Ezt az oldalt sem folytatom már : http://robstenficforever.blogspot.hu
1-2 befejezett történetet találtaláltok rajta, olvassátok szeretettel. ( Ja és igen lehullt a lepel a naagy találgatások után: Igen az is az enyém volt, csak másik néven, hogy aki ott olvas ne azért tegye, mert itt is olvasott. Bár elég sokan felismertétek a stílusom, aminek nagyon örülök, mert ezek szerint volt :D) Majd a jövőben egyszer valahol valamikor talán újra... :)
80. Rész
Amikor
magunkhoz tértünk a kábulatból, Rob ezer csókkal halmozott el köszönésképp és
már futott is a fürdőbe, hogy lezuhanyozzon és elinduljon munkába. Ekkor jutott
eszembe, hogy még nem is szóltam neki, hogy ma nem megyek be, ráadásul szegény
még reggelizni sem tudott, így gyorsan leszaladtam a konyhába megnézni
hagytak-e még valami ehetőt.
- Kris siess
indulnunk kell!- kiabált Madie az ajtóból, Shane pedig épp Tomtól búcsúzott.
- Csajok én ma
lógok, hogy itthon tanulhassak, délután pedig dolgozom, de estére
kitalálhatnánk valamit- tettem hozzá gyorsan mentés képpen, mert már jöttek a
csalódott tekintetek, amiért nem együtt csinálunk valamit. Igazuk volt, akkor
is itthon maradtunk Robbal, amikor megérkeztünk LA-ből és azóta sem voltunk
sehol.
- Oké, de este
nincs semmi külön romantika jöttök és kész. Különben kénytelenek leszünk mi
társulni hozzátok a hálószobában. – mondta Shane tettetett nehezteléssel.
- Bizony ez így
van Kris, nekünk elég egy fotel meg egy tál popcorn!- nevetett Madie.
Elképzeltem
ahogy Madie és Shane tényleg bent ülnek a szobában míg mi közben Robbal
szeretkezünk, és kirázott a hideg.
- Oké oké
ígérem!
Az ajtó
becsukódott, de még láttam ahogy Shane mutatóujját a szeméhez emeli majd rám.
Ez amolyan „figyellek, rajtad tartom a szemem jelzés volt köztünk”.
- Sam ugye
hagytatok még valamit Robnak is?- siettem gyorsan az asztal felé.
- miért az nem
volt elég amit az előbb kapott?-kérdezte Sam és elfordult, hogy ne lássam az
arcát.
- Mire
gondolsz? Néztem rá döbbenten…
- Kris, Kris,
Kris… tudod, hogy az én szobám is arra van- fordult felém most már nevetve.
- Fejezd be!
Miért kell mindig engem égetni- mondtam félig mérgesen félig pedig nevetve,
leplezve zavarom.
- Ne aggódj,
Rob ennél sokkal többet szokott kapni- mondta miközben a kezembe nyoma a
reggeli maradékát egy tálcán ízlésesen tálalva. Na ezért nem lehet rá tartósan
haragudni…
- Kösz…
-morogtam. Kíváncsi leszek mikor fordul a helyzet, hozz csak ide csajt, és
ígérem odaköltözök az ajtód elé! –mondtam és gúnyosan néztem rá, hátha megtudom
ijeszteni egy kicsit.
- Oké, de akár
be is jöhetsz, izgat ha néznek.-
nevetett Sam ismét, én pedig azon nyomban felspuriztam a lépcsőn, hogy ne
hallhassa kitörni készülő kacajom.
Rob éppen akkor
jött ki a fürdőből, amikor becsuktam magam mögött az ajtót. Végignéztem rajta
és legszívesebben lekötöztem volna, hogy egész nap az enyém legyen. Bőre még
félig vizes volt, illata tiszta és férfias egyszerűen nem bírtam vele betelni.
- Kris ne nézz
így rám… -mondta miközben nagyot nyelt.
- Ö.. hogy?
Ocsúdtam fel hirtelen.
- Éhesen…-
mosolygott Rob. Az alsó ajkad pedig folyton harapdálod ilyenkor, pont úgy, mint
amikor erősen elgondolkozol valamin… Tudod menyire őrjítő és szexi vagy
ilyenkor? Legszívesebben…- de nem fejezte be a mondatot, inkább öltözni kezdett
ami azzal járt, hogy ledobta magáról a törölközőt a tálca pedig megremegett a
kezemben.
Jajj tényleg a
reggeli. Gyorsan leraktam az ágyra és a ledobott törölközőt felkapva, Rob mögé
léptem és törölgetni kezdtem a hátát. Szerencsémre a boxer már rajta volt így
egy fokkal könnyebb volt türtőztetni magam.
-Hoztam neked
reggelit! A többiek már mind befalták a többi, de Sam megmentett neked
valamennyit belőle. Ja és megígértem Shane-nek és Maddie-nek, hogy este
bulizunk egyet…
- Oké nem gond,
a fiúk is cseszegettek tegnap, de akkor túl idegbeteg voltam az ilyen témához.
Lehajtottam a
fejem , amikor leesett miről beszél.
- Ma nem megyek
suliba-mondtam gyorsan, hogy ebből ne legyen balhé.
- Miért nem?-
húzta fel Rob a szemöldökét, de közben igyekezett a reggeliére koncentrálni.
- Mert sok a
tanulnivalóm és be kéne hoznom a lemaradás. Addig úgysem értek semmit, és van
valaki aki majd átküldi nekem a mai anyagot.
- Rendben.
- Rob?
- Nem tudok
mást mondani kicsim, ha te így érzed jónak… Megtetted amit kértem, szóltál
róla.
- Oké csak
olyan fura lettél.
- Mert
sajnálom, hogy lemaradsz az óráimról... Ennyi az egész. Meg késésben
vagyok. Megyek is.- mondta és felugrott,
hogy gyors csókkal elbúcsúzzon.
Csókjától még
égett a szám, amikor becsukódott mögötte az ajtó…
Azonnal
nekiálltam teendőimnek, valahogy nem volt étvágyam, csak Rob maradékából
csipegettem egy kicsit. A ház teljesen üres volt.
A tanulás most
megnyugtatóan jól esett és a lelkiismeret furdalásom a kimaradt hetek miatt
kezdett enyhülni. Délben szünetet
tartottam és megebédeltem.
Hihetetlen, de
Rob máris hiányzott. Gondoltam írok neki egy sms-t, azzal biztos nem zavarom
meg, majd elolvassa ha ideje lesz rá.
„Szia, már most
hiányzol… hánykor érsz haza? Szeretlek: K”
Doboltam a
lábammal annyira vártam, hogy válaszoljon, de még vagy negyed órán keresztül
nem érkezett válasz.
Már visszaültem
görnyedni a könyveim fölé, amikor végre megszólalt a telefonom jelezve, hogy
sms-em érkezett.
„Két lányt
korrepetálok tesiből, nem tőletek. Fél négy körül érek haza! Te is nagyon
hiányzol! Remélem haladsz a tanulással. Csók:R”
- Igen
apu-kuncogtam magamban. Próbáltam
kiszámolni, hogy vajon mikortól lehet az a korrepetálás… Talán meglephetném… Olyan
izgatott lettem ettől az ötlettől, hogy szinte nem is bírtam rendesen
koncentrálni a tanulásra. Egy órát bírtam és végem volt.
