FRISS

SZERETNÉM HA TUDNÁTOK, HOGY MÁR CSAK KB 4 RÉSZ VAN HÁTRA ÍGY SZERETNÉLEK TITEKET ARRA KÉRNI, HOGY ÍRJATOK MINÉL TÖBB KOMMENTET, MERT NAGYON JÓL ESNE. A BLOG TOVÁBBI SORSA IS A TI KEZETEKBEN VAN CSINÁLOK NEKTEK EGY SZAVAZÁST AHOL ELDÖNTHETITEK MI LEGYEN.
SOK PUSZI, ÉS KÖSZÖNÖM MINDENKINEK! (L)

Stewson

29. Rész

A rendezvény a kezdeti incidenstől eltekintve egész tűrhetően sikerült.

A szívem sokszor összeszorult, mert folyton Robról próbáltak faggatni. Hol van, mikor jön vissza, együtt vagyunk-e, hiányzik-e.

Könyörgöm azt, hogy hol van a szakmájukból adódóan egyértelműen tudniuk kellene, a többi meg csak rám tartozik.

Arról a pofátlan idiótáról is kérdeztek, hogy együtt vagyunk- meg hasonlók, de ekkor olyan szavak jöttek a számra, hogy Taylor gyorsan arrébb vonszolt.

Hazaérve semmi másra nem vágytam csak egy kiadós fürdésre, és alvásra.

A pici a hasamban eléggé fárasztó volt, holott alig lehetett nagyobb egy ping-pong labdánál.

Régen jó ha egy héten egyszer tükörbe néztem, de most naponta percekig voltam képes vizslatni magam és a még szinte változatlan alakom.

Ash és Nikki kérdezgették, hogy fiút vagy lányt szeretnék inkább, de az előző tapasztalataim azt sugallták, hogy teljesen mindegy, csak egészséges legyen.

Szerettem volna, ha inkább Robra hasonlít, mint rám. Ő annyira tökéletes, hogy az én hibáim csak elrontanák a babát.

Anyám nem sokat változott a kezdeti sokk óta, nem szüntette be a szekáljuk és nyúzzuk Kristent minden hülyeségért akcióit.

Annak azonban már valóban örült, hogy nagymama lesz. Apu is meglátogatott a hír hallatán és nem kevés színészi tehetséggel annyira rám ijesztett, hogy majdnem sikerült elérnie egyetlen pillantással, amit anyámnak az évek alatti napi ötszöri leteremtéssel soha.

Elszégyelltem magam.

Aztán amikor apám látta, hogy az előadása hatásos volt, elnevette magát és megölelt.

Azt sem tudtam haragudjak-e vagy nevessek, de mivel apu volt az, az én mindig jó fej és megértő apám egyszerűen muszáj volt nevetnem.

Rob újabb hazajövetelének a napja szinte már a küszöbön volt, most szerencsére a napok is gyorsabban teltek.

A forgatás annyi időmet és erőmet elvette, hogy kevesebb időm marad az órát nézni.

Kellan volt az, aki mindig minden helyzetben a támaszomat jelentette.

meglepett, hogy sokszor egy pasi mennyivel ráérzőbb tud lenni, mint egy lány barát.

A forgatásokon nevettetett, és ha csak a szűk „mindent tudó” baráti kör vett minket körül egyből elkezdte a marhaságait a terhességemről.

Nagyjából ilyen szövegeket tolt, hogy:

„Kristen pár hónap múlva, ha majd akkora leszel, mint egy elefánt lemondhatjuk a biztonsági szolgálatot a vörös szőnyegen, majd te utat törsz nekünk”

„Kristen mennyi pénzbe fogsz te kerülni majd a stáb bulikon, amikor érted külön limuzint kell küldeni”

„KStew remélem, hogy a gyerek azért majd kicsit hasonlítani fog Robra, mert elég gáz lesz, ha egy kicsi Kellant cipelsz majd az öledben”

Igen ez Kellan… Nem tudtam rá haragudni. Bár ehhez azt hiszem az is nagyban hozzájárult, hogy a fagyi iránti újonnan jött mérhetetlen lelkesedésem mindig ő elégítette ki. Minden forgatási szünetben a közös fagyizás lett a program, még akkor is amikor fogadott bátyámnak éppen bent sem kellett volna lennie.

