56. Rész

A délután a körülményekhez képest egész nyugodtan telt, bár anyu felhívott és megkért, hogy hétvégén menjek haza, mert a bátyámnak szülinapja lesz és amúgy is hiányzom már neki.

Igazán számíthattam volna erre, mivel évek óta bevett szokás volt ez a faja ceremónia. Most azonban még egy volt még egy ok, amiért nem mondhattam le a hétvégét és az az unokatestvérem esküvője… Valójában azt sem tudtam, hogy van barátja. Sosem kedveltük egymást. Ez az ellentét nagyjából úgy hét éves korunkra vezethető vissza. Erről még soha senkinek sem beszéltem… Eléggé kényes téma volt ez az életemben. Tara négy évvel volt idősebb nálam, és ezt a korkülönbséget mindig kihasználta. Azon a bizonyos nyáron éjjel bejött a szobámba és kihasználva gyermeki naiv tudatlanságom kicsalt a tetőre. Volt a ház tetejének egy laposabb része, így a mutatvány elsőre nem bizonyult olyan veszélyesnek.

Hogy miért mentem vele? Mert bemesélte, hogy hullócsillagok hada hull alá az égből és annyi kívánságom lehet amennyit csak szeretnék.

Melyik kislány nem ment volna vele? A tetőn azonban nem álltunk meg a laposabb résznél, hanem egyenesen a csúcs felé vettük az irányt. Már majdnem feljutottam, amikor megcsúsztam. Na igen, a bénázás velem született tulajdonság. Ott kapaszkodtam az ereszbe és kalimpáltam a levegőben a lábammal, miközben sírni kezdtem a félelemtől és anyuék után kiabáltam. Erre Tara ahelyett hogy felhúzott volna visszamászott a szobába, és amikor anyuék berontottak a szobámba, akkor mászott ki hozzám, hogy „megmentsen”. Hiába mondtam el, hogy mi történt nem hittek nekem. Nagyon megszidtak és Tara lett a nagy hős.

Pár nap múlva próbáltam megkérdezni tőle, hogy mégis mit akart ezzel elérni, azt mondta, hogy egyáltalán nem kedvel. Nem akarta, hogy leessek, viszont az volt a célja, hogy ha feljutok a tető legtetejére, akkor ő visszamászik és magamra hagy. Nem tudtam felfogni ekkora gonoszságot magam körül, főleg úgy, hogy én sosem ártottam neki semmit. Féltem tőle. Ő is még szinte gyerek volt, a gonoszság a szemében mégis egy érettebb ember haragjának tűnt. Nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy piszkált, pedig én mindig messzire elkerültem. Már több, mint öt éve nem láttuk egymást, mégsem volt a legcsekélyebb kedvem sem ahhoz, hogy őt ünnepeljem.

A munkaidőm egész gyorsan letelt és bár reménykedtem abban, hogy Rob esetleg benéz majd, mégsem voltam csalódott, hogy nem így történt, hiszen eléggé máshol járt az agyam anyám hívása óta. Estére össze kell szednem magam, hiszen előttem áll egy komoly beszélgetés és egy remélhetőleg jó hangulatú buli… Ezt kell tennem: ellazulni.

A koleszba érve már állt a bál, a lányok úgy sürögtek-forogtak, mintha egy hurrikán söpörne végig minden percben a szobán. Szédülni kezdtem.

- Belétek meg mi ütött?

- Kristen nem hallottad? Álarcos bál lesz!

- Hogy mi? Hol?- nem tudtam elképzelni, hogy a Twilightban, azon az erősen művész mégis bulis helyen egy előkelő álarcos bált tartanának…

- Hát a suliban!!! Jézus te hol élsz? – nevetett Shane.

- De én nem akarok menni! Robbal megbeszéltük, hogy…

- Nyugi kiscsaj pihenj!- mi már ezt letárgyaltuk a fiúkkal. – mondta Madie és kacsintott egyet.

- De nekem nem szólt senki…- nyafogtam és annyira össze voltam zavarodva…

- Mert még bőven van időnk, mi elmentünk és vásároltunk neked is.

- Ez nagyon rendes tőletek és tényleg hálás vagyok, viszont én Robbal szeretnék menni, és a suli nem az a hely ahol ezt megtehetjük.

- Tom azt mondta, hogy Rob is megoldotta. Kellett pár felügyelő tanár, de ő nem írta be magát így elvileg ott sem lesz. Az álarc mögött meg ugye bárki rejtőzhet… Minden fiú öltönyben lesz úgy összeolvadnak majd, hogy örülhetsz ha te magad megtalálod a pasid.

- Aha… - nyögtem erőtlenül, mert ugyan felfogtam a szavak értelmét mégsem gondoltam, hogy ez ilyen egyszerű lenne. Nem tudom mi zavart jobban, hogy Rob ez nem velem beszélte meg, hanem Tomon keresztül a lányokkal, vagy az, hogy egyáltalán belemet egy ilyen merész akcióba.

Hosszan zuhanyoztam, muszáj volt lenyugtatnom magam. Már azt sem tudtam mi aggaszt jobban. Rob, a hétvége vagy, hogy egész éjjel parádéznom kell…

A zuhany alól kiszállva még a hajamat sem volt idő leszámítani, mert mondhatni terrortámadás áldozatává váltam.

Shane és Madie már hajjal és sminkkel együtt fehérneműben rontottak rám és azonnal elkezdtek csinosítani!

-          Héé lányok, nem kell ez az egész! Semmi kedvem a bálhoz, csak azért megyek, mert mindenki ott lesz….

-          Ne már Kris! Ne rontsd el az örömünket!!! Gondolj bele a fiúk szmokingban…

Rob… Öltönyben… Oh…

Egy szavam sem volt… Fogalmam nem volt, hogy mit művelnek… Shane a hajam húzta helyenként, és bizonyos időn belül hajlakk szaga árasztotta el a fürdőt. Madie eközben a sminkemmel foglalatoskodott, az ezüstön és feketén kívül semmit sem láttam.

-          Na hogy tetszik?- kérdezgették egymást hol hajamra, hol arcomra mutogatva, Elégedettek voltak.

-          Kris te még nem nézheted meg magad, majd csak akkor ha a ruhád is rajtad lesz!