- Shane!
Ezazz!!!!!! –ugrottam barátnőm nyakába amikor megláttam gynútlanul belépni az
ajtón.
- Vigyél engem
a suliba érlek!!
- Jézusom…. Mi
a ….
- Rob.-vágtam
rá egyszerűen, mert olyan voltam, mint egy lelkes kisgyerek aki megkapta egy
órára a csokigyár kulcsát és most rohan, hogy minél előbb odaérjen.
- Egy fokkal
nyugodtabb lettem amikor már a kocsiban ültünk. Most a dübörgő zene sem tudott
zavarni, egyszerűen csak ott akartam lenni minél előbb vele. Fogalmam sem volt,
hogy tudom majd elcsípni, de számításaim szerint az első és második lány között
kell lennie egy kis szünetnek, mert csak úgy jön ki az idő, normál diákszámítással.
Ahogy a lábam
újra talajt ért már futottam is a tornaterem felé, hogy bekukucskáljak.
Teljesen üres volt. Megnéztem a kiírást, hogy lássam végre nem számítottam-e el
magam. Az első lány negyed óra múlva jön…. Remélem Rob előbb. próbáltam
kinyitni az ajtót, és meglepődtem amikor valóban ki is nyílt. Ezeket zárni
szokták, legalábbis úgy gondoltam. Talán a szertárral is ekkora szerencsém
lesz… Gyorsan becsuktam az ajtót magam után és a szertárhoz siettem. Az is
nyitva hát ez hihetetlen…
Bementek és
leültem az egyik zsámolyra. Remélem Rob hamarosan jön, és jó meglepetés lesz.
Negyed óra
múlva hangot hallottam. Valaki kinyitotta a terem ajtaját és hallottam közeledő
lépteit. Gyorsan a szekrény mögé húzódtam, hogy ha mégsem Rob az akkor ne
vegyen észre, ha pedig ő akkor hátulról támadhassak.
A szívem úgy
dobogott izgatottságomban, hogy azt hittem bármelyik pillanatban kikukucskál a
pólóm alól.
Az ajtó
résnyire nyílt, majd becsukódott. Kattanást hallottam. Óvatosan kinéztem
rejtekhelyemről, de a szertárban rajtam kívül nem volt senki…
Az ajtóhoz
mennem, hogy a terembe is kilessek, de megdöbbenésemre az ajtó nem nyílt.
Bezártak. Azonnal a telefonomhoz kaptam, és Rob számát hívtam. Hamarosan
azonban szétkapcsolt a vonal. Térerő egy pöcök… Remek! Nem esek kétségbe, nem
esek kétségbe, nem esek kétségbe….
Francba!!!!!!
81. Rész
/Robert
szemszöge/
Az éjszaka és
Kristen nyoma egész nap a bőröm égette. Úgy vártam az énekórát, mintha akkor
találkozhatnánk, de persze tudtam, hogy
ez ma nem lehetséges. Megértettem okai és nem is haragudhattam rá emiatt,
ugyanakkor kezdtem beleőrülni a szerelembe. Megszoktam, hogy csak a húgomért
kell aggódnom, de őt már régóta ismertem, sőt én neveltem fel, tudtam, hogy
mire képes. Viszont Kristen annyira törékeny… A vak is látja, hogy sebezhető és
könnyű célpont. Persze csak a teste, mert az esze nagyon is a helyén van, ahogy
az érzései is. Kölcsönösen elszúrunk dolgokat, de ez nem csoda hiszen
mindkettőnknek ez az első és remélhetőleg örökké tartó nagy szerelme és
szerelmes kapcsolata. Mégis azt kívánom bárcsak ne ilyen hirtelen történt
volna. Ha legalább ismertük volna egymást pár éve és ez a szerelem egy baráti
kapcsolatból alakult volna ki, amikor az egyik fél nyolcvan százalékra tudja,
hogy mit várhat a másiktól. A mi esetünkben ez jó indulattal is csak
ötven-ötven volt, azért jóindulattal, mert a döntések sok irányba futnak. Nem
létezik egyszerűen igen és nem, vagy fekete és fehér, hanem rengeteg helyen
hibázhat az ember. Ettől félek a legjobban, hogy elszúrom valamivel és egyik
percről a másikra keze kicsusszan az enyéim közül.
Próbáltam
kizárni minden butaságot a fejemből és csak a tanításra koncentrálni. Ami a
munkám problémát jelent a párkapcsolatomban azóta, valahogy a tanítást sem
tudom élvezni és ez rossz azért, mert ezt a hivatást választottam, semmi máshoz
nem értek… Legalábbis nem tudok róla. Talán ha sikeresebbek lennénk a bandával…
Régen mindenképpen művész szerettem volna, el sem tudtam képzelni magamnak
semmilyen földhözragadt, reális dolgot, aztán…. Hát igen, a szükség nagy úr… Beszélnem
kell erről a srácokkal, amint lesz egy kis időm jobban átgondolni.
Szinte alig
vettem észre, hogy kicsengettek, azonnal a tanári felé indultam, hogy
lecseréljek pár nálam levő dolgot és igyak egy kávét. Csak páran lézengtek a
helységben és a gép is szabad volt. Amint a gőzölgő fekete a kezemben volt, már
indultam is a folyosó túloldalára ami a tanári dohányzó volt. Kinyitottam az
ablakot és a párkányra telepedtem. Itt sem fogadott zsúfoltság, csak a
pszichológia tanár pipázott a túlsó ablaknál. Róla is Kristen jutott eszembe,
hiszen, ez a pasas az egyik tanára.
Szinte zavarba
ejtően méregetett… Ahogy ránéztem egyből megbántam, mert így megragadta a
pillanatot és olyat mondott, hogy majdnem kiestem a nyitott ablakon.
- Megmondaná
Stewartnak, hogy a csütörtöki dolgozat rövid összefoglalója már fent van a
neten?
- Hogy… kinek?-
kérdeztem és próbáltam úgy tenni, mint, aki nem kapaszkodik annyira az
ablakkeretbe, hogy az mindjárt kettéhasad.
- Stewart… Most
lesz vele énekórája nem?
- Ó, nem uram,
már megvolt. Most jöttem ki a teremből. És Miss Stewart mára beteget jelentett
ha jól értesültem, ugyanis nem találkoztam vele.
-Értem.
- Viszont
holnap lesz vele órám és ha gondolja szívesen átadom az üzenetét.
- Remek.
Reméljük holnapra Miss Stewart már makk egészséges lesz. Eszes lány, kár lenne
ha romlana az átlaga…
- És még szépen
is énekel.- tettem hozzá, de próbálta, tárgyilagos lenni, minden érzelemtől
mentes.
- Csak nehogy a
szép hangja a tanulás rovására menjen… - ezt az egyet kérem tőle, mondta a
professzor majd eloltotta a pipáját és egy fejbiccentéssel kisétált a
dohányzóból.