Milyen kellemes úgy szünetet tartani, hogy az embert ott várja vagy húsz gombócnyi, különféle ízű nyalánkság. Igen, húsz féle, mert rendszerint nem tudtam választani, és hát „egyesek” megelégelték a dolgot.

Végre elérkezett a nagy nap.

Délelőtt még forgatnom kellett, de közben Rob menedzsere felhívott, hogy közölje Rob hol szeretne találkozni velem és mikor.

Nem tetszett a dolog, hogy a menedzserével üzenget, de nem sokáig foglalkoztam vele, annyira boldog voltam, hogy újra láthatom.

5- re kellett a régi szokásos kis szállodánk megszokott szobájában lennem.

Gondoltam, oka van, hogy nem nálunk találkozunk, így anyámmal közöltem, hogy egész éjszakára kimaradok, és a munkából egyből a hotelbe mentem, hogy előkészítsem a terepet.

Főztem vacsorát… Na jó nem főztem, de rendeltem egy isteni olasz étteremből, majd megterítettem az étkezőben egy kis romantikus stílusú asztalkát.

Én meg a romantika… Na igen. Rob eléggé megváltozatott, de ezt egyáltalán nem bánom.

Kicsit kicsíptem magam, majd glédában állva az órát figyeltem szüntelenül.

Pontban 5 órakor zörgést hallottam, majd a zár kattant egyet.

A szívem majd kiugrott a helyéből amikor megláttam.

Odafutottam és szorosan átöleltem. Olyan jó volt megint érezni és beszívni az illatát.

Ő nem mozdult, csak állt egyhelyben. Nem értettem, hogy miért nem viszonozza örömöm, ezért felnéztem rá, de lehet, hogy jobb lett volna ha nem teszem.

Tekintete hideg volt, és sötéten vészjóslóan fénylett. Soha ezelőtt nem láttam még ilyennek. Most, hogy a kezdeti boldogságból félelem lett, jobban megnéztem őt.

Az ajtót nyitva hagyta, szinte majdnem a küszöbön állt.

Teste pattanásig feszült szinte márványként, keményen küzdve érintésem ellen.

A leg vészjóslóbb azonban még mindig a szeme volt.

- Mi a baj?- kérdeztem könnyeimmel küszködve.

Először nem válaszolt, csak undorodva végignézett rajtam. De olyan undorral, hogy szinte elsüllyedtem annyira aprónak éreztem magam.

Mintha én lennék a leg visszataszítóbb lény a világon.

Majd végre megszólalt:

- Nem akarlak többé látni, hallani, még a létezésed is kiverem a fejemből, ha kell.

Undorító vagy, gyűlöllek! Sajnálom, hogy valaha is közöm volt hozzád.

- Mi..? . Nem tudtam többet kinyögni. Azt hittem ez egy rossz álom, amiből nem tudok felébredni. Ébresszen már fel valaki! A könnyeim sorban végigszántották arcom, de ez sem volt rá hatással.

Felé nyúltam, hogy megérintsem, hogy érezzem, hogy felébredjek.

Mint egy mocskos rongyot, úgy rázta le magáról kezem, aztán kisétált az ajtón és hangosan bevágta maga mögött.

Csak álltam, lefagyva. Megtudta, megtudta, hogy terhes vagyok. Valaki biztos elárulta neki és most gyűlöl engem és a picit is. Hát ennyire félreértettem volna őt a múltban.

Nem… Ez nem lehet. Magamra hagyott. Elhagyott örökre.

Percek óta reszkető lábaim nem bírták tovább… Feladták a küzdelmet. Összerogytam az ajtó előtt és némán zokogni kezdtem.