hallgatók többsége még csak hírből sem hallott, szóval ha velünk akartok jönni akkor oké.

-          Fú, öcsém nem mondod, hogy te vagy a csaj tanára?!

-          De…

-          Hát ezt nem hiszem el! Itt fűzöm a kislányt te meg mellettem sumákolsz!

-          Miért ha megmondom, hogy a tanára vagyok, akkor nem fűzted volna tovább?

-          Dehogynem ember, de akkor megkérlek, hogy derítsd ki a számát! Tuti van valami naplótok vagy hasonlótok az ilyen esetekre!

-          Mármint olyan esetekre amikor a tanár barátja csajozni akar? Nem hiszem Tom, hogy létezik ilyen napló- nevetett Rob.

Sosem láttam még így nevetni, most már rámertem nézi, hiszen az előbb egyenesen hozzám beszélt, elég nagy otrombaság lett volna elfordítani a fejem.

Tom fancsali képén nekem is nevetnem kellett már rég nem nevettem ennyire jóízűen.

Az említett túl lépve a megrázkódtatáson újra hozzám fordult:

-          Na akkor hol mikor és merre?

-          Hát nem tudom, nektek, hogy lenne jó?

-          Értetek mehetünk ha gondoljátok, az lenne a legkényelmesebb mindenkinek.

-          Nem az nem jó…

-          Miért nem, ennyire titokzatosak vagyunk? Se telefonszám se cím?

-          Nem- nem, csak…- itt Robra néztem aztán folytattam- az a baj, hogy ő ugye tanár és ahogy mondta, rossz fényt vetne rá, ha a hallgatóival /akik mellesleg lányok/ meglátnák bulizni vagy hasonló. Mi pedig koleszosok vagyunk, így… Érted…

-          Szzz… Az tényleg nem jó… Akkor mi legyen? Rob?

Láttam, hogy Rob hezitál, szerintem jelen pillanatban semmi kedve nem volt ahhoz, hogy minket pesztrálgasson, de a barátját nem akarta megbántani.

-          Mi lenne ha ide jönnétek? Van akkor még buszotok?

-          Hány órakor?

-          Tizenegy.

-          Nincs, de nem baj, gyalog sincs olyan messze.

-          Oké, na akkor végre ezt is megbeszéltük. És igen szívesen Tom , szeretek az agyad lenni!- nevetett ismét Rob és közben vállba bokszolta barátját, aki közben végig engem méregetett.

-          Mi?! Ja kösz haver, bocsi csak ez a csajszi…

-          Na jó fiúk én visszamegyek a pultba, mert tanulnom is kellene valamit.

-          Te itt tanulsz?- kérdezte Tom.

-          Hát, ha körülnézel, láthatod, hogy mekkora energiámba telik mindenkit kiszolgálni.- nevettem rá.

-          Hát ha csak velem foglalkoznál hidd el, kitudnánk tölteni az időt.

Nem válaszoltam, csak nevettem. Már nem zavartak Tom elsőre beszólásnak vett mondatai, mert rájöttem, hogy ő valószínűleg minden lánynak ugyanígy csapja a szelet.

Hiába próbáltam a tanulásra koncentrálni, bekellett látnom, nagyon izgatott vagyok a mai buli miatt…

Nem sokára bejött pár törzsvendég és Robék is távoztak. Ezután már teljesen a tanulásra koncentráltam, ami meglepően könnyen ment. Közben felhívtam Shane-t és Madiet, hogy elújságoljam a mai programot és mindent ami itt szóban elhangzott, persze Tom heves udvarlását kivéve.

Pontosan az történt amire számítottam. Mindkét lány izgatott csevegésbe kezdett, mivel konferenciabeszélgetést folytattunk, szinte azt sem tudtam kivenni, hogy melyik mondat kinek a szájából hangzott el.

Kivettem olyan szavakat, mint szexi, meg, hogy pasik, meg miniruha, de valahogy ha össze akartam tenni ezt a három szót, akkor valami olyasmi jött volna ki: Szexi pasik miniruhában? Nem hiszem, hogy ez mondták, inkább elköszöntem arra hivatkozva, hogy egy óra múlva úgyis otthon találkozunk.

Annyira jó kedvem volt, hogy hazafelé inkább sétáltam. Időm volt bőven, mivel, hogy kettőtől hatig tartott hivatalosan a munkaidőm, és még nem láttam szükségesnek a túlórázást vagy a pluszműszakot.

Mire hazaértem már állt a bál. Újra a lányok szájába rágtam, hogy senki sem tudhatja, hogy hova megyünk- na nem mintha mi egyenlőre tisztában lennénk vele- azt meg pláne nem, hogy kivel.