Hamarosan
kezdődik a következő ének egy másik csoportnak… Előkaptam a telefonom, hogy
megnézzem az időt, ekkor láttam, hogy nem fogadott üzenetem van Kristentől. Már
a nevére is megdobbant a szívem. Az üzenet kedves volt, de cseppet sem
könnyítette meg a dolgom. Gyorsan visszaírtam, majd cigim elnyomva előkaptam a
szájvizet és tanárhoz egyáltalán nem méltó módra, beleittam, kicsit
körbevezettem a számban, majd meggyőződve arról, hogy senki sem lát, kiköptem
az ablakon. Nem szerettem volna, dohányszagot árasztva beszélni a diákjaimnak.
Az óráimnak már
vége volt, de két lányt be kellett hívnom tesiből korrepetálásra, mert szörnyű
időt futottak a múltkor. Nem is értem, hogy a sok választató sport közül miért
pont a felmérésekre esett a választásuk. Persze elképzelhető, hogy későn kaptak
észbe és már csak ez az egy hely volt üres… Az idő szép volt és a terem nem
volt elég hatalmas ahhoz, hogy kényelmesen kanyarok nélkül lehessen futni, így
kimentünk a külső pályára. Eredeti tervemmel ellentétben egy időpontra hívtam
őket, hogy minél előbb letudhassuk az egészet és mehessek haza Kristenhez.
/Kristen
szemszöge/
Folyamatosan a
telefonommal bajlódtam, és már nem egyszer álltam fel, hogy neki vágom a falnak
a kis készülék, de aztán minden egyes alkalommal be kellett látnom, hogy ez a
haszontalan készülék az egyetlen reményem. Folyamatosan Robot próbáltam hívni,
de nem volt vonal. Átkozott térerő!
Újabb egy óra
telt el azzal, hogy próbáltam a felső ablakot elérni, hogy azt kinyitva talán
kikiabálhatnék valakinek, vagy végre megmozdulna a kis pöcök a masinán…
Minden
tudásomat latba vetve próbáltam zsámolyokat szőnyeget és egyéb berendezési
eszközöket egymásra pakolva olyan magas és lehetőleg biztonságos kupacot
alkotni amin felmászhatnék, de a sikerhez még így is hiányzott vagy egy méter.
Fogalmam sem
volt hová nyílik ez az ablak…
Délután fél öt…
Remek. Ezt nem hiszem el. Lassan az épületeket is bezárják! Jó azért ez nem
igaz, mert van akinek délután is vannak órái…
Rob már vagy
két órája otthon lehet… Vagy másfél… Biztos próbált már hívni. Francba!!!
Na jó, most már
tényleg elegem van! Találtam egy vasrudat már vagy másfél órával ezelőtt, és
úgy gondoltam, hogy végső megoldásnak ez is jó lesz. Megfogtam a csövet, ami
mondjuk úgy nem volt épp könnyű, hiszen ha jól saccoltam tömör vasból készült
és a hossza is túlnyúlt rajtam. Nem voltam benne biztos, hogy menni fog, de pár
próbát megér- gondoltam.
A kupac tetején
kicsit megszédültem, mert nem volt elég megküzdenem a gravitácóval, most már a
vas is húzott volna lefelé, de annyira mérges voltam és kétségbeesett, hogy ez
megnövelte átlagerőmet. Először csak
próbáltam felnyújtani amennyire csak tudtam, de így nem volt erőm másra, csak
kocogtatni az ablaküveget, ráadásul az egyik ilyen ütésnél túlságosan
hátradőltem, és nehezen sikerült csak visszanyernem egyensúlyom annyira, hogy
le ne essek. Stratégiát váltottam. Próbáltam egy hallgató eszével gondolkodni
és nem egy hülye libáéval aki bent rekedt a szertárban miközben várta, hogy
eltölthessen egy lopott pásztorórát a tanárával.
Szóval ha nekem
nincs elég erőm, akkor nem segíthet más csak… A lendület! Ez az! Minél nagyobb
ívben tudom meglódítani a vasat annál nagyobb lesz a gyorsulási sebessége és
megnő az ellenállásra kifejtett ereje! Bingó!
Hátat
fordítottam az ablaknak és mindkét kezem a vasrúd aljára kulcsoltam és hagytam,
hogy lógjon. Hátrafordultam, hogy belőjem a célt, majd vissza. Minden maradék
erőm összegyűjtöttem és Robra koncentráltam, arra, hogy miharabb vele lehessek.
Vettem egy nagy levegőt, majd hátam előbb előre majd hátrahajolt miközben kezem
s a rúd szinte hátravágódott. Hatalmas csörömpölést halottam és éreztem a mögém
hulló üvegszilánkokat. Szerencsére egy sem talál el. Végre! De ez még csak fél siker. A mobilomra
néztem, de a pöcök még mindig nem mozdult, sejtettem. Időközben találtam egy
rossz partfis nyelet, melynek törött nyelét bele tudtam illeszteni a vascsőbe.
Ez volt tervem második fele. Gyorsan
lemásztam a vascsőért mely a padlón végezte és egybeillesztettem a két darabot,
majd újra vissza. Elővettem a telefonom és benyomtam Rob számát valamint a
mikrofont és kihangosítást. Na most kellene gyorsnak lennem bénázás nélkül. A
telefont a partfis szőrére helyeztem amilyen biztonságosan csak tudtam, majd
megnyomtam a hívásgombot és igyekeztem minél előbb feljuttatni a vascsövest
partfisostul és telefonostul az ablak
elé. Sikerült. Füleltem… Ez az valami hangot hallok, talán most tárcsázza. Jajj
kérlek ne hagyj cserben! Csend… Majd egy újabb hang! Ez az! Kiabálni kezdtem!
- Rob itt
vagyok a szertárban! Bezártak a szertárba!A suliban vagyok a szertárban! A
tornateremben! Hozz kulcsot!
Fogalmam sem
volt róla, hogy hallotta-e kiabálásom vagy hogy egyáltalán felvette-e a
telefont, de minden reményem ebben volt. Leszálltam, és leültem. Fentről
áramlott befelé a friss levegő ami azért segített egy kicsit lenyugodni. A következő húsz percben hol a telefonom
néztem, hol az ajtót figyeltem. Öt óra…
Felpattantam!
Valaki bejött a terembe, hallottam ahogy az ajtó kinyílt, majd léptek zaja
visszahangzott és kulcs csörgése. Ez az!!!
Már az sem
érdekelt ki az csak kijuthassak innen!
Kattant a zár!
És én egy másodpercet sem várva tovább szabtam fel az ajtót.
Még fel sem
fogtam, hogy végre kint vagyok, máris kezek fonódtak körém és tudtam, hogy
megérkeztem. Rob!
Ölelt és csókol
és én ugyanezt tettem. Majd amikor ez kicsit lenyugodtunk eltolt magától.
- Kristen hogy
lehetsz ilyen felelőtlen? Mégis csináltál te itt és hogy ragadtál bent?
Kikelt magából…
Most nem szeppentem meg, csak én is ideges lettem. Én voltam bezárva és
oldottam meg McGyver ügyességével az egészet erre még ő is leszúr!