-          Remek…

-          Jól van menjünk ki egy cigire és kezdjünk el inni. A bálban tuti minden piának megugrik az ára.

Felkaptuk a fürdőköpenyeinket, mégsem mehetünk ki félig pucéran az erkélyre, és Shane megbontott egy üveg pezsgőt, mondván attól, hogy itthon vagyunk még lehetünk stílusosak.

Ittunk és cigiztünk, talán egy kicsit nyugodtabb voltam, mint egy órával ezelőtt.

Újabb fél óra telt el így, mert a lányok nyelve is meglódult, valamint én is eltudtam mesélni a történteket. Próbáltam nem tragikusan előadni a dolgokat, mert nem akartam hangulatromboló lenni.

A lányok, mint mindig rövid időn belül elérték, hogy teljesen ellazuljak és szinte izgatottan vártam a ruhát, melyet egy ágyamra helyezett hatalmas fehér doboz rejtett.

Ahogy kinyitottam még a lélegzetem is elállt…

Óvatosan kiemeltem a dobozból és könnybe lábadt a szemem. Annyira én voltam… Egy kicsi a régi Kristen visszafogottságából és az új, szerelmes Kristen romantikus nőiességéből.

-          Héj nem bőgünk, mert elkenődik a sminked! . mondta Madie és átölelt.

-          - Gyerünk lányok öltözni!!!- Shan megkönnyebbült reakcióm láttán, ezek szerint a ruhákat ismét ő szerezte.

Harisnyakötő és olasz selyemharisnya… Könnyed és bársonyos…. Már értem, hogy a nők miért fordítanak ennyi figyelmet minden apró részletre. A maszk arany színei sejtelmesen ragyogták be arcom, és a cipő, tökéletesen passzolt mindenhez. A tükörbe nézve nem szóltam semmit, csak megöleltem őket. Gyönyörűek voltak! Újabb izgalom fogott el, de ez most kellemes volt… Éreztem, hogy ez az este már csak jól alakulhat. Azt, hogy mennyire izgalmas lesz még nem is sejtettem…

57. Rész

Lassan indulnunk kellett, de muszáj volt még egyszer  a tükörbe néznem. Az első alkalommal csak az összhatást tudtam felfogni, és a részleteket nem néztem meg. A hajam romantikus csigavonalban volt feltűzve egészen tarkómig, majd lágyan kiengedve ereszkedett vállamra.

A smink nem volt vad, de a szolidtól is nagyon messze állt. Füstös volt, mégis selymes ezüstös fénye sejtelmessé tette pillantásom. A ruha káprázatos volt, és földig érő. Csak remélni tudtam, hogy nem botlok meg benne. Vörös, selymes anyaga lágyan ölelte körbe testem, kiemelve nőiességem minden pontját. Úgy éreztem magam, mintha egy tündérmesébe csöppentem volna.

- Kristen!

- Megyek!- nagy nehezen elemeltem szemem képmásomról és megpróbáltam örökre agyamba égetni, ezt a látványt. Azt mondják nem a ruha teszi az embert és ez tökéletesen igaz, viszont egy ruha is elérheti, hogy egy pillanatra kiszakadjunk a valóságból és Hamupipőkékből királylányokká avanzsáljuk magunk, ha csak pár óra erejéig is.

- A fiúkat tutira megfogjuk ismerni?- kérdezte Madie a szemöldökét vonogatva.

- Őszintén? Fogalmam sincs, de egy kicsit úgy vagyok vele, hogy keressenek ők minket!

Mindhárman mosolyogtunk ezen a kijelentésen, és eszünk ágában sem volt tiltakozni.

Már a lépcsőházban álltunk, amikor Madie hirtelen felkiáltott és visszafutott a szobába, hogy aztán pár másodperc múlva visszatérjen az este három fő kellékével.

-          Ó… Kösz.- mondtam, ahogy elvettem Madie kezéből a felém nyújtott maszkot.

-          Na így már tökéletes lesz!- mondta Shane lelkesen, és mindenkinek segített megkötni a merev álarcot anélkül, hogy a tökéletesen elkészített frizura kárt szenvedett volna.

Úgy vonultunk le a lépcsőn, mintha egy fényűző kastélyban lépdelnénk, bár az hiszem én inkább hasonlítottam egy lassított felvételre, ahogy próbáltam hol a ruhára, hol a saját testi épségemre vigyázni.

Az éjszaka sejtelmesen sötétbe burkolta a házakat, azonban egy épület szinte tündökölt a különféle színű fényektől, melyek ablakaiból szűrődtek, a hangos zenét pedig szerintem egész New York hallotta.

Izgalom lett úrrá rajtam, de a kellemesebb fajtából és alig vártam, hogy beléphessek.

Az ajtóban magas tábla hirdette az eseményt. Beléptünk a hatalmas terembe, mely káprázatosan volt feldíszítve nekem valahogy a 18. századot idézte fel és ez nagyon tetszett.

Shane és Madie az asztalunkhoz igyekezett, hogy minél előbb rendelhessünk, és közben Shane Tomnak sms-ezett.

-          Ti is érzitek ezt?.- kérdezte Madie szinte suttogva.

-          Mit?- kérdeztem vissza és tátott szájjal vártam válaszát.

-          Ezt az érzést… Az erő, a múlt és a jelen találkozása…

-          Igen, én is érzem- mondtam mosolyogva, mert a hely a ruhák… olyan volt, mintha visszamentünk volna  a múltba.

-          Tom azt írja már itt vannak…

-          De hol?

-          Fogalmam sincs.

-          És akkor most mi lesz?

-          Azt írtam neki vissza, hogy akkor találjanak meg minket.- nevetett Sahne.

-          Jó azért annyira csak nem lesz nehéz… Mindig hárman vagyunk és ha jól látom a leghatalmasabb asztalt sikerült lefoglalnod, amit nem tudom hogy csinálsz, de minden tiszteletem. – nevetett Madie.

-          Na jó lányok, igazad van, húzzunk táncolni, nehezítsük meg a pasik dolgát. Vegyüljünk a sok…. ki tudja kivel. Ez az este most tényleg a meglepetésekről szól, én például már vagy három lányt láttam, aki testalkat és frizura alapján akár én is lehetnék.- mondta kacsintva és mindannyian nevetve indultunk a táncolók sűrűjébe.