Láttam, hogy felfogják a helyzet súlyát, bár valószínűleg azt gondolták, hogy már megint túl komolyan veszem a dolgokat, de ez nem zavart.

Shane elmesélte, hogy a főnöke kijött az irodából, mert azt hitte valakit éppen gyilkolnak, annyira hangosan visított barátnőm a telefonba.

Shane pizzát rendelt, én pedig megfürödtem és hajat mostam, mire elkészültem már a pizza is megérkezett. Úgy döntöttünk vacsi közben megnézünk egy filmet és akkor még másfél óránk marad elkészülni. Szerettem, hogy ennyire lazák Nem görcsölnek semmin, könnyedén veszik az életet. Irigyeltem őket ezért, de éreztem, hogy ebben is változom. Régebben már rég sürgetni kezdtem volna őket, de most átvettem a ritmusukat és tökéletesen megbíztam bennük.

A film horrornak indul, Varázsgomba volt a címe, de mi szinte végignevettük. Egyszerűen semmi félelmetes sem volt benne.

Gyorsan elmosogattunk és készülődni kezdtünk. A ruhatáramat elnézve éppen azon gondolkodtam, hogy vajon a hely ahova megyünk milyen ruhát kíván, mert legszívesebben a szokásos farmer, blúz, cipő összeállításban mentem volna, de végül Madie és Shane kisegítettek. Madie a tegnap kapott ruhakupacból kiemelt nekem egy nadrágot és egy felsőt, Shane pedig a hatalmas cipőkollekciójából megkereste az összeállításhoz illő párt. Egyszerűen imádtam. Megvolt a laza Kristenes öltözet amiben jól éreztem magam, ugyanakkor valahogy mégis kifinomultabb, nőiesebb volt. A kék farmert fekete csőnaci váltotta fel, a felső pedig laza volt, de ugyanakkor kissé kivágott a mell részénél apró kövekkel. Nem szerettem a strasszokat, de ez így pont elég volt, nem olyan csicsás undormány, mint amiket a nagyon csajos üzletekben láttam.

A cipő passzolt, félig sportos félig elegáns és ami a legfontosabb, lapos sarkú.

Egy órába telt, hogy a lányok is elkészüljenek, addig feltettem egy halvány sminket szinte csak a szemem húztam ki, mint általában, aztán meg sorra szívtam a cigiket és anyuval is beszéltem.

Miután elindultunk szinte végig nevettük az utat, mert felidéztük az elmúlt év vicces eseményeit. Nem késtünk, egy percet sem, de egy ismeretlen kocsi már ott állt a kávézó előtt, és két oldalt, két alak.

Amikor közelebb értünk megláttam, hogy Rob és Tom hanyagul a kocsinak támaszkodva állnak kétoldalt, és cigiznek, miközben jóízűen nevetnek valamin.

Annyira jól nézett ki, hogy szinte le sem tudtam róla venni a szemem….

 12. Rész

Az a kocsi hatalmas volt és fényes fekete. Valaki abból a bandából igen csak el lehetett eresztve anyagilag. Nem állítom, hogy valaha is különösebben vonzódtam volna a kocsikhoz, örültem, ha egy-egy márkajelzést felismertem, de be kell vallani, ami szép, az szép.

-          Hm, már most sem rossz a felhozatal!- súgta a fülembe Shane miközben egyre közelebb értünk hozzájuk.

-          Shh… Hallgass már! Ő egy tanár ne felejtsd el!

-          Jó, de a másik is nagyon cuki!- súgta most Madie.

Magamban jót mosolyogtam a lányokon, mert sosem hittem volna, hogy ennyire lázba hozza őket ez az este.

-          Sziasztok!- Köszöntem Tomnak és Robnak, mire Tom egyből megindult felénk, és mindenkit egy puszival köszöntött.

-          Hát kislány mondhattad volna, hogy ilyen csinosak lesztek, mert ha ezt tudom hoztam volna videokamerát is, hogy megörökítsem ezt a csodás látványt.

Mind nevetni kezdtünk, bár őszintén szólva én már meg sem lepődtem ezen a bókon. Tom minden bizonnyal az egyik legjobb beszélőkével volt megáldva amit valaha hallottam.

-          Szia Rob!- köszöntem neki is, hogy ne tűnjek bunkónak, elvégre ezen az egészen csak neki van veszíteni valója.

-          Sziasztok! Lassan indulhatnánk, már ha Tom nem akar veletek megszökni valahová máshová.