- Miért
miért miért? Mert veled akartam lenni
tudod, azért! Tudtam, hogy lesz egy kis időd a két lány között és gondoltam
megleplek! És képzeld nem én akartam itt ragadni te… te…
- Egyszerűen
nem találtam szavakat, mert mindezek ellenére nem tudtam rá mondani semmi
rosszat és ahogy rám nézett… Először meghökkent visszavágásom nyomán, majd arca
újra indulatos lett… Nem is indulatos inkább vad.. nem hagyta hogy jelzővel
illessem, magához húzott és vadul csókolni kezdett. Olyan szinten felizgatott,
mint a legelső csókunkkor kint a padon. Bevallom hogy egy percig sem
tiltakoztam, tőlem így is megbeszélhetjük a dolgokat, de ha már belémfojtja a
vitát, akkor ne maradjak adósa. Olyan vadul csókoltam vissza, mintha
csókcsatában akarnánk eldönteni melyikünknek van igaza. Pillanatokon belül újra
a szertárban találtam magam csukott ajtó mögött, viszont a kulcs már nálam volt
és még valami más is…
Férfiassága
nekem feszülve lüktetett, miközben hámozta le rólam a ruhákat. Azt hiszem én
elszabtam a pólóját, de nem volt időm kideríteni, mivel a következő pillanatban
már lábaim dereka körül kulcsolódtak a levegőben, hátam pedig a falnak feszült
és a tempó melyet diktált nem hagyott lehetőséget további értelmes
gondolatokra. Vállába haraptam, mire ő nyakamon kezdett karistolni fogaival.
Lábaim olyan szorosan fonódtak össze csípőjén miközben teljes erőmmel magamban
tartottam, mint kezei derekam körül, melyek nem engedték, hogy lecsússzak
történjen bármilyen vad dolog is. Ő most előbb érte el célját, de megkönyörülve
rajtam, nem hagyta abba hevességét és pár perc múlva feltörő sikolyom az egész
szertárba forróságot lehelt. Kezei még mindig tartottak amikor lecsúsztam a
padlóra, hogy összeszedjem magam. Fejem hátravetettem mellkasára és pihegve
néztem fel rá.
- Akkor ezt
megbeszéltük- mondta mosolyogva, de egy kis játszott éllel hangjában.
- Meg- mondtam
pihegve miközben megcsókoltam.
- Csak még egy
kérdés…- mondta.
- Értetlenül
néztem fel rá.
- Mi történt az
ablakkal?- kérdezte szája sarkában bujkáló mosollyal.
- Nem bírtam válaszolni,
csak elnevettem magam, mire őrjítő csók lett a jutalmam.
82. Rész
Ahogy beléptünk
a ház ajtaján, hangos tapsvihar fülsértő zaja keveredett barátaim „na Kristen
nem is te lettél volna” nevetésével. Őszintén szólva nem bírtam védekezni, vagy
megsértődni, egyszerűen csak velük nevettem saját butaságomon. Azt azért már
nem kötöttem az orrukra, hogy tervem végül csak-csak véghezvittem, ha pár óra
szenvedés is volt az ára.
- Gyertek
hagytunk nektek vacsit, de aztán nyomás készülődni! Rob fellépésünk is lesz ma,
hozd a gitárod, a többit már bepakoltuk a kocsiba. –mondta Sam izgatottan,
mintha nem ez lenne a kétszázadik fellépésük. Robbal úgy ettünk, mint akik ezer
éve koplaltatva voltak elzárva a külvilágtól.
- Kris… -
suttogta Rob.
- Hm?- nyögtem
teli szájjal.
- Beszélned
kéne Maddie-vel.
- Oké, de
miért?- kérdeztem gyanakodva.
- Nem tudom,
csak agyon sutyorogtak Shane-nel és nem egyszer hallottam a nevünket…
- Úgy érted
kibeszéltek minket?- kérdeztem, de gyorsan próbáltam elhessegetni minden negatív
gondolatot.
- Nem hiszem,
úgy tűnt mintha vitáznának, de nem egymással lenne bajuk, csak… Nézd tényleg
csak ennyit hallottam. És bekavarni sem szeretnék a barátságotokba, pont ezért
mondom, hogy beszélned kéne velük.
- Oké… Mondtam
egy kicsit lefagyva, mert ez az egész most hidegzuhanyként ért.
Őszintén szólva
elment az étvágyam, a rossz érzéstől és aggodalomtól teljesen összeszűkült a
gyomrom.
Felálltam az
asztaltól, majd egyenesen Madiék szobája felé indultam.
A lányok lázas
készülődésben voltak. Shane a zuhany alatt állt, mint az jó kivehető volt a víz
csobogásából, Madie pedig már a sminkelésnél tartott. Láttam ahogy átfut arcán
valami furcsa dac, amikor beléptem az ajtón. Újabb baljós jel ami Rob igazát
mutatta.
- Szia- mondtam
mosolyogva, bár könnyen megkérdőjelezhető volt mosolyom őszintesége.
- Szia. -mondta
ő is, de ő már a mosollyal sem bajlódott.
-Leültem az
ágyra és vártam hátha magától elkezdi, de látszólag őt jobban érdekelte az,
hogy egy árnyalattal feljavítsa az arcára kent pirosítót.
- Öhm…
Madie…. Nem kéne valamiről
beszélnünk?-kérdeztem és próbáltam visszafogni hangom élét.
- De igen.-
mondta határozottam, hanga mégis félelmet tükrözött. Kezem a térdemen
összekulcsoltam és enyhe ujjtördeléssel vártam, hogy belekezdjen.
- Garrett is jön
ma a buliba. –a tükrön keresztül a szemembe nézett, majd rúzsozni kezdte ajkát.
- Hogy
tehetted?- ennyit bírtam csak kinyögni. Ez a feszültség már napok óta
gyülemlett, de nem gondoltam, hogy ilyen váratlanul kész tények elé leszek
állítva minden együttérzés, kérdezés vagy megbeszélés nélkül.
- Mit hogy
tehettem?- csattant fel hirtelen. – Szerinted engedélyt kell kérnem ahhoz, hogy
a pasimat bemutassam a barátimnak és együtt bulizhassunk.
- Persze neked
nem kell engedély semmihez! Csak menj a fejed után és tegyél rá, hogy esetleg a
barátnőd issza meg a levét ennek a hirtelen ötletnek!
- Hirtelen
ötlet? Kristen te azt gondolod, csak te és Rob lehettek szerelmesek és a házban
senki másnak nem jár ez a kiváltság?
- Sosem
gondoltam ilyet, de nagyon jól esik, hogy ilyeneket feltételezel rólam, mintha
nem is ismernél!
- Persze Kris,
te egy Szent vagy, és most én vagyok itt a rossz, amiért nem bujkálok a saját
barátommal, csak azért, hogy te is bujkálhass a tiéddel!
- Na jó most
már elég legyen ebből! – ordított túl minket Shane mikor kilépett a fürdőből.-
Barátnők vagyunk nem? Legjobbak! Mások azért kapnak hajba, mert lefekszenek
egymás pasijával, ti meg azon, hogy ki hol lehet és kivel!
- Tudtam, hogy
meggondolod magad és nekem adsz igazat! – mondta Madie egyből és büszkén
kihúzta magát.