Nem mondhatnám, hogy önfeledten táncoltam, egyfolytában Rob járt a fejemben, vágytam rá, úgy éreztem mintha évek teltek volna el az utolsó találkozásunk óta.

Meg akarom keresni. Amúgy is megbántottam, nem vagyok olyan helyzetben, hogy kéressem magam…

-          Az asztalnál találkozunk- mondtam a lányoknak, majd azonnal elindultam az orrom után a hatalmas tömegben.

Mindenhol szmokingos vagy öltönyös álarcos fiúk táncoltak, italoztak vagy éppen csak ácsorogtak, de nem akartam ilyen könnyen feladni. A szőkéket és feketéket azonnal kizártam, ahogy a nagyon rövid hajú, alacsony, vagy kövérkés srácokat is. Az a baj, hogy így is csak a tömeg kétharmadától sikerült megszabadulnom. Szerettem volna azt hinni, hogy ha meglátom az igazi Robot, felismeri a szívem. Talán az italpult felé…. Ó… Nincs is italpult, mindenhol pincérek futkoznak és rendeléseket vesznek fel.  Rob elvileg Tomékkal van… Szemügyre vettem a nagyobb társaságokat, de semmi…

Mi van akkor, ha már megtalálták Shane-éket és az asztalnál ülnek? Elindultam visszafelé, de nagyon szerencsétlennek éreztem magam, mint aki elvesztett valami számára nagyon fontosat, és sehol sem találja, pedig a teremben kel lennie.

A szívem sebesen dübörögni kezdett, amikor az asztalunkat szinte telve találtam. Ne… Rob nincs itt.

- Kristen te aztán túlragyogsz itt mindenkit! – kiáltotta Tom amikor felállt, hogy puszit adjon.

- Ti is nagyon csinosak vagytok!- mondtam mosolyogva.

- Mi a baj kislány? Bántott valaki? Megverem!- kérdezte Tom félig viccelődve, félig nevetve, mire Sam is felállt.

- Mi a baj hugica, szorít a cipő?- nevetett Sam és megölelt.

- Fiúk… Hol van Rob?- kérdeztem szinte lefagyva és majdnem elbőgtem magam.

- Huhh... Nincs itt.- mondta Sam bűnbánóan.

- Miért mi történt?

- Nem tudom Kris, de itt nincs…- mondta mos már Tom is ugyanolyan bűnbánó arcot vágva, mint barátja.

- Értem.

Ennyit tudtam csak mondani, mert nem akartam drámázással elrontani az estét.

Egy kicsit még ácsorogtam mellettük, aztán úgy döntöttem, inkább visszamegyek a koleszba. Így már semmihez sem volt kedvem. Vajon tényleg ennyire megbánottam? Egész nap nem írt, nem hívott, és most ez is. Beszélnem kell velem, de itt minden túl hangos. Elindultam az ajtó felé, gondoltam, majd fentről írok egy sms-t a csajoknak, hogy megfájdult a fejem, vagy valami hasonló…

Bőgni akartam, de nem itt mindenki előtt. Sorra kerülgettem a körülöttem táncoló embereket és már csak pár méter volt hátra az ajtóig, amikor váratlanul valaki megragadta a csuklóm és erősen magához szorított miközben táncolni kezdett velem. Kétségbeesve kapkodtam levegő után, mert nagyon megijesztett ez az ismeretlen…

57. Rész

Rob szemszög

Kris éneke felejthetetlen volt. Nem találok rá megfelelő szavakat… Meghatódtam. Egyrészről hálát adtam a csengőnek, mert már annyiféle képen elképzeltem ahogy felugrok a székről és megcsókolom őt aztán egyenesen hazaviszem és ki sem engedem a karomból többet.

Ugyanakkor olyan gyönyörűen énekelt és a szám… Az általam írt dalt adta elő és olyan átéléssel, mintha azonosulna a dalszöveggel.

Fájt a hiánya, amikor a többiekkel együtt kisétált a teremből, mégis a bűvkörébe zárt, még vagy negyed órán keresztül ültem némán a teremben. Tom hívása zavarta meg elmélkedésem, aki hadarni kezdett álarcos bálról, inkognitóról, szmokingokról és maszkokról.

Először csak annyit fogtam fel, hogy ez valami rendezvény amire el akar cipelni és egyből le akartam mondani. Kristennel megbeszéltük, hogy a mai este együtt leszünk és azt hiszem bőven van mit megbeszélnünk. Hogy haragudtam-e rá? Először nagyon, nem is annyira haragnak nevezném, inkább csak újra csalódtam a kapcsolatunkban. Hányszor kell még ezt a bizonytalanságot eljátszani?

Valójában már akkor megsajnáltam őt, amikor a teremben láttam mennyire maga alatt van a történtek miatt. Ezért is hagytam ott őt. Megbántva éreztem magam, mégis őt akartam vigasztalni.

Amikor Tom közölte, hogy a lányok is jönnek, mert Shane hívta őt fel, akkor már elkezdett érdekelni a dolog, bár szívesebben tértem volna egyből a kettesben eltöltött időre, mint a féktelen bulizásra.

Kiderült, hogy a bál az iskolában lesz, de Tom megnyugtatott, hogy már meg van a terve, Nekem nem volt más dolgom, mint elhitetni mindenkivel, hogy nem veszek részt az eseményen.  Bevallom egy valami miatt azért nem bántam ezt a felhajtást… Látni akartam Kristent báli ruhában.

A délután nagy részét olvasással töltöttem és közben zené hallgattam. Próbáltam nyugton maradni, pedig legszívesebben a kávézóba mentem volna, hogy addig is vele lehessek. Bevallom egy kicsit megszerettem volna leckéztetni, mert nem hagyhattam annyiban a tényt, miszerint fontos dolgokat nem képes velem megbeszélni, inkább magában tartja, hogy aztán mindketten szenvedjünk emiatt.

Gonoszkodni akartam, nem szokásom, de lassacskán egy terv bontakozott ki a fejemben.

Telefonáltam a fiúknak és fél órán belül elindultunk vásárolni. Nem volt sok kedvem pingvinnek öltözni, de azért egy-két ilyen alkalmat én is kibírok. Ha jól ismerem Shane-t és Madie-t Krisnek most amúgy is sokkal nehezebb dolga van.