-          Jajj haver ne legyél már annyira karót nyelt! Tudom, hogy most nem egyszerű az életed, de akkor is!

Szívesen megkérdeztem volna, hogy mi történt, de nem is ismerem. Mi jogon tennék ilyet, ráadásul ő nem Tom. Rob sokkal zárkózottabb, nem annyira beszédes típus. Fogalmam sincs, hogy ők ketten hogy kerülhettek össze, bár jobban belegondolva ezt rám s a lányokra is ellehetne mondani.

A kocsiba beszállva újra megbámultam ezt a méregdrága luxusjárgányt, ugyanis belülről is éppoly gyönyörű volt, mint kívülről. Öten ültünk a kocsiban, de állítom kényelmesebben elfértünk benne, mint egy limuzinban.

A hely ahová mentünk még ezzel a gyors járgánnyal is több, mint negyedórányira volt, őszintén szólva mi lányok, azt sem tudtuk, hogy hol vagyunk.

Kiszálltunk, majd egyből a bejárat fel indultunk, ami gyönyörűen kivolt világítva. Egyszerre volt régi és modern. Minden stílus ízlésesen keveredett benne, teljes összhangot alkotva.

A hely neve Alkonyat volt. Szeretem ezt a szót, mert rejtelmes és titokzatos.

Bent hangos zene szólt, de nem fülsüketítően hangos, csak amolyan kellemes háttérzaj.

Ahogy beléptünk még a szám is tátva maradt. A stílusa pont olyan volt, mint amit kívülről is sejtetett. Amolyan művész tanya, megspékelve minden jóval és keverve a régi jazz, soul  valamint az új rock, pop, és hip-hop stílussal.

A kényelmet nem műanyag vagy fém asztalok és székek képezték, hanem hatalmas, tölgyfából faragott s díszítéssel ellátott asztalok valamint különböző stílusú és színű fotelek.

Fantasztikus volt. Ha én próbálkoztam volna valami ilyesmivel annak biztosan katasztrófa lett volna a vége, de itt minden harmonizált, és semmi sem volt túl sok, vagy túl színes.

Hatalmas állólámpák sejtelmes fénye világította meg a helységet, kivéve a tánctér részét, ahol néha a régi discó gömb fénye sejlett néha azonban a legmodernebb technikájú lézer és villódzó fény. Minden a zenéről és a művészetről szólt. Most épp egy banda játszott a nagy fenyőszínpadon, pontosan olyan zenét nyomtak, amit nagyon szeretek. Én úgy hívtam lazulós zene. A dallam lágy volt és a szövegnek sok mondanivalója volt, nagy élettapasztalatról árulkodott ezzel meghazudtolva az előadók fiatal korát.

-          Ennyire tetszik?- kérdezte Tom. Rob is félig hátrafordult, de csak sejteni tudtam, hogy a válaszomra vár, mert nem láttam rendesen az arcát.

-          Egyszerűen fantasztikus… Nem találok szavakat. Sosem láttam még ilyen helyet, de ha lehet ilyet mondani első látásra beleszerettem.

-          Remélem a mondatot nekem szántad, csak elfejtettél közben rám nézni.- mondta Tom nevetve, de közben ment is tovább a leendő helyünk felé.

-          Nos itt a banda további fele.

Megálltunk egy társaság mellett, akik érdeklődve néztek végig rajtunk.

-          Ő itt Sam, Bobby és Marcus.

-          Ők pedig Kristen… és…

-          Shane és Madie.- mutattam be a lányokat, mert úgy gondoltam ez most az én szerepem.

-          Nagyon örülünk a találkozásnak lányok, foglaljatok helyet- mosolygott a Bobbyként bemutatott srác.

Hogy helyet foglaltunk szinte egyből elindult a beszélgetés Tomnak hála, aki faggatni kezdett mindenkit.

Ezek a srácok nagyon szimpatikusak voltak. Úgy láttam, hogy Sam tölti be a nagytestvér szerepét, mert ha valaki illetlen dolgot kérdezett finoman ledorgálta az illetőt.

Rob is megváltozott. ahogy a baráti körbe került, úgy tűnt szinte teljesen megnyílt, persze egyenlőre nem irányunkban, de legalább láthattam egy másik arcát is.

Szinte végig őt néztem. Annyira más volt így, pont olyan, mint mi. Valahogy elérhetőbbnek barátságosabbnak tűnt.

-          Lányok most esik le mekkora bunkók vagyunk, mit kértek inni?