-Egy frászt!
–vágta rá Shane és egyből folytatta.
-Mind a ketten
önzők voltatok bizonyos szempontból. Madie te viszont ma kész tényeket hoztál
hiába kértelek nem egyszer, hogy előbb beszélj vele!- Hát most megehetitek,
amit főztetek! Madie, Kris most neked hála kénytelen eljátszani velünk együtt a
tanár barátja szerepet, Kris Madie barátja pedig ma nem ismerhet meg téged
rendesen, mert tudom, ha elszáll az agyad akkor nem fogsz egész este jó
pofizni, pláne a színjáték mellett.
- Hát az
biztos- morogtam egyből, mert nem ismertem Garrettet, de ezek után már nem is
éreztem túl nagy késztetést rá, hogy spanoljak vele.
- Egyébként meg
kapjátok be!- az én hangulatom is elintéztétek ezzel az egésszel. Jelen
pillanatban egyikötökre sem vagyok kíváncsi csak Tomra meg egy üveg rövidre.
Azzal fogta a
ruháját és a sminkcuccát, majd átsétált Vick szobájába, hogy ránk se kelljen
néznie. Madie-vel egy pillanatra
összenéztünk, de a harag sokkal nagyobb volt bármi másnál így elfordultunk és én
amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a szobát.
Amikor Robnak
elmeséltem a történteket láttam rajta, hogy próbál higgadtnak tűnni és
elrendezni arcizmait, de azért így sem tudta teljesen elrejteni érzéseit.
„Utolsó” csókja még akkor is égette szám, amikor egy órával később kiszálltunk
a kocsiból Twilight parkolójában.
Shane most sem
hazudott, tényleg távolságot tartott tőlünk, ahogy mi is egymástól, sőt… ahogy
én is Robtól. Legszívesebben már most hazafordultam volna, de a fiúk fellépését
egyszerűen nem bírtam volna kihagyni. Ahogy mindannyian leültünk a szokásos
helyünkre, megjelent Garrett…. A csávó igazi szépfiú és úgy vigyorog mintha
muszáj lenne… Vagy csak túlfényesítette a fogsorát és nem bírja becsukni a
száját.
- Szia, te
biztos Kristen vagy!- lépett hozzám, hogy kezet fogjon két puszi kíséretében.
- Aha. – te meg
biztos az a srác, akit most legszívesebben tökön rúgnék- gondoltam, miközben
szívélyesen rámosolyogtam. Aztán amikor rájöttem, hogy ez így eléggé álszent
dolog, inkább visszavettem a mosolyból.
- Tanárúr-
vigyorgott Garr amikor kezet fogott Robbal, Samék persze nem bírták ki ezt a
jelenetet vihogás nélkül.
- Rob-
helyesbített az említett, majd lopva rám sandított.
- Madie már
elmesélte, hogy alakult ki ez az érdekes
helyzet, de meg ígértem neki, hogy én nem szólok senkinek, hiszen ti is
fiatalok vagytok mint mi. –mondta Garrett és egy fokkal szimpatikusabbá vált,
bár tudtam, hogy nem rám és Robra gondol helyzet alatt, hanem az együtt
lakásra.
- Megyünk
táncolni?- kérdezte Garrett főleg Madie-től, de mindenkin végigfuttatva
szemeit.
-Persze
menjünk. Egyeztek bele Samék.
-Jaj nem,
mégsem… Mi jövünk fiúk!-mondta Marcus kezében a beosztással. Majd utána!
- Hű ti
zenéltek is? – kérdezte az „új tag”.
- Hát mi annak
hívjuk, de majd eldöntöd magad öcsi!- nevetett Sam.
Végigénekeltem
az összes számot, annyira magával ragadott a hangulat. Rob olyan szexistené
vált a színpadon…. Egyszerre volt dögös gitáros, érzékeny művész, mély átérző és a hangja… A
kinézete… Ha nem tudtam volna, hogy az enyém egyszerűen megvesztem volna minden
pillanatáért, és olyan lettem volna, mint azok a sikítozó őrül rajongók.
- Szia
neharagudj!- mondta egy váratlan hang. Odafordultam.
- Tessék?
–kérdeztem meglepődve az idegen lányra nézve.
- Van egy
bandám és már csak egy énekes hiányzik. Az előbb lefüleltem, hogy gyönyörű
hangod van, esetleg nem csatlakoznál hozzánk?
- Hogy én?
Biztos nem valaki más hangját hallottad
csak rossz emberre saccoltál? Elég sokan vagyunk itt.- mondtam és szinte
kerestem a kész átverés kameráját.
- Dehogy! Itt
álltam melletted. Légyszi! Nagy szükségünk lenne rád! Legalább csak gondold meg
itt leszek még egy darabig!
- Öhm…
- Ezt igennek
veszem és várok! A pult környékén megtalálsz ha döntöttél. Csajszi én bízom
benned!- mondta és vállon veregetett majd ott hagyott.
Ez a nap…
Robék már
lejöttek a színpadról, de még beszélgettek valakivel. Kimentem a mosdóba, hogy
egy kicsit felfrissítsem magam, szörnyen melegem volt.
- Na hogy
bírod?- kérdezte pár perccel később Shane aki végül csatlakozott hozzám.
- Melegem van…-
mondtam.
- Nem erre
gondoltam.
-Jó tudom, ne
haragudj. Mérges vagyok. Kicsit úgy érzem, hogy át lettem verve, vagy inkább
semmibe lettem nézve.
- Azt mondtam
nem folyok bele, és nem is fogok, de ezt el kell rendeznetek mielőbb, mert
minden ilyen a barátság rovására mehet.
- Persze.. Majd
ha lehiggadtunk. –mondtam és komolyan is gondoltam.
- Nah
visszamegyek Tomhoz.- mondta barátnőm majd az ajtó felé indult.
- Hé,
Shane!-kiáltottam utána.
- Hm?-fordult
vissza.
- Kösz!-
mondtam hálásan.
- Ugyan már!-
mondta és becsukta maga mögött az ajtót.
Pár perc múlva
én is visszaindultam, és egyből a pulthoz mentem, hogy kérjek valami hideget.
Ahogy leadtam a
rendelést szemem egyből Robot kezdte pásztázni. Előbb az asztalt néztem, de ott
nem volt. A táncolók között kiszúrtam Madiék párosát amint épp egy szexisen
táncoló párost próbálnak legyőzni hasonló mutatványokkal.
Épp elidőztem
az ellenfél formás hátsóján amikor tarkón vágott a felismerés. Az ott Rob?
Hát ezt nem
hiszem el! Rob Garettel nevetgélt miközben egy szőke ott illegette magát
előtte. És Rob még a derekát is átkarolta…
- Elnézést!
–szóltam a csaposnak.
- Igen?
- Meg gondoltam
magam. Inkább valami erőset kérnék!
Tíz perc alatt
lehúztam az elém tett italt szinte az ízét sem éreztem. A hatását viszont
szinte azonnal. Néha a parkett felé pillantottam, de szinte egyből el is kaptam
a tekintetem. Nem attól féltem, hogy megcsal, bár… Inkább úgy mondanám, hogy
próbáltam bízni benne… Az esett rosszul, hogy neki ilyen könnyen megy ez az
egész és hogy nekem még egy ilyen „terelős” helyzetben sem jutna eszembe idegen
férfival táncolni ráadásul ilyen merészen.