A ruha gyorsan megvolt, azonban az álarcválasztást alaposan elvicceltük…. Te jó ég, rosszabbak voltunk, mint a gyerekek.

Sam batman-nek álcázta magát, míg Tom egy komplett pókember álarcot húzott magára.

Annyira nevettünk rajtunk, hogy a mutatvány végére mindeni minket bámult.

Végül kicsit komolyabbra véve a figurát, megvásároltuk a lehető legférfiasabb fekete maszkokat. Az enyémnek volt egy kis ezüst kerete is, de őszintén szólva nem érdekelt hogy nézek ki, csak fel ne ismerjenek.

Visszaérve inni kezdtünk és persze a zenélés sem maradhatott ki a programból.

Előbb szerettünk volna érkezni a lányoknál, így már negyed tíz körül elindultunk.

Megkértem a fiúkat, hogy fedezzenek egy kicsit Kristen előtt, mert szerettem volna meglepni, valamint azt sem bántam volna ha revansként egy kicsit megijesztem. Sejtettem, hogy zavarta az egész napi csend részemről, de magamnak megígértem, hogy este kárpótolom mindenért. Hiába őt szerettem volna leckéztetetni, valójában magam is ugyanúgy szenvedtem hiányától, ha nem jobban.

Láttam, ahogy beléptek az ajtón... Olyan gyönyörű volt, hogy legszívesebben azonnal odasiettem volna hozzá.  Hamarosan eltűntek a látótávolságomból, de azt még láttam, hogy melyik asztalnál foglaltak helyet. Írtam egy üzenetet Tomnak, hogy leadjam a forródrótot, majd  egy távoli sarok felé húzódtam. Vártam. Samékkel sms-ben folyamatosan tartottam a kapcsolatot. Tudtam, hogy Kristenék táncolnak, majd azt is megtudtam, hogy a keresésemre indult. Egy oszlop rejtette búvóhelyem, de én pontosan láttam merre jár. Úgy tűnt kezd kétségbeesni. Annyira csodálatos volt… Már majdnem előjöttem, hogy odamenjek hozzá, amikor váratlanul sarkon fordult és az asztaluk felé indult.

Tom headsettjének hála minden egyes szót hallottam, amit beszéltek. Majdnem elnevettem magam azon, milyen szépen kivágták magukat Kristen előtt. Nem akartak neki hazudni, ugyanakkor engem sem akartak elárulni ezért szándékosan kihangsúlyozták a „Rob nincs itt” mondatot, mert hát való igaz, ne ott voltam, persze egyértelmű volt, hogy ebből minden normális ember azt hallja ki, hogy nem tartózkodom a bálon. Kristen is elhitte, így lassan kezdtem közelebb osonni a asztaluk felé, hogy meglephessem.

Újabb sms érkezett…  „Haver Kristen nagyon ki van, és az ajtó felé indult”.

Nem tétováztam tovább muszáj volt elérnem őt…

58. Rész

/Kristen szemszöge/

Halkan felsikoltottam, bár a hangos zene miatt azt hiszem ezt senki sem hallotta csak ismeretlen fogva tartóm, aki kezébe vonva kezem lassúzni kezdett velem a zene dallamára.

Mérges voltam amiért ez az alak visszatartott attól, hogy kisírhassam magam, ráadásul ilyen goromba módon…

Már elkezdtem azon gondolkodni, hogy szabadulhatnék ki kezei közül, amikor egyszer csak felnéztem rá… Arcát maszk takarta, szemei azonban… Azokat a szemeket ezer közül s felismerném.

Olyan volt, mintha egy pillanatra mindent elvágtak volna. Annyi érzés söpört rajtam végig. Izgalom, mérgelődés, bűntudat és boldogság egyszerre. Erőtlenül roskadtam mellkasára és adtam át magam a lágy ringatózásnak. Az illata most nem a sajátja volt, valami erős és férfias kölni csapta meg orrom. Nem a megszokott volt, mégis szerettem. Talán mert rajta volt, talán mert kellemes volt az illata. Az elején minden lépésemre vigyáztam, nem akartam a lábára lépni, szinte csak csoszogtam. Aztán valahogy minden átlényegült és semmi sem számított, csak ő meg én. Együtt. Ahogy megérezte, hogy bizonytalanságom lassan elillan, bátrabban lépdelt velem és olyan figurákat vetett be, hogy az sem okozott volna kevesebb élvezetet ha külső szemlélőként figyelhetem táncunkat.

Nem szóltunk egymáshoz, szavak nélkül is tökéletesen megértettük egymást. Már nem haragudott rám, revansot vett… Azt hiszem ez így korrekt. Szerintem őt is valami tinibulira számított ahogy én is és mindketten meglepetten rácsodálkoztunk ennek a bálnak a hangulatára. Olyan volt, mintha halkan dúdolt volna… A kedvenc számom…tőle. Az a számot, amit ma énekeltem neki az órán. Persze, lehet, hogy csak én képzeltem hiszen nem hallhattam a zenétől semmit, talán én magam dúdoltam.

Észre sem vettem, hogy amióta a szembe néztem nem szorított, csak finoman tartott, mégis egy másodpercnyi gondolatom sem támadt többé a szökési lehetőségekről.

A zene vége felé már nem is mozogtunk csak öleltük egymást.

- Gyönyörű vagy!- súgta fülembe, szemem könnybe lábadt az álarc alatt.

Kézen fogott és az asztalhoz vezetett. Mindenki ott ült és megmertem volna rá esküdni, hogy egész végig minket néztek, ugyanis az egyik pillanatban még öt mosolygós, csillogó szemű barát meredt ránk, aztán hirtelen öt nevető, összekacsintó barát kapta el a pillantását.

Nekem is mosolyognom kellett, és láttam, amint Rob is elfojt egy csibészes mosolyt.

Amint csatlakoztam hozzájuk, Tom és Sam hirtelen bűnbánó képpel kínálni kezdték az italokat, amiket elfogadtunk, bár tudtuk, hogy még egy józan beszélgetés hátra van az estéből.

Rob mellettem ült és a kezem fogta, olyan furcsa volt, itt az egész egyetem előtt… Azt hiszem újra meghatódtam.