-          Én egy Martinit- mondta Shane. Persze csak kezdetnek tette hozzá Bobbyra kacsintva, mire a srác nevetni kezdett és közölte, hogy jelen pillanatban nem is lehetne jobb női társaságban.

-          Te mit kérsz barnahajú lány?- kérdezte Sam Madietől.

-          Madie a nevem és nagyon szeretem a vodkasprite-ot. – mosolygott Madie.

-          És te mit kérsz gyönyörűm?-kérdezte Tom felém fordulva.

-          Még nem tudom…

-          Akkor legyen meglepetés! Rob eljössz velem a pulthoz?

-          Persze!

-          Várjatok én is megyek. Valahogy nem bízom Tom meglepetéseiben, mondtam viccelődve, mire hangos kacaj tört fel az asztalnál ülőkből.

-          Hé valami rezeg a zsebedben- mondta Shane Tomra nézve.

-          Oh a fene, ezt fel kell vennem srácok bocs, köszi csajszi, nem is éreztem!

-          Jó Tom akkor mi addig elmegyünk italért fordult felém Rob, majd indul is a pult felé. Gyorsan követtem és titkon reméltem, hogy legalább most tudok vele pár szót váltani…

13. Rész

Ahogy a pulthoz értünk egyből felültem egy bárszékre, hogy egy kicsit ott marasztaljam. A tervem úgy tűnt bevált, mert Rob kérdés nélkül felült a mellettem lévő székre és egyből sorolni kezdte a pultos lánynak a rendeléseket mielőtt elfelejti.

-          Szia Stella, kérnék egy martinit, egy  spritevodkát, négy heinekkent és két dumm-dumm tequilát.

-          Persze Rob, ma is felléptek?

-          Szerinted?- nevetett Rob a nőre.

-          Naná, hogy fel!- mosolygott vissza rá a nő, akinek rendkívül barátságos arca szinte engem is megmosolyogtatott.

A sereg ital hamarosan már előttünk sorakozott, de én még mindig nem tudtam, hogy mit is igyak.

- Ezt ketten nem tudjátok kivinni, szólok Marcusnak, hogy tolja fel a seggét a pincéből és dolgozzon valamit a pénzéért.

- Köszi Stella! – Mondta Rob , majd elém tette az egyik tequilás italt.

- Ez meg micsoda?- néztem rá kérdőn, mert tényleg nem tudtam, hogy létezik egyáltalán ilyen.

- Sprite és tequila, nagyon finom! Ezt mindenkinek megmutatom, aki erre jár. Van egy különlegessége. Azért adják ilyen vastag falú pohárban, mert az alját a pulthoz kell vágnod és akkor az ital gyorsan habozni kezd felfelé, mintha kiakarna futni. Ekkor kell lecsapni rá és hidd el, ízleni fog.

- Tényleg jó hangzik! Bár láthattad, hogy mennyire vagyok ügyes, nem vagyok biztos benne, hogy az a vastagfalú pohár az én kezemben is épen maradna.

Rob furcsán nézett rám, talán fontolgatott egy röplabdás beszólást, de úgy tűnt inkább lenyelte.

-          Na jó akkor majd én csinálom, neked semmi dolgod nincs csak lenyelni.

Elképedve néztem rá, és már rázkódtam a nevetéstől, de láthatólag nem esett le neki, hogy a piszkos fantáziámmal mit hallottam ki a mondatából.

Kérdőn nézett rám én pedig kicsi rájátszással megkérdeztem tőle?

-          Tényleg semmi más dolgom sincs? Csak lenyelni…

Egy pillanatra elgondolkozott, szinte láttam, ahogy végigpörgeti magában a pár másodpere elhangzottakat, majd láttam ahogy elnyílnak az ajkai, a szeme pedig apró ráncokba húzódik és olyan hangos nevetés tört fel belőle, hogy még engem is túlszárnyalt.

Muszáj volt vele nevetnem, de már nem a vicc miatt, hanem mert egyszerűen megnevettetett a nevetése. Na ilyen sületlenséget…

-          Na jó szóval, akkor nyeld le…- mondta mosolyogva.

-          Oké, azt hiszem készen állok a feladatra. – nevettem el magam újra.

Már felém emelte a poharat, de aztán visszahúzta, mert én is megnevettettem őt.

-          Nos kisasszony, több komolyságot kérek- mondta, majd megpróbálta rendezni vonásait.

-          Igenis uram!

Azzal láttam, ahogy lendíti a poharat, majd hallottam egy nagy koppanást, még a szemem is összezártam hirtelen, majd ahogy fél másodperc múlva újra kinyitottam már láttam ahogy pezseg az ital, és a pohár gyorsan közelít a számhoz.  Nem gondolkodtam sokat egyből felhörpintettem mielőtt kifuthatott volna.