- Na mi a helyzet eldöntötted?- kérdezte a
lány aki egy órája jött oda hozzám.
- Mi… hogy az…
rendben. -mondtam, mert agyam már olyan tompa volt, hogy szinte fel sem fogtam
szavaim jelentőségét.
- Komolyan?
Vááá! – sikított a fülembe és egyből kért pár újabb kört. Nekem ennyi most
bőven elég volt ahhoz, hogy jó fejnek tűnjön.
83.Rész
-
Ismered a Crimson and Clover című számot?-
kérdezte Mira, miután bemutatkozott.
- Ö… Igen persze, pár éve az egyik
kedvencem volt!- mondtam elgondolkozva és fülemben máris felcsengett a jól
ismert dallam.
- Remek, akkor itt az ideje, hogy
zenéljünk egy jót!- kiáltotta majd lehúzott a bárszékről.
- Nem én nem!!!- mondtam egyből ahogy
észhez tértem egy kicsit.
- Dehogynem csajszi mire várnánk?
Általában itt játszunk és hamarosan egy verseny is lesz amire most, hogy van
énekesünk simán benevezhetünk. A fődíjra nagy szükség van.
- De te ezt nem érted! Csak azért
mondtam igent, mert a pasim épp ott táncol egy másik csajjal érted!
- Akkor meg minek ácsorogsz még itt?
- Mert ez bonyolult. Van velünk egy tag
aki nem tudhatja meg hogy járunk.
- Na jó, akkor én nem is akarok tudni
semmiről, mert ha ez ekkora titok tuti nem mondanád el, ha nem lenne benned
némi igazságszérum. Viszont ha ekkora feszkó van benned akár a színpadon is
levezethetnéd! Azt hiszem a lazító fél óra már megvolt!-lökött az előttem
sorakozó üres poharak felé.
- De még sosem énekeltem közönség előtt,
pláne nem zenekarral meg minden.
- Csajszi mindent el kell kezdeni és nem
az MTV-be tuszkoltunk be, ez csak egy szűk közönség akik hozzá vannak szokva az
amatőr előadókhoz. Figyelj mi már csináljuk ezt pár éve, szóval ha mi nem
parázunk a hangod miatt akkor te se tedd. Az a pasi is néz majd egyet és egyből
otthagyja azt a szöszit.
- Csináljuk!- mondtam azonnal mielőtt
meggondolhattam volna magam.
Nem tudom mi
ütött belém, de vágytam erre! Úgy éreztem ki kell törnöm valahogy különben
megbolondulok. Nem akartam Robot hibáztatni, vagy mérgesnek lenni rá, de mégis
az voltam, és ha valaki ezt érzi akkor ezt érzi attól függetlenül, hogy jogosan
vagy jogtalanul.
-Ez a beszéd
csajszi! Gyere bemutatlak a zenekar többi tagjának.
Kézen fogott és
egy, a miénkhez egészen közeli asztalhoz vezetett. Bemutatott három lánynak, a
nevükre nem emlékszem. Mira volt az egyik gitáros, rajta kívül volt még egy
lány, aki szintén gitározott, valamint egy dobos és egy akusztikus hegedűn
játszó csaj, aki miatt a szokásos, általam elképzelt tipikus együttes felállás
megbomlott.
Mindenkivel
kezet fogtam és a szemük csak úgy csillogott, amikor megtudták, hogy nem kell
tovább keresgélniük. Biztos voltam benne, hogy pár perc múlva ezt máshogy
fogják gondolni. Viszont a banda egysége nagyon szimpatikus volt, Mira azt
mondta nekik, hogy jó leszek és ők egyáltalán nem kérdőjelezték meg
választását.
- A lányokkal együtt a színpadra
vonultunk, ahogy felléptem remegni kezdett a lábam. Láttam, ahogy szépen sorban
ránk szegeződnek a tekintetek és a Dj lenyomta a zenét. Rob és a szöszi
abbahagyták a táncolást, és a szőke valamerre el, míg Rob az asztalunkhoz ült.
Végig őt néztem és amikor rám pillantott, a remegés abbamaradt. Szemei előbb
meglepettséget, majd kíváncsiságot tükröztek, olyan volt, mint aki egyik
ámulatból a másikba esik. Most már minden barátunk engem figyelt és éreztem
ahogy arcom lángolni kezd. Mira elém állította a mikrofont, ezek szerint
hamarosan kezdünk. Próbáltam a szövegre koncentrálni, de Rob pillantása égette
bőröm és óhatatlanul is folyton rápillantottam. Megszólalt a gitár… Szinte
megugrottam a váratlanul erős hangon. Gyerünk Kris koncentrálj, éld bele magad
a zenébe!
Én következtem.
Próbáltam magabiztosan énekelni minden eges hangot hajszálpontosra belőni, nem
engedhetem egy cseppnyi remegést sem. Ezek a lányok számítanak rám. És ott van
Rob… Tudom, hogy mit érzek minden egye alkalommal amikor a színpadon látom, azt
akarom, hogy ő is ugyanígy érezzen, hogy büszke legyen rám! Pár sor után végre
sikerült, teljesen a zene uralta testem és átadtam magam az önfeledt
pillanatnak. Most már nem csak cövekként álltam, hanem táncoltam… Mikrofonnal a
kezemben. Éreztem ahogy folyamatosan áramlik ki belőlem minden negatív és nem
számít más csak, hogy jól érzem magam és azt akarom hogy aki engem hall az is
így érezzen.
A csoda amilyen
hirtelen kezdődött olyan gyorsan is ért véget és én álltam, miközben az emberek
tapsoltak, Sam fütyült Rob pedig állt és csak nézett, mint aki még mindig nem
tért magához. Fogalmam sincs mikor állt fel, de hihetetlen érzés volt ez az
egész. A lányok mind mellém álltak és miközben meghajoltunk, annyi bókkal
árasztottak el, hogy szinte újra elpirultam.
A következő
negyed órában megbeszéltük a részleteket miszerint nincsenek kötött próbák,
mivel mindenki elfoglalt, nekem csak elküldik a dalt és a szöveget, minden
fellépés előtt tartunk egy próbát és ennyi. Viszont bármikor hívhatom őket,
barátjuknak fogadtak. Ez nagyon jól esett és annak kifejezetten örültem, hogy
ennyire lazára veszik a programot. A barátkozás sem volt utolsó, de tudtam,
hogy először Madie-vel kell rendbe tennem a kapcsolatunkat hiszen a legjobb
barátnő mégis csak legjobb barátnő és én azok kevesek közé tartoztam akinek
ebből kettő is megadatott.
Mint
elköszöntem az asztalunkhoz mentem és fogadtam a gratulációkat.
- Kristen milyen kis áruló vagy! Ha
tudtam volna hogy ilyen jó hangod van én magam „szerződtetlek” hozzánk! –
mondta Sam nevetve.