Éreztem egy kisebb szorítást a kézfejemen, minek hatására Robra emeltem tekintetem.

-          Nincs kedved egy kicsit sétálni?- kérdezte mosolyogva.

Bólintottam. Mehetünk.

A terem kialakítása lehetővé tette, hogy lépcsősoron felsétálva emelvényre kerüljünk, amely távol a zene hangjától megfelelő volt a beszédre. Lassan haladtunk keresztül a táncoló sokaságon, úgy láttam, mintha többen megbámultak volna minket, de aztán megnyugtattam magam. Engem még álarc nélkül se nagyon ismernének fel, Rob pedig elvileg itt sincs, gyakorlatilag pedig bárkivel jöhetett. / Már amennyiben a bárki nem diákot takar./

Ahogy felértünk nyugodtabb lettem. Szerettem volna már túlesni ezen a beszélgetésen, mert muszáj volt beszélni róla, ugyanakkor egyáltalán nem fűlött hozzá a fogam.

Leültünk egy vörös kanapéra, ami Rob szerint, tökéletes illet a ruhámhoz. A lépcsőn felfelé jómagam is megcsodáltam Robot. Egyszerűen leírhatatlan. Nem gondolom,, hogy túlságosan elfogult lennék vele kapcsolatban, de annyira jól áll neki a szmoking is… Mintha egy filmsztár mellett vonultam volna a vörösszőnyegen.  /Írói közbekotyogás: utána esett le, hogy: és tényleg XD/

-          Szóval Párizs mi?- nézett rám szomorkásan, amitől összeszorult a szívem.

-          Nem tudom. Szeretlek.

-          Én is szeretlek, pont ezért szeretném, ha elmennél.

Oké ez most egy kicsit rosszul esett, persze pontosan ezt vártam tőle.

-          Neked nem …

-          Kristen! Ne gondolj már butaságokat! Persze, hogy hiányoznál.

Ideges lett, de aztán gyorsan lenyugtatta magát és ujjaival körözni kezdett kézfejemen, majd folytatta.

-          Látod… Pont erről beszélek. Nem bízol bennem. Hogy gondolhatod, hogy nekem könnyű elengedni téged, nem hogy egy egész nyárra, hanem akárcsak pár órára is.

Arca már inkább tűnt szomorúnak, mint ingerültnek.

Nem bírtam tovább, és közelebb húzódtam hozzá. Tudtam, hogy ő  nem veheti le maszkját, de én most lassan hátranyúltam tarkóm fölé és kikötöttem a  madzagot.

A mondandóm fontos volt és őszinte, szerettem volna, ha Rob arcom minden rezdülését látja.

Már arcom felfedése is meglepte feszülten várta válaszom. Láttam rajta, hogy ő is szeretne megszabadulni álarcától, de ez nagyon kockázatos lett volna és én sem vártam el tőle.

Végigsimítottam arcának szabadon levő részén jelezve támogatásom.

-          Rob én bízom benned. Azért szerettem volna veled azonnal találkozni, mert már akkor hiányoztál, amikor először belegondoltam a tőled távol töltött időbe. Szándékomban állt megbeszélni veled mindezt, hiszen ugyanannyira tartozik ez rád is, mint rám.

Amikor megmutattad a faházat és meséltél nekem a múltadról, az számomra annyira csodálatos pillanat volt, hogy képtelen voltam elrontani. Akkor döntöttem úgy, hogy holnap hozakodok elő a témával. Hidd el… El kell hinned, hogy bízom benned! Magamban nem bízom eléggé. Tudom, hogy ésszerűen nézve Párizsban a helyem, de ugyanakkor a szívem hozzád húz. Ott a helyem ahol te is vagy!

Elképzeltem ahogy egyedül sétálgatok a szerelem városában és már nem is tűnt olyan vonzónak számomra a város. Tudom, hogy ilyenkor arra is gondolni kell, hogy mi történik akkor, ha egyszer szakítunk és megbánom amiért kihagytam egy ekkora lehetőséget… De erre gondolni sem szeretnék. Huszonkettő vagyok, nem vagyok már tinédzser. Lehet, hogy sosem volt eddig komoly kapcsolatom, de nem hiszem, hogy ennek a szerelemnek bármi köze lenne rózsaszín felhőkhöz és naiv vaksághoz. Szeretlek Rob ez van. A legtisztább és legteljesebb szerelemmel és a jövőm melletted képzelem el. Egyszerűen nem tudok elképzelni olyan szituációt, amiben én szakítanék veled. Ha csak te nem teszed egyszer… veled leszek, jöjjön bármilyen akadály.

A végén már kicsordultak a könnyeim. Sosem beszéltem még ennyire könnyen az érzelmeimről, de most kifejezetten jól esett. Nem tudom, hogy meddig élvezhetem még ezt a csodálatos ajándékot, melyet az élet adott, ezért mindenképpen szükségesnek éreztem, hogy elmondjam neki mit érzek iránta.

Mondandóm közben végig a szemembe nézett és láttam ahogy helyenként megrebben a tekintete.

Mosolya halvány volt, de mosoly volt. Némán letörölte könnyáztatta arcom, majd ujjait homlokához emelve próbálta összeszedni gondolatait.

-          Kristen, tudod, hogy szeretlek. Most már én is tudom, hogy tévedtem veled és a bizalommal kapcsolatban, Köszönöm, hogy mindezt nem féltél elmondani nekem és tudnod kell, hogy egyértelműen veled képzelem el a jövőm. Van még három hónapod dönteni, de én még most is úgy gondolom, hogy nem tarthatlak vissza. Azt mondtad jöjjön bármilyen akadály, a szerelmed átvészeli. Az enyém is. El sem tudok képzelni, hogy mennyire szeretlek. Pokoli lesz az a pár hónap, de majd valahogy megoldjuk. Úgy tűnik kislány, hogy szívben és lélekben már összekötöttük a jövőnk, mi nekünk az a pár hét, ha közben miénk az egész élet…

Mosolya bátorító volt és engem elöntött a mindent betöltő szerelem. Arca szinte égi fényárban úszott, legalábbis én ilyennek láttam. Ez egy sorsdöntő pillanat volt az életemben, és sosem éreztem még ennyire, hogy tartozom valakihez, egészen eddig a pillanatig.