-          Hm, ez tényleg finom!

-          Na mit mondtam. Most engedelmével én is megiszom a sajátom.

-          Csak tessék uram, én nem gátolom meg abban, hogy leigya magát a sárga földig.

-          Na ahhoz azért egy kicsit több italra lenne szükségem.

Azzal fogta és az asztalhoz vágta a poharát, majd egy húzásra megitta a tequilát.

-          Kérdezhetek valamit?- próbáltam kihasználni, a hirtelen támadt jókedvet.

-          Attól függ.

-          Miért lettél tanár?

-          Hát… Ez elég bonyolult vagy túl egyszerű, ahogy tetszik. Nem érdekelt semmi más csak a zenélés, amolyan életművész féleség vagyok, de amikor betöltöttem egy bizonyos kort hát.. mondjuk muszáj volt valami olyat tanulnom, amiből meglehet élni. Tudod… Biztos kereset. Ezért lettem tanár. Semmi ötletem nem volt, de a tanárképzőbe felvettek. Láthatod, hogy amúgy sem valami bonyolult magolós órát választottam.

-          Igen. Figyelj elakartam mondani, hogy sajnálom, hogy ennyire béna voltam mindkét órádon. Nem direkt volt, tényleg ilyen vagyok.

-          Nézd pont ezért szeretném különvenni a munkát a magánélettől. Nem szeretném, hogy az egyik befolyásolja a másikat, mert az nem lenne igazságos egyik irányban sem.

-          Persze megértem és nem akartalak befolyásolni vagy ilyesmi, hidd el nem állt szándékomban!- olyan hevesen mentegetőztem, hogy egy bírósági tárgyaláson tutira bűnösnek nyilvánítottak volna.

-          Jó, ne aggódj nem ismerlek ez igaz, ahogy te sem engem, de nem szokásom egyből rosszat feltételezni senkiről.

-          Oké és köszönöm!

-          Na eldöntötted már, hogy mit iszol?

-          Nem igazán gondolkodtam rajta, de ez nagyon finom volt és nem szeretek keverni.

-          Jó akkor legyen így. Stella! Kérnék egy üveg tequilát és két üveg spite-ot!

-          Nem lesz ez egy kicsit sok?

-          Nem, mert a fiúknak is ízlik és te is biztosan megakarod kóstolatatni a barátnőiddel.

-          Ez így is van! Imádni fogják!

Miután megkaptuk amit kértünk, visszamentünk az asztalhoz, ahol már nélkülünk is elég jó volt a hangulat. Mintha a két társaságot egybegyúrták volna, mintha mindig is egy bandához tartoztunk volna. Én még azért eléggé idegennek éreztem őket, de valószínűleg csak azért, mert az elmúlt negyed órát Robbal töltöttem és nem velük.

Senki sem tudta mi mindent tartogat még az este.

14. Rész

Megtudtam, hogy Bobbyék Robhoz hasonlóan életművésznek tartják magukat… Innen hát a kapcsolat. A művész emberek valahogy mindig megtalálják egymást legyenek zenészek, festők vagy akár írók. Van bennük valami ami láthatatlanul is összeköti őket. Több, mint tehetség vagy a fantázia, szinte meg sem tudom magyarázni. Olyan kellemes légkört teremtenek maguk köré, hogy egyszerűen nem akarok szabadulni, élvezem a közelségüket.

Barátnőim lehörpintették a kért italokat, majd nagy élvezettel itták a számukra is új keveréket.

Hamarosan a fiúk sem bírtak magukkal, táncolni akartak és ezt az igényüket olyan gyorsan tálalták, hogy időnk sem volt gondolkozni.

Felhúztak minket a fotelekből és nem volt ellenkezés. Szerintük nem volt, ugyanis én gyorsan közöltem velük, hogy én még erre nem vagyok alkalmas, mire a csajok meg velük közölték, hogy egyszerűen csak innom kell még egy kicsit ahhoz, hogy teljesen elengedjem magam.

Tom azonnal futott is a pulthoz és hozta az újabb tequilát, de ezúttal tisztán. Nem szoktam ennyire erőset inni, bár ha jobban belegondolok a vodka sem sokkal gyengébb. Rágyújtottam egy cigire és néztem, ahogy mindenki felveszi a másik ritmusát. Tetszett, hogy nem vették túl komolyan magukat még ilyenkor sem, hanem vicces mozdulatokkal, de még is tökéletes ritmusérzékkel szórakoztatnak minket. Igen, még én is nevettem, pedig egyenlőre csak szemlélődő voltam.