- Én tudtam milyen jó hangja van és már
nem egyszer megfordult ez az ötlet a fejemben… Akár együtt is énekelhettünk
volna, csak mivel az énekórán is napokba telt, hogy kicsikarjam belőle ezt a
csodát úgy gondoltam, hogy tárgytalan a dolog.
Most Rob volt
az aki sorra itta az italokat, de legalább a szőkét kihagyta a buliból.
- Tudod nem terveztem ezt előre!-mondtam
és ismét ideges lettem.
- Senki sem állította hogy igen. -
mondta kissé ridegen.
- Úgy gondoltam észre sem veszed,
annyira elvoltál foglalva a szöszivel.- vágtam vissza, mert már nem bírtam
tovább.
Rob erre
felkapta a fejét és szeme villámokat szórt, de nem volt ideje válaszolni, mert
megjelent az asztalnál Madie és Garrett.
- Na mi a helyzet srácok, jól
szórakoztatok?- kérdezte Marcus, hogy elterelje rólunk a figyelmet.
- Naná, Kristen nem is tudtam, hogy
ilyen jó hangod van!- áradozott Garrett és még Madie is rám mosolygott.
Kezdtem azt
hinni, hogy innentől szent a béke, de a következő pillanatban elborul az agyam.
- Sam ugye nem baj, ha Garrett ma velem
alszik? Megbeszéltem Shane-nel aki … Tomnál alszik így elfogunk férni.
- Persze mintha nem lenne elég
hely!-mondta Sam és ezzel egyben engedélyt is adott, miközben bocsánatkérően
nézett Robra.
- Na jó én megyek. -mondtam végül,
mielőtt még olyat teszek amit megbánok.
Láttam, hogy
Rob is mozdul, de Bobby visszatolta Garrettre nézve.
Őszintén szólva
ezt most nem is bántam, mert egyedül akartam lenni. Taxival mentem haza,
gyorsan letusoltam, majd leülve a közös ágyunkra úgy éreztem, hogy nem
szeretnék most itt lenni. Túl mérges voltam ahhoz, hogy lefeküdjek és várjam
Robot aki valószínűleg szintén idegbeteg. Menekülőre fogtam a dolgot. Hagytam
egy kis cetlit az ágyon, miszerint ne aggódjon és, hogy holnap jövök, csak
egyedül akarok lenni, majd újabb taxit hívtam és összepakoltam pár holmit.
Könyvet ruhát és tisztálkodó szert egy kis hátizsákba. Az íróasztal fiókjában
addig kutattam míg végre megtaláltam amit kerestem. Tudtam, hogy nem szép dolog
amit teszek, de most ez érdekelt a legkevésbé.
Taxit hívtam,
és ahogy elhajtottunk újra fellélegeztem egy kicsit.
Fél órával
később elérve célom nagyot szippantottam a friss levegőbe és a sötétben matatva
elővettem a kulcsot. A zár kattant és én beléptem a faházba.
84. Rész
/Robert
szemszöge/
Nem bírtam
felfogni… Kristen, a színpad , a fények… először olyan volt, mint egy ijedt
őzgida, de még így annyira gyönyörű, hogy szinte megbabonázott. Az elmúlt fél
órát egy olyan lánnyal kellett töltenem, akinek semmi más célja nem volt,
minthogy a fenekét a farkamnak dörgölje, mintha bárki más feltudna izgatni
annyira, mint Ő. Neki nem volt szüksége ilyen praktikákra, már a puszta
látványa is izgatóbb volt, mint bármi más. Az egészbe csak azért mentem bele,
mert Garrett egyfolytában azt hangoztatta, hogy ha nincs barátnőm akkor miért
nem flörtölgetek ha meg van akkor miért nincs itt, szóval nem volt kedvem egy
kitalált barátnőről áradozni akit majd rövid időn belül be kellett volna
mutatnom.
Kristen hangja
még százszor jobb volt, mint amire emlékeztem. Elképedve hallgattam miközben a
zene átjárta testem és olyan érzésem volt, mintha egy különleges lény lenne,
egy szirén, akit arra teremtettek, hogy az ujjai köré csavarjon minden egyes
mozdulatával. Amikor táncolni kezdett,
szinte lángra lobbant a színpad. Csípője a zene ütemére mozgott és
megbabonázott. Láttam, ahogy a körülöttem lévő férfiak csorgatják a nyáluk és
nem egy illetlen mondatot is elkaptam. Mire észbe kaptam már ökölbe szorult
kézzel álltam pár centire előző helyemtől. Haja olyan lágyan omlott hátára,
minden mozdulat megrezegtette, szinte hullámzott az ütemre.
A szám végénél
kicsit fellélegeztem. Még hosszú időnek tűnő percekig nem jött oda az
asztalunkhoz és e röpke idő elég volt ahhoz, hogy megmérgezze a lelkem.
Csalódott voltam amiért kihagyott ebből, olyan jó lett volna vele énekelni, ha
velünk a barátaival teszi mindezt, és főleg velem…
Nem bírtam
visszafogni magam és utolsó mondata amit a szőke lányról mondott, teljesen
kicsapta nálam a biztosítékot. Legszívesebben egyből utánamentem volna, hogy
észhez térítsem, ugyanakkor Garrettnek is behúztam volna egyet amiért ezt nem
tehettem. Fél órával később értem haza és egyből a szobámban mentem. A kis
papír olyan feltűnő volt az ágyon, mintha világított volna.
Düh,
csalódottság, méreg és szerelem egyszerre keveredtek össze és hatalmas lavina
készülődött elindulni.
/Kristen
szemszöge/
A kis ház
eléggé hűvös volt, de ez most nyugtatóan hatott rám, ahogy a három szál cigi is
amit az ajtó előtt elszívtam. Alapjáraton nagyon féltem volna itt az erdő
mellett, egyedül a sötétben, de most ez annyira lényegtelennek tűnt. Kezdtem
azt gondolni, hogy a félelem valójában csak az unalom elűzése balga módon.
A benti
kandalló szinte csalogatott, de még sosem csináltam ilyet… A filmekből vettem
minden tudásom, és amikor megláttam a ház mellett szépen sorba rakott tűzifát
úgy gondoltam nincs veszteni valóm. Bevittem pár hasábot és szépen egymásra
helyeztem őket. Találtam pár 1998-as újságot, és azt hiszem joggal
feltételeztem, hogy már senkinek sem kellenek. Gyorsan begyűrtem a fa alá, majd
az öngyújtómmal annyi helyen kattintottam ahány helyen csak tudtam. Az elején
nehezen indult el a lángocska, és nagyobb füstfelhőt küldött felém, biztos
nyirkos volt a fa, de aztán még több újság segítségével végül sikerült meleget
csalnom a kis házba. A kandallóban vidáman ropogott a tűz, hangulatom pedig
mérgesből kezdett átmenni romantikusba. Annyira furcsa volt Rob magán helyére
menekülni Rob és a saját haragom elől. A párnát és paplant is a kandalló elé
terítettem, hogy minden szépen átmelegedjen.