-          Hazakísérsz?- suttogtam mosolyogva.

Meglepődött.

-          Máris vissza akarsz menni a koleszba?

-          Nem, úgy értettem haza, hozzád. – mondtam már nevetve, mire ő is elnevette magát, majd arca hirtelen komolyabbá vált, amikor finoman magához húzott és megcsókolt.

59. Rész

-          Shh… Még valaki meghall minket!

-          Szerintem ez a hely teljesen kihalt… Mindenki odaát van a buliban.

-          Mit csinálsz? Nehogy levedd!

Rob keze után kaptam, hogy megállítsam mielőtt letépi maszkját.

-          Nyugi. csak megigazítottam, elég kényelmetlen egy idő után, befülledt alatta az arcom.

-          Hamarosan leveheted- mondtam és arcáról visszacsúsztattam kezem kezébe.

-          Azért ekkorát én sem kockáztatnék- mondta kissé durcásan, de elengedtem fülem mellett a mondatot és nevetni kezdtem.

-          Most meg mi olyan vicces?

-          Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar feltudlak csempészni a szobámba.

-          Na igen, az álruhának is megvannak a maga előnyei. Kár, hogy nem maradhatunk.

-          A szoba nagyon kicsi, főleg hármunknak, de majd mindjárt meglátod.

Csendben szeltük tovább a lépcsőket, majd a parányi táskában a kulcsomért kezdtem kutatni.

-          Ez az?- kérdezte az ajtó előtt, amikor megálltunk.

-          Igen. A 222-es. Persze valójában nincs ennyi szoba, csak máshogy számozták őket, mint rendesen.

-          Tudtad, hogy a 2-es a kedvenc számom?- kérdezte mosolyogva.

-          Nem, de most ár ezt is tudom- mondtam és eben a pillanatban végre sikerül kinyitnom az ajtót.

Olyan furcsa volt őt itt látni. Amikor Tom vagy Sam járt nálunk az valahogy nem zavart, de Rob… Nem számítottam efféle látogatásra, kicsit szégyelltem a szanaszét hagyott mosatlant és a fürdőben is a sminkek és hajsütők káosza uralkodott.

-          Tényleg kicsi…- mondta elgondolkodva, mire elhúztam a szám.

-          Megmondtam. Gyorsan átöltözöm és összerakom a táskám és mehetünk.- mondtam sietősen. Kényelmetlenül éreztem magam.

-          Segítsek lehúzni a zipzárt?- kérdezte tőlem, de szemét még mindig a kis szobán jártatta.

-          Nem kell kösz!- mondtam durcásan, de aztán pár másodperc múlva megbántam, mert bénázni kezdtem a ruhámmal.

Már majdnem lenyeltem a büszkeségem és megszólaltam, de abban a pillanatban meleg kezek simítottak végig a vállamon, majd a következő pillanatban ruhám engedet a szorításból.

-          Köszönöm.- mondtam elpirulva, de nem fordultam meg, így nem láthatta arcom.

A szekrényemhez léptem, hogy kihalásszak belőle valami kényelmes öltözéket, eközben Rob megszabadulva maszkjától a fürdőbe ment, hogy megmossa arcát.

Uhh…. Fürdő… Kupi…

Még jobban siettem és kikaptam egy farmert meg egy kapucnis felsőt. A fürdőbe mentem, hogy átöltözzek, ami butaságnak tűnt azok után, hogy Rob már látott meztelenül, de ezek szerint a szégyenlősség nem ennyire múlandó.

-          Kimennél, hogy átöltözhessek?- kérdeztem újabb piros foltokat csalva arcomra.

-          Eszem ágában sincs!- mondta és közelebb lépett, hogy végig simítson arcomon.

-          Kérlek… -suttogtam halkan, bár magabiztosságom abban a pillanatban elillant, ahogy szemébe néztem.

Úgy tűnt nem hajlandó erről tovább vitatkozni, ugyanis belülről becsukta a fürdő ajtaját és újra elém állt. Kezével végig simított ruhám selyemvonalán, majd egyetlen mozdulattal elérte, hogy az előkelő anyag a földre hulljon. Ott álltam előtte harisnyakötőben és harisnyában valamint csipkés francia bugyiban… Most jött csak a pirulás…

Egyből takargatni kezdtem fedetlen keblem és a szárítóhoz siettem a melltartómért és egy ujjatlanért nyúlva. Nem mozdult csak állt egyhelyben és megvárta, hogy felöltözzek. A melltartó már rajtam volt és a felső is, mely elég hosszúnak bizonyult ahhoz, hogy elfedje a nadrág hiányát. Rob eddig bírta nyugalommal. Ahogy farmerem után kezdtem kutatni, hirtelen előttem termett és letérdelve elém, mindenttudón felnézett rám, majd egyetlen mozdulattal kikapcsolta a harisnyakötő két oldalát, aztán kezével lecsúsztatva a finom anyagot, szájával végigkísérte a nylon útját. Csókja olyan volt, mint a lehelet, mégis égette bőröm. Lábam megremegett és ezt ő is érezte.

Édesen elmosolyodott, majd felegyenesedve kezembe adta farmerom.

-          Köszi…- nyögtem halkan, mire nevetni kezdett.

-          Csak gondoltam megmutatom mi az egyik előnye annak, ha előttem nem szégyenlősködsz.

Gyorsan felöltöztem és lemostam a sminkem, kibontottam és amennyire csak tudtam kifésültem a hajam.

Mire visszaértem Rob a szekrényem előtt állt. Közelebb osontam, hogy meglessem mit kémlel ennyire.

-          Mond csak ezeket mikor akarta megmutatni nekem?- kérdezte nevetne, amikor a közelébe értem.

-          - Mi… Ó…- Rob a Shantől kapott hálóruháimat szemlélte, amik mondanom sem kell még sosem voltak rajtam.

-          Tetszenek neked?- kérdeztem, őszinte kíváncsisággal.

-          Nekem te tetszel. – felelte könnyedén és magához húzott, hogy megcsókoljon.

Jól válasz…- gondoltam magamban, majd a következő pillanatban kikaptam egy merészebb darabot és a táskámba tömtem. Nah hálóruha is kipipálva. Futottam még egy kört a házban, hogy minden nálam legyen amire szükségem lehet.