Rob mosdóban volt már egy ideje, de mire visszaért nagy volt a meglepetés a szinte üres asztal látványával.

Leült mellém, hogy ne unatkozzak, amin meg sem lepődtem, mivel Tomtól megtudtam, hogy mindannyian angolok és valahogy benne van a vérükben ez az életérzés, és persze az udvariasság is, amihez hozzátartozott, hogy meghívják a lányokat italra, és például az is, hogy nem hagyják őket unatkozni.

-          Te miért nem táncolsz?- fordult hozzám Rob?

-          Mert eléggé gátlásos vagyok és az alkohol segít ezen… Egy kicsivel több, mint amennyit eddig ittam.

-          Akkor lehet legközelebb leitatlak mielőtt megkérlek, hogy énekelj- nevetett Rob arcátlanul nem titkolva, cseppet sem rejtett célzását a mai beégésemre.

-          Hé! Azt hittem a munkáról nem beszélünk!- mondtam kicsit játszva a sértődöttet.

-          Jó, jó igazad van, ez övön aluli volt. – mosolygott ő is.

-          Na húzd le és gyere!

-          Hová?- néztem rá ijedten.

-          Hát ki a parkolóba, hogy felfedhessem gyilkos énem!- nevetett ismét, de aztán folytatta.

-          Hát táncolni hova máshova? Nekem már az asztal alatt is jár a lábam, ugyanakkor nem lenne igazságos, ha itt hagynálak egyedül.

-          Te menj csak, de én még maradnék egy kicsit, sőt azt hiszem kérek még egy italt.

-          Rendben hozom!

-          Nem, nem! Nem így értettem, így is túl sokat fizettetek már nekünk, pedig még csak nem is ismertek minket.

-          Ugyan már, ez nálunk sosem jelentett gondot. Lazulj már el egy kicsit.

-          Ezt pont te mondod? Egész nap úgy mászkálsz mintha…

Tudtam, hogy ezt a mondatot nem kellett volna elkezdenem, hiszen semmi jogom ilyet mondani neki két nap után. Láttam ahogy felhúzza az egyik szemöldökét:

-          Mintha mi?

-          Nem semmi, nem folytatom.

-          Pedig most már tényleg szeretném tudni. Ha elkezdesz egy mondatot azt illik befejezni.

-          Teljesen más vagy, mint most. Az egyetemen mindig olyan mogorva és kimért vagy.

Láttam, hogy elgondolkozik, de közben végig a szemembe nézett, mintha abból akarná kiolvasni a még kimondatlan szavakat.

-          Mindennek megvan a maga oka. – mondta mosolyogva, majd felállt, hogy csatlakozzon táncoló barátaihoz.

Valahogy szomorkás volt ez a mosoly, ami csak még nagyobb káoszt váltott ki bennem.

Általában viszonylag gyorsan feltudom térképezni az emberek személyiségét, de ő még nekem is túl bonyolult.

Tom mennyivel egyszerűbb jellem-gondoltam, miközben azt néztem, hogy bohóckodik Tom Shane hosszú hajával.

Ígéretemhez híven a pulthoz siettem és azonnal kértem még két kört. Közben elnéztem, ahogy Rob táncolni kezd és mit ne mondjak nagyon is jól csinálta. Rágyújtottam egy újabb cigire és élvezettel figyeltem minden mozdulatukat.

Lassan az én lábam is dobolni kezdte a zene ritmusát így hamarosan felálltam és elindultam feléjük.

Éreztem, hogy nem lesz itt további gond a tánccal, ugyanis ahogy felálltam egész testem beindult. Odasétáltam a lányokhoz, akik már alig várták ezt a percet és egyből megfogták a kezem, hogy hárman is táncolhassunk.

Persze ez a fajta különcködés a fiúknak nem tetszett ezért gyorsan szétcincálták hármasunkat. Már azt sem tudtam, hogy kivel táncolok egyszer egy női kéz érintett egyszer egy férfi. Tényleg őrült tempót diktáltak, az is fokozta az előnyüket, hogy többen voltak, mint mi. Egy kéz kulcsolódott a derekamra. Tom volt az. Aztán egy másik srác állt be elém, és már kész is volt a KStew szendvics. Sam és Tom viccekkel bombáztak két oldalról miközben táncoltak. Nagyon melegem lett még szerencse, hogy számítottam erre és egy üdítő kíséretében indultam el a pulttól.