Kezdtem elálmosodni. Elővettem a telefonom, hogy beállítsam az
ébresztőt, mire találtam öt nem fogadott hívást Robtól. Nem tudtam mire véljem…
Pontosabban nem tudtam, hogy reagáljak-e rá. Végül úgy döntöttem, egy sms-be
nem fér bele semmi telefonon keresztül meg butaság veszekedni. Nem mentem el
szó nélkül, ezt igazán nem róhatja fel nekem. Átöltöztem, majd lefeküdtem a
finom meleg ágyba. A tűzzel nem kellett foglalkoznom, úgy gondoltam a fa kitart
még egy darabig és annyira azért nincs hideg, hogy túlságosan kihűljön a ház
reggelig.
Az álom nagyon
gyorsan elnyomott.
Hűvös szellőt
éreztem és álmomban is feljebb húztam a takarót testemen. Ajtó nyikorgás és egy
különös érzés. Vajon még álmodom? Kinyitottam szemem, pontosan tudtam, hogy hol
vagyok, de mégis úgy éreztem valami nem stimmel. Egy kicsit feljebb húztam
magam az ágyon, és körülnéztem. Az álmosságtól összeragadt szemekkel először
csupán annyit érzékeltem, hogy a tűz helyén már csak apró lángocskák vannak, de
még mindig kellemesen meleg volt. Valami váratlanul megmozdult és én annyira
megijedtem, hogy majdnem felsikoltottam.
- - Rob?
- -Én.
Az ijedtség
hatására minden álom kiszaladt a szememből.
- Tudod, hogy megijesztettél?! –keltem
ki magamból, de az ágyból azért nem, mert kellemes meleg volt, és amúgy is
biztonságosabb volt innen veszekedni.
- Szóval én ijesztettelek meg? Akkor ez
itt mi?- mutatta fel a remegő kezében tartott papírt. Egyből felismertem. Az én
kézírásom volt rajta.
- Írtam, hogy ne aggódj!- csattantam
fel újból. – és egyébként is honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Hát nem tőled az biztos. Nagyjából
azután , hogy egy órán keresztül hívogattalak-tekintete a mellettem heverő
mobilra siklott- amit biztosan észleltél észrevettem, hogy az asztal fiókjából
félig kilóg egy papír. Akkor még nem állt össze a kép, de felhívtam a taxi
társaságot és megkérdeztem, hogy aki erről a számról kért fuvart merre ment?
Akkor minden világossá vált.
Hát ez szép
volt… -gondoltam magamban, de csodálatom eszem ágában sem volt kimutatni.
- És akkor most mi lesz? Reggelig
veszekedni fogunk, mert ami azt illeti nem véletlenül szerettem volna egyedül
lenni.- mondtam és láttam, hogy érzékeny pontot érintek.
- Legyen ahogy akarod, de ha már idáig
eljöttem, maradok.
- A te házad. –mondtam újra mire
tekintete szinte felnyársalt.
- Jó éjt!- ennyit bírt csak kiszűrni
fogai közt, majd a másik, jóval kisebb ágy felé indult.
- Neked is.- azzal befordultam, hogy
újra elaludjak, de lehetetlen volt. Még mérges voltam ugyan, de tudtam, hogy
előző szavaim sokkal bántóbbak voltak, minden eddiginél. Tőle sosem kaptam
ilyen durva, direktben bántó mondatokat, holott ő is ugyanolyan mérges volt,
mint én.
Már egy fél
órája szenvedtem magamban, amikor úgy döntöttem nem bírom tovább. Őszintén
szólva nem gondoltam, hogy én leszek az, aki végül feladja. Felálltam és
közelebb araszoltam hozzá.
Szemeivel a
tetőt kémlelte, ezek szerint túl mérges az alváshoz. Lopva rám pillantott, de
aztán elemelte rólam tekintetét.
- Rob? Nem jönnél át hozzám a másik
ágyba? Az sokkal melegebb…- próbálkoztam, de bocsánatkérésre nem voltam
hajlandó. Nem csak az én hibám volt a mai.
- Minek Kristen? Az előbb még egyedül akartál lenni. -mondta
keményen.
- Mindenki meggondolhatja magát…-
próbálkoztam tovább, de amikor erre sem reagált fogtam magam és az ölébe ültem,
ha akarta ha nem.
- Most mit csinálsz?- kérdezte,
miközben csípője enyhén megmozdult.
- Majd meglátod!- mondtam és csupasz
mellkasára hajolva csókolni kezdtem bőrét.
- Hagyd abba!- próbált eltaszítani
magától, de gyengének bizonyult mérge vágyával szemben. Így hát folytattam.
- Kristen komolyan mondtam! Nem vagyok
épp a leggyengédebb hangulatomban és nem akarlak „bántani”.
- Ideje lenne, hogy ne aggódj folyton
értem!- közben levettem felsőm.
Rob meztelenül
feküdt le, ezt még a sötétben is láttam, így csak magamat kellett
megszabadítani a ruháktól.
- Nem mondom el még egyszer, ha tovább
folytatod nem vállalom a következményeket!
- Lehúztam nadrágom és egyúttal a
takarót is mely elválasztott kettőnket.
Rob nem
figyelmeztetett tovább, csak feljebb ült és magára húzva egyből belém hatolt.
Felszisszentem, még nem voltam elégé felizgulva ahhoz, hogy ne fájjon. Égő
érzés mardosott, de ő nem bírta fékezni magát. Arcom láttán egy kicsit
lassított, és száját mellemre helyezve izgatni kezdett egészen addig míg újra
éreztem a vágyat testemben. Még mindig fájtak mozdulatai de nem
elviselhetetlenül.
Úgy tűnt
szerelme felülkerekedik haragján.
- Fáj? – kérdezte miközben a mozgást
nem bírta abbahagyni.
- Nem.- hazudtam, összeszorított
fogakkal, de nem tudtam becsapni. Ahogy átlátott rajtam, erőt véve magán ,
kicsúszott belőlem, majd hátamra fordítva felém kerekedett és fejével lábam
között kényeztetni kezdett.
Pár perc múlva
már nyögdécselve adtam tudtára, hogy a vágyam most már nem hogy nem ellenzi, de
kívánja azt, ami az előbb még fájdalmas szenvedésbe torkollott.
Nem hitt nekem,
és egészen addig nem hagyta abba, míg fel nem ugrottam és ismét ölébe
helyezkedve mozogni nem kezdtem. Nyakába haraptam miközben ő egyre sebesebbre
véve az ütemet vad szerelemmel szeretett és én teljesen átadva magam a ritmusnak öleltem egyre szorosabban mígnem
ajkaim megtalálták övéit. Számat harapta csók közben és amikor nyelvemmel
gyengéden körbekaristoltam ajkának vonalát fenekembe markolt és még szorosabban
tartva igyekezett eljuttatni a csúcsra. Az élvezet erőteljesebb volt mint eddig
bármikor és nem csúszott ki belőlem akkor sem amikor pár perccel később
pihegve, a vállára hajtottam fejem. Nem szóltunk egymáshoz, arra még nem
álltunk készen. De további pár perc elteltével valami másra igen… Csípőm újra
megmozdult, miközben Rob kezei hajamba fúródtak…
HA MINDEN IGAZ ITT TARTOTTUNK A TÖRTÉNETBEN :)
HA MINDEN IGAZ ITT TARTOTTUNK A TÖRTÉNETBEN :)