FRISS

Stewson

30. Rész

Nem tudom mennyi idő telt el Rob távozása óta, de kint már csak a hol és a csillagok fénylettek. Jártányi erőm sem volt, így annyit tettem, hogy odavonszoltam magam az ágyhoz.

Nem akartam elhinni ami történt. Felakartam ébredni ebből a rémálomból.

Legszívesebben újra megtettem volna, amire egyszer régen készültem, de most gondoskodnom kellett egy másik életről.

Akkor Rob mentett meg… Rob.

Aztán azt mondta, hogy ő nem tudna nélkülem élni.

Éreztem, hogy könnyeim újra mardosni kezdik torkom ezért megpróbáltam összeszedni magam.

Más ilyenkor valószínűleg körbetelefonálná a barátait tanácsot, magyarázatot és vigaszt várva, de én erre nem voltam hajlandó.

Szégyelltem és gyűlöltem magam ebben a pillanatban.

Ha nem lett volna amúgy is szünet a forgatások között, most biztos, hogy beteget jelentettem volna.

Egyedül akartam lenni, nem tudom mennyi időre, de magányra vágytam,

Úgy éreztem a bennem fejlődő piciny élőlényen kívül nincs szükségem semmire és senkire.

Az őrület és a végső elkeseredés hatására egy ötlet fogalmazódott meg lázasan égő fejemben.

Elmegyek. El kell mennem.

nem azért amiért a múltkor elakartam szökni, nem félelemből.

A baj már bekövetkezett.

Elhagyott a férfi akit szerettem.

Hogy érthettem ennyire félre? Hogy gondolhattam, hogy örül majd a közös gyermekünknek?

Végigsimítottam a hasamon, mintha belőle akarnék életet nyerni.

Most már csak ő maradt nekem, de őt nem hagyom veszni.

Álom nélkül alvásom semmit sem segített reggeli hangulatomon.

Olyan voltam, mint egy lélektelen vegetáló test.

Legyűrtem pár falatot, amit inkább a kicsinek szántam, mint magamnak.

Ruháimat hanyagul a bőröndbe szórtam, majd elhagytam a lakást.

A repülőtéren lepakoltam a csomagmegőrzőbe, majd a közeli bank felé vettem az irányt.

Nem tudtam mennyi ideig leszek távol és mennyi pénzre lesz szükségem, de az egyenlegemet nézve úgy tűnt a pénz nem jelenthet akadályt.

A nem csekély összeget felvéve felhívtam apámat.

Ő volt az egyetlen aki tudtam, hogy megfog érteni ráadásul anyámat is letudja majd csillapítani.

Megkértem, hogy senkinek se adja ki úti célom.

Nem tetszett neki ez az egész, de őt nem a munkám aggasztotta, hanem csakis én és a baba.

Egy New York-tól 4 órányi repülőúttal egy kis faluba készültem, ahol régen a nagymamám lakott.

Mivel ő már meghalt a háza ránk maradt, de ezt a szűk családon kívül egyik barátom sem tudta.

Nem volt szívünk eladni, mert apa ott töltötte a gyerekkorát, de szinte sosem utaztunk oda.

Elvileg egy bejárónő rendezetten tartotta a környéket, de hát kitudja.

Lehet, hogy csak felvette a pénzt és nem csinált semmit, én meg valami lepukkadt viskó felé tartok.

Nem érdekelt. Ebben a pillanatban semmi nem érdekelt, csak egyedül lenni.

Minél messzebb tőle.

Tudom, hogy most nincs a városban, valószínűleg csak azért jött haza, hogy leüvöltse a fejem, megalázzon és elhagyjon, de nem akartam semmilyen újságban vagy plakátokon az ő arcát bámulni.

Mindegyik felér volna egy késdöféssel.

Alapjában véve magam hibáztattam, de valamiért kezdett bennem felgyülemleni egy Rob iránti mélységes csalódás.

Csalódtam benne és a szerelmében.

Ha valóban szeretett volna, akkor ezt is megtudtuk volna beszélni.

Mélyen az agyamba égett szemének képe, ahogy rám nézett gyűlölettel és undorral telve.

Legszívesebben megint elsírtam volna magam, de tudtam, hogy meg kell keményítenem a szívem.

Visszasiettem a reptérre, szerencsére a gép nem késett, egy percet sem tudtam volna tovább itt maradni.

A gépen egyedül ültem, hálát adtam érte.

Felkavarodott a gyomrom, többször ki kellett mennem a mosdóba.

Az út hosszú és unalmas volt, szerettem volna aludni egyet, halálosan fáradtnak éreztem magam, de az agyam egyfolytában egy személy körül forgott.

Próbáltam bíztatni magam… Gyerünk Kristen menni fog… Sokszor koppantál már a pasik terén, de mindig erős voltál és viszonylag gyorsan felküzdötted magam a mélyből.

Azonban ez most más volt.

Robot teljes szívemből szerettem, tudtam, hogy ő volt számomra a igazi. Az egyetlen.

Kár, hogy ezt ő nem így gondolta.

Visszagondoltam a tegnapi gondolatomra, „Remélem, hogy a baba inkább Robra fog hasonlítani”.

A furcsa az volt, hogy még mindig ezt reméltem, holott tudtam, hogy akárhányszor a kicsire néznék, őt látnám és összeszorulna a szívem.

Addigra talán könnyebb lesz.

A gép végre ereszkedni kezdett.

Leszállva a nap hétágra sütött, szinte már bántotta a szemem.

Nem tudtam neki örülni.

Taxit fogtam és az apám által megadott címre mentem.

/ Robert szemszöge/

A forgatási napok őrjítően lassan teltek.

Kristen nagyon hiányzott, már alig vártam, hogy lássam.

Két nap és mehetek haza, de annyira lassan telik az a két nap.

Éppen fáradtan sétáltam a hotel felé, amikor éreztem, hogy rezeg a telefonom.

Felvettem egy ismeős hang volt, jól is esett a hívás, bár valaki másnak még jobban örültem volna.

Beszéd közben egyszer csak megálltam. Nem akartam elhinni, hogy ez megtörténhet.

Teljesen lefagytam, nem tudtam gondolkodni.

y