Most gyorsan kiszabadítottam magam a két fiú társaságából, akik egyből lecsaptak Madie-re, hogy nem maradjanak lány nélkül.

Meglepődve tapasztaltam, hogy Rob is az asztalnál van. Láttam, hogy cigizik, de már nem volt sok neki hátra.

-          Hát ön kedves uram, mit árválkodik itt egymagában?- próbáltam felvidítani.

-          Csak nem szerettem volna kiégetni a ruhátokat- emelte fel cigit tartó kezét.

Gondoltam egyet, majd kivettem a kezéből a cigit, beleszívtam, majd elnyomtam.

Értetlenül nézett rám, de a szeme mosolygott, azt hiszem pontosan tudta, hogy mi fog következni.

Kézen fogtam és visszavezettem a tánctérre. Egy cseppet sem ellenkezett csak elnevette magám, hirtelen pálfordulásomon.

-          Neked tényleg csak felkellett oldódnod- mondta viccelődve.

-          Én megmondtam- nevettem, majd elkezdtem táncolni.

Először szembe álltam vele, de valahogy zavarban voltam, hogy egyfolytában összeakadt a tekintetünk. Mindig ez van, ha fiúval táncolok, hozzáteszem nem történt meg sokszor.  Inkább háta fordítottam, a zene is gyorsabb ritmust diktált. Finoman megfogta a derekam és így folytattuk a táncot. Nem simultam hozzá, hiszen eléggé félreérthető lett volna. Teljesen egy ritmusra mozogtunk, ami meglepett, mert soha senkivel sem mozogtam még ennyire összhangban. Hamarosan vége lett a számnak és párcserét tartottunk. Marcus velem, míg Shane Robbal táncolt, bár ezek a táncok már inkább voltak össznépi táncok, mint különálló kettesben lejtett mozdulatok. Ennek persze újabb nevetés lett a vége. Leültünk egy kicsit, mert mindenki megszomjazott, Tom pedig vállalta az italhozó szerepét.

Amikor újabb beszélgetés kezdődött, egyszer csak csend lett a teremben és mindenki a színpadra nézett, ahol megjelent a nemrég említett Marcus, na nem az amelyik itt ül az asztalnál, hanem amelyik pár órája még a pincében lustálkodott, bejelentette, hogy újabb zenekar következik.

Ahogy kimondta az Eclipse szót a fiúk ránk néztek, majd felálltak. Ahogy felfogtuk mit csinálnak, izgatottan mocorogni kezdtünk fotelünkben, hogy minél jobban hallhassuk őket játszani.

15. Rész

A fiúk nagyon otthonosan mozogtak a színpadon. Gyorsan összerakták a felszerelést és elfoglalták jól megszokott helyüket. Úgy tűnt egyáltalán nem zavarja őket a nyilvánosság pedig szinte kivétel nélkül minden szem rájuk szegeződött.

Az első akkordok nagyon lágyak voltak. Sírni csendet teremtettek az egész helységben.

Rob zongoránál ült és egy mikrofon volt a szájához rögzítve. Furcsa volt, meg mertem volna rá esküdni, hogy gitározni látom majd. Talán még énekel is?

A dallam szinte elvarázsolt, több, mint fél percen keresztül csak a hangszereké volt a főszerep, egyszerűen gyönyörű volt. Becsuktam a szemem, hogy élvezhessem ezt a csodát.

Már szinte egybeolvadtam a zenével, amikor egyszer csak megszólalt Rob hangja. Szemeim hirtelen felpattantak, látni akartam őt ahogy eddig még soha.  Egyedül énekelt, hangja mégis betöltötte az egész teret. Lassan de tisztán énekelt, hangja pont olyan szomorkás volt, mint maga a zene. Nem is a szomorkás a megfelelő szó, hanem az érzelmes. Annyi érzés áradt belőle, hogy még egy pisszenés sem hallatszott, pedig rengeteg vendég volt ezen a helyen.

Rob szeme sokszor csukva volt, úgy gondoltam így ő maga is jobban áttudja érezni a dal szövegét. A dal az elmúlásról szólt, valami ónak a végéről, de benne volt a remény is, egy még jobb jövő felé. Semmi köze nem volt a sablonos nyálas, szerelemről szóló tini számokhoz. Lopva barátnőimre néztem és ugyanazt az ámulatot véltem rajtuk felfedezni melyet magam is éreztem.

Sam, Marcus, Bobby és Tom teljes összhangban játszottak, néha az ő hangjuk is megszólalt egybeolvadva Robéval. A csoda úgy hat percig tartott, de én egész éjjel hallgattam volna.

