2.Rész

- Mivan?- Na jó, lehet kicsit durva voltam, de ez a reggel nagyon morcosan indult.

- Neked is jó reggelt. Mit csinálsz ma?

Nyögtem egyet. Mondjam azt, hogy egy tükörrel róla beszélgetek?

- Gondolom majd mindjárt megmondod.

Hallottam, hogy mosolyog.

- Megszeretném látogatni anyut és megkért, hogy vigyelek el téged is. Hiányzol neki. Jobb lesz ha vigyázol, mert a végén még adoptáltat.

- „Rob féltestvére legyek? Na NEM! Rendben, tényleg rég találkoztunk. Mikor megyünk?

- Érted megyek fél óra múlva megfelel? Ott is alszunk ha nem sietsz sehova.

- Aham OK.

Ezzel le is tettem. Fél óra? Jesszus azalatt le sem zuhanyozok, de nem volt kedvem veszekedni, valahol mélyen magamban örültem a meghívásnak.

Lezuhanyoztam fogat mostam, ott álltam egy kényelmes farmerban sportcipőben és épp a melltartóm csatját próbáltam bekapcsolni amikor hirtelen megszólalt egy hang a hátam mögött.

- Segítsek?

- Rob mi a francot keresel itt? –égett a fejem de legalább a nagy ijedség hatására megtalálták végre a kapcsok egymást.

- Megbeszéltük, hogy fél óra és itt vagyok.

- Jó, de ha nem zavar éppen öltözök. –mondtam puffogva és gyorsan belebújtam egy enyhén kivágott sportos felsőbe.

- Ami azt illeti zavar, persze ha vetkőznél az mindjárt más lenne.-

Mérgesen ránéztem, mire ő kacsintott és hangos nevetésben tört ki.

Azt sem néztem mit rakok a kisebbik sporttáskámba csak megfogtam egy anyám által kimosott és vasalt kupacot majd művészi tökéletességgel gyűrtem bele. Csak reménykedni tudtam, hogy van benne valamit amit éjszakára alvásra tudok használni.

Amikor a kocsiban ültünk Rob nem hagyta abba a viccelődést, ami ma annyira idegesített, hogy szinte már el is felejtettem amin reggel gondolkodtam. Csak 3 óra volt az út, de mikor végre Robert leszállt rólam, és inkább Cd-t hallgatott éreztem, hogy kezdenek leragadni a szemeim.

- Jó reggelt Csipkerózsika! –hallottam hangját.

Kinyitottam szemeim és nem éreztem lábam alatt a talajt csak Rob kezeit valahol a lapockámnál és a térdhajlatomnál.

Annyira meglepődtem, hogy szinte megszólalni sem tudtam, aztán végül nagy nehezen annyit kinyögtem.

- Köszönöm, de most már letehetsz.

Aztán ahogy egy kicsit magamhoz tértem az ámulatból eszembe jutott egy emlék, aminek hatására elkezdtem rázkódni a nevetéstől.

Rob csak nézett rám értetlenül, majd amikor emlékeztettem arra, hogy amikor először kellett felemelnie a forgatáson majdnem csípőficamot kapott megsértődött és küldött rám egy gyilkos pillantást.

- Na igen nem vagyok egy Taylor.- felelte egy kis éllel a hangjában.

Csak azért cipeltelek idáig, mert amilyen harapós vagy ma nem volt kedvem felébreszteni. Egyébként ha egy interjúban 101-szerre is megkérdezik, hogy miben hasonlítasz Bellára hozzáteheted a listához az álomban beszélést is.

Uhh…. Nah ez most betett. Ezzel elérte a célját és a vigyor azon nyomban átment vicsorba. Utáltam kiszolgáltatni magam pláne úgy, hogy nem tudtam róla.

- Nagyszerű és mit beszéltem azzal a nagy számmal?

- Hát azt nem mondom meg, de hidd el nagyon hízelgő volt.

Az arcáról nem tudtam leolvasni semmit. Még mielőtt válaszolhattam volna teljes kétségbeesésemben kinyílt az ajtó, és megjelent Jules és leteremtett minket, hogy hozzá jöttünk vagy az ajtóhoz.

Estére egy egész kis vendégsereg támadt egész jó volt a hangulat leszámítva, hogy Rob hangulata már megint ellentétes lett. Alapjában véve jó kedve volt és viccelődött, de ismertem már annyira, hogy tudjam ez most csak egy maszk amit magára húzott ha valami mélyebben bántotta. Egy maszk mely megakadályozta, hogy kérdezősködések célpontjává váljon. Többször is rajtakaptam, hogy amikor kikerült a vidám csoportosulásokból arca komor és elgondolkodó lett.

Többször kihívtam cigizni, de nem nagyon mertem firtatni a dolgokat, mert még én is eléggé kétségbeesve éreztem magam azért amit még az ajtóban mondott.

Vajon mit magyaráztam? Remélem nem róla, mert amiket mostanában álmodok… ha megtudná. Amúgy sincs jelentősége, biztos csak azért ő van az álmaim kereszttüzében, mert szinte egyfolytában vele lógok! Szóval kapd be Pattinson ez is a te hibád!

Azért sajnáltam, hogy ő is szenved belül. Nem szerettem ha ilyen, persze senki sem szereti, ha bármelyik szerette szenved.

Jesszus Kristen milyen érzelgős lettél.

Rob odajött és megfogta a kezem, kicsit bűnbánóan nézett rám amitől azt hittem minden rendben van köztünk, de aztán kiderült, hogy a vendégsereg azt kéri énekeljünk valamit.

Nah szép. Mi ez az Amerikan Talent?

Nem volt más választásom, elénekeltünk egy könnyedebb szerelmes számot amihez még elég képzett volt a hangunk, néha egymásra néztünk eközben és ilyenkor az az érzésem támadt, mintha elmerülnék a gyönyörű tekintetében. Aztán hirtelen elkaptuk szemünk mintha rajtakaptak volna minket valami bűncselekményen. A többieknek ez persze nem tűnt fel színészek lennénk vagy mi a fene ha itt helyben egymásnak esnénk valószínűleg elkezdenének tapsolni a remek alakításon. :D

Az este tetőpontja azonban az volt amikor Jules bejelentette egy sor bűnbánó vendéggel a hátam mögött, hogy a népszám miatt egy szobában kell aludnom Robbal.

Rob most először szólt hozzám magától az este folyamán, de bárcsak befogta volna!

- Most már igazán kíváncsi vagyok rá, hogy mi van abban a ruhakupacban amit otthon belegyűrtél a táskádba, de ha csak egy halom zokni, rám ne számíts! Nem adok kölcsön ruhát. :D