-          Nem vagy éhes?- kérdeztem, amint rájöttem mennyire borzalmas házigazda vagyok.

-          De…- mondta kacsintva.

-          Jaj ne haragudj, hogy csak most jutott eszembe- mondtam szégyenkezve és azonnal a konyha felé igyekeztem, amikor Rob váratlanul megragadta a derekam, és ajkát a nyakamra helyezte… Majd az arcomra… A szám sarkára… Aztán már én magam kaptam ajkai után. Szorosan öleltem, keze pedig mindeközben bejárta testem elérhető pontjait. Belenyögtem a csókba.

-          Hm… Most már egy kicsit csökkent az éhségem...- mondta nevetve, majd hozzátette:

-          Bár azt hiszem ez csak pár percre elegendő vigasz.

Vele nevettem és még egy apró csókot nyomtam szájára, mielőtt elindultunk volna.

Rob visszakötötte az álarcot, bár egyáltalán nem volt ínyére ez a tett. Azzal nyugtatta magát, hogy pár perc és a kocsiban úgyis leveheti.

Az út rövidebbnek tűnt, mint valaha. Talán azért mert Rob őrült módjára száguldozott /írói közbekotyogás: először véletlenül azt írtam, hogy szálingózott … Agyamra ment a hó XD/

A kertet most csak lopva csodáltam meg ismételten, mert Rob, aki még mindig öltönyben volt, valahogy vetekedett a kert szépségével. Most már nyugodt voltam, de úgy éreztem megfeledkeztem valami fontosról, ami mégiscsak negatívan hatott gondolataimra.

A házban kellemes meleg volt, és a kandalló barátságosan hívogató tűzropogása a kanapéra csábított minket.

Ahogy befészkeltem magam Rob ölébe hirtelen beugrott mi az ami zavar.

-          Rob… Tudod van még valami amiről nem beszéltem, de csak most jutott eszembe.

-          Mi az?- kérdezte felvont szemöldökkel.

-          Tudod… Hétvégén haza kell mennem… A bátyám szülinapja lesz és az unokatestvérem esküvője.

Láttam, hogy már előre sajnálja az elvesztegetett hétvégét melyet még együtt tölthetünk, persze volt annyira úriember, hogy ezt ne említse előttem.

-          Arra gondoltam, talán velem tarthatnál…

Arca olyan gyorsan élénkült fel, hogy szinte megmosolyogtatott.

-          Örömmel. –mondta.

-          Komolyan?- kérdeztem hitetlenkedve. – Tudod.. ott lesz az egész családom…

-          Szívesen megismerném őket, és persze nem kell tudniuk, hogy a tanárod vagyok.

-          Na igen, azt hiszem ezt az egy „aprócska” részletet igazán kihagyhatnánk..- mondtam már szinte nevetve.

Megcsókoltam. Annyira megkönnyebbültem, hogy nem kell egyedül mennem az esküvőre, ugyanakkor rám tört egyfajta egészséges pánik amiért Rob megismerkedik a családommal.  Az nem volt kétséges, hogy nekik tetszik-e majd, hiszen el sem tudtam képzelni, hogy létezne olyan ember, akit nem nyer meg magának már az első pillantásra.

A családom azonban már más tészta. Anyu néha annyira kellemetlen helyzetben tud hozni…. A bátyámról nem is beszélve. Aztán ott a gonosz unokatestvérem… Azt hiszem erről is beszélnem kell majd Robbal.

- Van kedved filmet nézni?- kérdezte hajamat simogatva.

- Persze. Mit nézünk?

- Nem tudom, többnyire Vick szokott dvd-ni… Rob benyomta  a távirányítót és a lejátszóban hagyott film azonnal elkezdődött. Rob mellkasára hajtva fejem néztem a különleges betűkkel írt címet: Twiligt…

60. Rész

A film érdekes volt, nagyon megérintett. Közben többször Rob arcára pillantottam, mert attól féltem, hogy túl romantikus neki ez a téma, főleg hogy a történet egy lány szemszögéből volt elmesélve, de arca nem tükrözött sem unalmat, sem csalódottságot.

- Egy kicsit olyan, mint te…- mondta elgondolkodva.

- Igen, pontosan annyira ügyetlen…- nevettem el magam.

- Na igen… Van benne valami, de a gondolkodásmódotokban is van valami közös.

- Nagyon tetszett ez a film, az őszinte és igaz szerelemről szólt, ami minden akadályt leküzd, ahol minden két fél hajlandó feladni az elveit és akár az életét is a másikért.

- És Edward, hogy tetszett?

- Olyan az alkata, mint a tiéd, de te finom meleg vagy. – mondtam és még jobban bevackoltam magam az ölébe.

- Na igen, tényleg csak ennyi a különbség kettőnk között- mondta Rob fintorogva.

- Nem hiányoznak a szuperképességek, ha erre gondoltál… Inkább választanám az átlagos, és átlag felett helyes ember barátomat, mint egy átlagfeletti vámpírt, aki minden percben szenvedhetne mellettem a szomjúság miatt.

- Átlag felett helyes?- nevetett Rob és megcsókolt. – Nem vagy te egy kicsit elfogult?

- Egyáltalán nem! Mondtam, jobban hasonlítunk a Twilight beli párra, mint gondolnád. – mondtam mosolyogva, egy apró grimasszal.

- Igen, pont annyira nem látod magad tisztán, mint Bella.- mondta Rob, közben őszintén a szemembe nézve, amitől elpirultam.

- Igen, a pirulás is stimmel. – tette még hozzá nevetve.

- Te pedig sokkal bölcsebb vagy a korodnál.- mondtam mosolyogva.

- De ez nem attól van, hogy több száz éves vagyok, hanem talán a művészvéna meg persze az, hogy korán elvesztettem a családom.

Tudtam, hogy igaza van, nem is mondtam erre semmit, csak gyengéden megcsókoltam a nyakát.

-          Mit szeretnél most csinálni?- kérdezte és felállt, hogy kinyújtóztassa végtagjait.

-          Szeretnék lefürödni és kicsit el is fáradtam. Délelőtt munka, aztán a váratlan bál…

-          Igen, azon nem csodálkozom. Akkor menjünk fel. Amíg fürdesz beköszönök a testvérednek.