Miután befejezték a számot még hosszú percekig csend volt, majd kitört a dübörgő taps. Nem szállt a fejükbe a dicsőség, szerényen mosolyogtak és lopva felénk tekintettek. Őszintén szólva teljesen elfelejtettem tapsolni, mert még mindig őket néztem és a fejemben a letűnt zenét hallgattam képzeletbeli lejátszómon. Miután hangszereiket leszerelték és lejöttek a színpadról egyből a pulthoz mentek, hogy csillapítsák szomjukat. Rólunk sem feledkeztek meg, bár én már tényleg kínosan éreztem magam amiatt, hogy az egész estét ők állták.

-          Na lányok hogy tetszett?- kérdezte Tom vidáman, amikor helyet foglaltak köreinkben.

-          Fantasztikus volt! Miért nem mondtátok, hogy ilyen jól játszotok? A közönség egyszerűen megzabált titeket.- mondta Shane lelkesen és közben olyan csodálattal nézett a fiúkra, hogy ilyet még sosem láttam tőle.

-          Nem szoktunk kérkedni. Egyébként sem voltunk csúcsformában, nekem kétszer is megcsúszott az ujjam a gitáron és egy fél hanggal feljebb pengettem, mint kellett volna. – mondta Bobby nevetve.

-          Hát ti tényleg nem vagytok semmik! Kiráztok egy ilyet kisujjból és ráadásul itt szerénykedtek, amikor titeket istenítünk. – mondta Madie nevetve és közben a fejét ingatta kétkedése nyomatékosítására.

Láttam, hogy többen is lopva rám néznek, hogy szólaljak már meg, de egyszerűen nem bírtam. Annyi érzelmet indított el bennem ez a dal, hogy bármennyire szerettem volna, még nem sikerült feldolgoznom.

-          És neked, hogy tetszett Kristen?- kérdezte Marcus mosolyogva.

Farkasszemet néztem vele, de nem bírtam válaszolni csak bólogattam.

-          Ez most mit jelent te lány? Ennyire rosszak voltunk?

Egyértelmű nemet intettem a fejemmel.

-          Ennyire jók?

Bólogattam és közben próbáltam megfogalmazni, hogy a jó mennyire enyhe kifejezés.

-          Egyszerűen elvarázsoltatok…-mondtam körbejártatva tekintetem a fiúkon, s közben egy pillanatra elidőztem Robon.

-          A hangod… annyira egyedi … szinte belém égett.

-          Akkor hűtsük le magunkat- mondta mosolyogva Rob, majd koccintásra emelte a poharát.

Nyolc pohár lendült egyszerre a magasba és csörömpölés hallatszott. Számhoz emeltem az italom és nagyot kortyoltam.

Az órámra nézve döbbenten tapasztaltam, hogy már hajnali három óra, pedig holnap nyolctól óráim vannak. Nem akartam hangulatromboló lenni, de a lányoknak azért jeleztem, hogy lassan menni kellene.

-          Visszavigyelek titeket?- kérdezte ezúttal Rob, aki valószínűleg észrevette reakciómat.

-          Ha nem lenne nagy gond, azt most nagyon megköszönném, ugyanis fogalmam sincs, hogy hol és milyen messze vagyunk.

-          Nekem sem ártana lassan lefeküdnöm elvégre ha úgy vesszük nekem is iskola van holnap- mondta Rob nevetve, majd elköszönt a fiúktól.

Mi is így tettünk és megígértették velünk, hogy holnap is eljövünk. Úgy lesz egy esténk, hogy kipihenjük magunkat.  Őszintén szólva nem volt szükség különösebb győzködésre, egyből igent mondtunk.

A kocsi motorja felbőgött és hazaindultunk. Útközben megpróbáltam memorizálni a helyet, hogy legközelebb magunktól is idetalálhassunk.

A kávézó utcáját elhagyva Robra sandítottam.

- Nem lenne jobb, ha itt tennél ki minket?

- Késő van, nem kellene már egyedül mászkálnotok, ráadásul gondolom fáradtak is vagytok a sok tánctól. Majd az egyetem sarkánál kiteszlek titeket, amúgy is sötétített az üveg, nem igazából lehet belátni, pláne nem éjszaka.

Alig pár perc múlva meg is érkeztünk. Kiszálltunk a kocsiból és elköszöntünk Robtól, aki egyből elhajtott. Ez az éjszaka fantasztikus volt, boldogan bújtam az ágyba.

Milyen furcsa lesz Robbal találkozni röplabdán a mai nap után…