Kikapcsoltuk a Dvd-t és az emeletre indultunk. Rob szobája előtt lekanyarodtam jobbra, és benyitottam Vickhez. Már aludt, így csak odalopakodtam hozzá, hogy puszit nyomjak arcára.

Rob szobájába indultam, de üres volt, ezek szerint Rob már a zuhany alatt van. Nekem i le kell majd zuhanyoznom… Előbujt belőlem a kisördög… Próbáltam nem törődni szégyenlősségemmel és benyitottam a fürdőbe. Rob meztelen testének látványa az üvegfalon keresztül is felébresztette vágyaimat. észrevétlenül levetkőztem és a zuhanykabin ajtajához lopakodtam. Rob háttal állva tusolt, talán azt sem vette észre, amikor elhúztam az ajtót. Ámulva bámultam gyönyörű, férfias testét, formás fenekét, és hosszú lábait. Imádtam a lábait. Sikerült mögé kerülnöm, és ugyanazzal a lendülettel még az ajtót is visszahúzni. Eddig észre sem vettem milyen nagy ez a zuhanyfülke. A víz már az én testem is végigsöpörte, talán egy kicsit langyosabb volt, mint amilyennel én szoktam fürödni. Kezem lassan felemeltem és végigsimítottam lapockáján.  Bőre vizes volt, puha és férfi létére nagyon is ápolt és selymes. Váratlan érintésem hatására teste enyhén megugrott, majd olyan hirtelen fordult meg, hogy mellem mellkasát súrolta. Az első reakciója egy meglepett mosoly volt, aztán szemei éhes romantikával szántották végig meztelen testem. Élveztem pillantását, kezem nyaka köré kulcsoltam és megcsókoltam. Először csak játszadoztunk egymás szájával, de ez a játék kegyetlen volt és őrjítő. Aztán lágyan átcsúsztatta nyelvét és egy teljesen más fajta játék vette kezdetét. Csókja lassú volt, mégis tele szenvedéllyel és vággyal. Kezem a fenekére csúsztattam majd, onnan fokozatosan vissza a hasa irányába. Amikor tenyeremben éreztem férfiasságát csókja egy pillanatra abbamaradt, majd amikor nyelve újra megindult, olyan heves csókban forrtunk össze, hogy féltettem a körülöttünk elterülő üvegfelületet.

Kezei átvették az irányítást testem felett, és hamarosan azon kaptam magam, hogy belenyögök csókunkba. Egyáltalán nem zavartatta magát, csak hogy fogalma sem volt arról, hogy már szinte testének vizes látványa is elérte a célt, vágyaim küszöbét.

Lábam megemeltem és a csípője köré fontam. velem együtt mozdult, mintha ugyanazt akartuk volna mindketten. Másik lábam alá nyúlt és felemelve az üvegnek döntött, ismét reménykedni kezdtem törhetetlenségében. A csillogó felület nem volt hideg, kellemes átjárta a langyos víz, amely testünket is beborította.

Ahogy megéreztem nekem feszülő testét, szinte felsikítottam. Olyan régóta vártam már ezt az érzést, mintha évek teltek volna el utolsó együttlétünk óta. Rob kutatva nézte arcom, de amikor megnyugtattam sikolyom miértjéről befejezte az aggodalmaskodást és teste hullámozni kezdett. Szemeim csukva voltak, annyira élveztem minden mozdulatát.

Amikor erőt vettem magamon, és kinyitottam, Rob arca olyan közel volt, hogy nem bírtam ki, hogy meg ne csókoljam. Vállán megtámaszkodva magam is segítettem mozgásunk, amitől csak még magasabbra szárnyalt a feszítő érzés. Csípőmmel néha vízszintesen is kitértem pár ritmus erejéig, és ezzel az őrületbe kergettem őt.

Ajkai mellemre tévedtek én pedig éreztem, hogy már nagyon közel a vég.

-          Tegyél le!- súgtam fülébe, de úgy tűnt nem hallotta.

-          - Kérlek tegyél le súgtam újra- mire rám nézett. Tekintete kérdő volt, ugyanakkor fájdalmas is a megszakítás miatt tudtam, hogy már nála is közel a cél.

Ahogy kicsúszott belőlem felnyögtem, mert bár az én kérésem volt, mégis váratlanul ért ez az üresség. Láttam tekintetét, ahogy megfordultam és az üveglapnak támaszkodva kezeimmel csábítóan rámosolyogtam.

Azonnal megértette, hogy nem megszakítani, csak nyújtani akartam a pillanatot, és egyre újabb és újabb pózokat kipróbálni.

Nem kapkodott, mint ahogy más férfi tette volna ebben a helyzetben. Mögém állt, de először lágyan végig simított hátam vonalán le, egészen a combomig. Kérőn tekintettem rá, mire egyből cselekedett. Mozgása finom volt és gyengéd, majd az én kívánságommal lett egyre gyorsabb és erősebb. Kezei derekamra kulcsolódtak és én a sóhajaim által egyre párásabb üveget szemlélve merültem az érzések hullámaiban. Hamarosan nyögéseim egyre hangosabbak voltak, szinte visszhangot verve a csempékkel kirakott fürdőben, de most semmi sem számított.

Váratlanul kicsúszott belőle, és mire fájdalmas tekintetem rá emelhettem volna, már az ölébe is húzott. Ő ült, míg én az ölében azonnal megtalálva a helyem nem késlekedtem. Szemei csillogtak, de a vágy köde szinte elvakította tekintetét. Én sem merülhetem el sokáig pillantásában, mert minden mozgással egyre közelebb jutattam magunkat a beteljesüléshez, amelyet már lehetetlen volt tovább késleltetni, felért volna egy emberi kínzással.

Testem megremegett, ahogy az övé is alattam, a fejem először hosszú másodpercekre hátrafeszült, míg minden görcs és remegés „kínzó” hulláma elhagyta testem, majd erőtlenül Rob vállára hanyatlott. Rob ugyanezt élte át, derekamon nyugvó keze enyhén belemart bőrömbe, de cseppet sem fájdalmasan, inkább csak annyira, hogy ezzel is tovább fokozza élvezetem. A víz még mindig lágyan permetezte fáradt testünk, Rob hátam simogatta, én pedig pihegve egy-egy csókot loptam nyakára…